A kormány szűkítette a rezsicsökkentés kedvezményezetti körét, ami érzékenyen érinti a kisebb cégeket. Ahogy arról tegnap írtunk, a különadók részletszabályai mellett a kormány arról is döntött, hogy a rezsicsökkentésből kizárja a kisebb cégeket és az önkormányzatokat. Egy nagy szám: 7 Ötszörös, de akár hétszeres is lehet a rezsiár emelkedése azokn
Soha nem volt még az inflációhoz mérten olyan alacsony szinten, 3,83 százalékon a személyi kölcsönök átlagos kamatfelára, mint 2022. áprilisában. Ráadásul a money.hu adatai szerint a nettó átlagkeresettel rendelkező ügyfelek még ma is szép számmal találnak egyszámjegyű kamatozású hitelajánlatot a bankoknál, vagyis immár nem csak jelzálog, de személ
Egy friss kutatás alapján a megkérdezettek 91%-a fontosnak látja az egészséges életmódra való megtakarítást, de konkrétan erre a célra csak a lakosság egynegyede takarít meg - az egészségparadoxonról az OTP Egészségpénztár mai sajtóeseményén volt szó. A szakemberek beszéltek arról is, hogy ettől függetlenül egyre többen választják az egészségpénztá
A pandémia alatt hozzá kellett szoktunk, hogy sok termék globális szinten hiánycikké vált, ezek közül pedig valószínűleg a csiphiány a legsúlyosabb. Mivel ma már szinte minden elektronikai eszközben van mikrocsip, ezért elég széleskörű a probléma, például emiatt kell most annyit várni az új autókra. Most viszont könnyen lehet, hogy átesünk a ló túl
A tavalyi év második felében nagyon beindult a Polestar, ami persze nem is csoda, hiszen tőzsdére lépett a vállalat. Ízelítőt kaptunk több jövőbeli modellből, és a márka zászlóhajójaként érkező Polestar 5-ből is több részletet megmutattak már. Idénre egy kicsit lecsendesültek a kedélyek – habár az O2 koncepcióval azért mindenkit lenyűgöztek –, de t
A digitális világ elképesztő gyorsaságú fejlődésével csak azok a bankok képesek felvenni a versenyt, amelyek hasonló ütemben tudnak új szolgáltatásokat fejleszteni és emellett belső folyamataik innoválására is hangsúlyt helyeznek. Az innovatív digitális bankolásban élenjáró K&H Bank szakemberei szerint a felhő alapú technológia alkalmazása nem csak
Pintér Tenya nemrég tudatosan elhatározta, hogy visszavonul a celeb élettől, és csak lovas színházával foglalkozik innentől kezdve. Nemrég megjelent A világ vadlova címmel legújabb videoklipje, ami egy népdal feldolgozása. A klipben nem túl meglepő módon Tenya lóháton vágtat Budapesten.
Tegnap a magyar tőzsde zárva tartott, az ázsiai, amerikai, és európai piacokon azonban pozitív volt a hangulat ehhez képest ma inkább esés látszik, miután ismét előtérbe kerültek az inflációval kapcsolatos aggályok, hiszen a héten több fontos gazdaságból, köztük az Egyesült Államokból és a Kínából is érkeznek inflációs adatok - szerdán pedig a haza
Egy razzia során 4,3 tonna kokaint foglaltak le az olasz hatóságok Trieszt kikötőjében, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 240 millió euróra tehető - közölte az olasz rendőrség kedden.
Pályakarbantartás miatt pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett szerdán 0 óra és 4 óra között – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t.
Manapság rengeteget hallunk arról, hogy nyakunkon az infláció, a nyár folyamán még további drágulás várható. Az infláció a pénz vásárlóerejének romlását, vagyis az árszínvonal emelkedését jelenti, hogy a mai pénzünkből a jövőben majd kevesebbet tudunk vásárolni, mint ahogy ma meg tudnánk tenni. Mitől alakul ki az infláció? Tehetünk-e ellene, tehet-
Tapasztalták már, hogy homályos látás esetén, az orvosi vizsgálattal megállapított dioptriának megfelelően készült szemüveg viselése ellenére sem éreztek javulást a látásukban? Vannak ugyanis olyan ritka esetek, amikor hiába megfelelő a felírt orvosi szemüveglencse, látásunk nem javul.
Moldova György szombaton vesztette életét. A Kádár-korszak egyik legfontosabb írójának utolsó napjairól mesélt nemrég a gyászoló felesége, Palotás Katalin.
Korábban már érkezett egy rövid kedvcsináló előzetes a Sandmanhez, most azonban itt a hivatalos trailer is, sőt, az is kiderült, hogy már augusztus 5-én debütál a Neil Gaiman-adaptáció a Netlfixen!
Andreas Seidl cáfolta, hogy a McLaren kényelmesen érzi magát a negyedik leggyorsabb csapatként a rajtrácson. Az elmúlt négy futamból ugyanis csak kettőn előzték meg az Alfa Romeót. A McLaren hét futammal a szezonkezdet után a negyedik helyen áll a konstruktőri bajnokságban. Csak az Ausztráliában szerzett dupla pontszerzésükkel léptek feljebb a list
Az OTP Mobil által bevezetett és a SimpleBusiness alkalmazásban 2022. májusától elérhető új funkció, bankfüggetlenül kínál kártyaelfogadást, ráadásul a PIN-kód megadásával, összeghatár nélkül is lehetőséget nyújt a fizetésre.
Egyik évről a másikra még soha nem volt olyan kevés változás a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50 összeállításában, mint az idén. A kikerülők többnyire személycserék vagy éppen cégen belüli váltások miatt estek ki a listáról. Az új szereplők közül többen már korábban is szerepeltek az összeállításunkban. Öten v
Élelmezési válság fenyeget a világ számos szegényebb térségében, a katasztrófa pedig csak akkor kerülhető el, ha a szárazföldi folyosó megnyitásával sikerül kiszabadítani a gabonát Ukrajnából - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában az agrárminiszter.
Romániában egyre több elektromos, valamint plug-in hibrid autót adnak el, a töltőállomások hálózatának fejlesztését is erőteljesen támogatják mind a hatóságok, mind a magánszektor.
Megjelent az OTP Jelzálogbank legújabb, a NAV 2021-es tranzakciós adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérképe, ami 2021 egészére tartalmazza a járási, megyei és kerületi átlagárakat, az egy év alatt bekövetkezett árváltozásokat, valamint a lakáspiaci forgalom alakulását. A legfrissebb adatok alapján 2021-ben országosan egyharmados forgalomnövekedé
Pár éve elindult egy „ötlethullám", miszerint főként a kalászosok tápanyag utánpótlására lombtrágya helyett adBlue-t fújtak ki a termelők. Ennek mi értelme?
A Lexus RX bemutatójában mi magunk is megemlítettük, hogy a korábban hatalmas hangsúlyt kapó, orsó formájú hűtőrácsot a japán márka alaposan átalakította, és tulajdonképpen összemosta a karosszériával, amelynek hatására első ránézésre már egyáltalán nem olyan látványos a korábban mindent felülíró elem. Most kiderült, hogy mi hozta el ezt a váltást
Meghan Markle és Harry herceg azóta, hogy hivatalosan is kiváltak a brit királyi család aktívan dolgozó tagjai közül, II. Erzsébet királynő jubileumi ünnepségére tértek először haza Nagy-Britanniába. Időközben pedig megünnepelték második gyerekük, a kis Lilibet Diana Mountbatten Windsor első születésnapját is.
A Mobilsign Kft. is leadta a 2021-es beszámolóját, a digitális aláírások hitelesítésével foglalkozó társaság jelentősen tudta növelni tavaly a forgalmát, az adózott eredmény így is jócskán alatta van annak, amit a cég Rogán Antal miniszternek fizetett. Hogy a Mobilsign-nak a 2021-es nem lehetett nagyon rossz éve, azt onnan már lehetett sejteni, hog
Az idei első negyedévben éves szinten 7,2 százalékkal 37 929 koronára (606 864 forint) emelkedtek az átlagos havi bérek Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában.
Miközben az elmúlt évek eseményei inkább megszorításokra kényszerítették az ingatlanpiacot, Magyarország legjelentősebb ingatlanportfólióval rendelkező befektető- és üzemeltető vállalata, az Indotek Group strukturális változással és növekedéssel reagált a változó igényekre. Jelentős mértékben megerősítette piaci jelenlétét, kibővítve portfólióját a
Pár nap múlva elérhetővé válik régiónkban, így Magyarországon is a Disney+ streamingszolgáltató, amelynek köszönhetően előfizetők egy platformon férhetnek hozzá a Disney, Pixar, Marvel, Star Wars, National Geographic és a Star legnépszerűbb történeteihez.