A lemezalakítás minden területén kiváló minőségű szerszámokkal, kopóelemekkel, technológiákkal és lemezmegmunkáló gépekkel segíti a partnereit a Lang & Társai Kft. Az IPAR Napjai-MACH-TECH kiállításon olyan újdonságot mutattak be, amellyel jelentősen megnövelhető a termelékenység a fémmegmunkálás területén. A Mate precíziós munkadarab-befogóinak ha
Komoly tiltakozást váltott ki a németországi Walldorfban a helyi hatóság rendelete, amely arra kötelezi a lakókat, hogy három hónapra zárják be a macskáikat.
Lezajlott az Osztrák Nagydíj sprintkvalifikációja és a verseny egyik legizgalmasabb pillanata a Ferrari pilótáinak párharca volt. Charles Leclerc és Carlos Sainz is pozitívan várja a vasárnapi 71 körös versenyt és a spanyol pilótától még kérdeztünk is a sprintfutamot követően. Spielbergben féltávhoz ér a Forma-1 mezőnye, ugyanis a tervezett 22 futa
Kimi Räikkönen sok évet töltött a Forma-1-ben, míg nem a 2021-es szezon végeztével szögre akasztotta sisakját. Ahogy azonban sejteni lehetett, nem nélkülözi teljesen a versenyzést a finn. A Räikkönen-rajongók jelöljék be a naptárban augusztus 21-ét, ugyanis a Jégember Watkins Glenbe látogat és részt vesz egy NASCAR versenyen. Az amerikai közeg azon
Ha stabil jövedelmed van, akkor itt az ideje elgondolkodnod azon, hogy milyen megtakarításokkal kell rendelkezned ahhoz, hogy biztonságban legyél, és a legtöbb váratlan kiadásra fel tudj készülni.
Nem tudnak lemondani a hivatali autó slusszkulcsáról; felelősek azért, hova jutott Horn Gyula pártja – jellemezte az MSZP pártelitjét Mesterházy Attila. A korábbi szocialista elnököt Schiffer Andrással való kokettálásáról és a NATO Ukrajna-politikájáról is kérdeztük. Interjúnk.
Nem lehet eleget beszélni a napsugárzás káros hatásairól, így a megfelelő fényvédelemről és az esetleges, akár enyhe bőrpírként jelentkező napégés veszélyeiről. A nyaralás alatt mindannyian lazítunk, megváltozik az időérzetünk, így sokan nem ússzák meg a napégést. Már az enyhe napégést is kezelni kell, cikkünkben kifejtjük, hogy miért és hogya
Az előrejelzések szerint erőteljes növekedés várható az európai kisüzemi sörök piacán a következő öt évben. Ezt az üzleti lehetőséget szeretnék kihasználni a Fehér Nyúl Brewery & Taproom alapítói, sörkedvelő befektetők segítségével. Az elmúlt két hónapban közösségi finanszírozási kampányba kezdtek a Tőkeportál oldalán.
Nyolc településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Sárokon, Balatonrendesen, Garaboncon, Serényfalván és Segesden polgármestert választanak, Nagytarcsán polgármestert és képviselő-testületet, Kecskemét és Budapest XVI. kerületének egy-egy választókerületében pedig képviselőt.
A pécsi virológus szerint szinte biztos, hogy Magyarországon is kialakul a koronavírus nyári hulláma. Kemenesi Gábor ezért már most azt javasolja, beltéren újra hordjuk a maszkot.
A dél-koreai vállalat a legújabb előrejelzések szerint tovább növekedhet a második negyedévben is a piacon. Mutatjuk, hogy mik derültek ki a jelentésekből. A Samsung egy hatalmas vállalat, ami rengetek terméket gyárt. Sokan az okostelefonjairól és az otthon háztartási eszközeiről vagy épp a televízióról ismerik a vállalatot, de azt kevesen tudják,
Dublini kutatók úgy vélik, a gomba sokkal ígéretesebb takarmány-adalékanyag, mint a hínár – ismerteti a feedstrategy.com. Kísérletek sorozatával megállapították, hogy a gombák javítják a sertések takarmányozási hatékonyságát.
A vetőmag célú őszi kalászosok várható átlagtermése a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) előrejelzése szerint mindenhol elmarad az átlagostól. A betakarítási hozam is gyengének ígérkezik. Egy, a klímaváltozásról készített magyar tájékoztató kisfilmben borzalmas jövőt vázolnak fel.
A globális minimumadó bevezetése mellett foglalt állást az Európai Parlament (EP) képviselőinek többsége, hangot adva annak a véleményének is, hogy a nemzetközi és az európai uniós adózási szabályok nem megfelelőek a modern kor gazdaságában, adóelkerülésre sarkallnak, és hátrányosak a kis- és középvállalkozások számára – tájékoztatott az uniós parl
Kubatov Gáborral a Fradi sikerei mellett arról is beszélgettünk, milyen a viszonya Sztanyiszlav Csercseszovval, és hogy mit gondol a magyar foci jövőjéről.
Ha az a szó elhangzik: kamionsofőr, egy teltebb, szakállas, baseball-sapkás pasas jut az eszünkbe, leginkább talán Bud Spencer. A sztereotipikus teherautó-vezető minimum férfi, mégis akad ebben a szakmában egy-két nő, aki útnak ered. Esetünkben ez a nő ráadásul filigrán és szép – de azért ugyanúgy több tíz tonna felett uralkodik és falja a kilométe
A tavalyi Pegasus-botrány kirobbanása után a cupertinóiak speciális módot készítettek a fejlett kémprogramok tevékenységének megnehezítésére, az újítás iPhone-ok mellett iPad és Mac eszközökre is érkezik az ősszel megjelenő operációs rendszerekkel.