Több százezer magyar önadózó folytat jelenleg is lázas számolgatást azok után, hogy a parlament alapjaiban írta át a kata szabályait. Az olvasói megkeresések, levelek és hozzászólások alapján mi is azt érezzük, hogy óriási igény van az ezzel kapcsolatos útmutatásra, ezért kedden 10 órakor élő Facebook videós bejelentkezést szentelünk a kérdéseknek.
Országos gazdatüntetést szerveznek Budapestre és az összes vidéki nagyvárosba, a részletekkel hamarosan érkeznek - derül ki a Likvid Kontroll Kft. Facebook bejegyzéséből, amelyet több mint 8 ezren osztottak meg szombat reggel óta.
A tegnapi napot emelkedéssel kezdték, mégis mínuszban fejezeték be a vezető amerikai részvényindexek. Ma reggel Ázsiában felemás hangulatban nyitottak a tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Európában eséssel, Amerikában pedig mérsékelt emelkedéssel indulhat a nap.
Nemsokára pedig több mint háromszor annyit fognak. A dologgal már az amerikai törvényhozók is foglalkoznak, bár egyelőre csak annyit állapítottak meg, hogy fogalmuk sincs a tényleges nagyságrendekről.
A felvételi ponthatárok kihirdetésével napokon belül elinduló albérletpiaci főszezon több szempontból is más lesz, mint az eddigiek: a bérleti díj és a lokáció mellett a fenntartási költségek sokkal komolyabb tényező lesz.
Az elmúlt héten gyors döntéseket hozott a kormány. Olyanokat, amelyek több háztartás költségvetését is érinteni fogják. Persze, ezeket az intézkedéseket lehet csak a pénztárcánkon keresztül nézni, ez viszont meglehetősen rövidlátó álláspont. Válsághelyzetben mindig előtérbe kerül, hogy az egyén mennyire képes áldozatot hozni a közösségéért.
Novák Katalin tegnap aláírta a katatörvényt, az emiatt tüntetők pedig a Sándor-palotához vonultak. Az egyik csoport pedig nem mással találkozott, mint Palkovics Lászlóval, aki épp a vacsoráját fogyasztotta.
Az OTP Bank sikeresen zárta le az Alpha Bank Albánia megvásárlását. Az Alpha Bank Albánia megvásárlásával a mérlegfőösszeg szerint ötödik, ügyfélhitel-állomány alapján pedig a harmadik legnagyobb helyi piaci szereplővé válik az OTP Bank az országban. A két albán leánybank - az OTP Bank Albánia és az Alpha Bank Albánia - most induló integrációs foly
Bő egy hónappal az elfogadásuk után, korrigálták a hibákat, de változtak a limitek is a tranzakciós illetéknél - és szigorítás is életbe lép a Revolut és a Wise miatt.
Max Verstappen és Carlos Sainz 23 versenyen keresztül versenyeztek egymás csapattársaként, még 2015-ben és 2016 elején. Még a Toro Rossónál alkottak egy párost, és a Red Bull juniorprogramjáért felelős Helmut Marko szerint eléggé toxikus légkört teremtettek. Verstappen akkoriban 17, Sainz pedig 20 esztendős volt. Versenyzők fiaiként bizonyítási vág
Folytatódhatnak a sztrájktárgyalások, a pedagógusok béremelése pedig a beígért háromszor 10 százalékos mértékben fog megtörténni – írta a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium levelében. A minisztérium elárulta, hogy mitől függ, hogy beváltsa a kormány ígéretét, és megemelje a tanárok bérét.
Hiába tért vissza az utazási kedv, a jelenlegi inflációs környezetben a válaszadók közel fele már nem engedheti meg magának, hogy olyan gyakran és oda utazzon, ahová éppen szeretne. Ennek ellenére 45,4 százalékuk a jövőben is a saját kényelmi és érdeklődési igényeiket szem előtt tartva szervezi majd a nyaralásait – derül ki az Allianz Hungária Zrt.
Július elején jelentősen csökkentek a tejtermékek exportárai, aminek makrogazdasági okai is vannak. Az elemzők azonban továbbra is optimisták, ugyanis az árakat továbbra is nagyon szűk kínálat határozza meg.
Még márciusban állt le kényszerből a Lada Nivák gyártása, hiszen a nemzetközi szankciók akadályozták az autók elkészítéséhez szükséges alkatrészek eljutását
Hamar megtalálták a két gyalogost a forgalomfigyelő kamerákkal, de az alkonyatban alig voltak láthatóak a képen. A két gyalogos stoppolni próbált, majd többször is próbáltak távozni a műszaki átjárós ajtókon. Végül eltűntek. A Magyar Közút határozottan kéri, hogy senki se kövesse a példájukat! Nekik szerencséjük volt, de egy gyorsforgalmi úton néhá
Az angliai Bedfordban lélegzetelállító méretű beltéri farmot építettek: alapterülete 10 ezer négyzetméter, és évente több mint 500 ezer növényt lehet termeszteni a negyven, egyenként tíz méter magas, adatfelhőn keresztül összekapcsolt egységében.
Az eddig is komoly problémákkal küzdő egészségügyben nemrég egy teljesen új helyzet állt elő. A szakemberhiány miatt vannak olyan kórházak ahol csak adott napokon, de olyanok is, ahol már egyáltalán nem lehet szülni.
Sokan nyáron is a gyógyfürdőket választják kikapcsolódási célpontnak, ami egészségileg jót tesz, ám a pénztárcánknak már komoly megterhelést is jelenthet.
A Hagymatikum fejlesztéséről már többször beszámoltam a Spabook oldalain, ezúttal egy rádió interjút szemlézek, amelyből megtudhatunk fejleményeket az építkezés alakulásával kapcsolatban. Körvonalazódnak a Makói Hagymatikum kupolái és a fürdő sziluettje…
Az év elején megújult NAV-portál után már elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új ügyintéző felülete is: az eBEV-et – fokozatos bevezetéssel – váltó Ügyfélportál (ÜPO). Az új oldal a kezdeti időszakban párhuzamosan fog működni az eBEV-vel, így biztosítva a felhasználóknak a kényelmes és biztonságos átállást - mondta el a Növekedésnek Kis Pét