Az ukrajnai háború miatt kialakult gazdasági helyzetben az állam kényszerűségből több beruházás elhalasztása, átütemezése mellett döntött – hívja fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Cser-Palkovics András, szót ejtve a városüzemeltetés új kihívásairól is.
Ruhák, edények, játékok, sportfelszerelés, műszaki cikkek, hangszerek – igazi kincsesbánya a bécsi köztisztaságiak, az MA48 használtcikk-kereskedése. Ráadásul annyira népszerű, hogy hét év után most újabb üzletet nyitottak.
A gaslighting egyfajta érzelmi manipuláció, melynek során az érintett személy egy idő után kételkedni kezd magában, megkérdőjelezi az emlékeit, a véleményét, sokszor még a saját épelméjűségét is. Könnyen belecsúszhatunk egy ilyen helyzetbe, a felismerés és a kiút pedig egyáltalán nem egyszerű.
Alapjaiban változik meg Magyarország legújabb online termelői piacának összetétele és színvonala. A napokban Törökbálinton adják át a Közért+ legkorszerűbb technológiával ellátott raktárát, amellyel képesek lesznek új dimenzióba helyezni az egész élelmiszerláncot. Legalább 90 százalékban magyar élelmiszereket forgalmazó webshop akár már másnapra vá
75 milliárdot zárolnak a Technológiai és Ipari Minisztérium költségvetéséből, 100 milliárdot vonnak el Paks 2-től, de még a határon túli magyarok is veszítenek 5,5 milliárdot.
A digitalizáció és a számítástechnika nem csak betette már a lábát az autóiparba, hanem hamarosan – kiváltképp az elektromos autók egyre nagyobb térnyerésével – az uralkodást is átveszi. Ennek az egyik, a klasszikus autózást kedvelők számára igen frusztráló példája lehet az autón belüli egyes opciók előfizetéses rendszerben történő kínálása. Igen,
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az exportforgalom június végén meghaladta a 322 millió forintot, ami 39 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. A vállalat június végén döntött az exportkorlátozás részleges feloldásáról.
Pár nappal ezelőtt Byung-Chul Han, korunk egyik sztárfilozófusa arról beszélt magyarországi előadásán, hogy az emberiség kollektív nárcisztikus depresszióban szenved, amelynek többek közt a fogyasztói társadalom és a digitalizáció tárgyiasító törekvése az oka. Tóth Krisztina új regényét, A majom szemét olvasva óhatatlanul is bevillantak Han gondola
Washingtonban egy vacsorára ült be Brett Kavanaugh, de végül nem jutott el a desszertig. A többi bíró sem érezheti magát biztonságban, mert egy aktivista csoport pénzt fizet azért, ha valaki jelzi, hol bukkanak fel a városban.
Ukrajna különleges státust adna a lengyeleknek, az erről szóló törvényt hétfőn nyújtotta be az ukrán parlamentben Volodimir Zelenszkij elnök – közölte Andrzej Duda.
A Roland Berger friss tanulmánya szerint lendületben az elektromobilitás: 2021 második felében már 55 százalékkal több elektromos járművet adtak el világszerte, mint az azt megelőző hat hónapban. A töltőállomások száma szintén meredeken emelkedett, 58 százalékkal nőtt globálisan. Az új elektromos járművek eladása, a töltőinfrastruktúra bővülése és
Az AEO-program (Authorised Economic Operator) az Európai Unió engedélyezett gazdálkodói programja, melynek célja a nemzetközi ellátási lánc biztonságának növelése. A programhoz önkéntesen lehet csatlakozni, aki kérelmezi az AEO-státuszt, az vállalja az uniós vámjogszabályokban meghatározott AEO-kritériumok teljesítését. Az AEO-engedélyt minden tagá
Gyengüléssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, a jelek szerint csak átmeneti volt a múlt hét végén látott megnyugvás. Az sem jó hír a forintnak, hogy a dollár megint erősödni kezdett, ha a hét megint a peritásról szól majd, akkor a magyar devizának is nehéz lesz erősödnie.
Az Oroszországból érkező gázmennyiség csökkenésére hivatkozva az ország egyik legnagyobb intézményi lakástulajdonosa lejjebb tekeri a fűtést a lakásaiban – írja a Portfolio.
Augusztus 4-ére a texasi Dallasba hívták Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy nyitóbeszédet tartson a világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényén, az amerikai CPAC-en (Conservative Political Action Conference) - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Idén nyáron is idegesítenek - a konyhában, kint a teraszon evés közben, a kertben: darazsak! Ha egy van az autóban, az gyorsan veszélyessé válhat, ahogy a szalagcímek is mutatják: "Darázs az autóban: a sofőr faoszlopnak hajtott" vagy "A darázs berepülésekor a sofőr elveszti uralmát és nekiütközik egy szembejövő autónak: öt sérült ". A svájci portá
Minden használt ingatlantípusnál csökkent az értékesítéshez szükséges idő az év első hat hónapjában, derült ki az Otthon Centrum forgási sebességet összegző felméréséből. Az elmúlt évhez hasonlóan továbbra is a panel tölti a legkevesebb időt a piacon, míg az agglomerációban családi házakat ilyen gyorsan még soha nem lehetett eladni, mint most. Külö
Nemrég mutatta meg a Volkswagen a sorozatgyártásba végül sosem került, de gyakorlatilag szériagyártásra kész második generációs Phaeton prototípusát, amelyről azonban a képeken kívül túl sok részletet nem árultak el. Néhány kíváncsi újságíró kolléga azonban utánajárt a dolgoknak, és sok érdekesség derült ki az autóról.
Még egy királynő is kötődhet egy bizonyos ékszerhez, amit soha nem hajlandó levenni – Erzsébet is így van egy különleges darabbal, amit már 75 éve visel minden áldott nap.