A lakosság körében Magyarországon 61, Szerbiában 60 százalékos a kormányzati munkával való elégedettség. Ezek az adatok a legmagasabbak Közép-Európa 12 vizsgált országa közül. A sereghajtók közé tartozik Szlovákia és Románia – ez derül ki a Nézőpont Intézet május-júniusban készített közép-európai kutatásából.
Nyereményjátékot hirdetett a legnagyobb kripto tőzsde. A Binance kifejezetten a Közép- és Kelet-Európában élők számára indította el a Summer Splash, vagyis Nyári Csobbanás nevű akcióját. Azok között, akik augusztus 9-ig regisztrálnak az oldalra, az alábbi tárgy- és pénznyeremények kerülnek kisorsolásra: 1-20. nyertes: 3 x Playstation 5 + 200 BUSD 5
A szigorú kínai koronavírus-lezárások feloldása után a kínai gyártók nem tapasztalták a kereslet jelentős visszapattanását, amely elsősorban a csökkenő amerikai kereslet miatt történhetett - számol be a CNBC. Ez erősíti az érkező recesszióval kapcsolatos feltételezéseket.
A hétvégén derült ki, hogy ismét vége Majka és Curtis közös karrierjének. Az ózdi rapper és csapata azért döntött a szakítás mellett, mivel Curtis nem jelent meg az egyik fellépésen, sőt , elérni sem tudták, ezzel pedig eljátszotta az utolsó esélyét.
Néhány nap múlva kezdődik a hazai vitorlásszezon csúcseseménye, az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A szervezők mintegy 600 hajóra és 3000 körüli indulóra számítanak, akik között egyre nagyobb arányban vannak azok, akik a versenyzés helyett az élményért vágnak neki a tókerülésnek. Mindez nem meglepő, hiszen az új aranykorát élő Balatonon az utóbbi
A súlyos aszály miatt nagyon kevés termény lesz betakarítható idén. Az évek óta nem látott kedvezőtlen időjárás most halmozottan nagy problémát okoz a gazdáknak, hiszen a nagyon magas árak miatt idén jól kereshettek volna.
Az IKEA Magyarország megváltoztatja az áruházak nyitvatartási idejét. 2022. augusztus 1-től kezdődően hétfőtől szombatig 10:00 és 20:00 óra között, vasárnap pedig 10:00 és 19:00 óra között kereshetik fel a látogatók az Örs vezér téri, a budaörsi és a soroksári áruházat. A Központi Ügyfélszolgálat munkatársai 8:30-tól 19:00 óráig lesznek elérhetőek.
Gyengüléssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, a jelek szerint csak átmeneti volt a múlt hét végén látott megnyugvás. Az sem jó hír a forintnak, hogy a dollár megint erősödni kezdett, ha a hét megint a peritásról szól majd, akkor a magyar devizának is nehéz lesz erősödnie.
A kínai hatóságok vasárnap erőszakkal feloszlatták több száz bankbetétes békés tiltakozását, akik hiába próbálták visszakövetelni megtakarításaikat az egyre nagyobb készpénzhiányban lévő regionális bankoktól – számolt be a CNN.
Megkezdődött a Németországot orosz gázzal ellátó Északi Áramlat-1 gázvezeték tervszerű leállítása a rendes évi karbantartási munkák elvégzéséhez. A nagy kérdés, hogy tényleg csak egy 10 napos leállás jön, vagy valami komolyabb.
A stúdióban Gantner Barnabás külpolitikai szerkesztő számolt be a háború legfrissebb fejleményeiről. Perjési Tamás és Gyürky Enikő pedig Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt kérdezte. Adásunk második felében Billwachs Tibor pénzügyi szakértő beszélt a háború gazdasági hatásairól, végül pedig kapcsoltuk Dunda György tudósítót Kárpátaljáról.
Több ismert ember is nagyon fiatalon távozott az élők sorából, többek közülük tragikus körülmények között. Selena Quintanilla Pérez énekesnőt a saját rajongója lőtte hátba, Anton Yelchin színész pedig egy szerencsétlen baleset áldozata lett: saját kocsija gyilkolta meg: de nem ők az egyetlenek, akik ilyen, vagy hasonló körülmények között távoztak a
Gyengüléssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, a jelek szerint csak átmeneti volt a múlt hét végén látott megnyugvás. Az sem jó hír a forintnak, hogy a dollár megint erősödni kezdett, ha a hét megint a peritásról szól majd, akkor a magyar devizának is nehéz lesz erősödnie.
Mi lehet jobb választás ebben a rekkenő hőségben, mint egy hűsítő, gyümölcsös sorbet? Hozzávalók:8 érett őszibarack 200 g porcukor1 evőkanál citromlé, de ízlés szerint akár többet is beletehetünk Getty Images Elkészítése:Az őszibarackot hámozzuk meg, majd szeleteljük fel. Ezt követően tegyük a barackszeleteket a cukorral
Max Verstappen ragaszkodik ahhoz a véleményéhez, hogy egy “normális ember” nem viselkedett volna úgy, ahogy egyes rajongók tették az Osztrák Nagydíjon. Értelemszerűen ő is értesült a rasszista, nőgyűlölő és homofób gyalázkodásokról szóló hírekről. A közösségi médiában megjelent beszámolók számos visszataszító incidensre derítettek fényt a szurkolók
Veszteséges lett a Wizz Air lezárt negyedéve, de a nyári időszakra már jelentős profitot vár a menedzsment az erős keresletnek köszönhetően - derül ki a légitársaság friss közleményéből. A nyaralási csúcsszezonban viszont lazítani kénytelen a menetrenden a légitársaság, csökkenti a repülőgépek kihasználtságát, hogy a munkaerőhiány és az európai rep
Bármennyire is ki akart lábalni a függőségéből Curtis, a hétvégi botrány és a valóban véglegesnek tűnő szakítás Majkával egyértelművé tette, hogy nem sikerült.
Losonczy Attila, a New York-i Columbia Egyetem Zuckermann Intézetének kutatója jelenleg az egyik legsikeresebb agykutató, felfedezéseit a világ legrangosabb lapjaiban közli. Nemrégiben tudományos áttörést közölt a Nature folyóiratban, az agyban történő memóriatárolás megfejtésének témájában. Kollaborációs partnere Rózsa Balázs, a KOKI csoportvezető
Örök dilemma az albérletben élők számára, hogy olcsóbb-e fizetni a bérleti díjat, vagy hasonló nagyságú hitel törlesztőrészletet vállalva már saját lakást is lehetne venni. Hamarosan megindul az egyetemisták rohama az eladó és kiadó lakásokért, miközben a fizetendő díjak, hitelkamatok rohamosan emelkednek. Ilyen bizonytalan gazdasági helyzetben kül
Az IKEA Magyarország megváltoztatja az áruházak nyitvatartási idejét. 2022. augusztus 1-től kezdődően hétfőtől szombatig 10:00 és 20:00 óra között, vasárnap pedig 10:00 és 19:00 óra között kereshetik fel a látogatók az Örs vezér téri, a budaörsi és a soroksári áruházat. A Központi Ügyfélszolgálat munkatársai 8:30-tól 19:00 óráig lesznek elérhetőek.
Kozso és Kádár Mónika énekesnő lánya, Amanda nem követte szüleit az előadóművészi pályán, hanem beteljesítette saját álmát. Gyerekkora óta imádja a könyveket és most hazánkban is megjelenik első regénye, mely egy pikáns, erotikus történet.
„Büszkeség számunkra, hogy 2019 után ismét helyet adhatunk egy olyan rangos eseménynek, ahol a jövő fejlesztőinek drukkolhatunk. Kedves versenyzők, ti vagytok hazánk legjobb robotépítői korcsoportotokban. Rengeteget dolgoztatok ezért, s én szurkolok nektek, hogy közületek sokan jól szerepeljenek majd a világdöntőben is” – üdvözölte a World Robot Ol
Elképesztően szorítja az idő az Orbán-kormányt az uniós pénzekről való megállapodást illetően, a Kormányinfón bejelentett - valójában a háttérben régebben letárgyalt - engedmények viszont nem lesznek elegendőek friss lapinformációk szerint.