2022. július 21. csütörtök

júl. 21
16:06
Elég időt hagyott a katásoknak az átállásra a kormány Varga Mihály szerint (SzMo)
„Én úgy érzem, hogy amit lehetett, megtettük” – nyilatkozta a pénzügyminiszter.
júl. 21
16:06
Eltűnhet a gabona az Alföldről (Demokrata)
Súlyos katasztrófa lehetőségére hívja fel a figyelmet az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének tudományos főmunkatársa.
júl. 21
16:06
Elfogadták az Oroszország elleni hetedik szankciócsomagot (Növekedés)
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az Oroszország elleni hetedik szankciócsomagot csütörtökön.
júl. 21
16:06
A rezsiváltozás miatt hasítanak a panelek az albérletpiacon (Mandiner)
Tovább drágultak az albérletek júniusban, de nem ez az egyetlen változás.
júl. 21
16:06
Dwayne Johnson és Kevin Hart tortillalapokkal pofozgatta egymást (rtl.hu)
Kipróbáltak egy TikTok-kihívást.
júl. 21
16:12
Így reagáltak az ellenzéki pártok a rezsicsökkentésre (Infostart)
Az ellenzéki pártok szerint a rezsicsökkentés korlátozása annak a bizonyítéka, hogy a Fidesz hazugsággal nyerte meg a választást, és ennek árát most az emberekkel fizetteti meg.
júl. 21
16:12
Jót tesz a munkáltatónknak is, ha nem dolgozunk a nyaralás alatt (ProfitLine)
Hazai és nemzetközi kutatások is alátámasztják, hogy azok a munkavállalók, akik rendesen ki tudják pihenni magukat a szabadságuk alatt, jobban teljesítenek a munkában és boldogabbak a magánéletben is. A valódi kikapcsolódáshoz azonban léteznek szabályok, amelyeket érdemes betartanunk.
júl. 21
16:12
Majomhimlő - újabb eseteket igazoltak (WebBeteg)
Újabb három majomhimlős esetet igazoltak Magyarországon, ezzel 33-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
júl. 21
16:12
Jakab Péter: „Forró ősz lesz itt, miniszterelnök úr” (ATV)
A politikus egy Facebook-posztban üzent a miniszterelnöknek a rezsicsökkentésről szóló rendelet miatt.
júl. 21
16:12
Espy: Larson lenyomta Verstappent és Palou-t, ő az év autóversenyzője (USAracing)
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre került az Espy Awards. A világ egyik legnagyobb, sportvonatkozású...
júl. 21
16:12
Újabb három majomhimlős beteget igazoltak Magyarországon (SzMo)
Eddig az összes fertőzött 23-50 év közötti férfi, legtöbbjük életvitelszerűen Budapesten él.
júl. 21
16:12
5 tárgy a vízi sport szerelmeseinek (Hamu és Gyémánt)
Ahogy a hőmérő higanyszála egyre feljebb kúszik, annál inkább vágyunk arra, hogy vízparton üthessük el az időnket. Aki pedig az aktív pihenést sem veti meg, annak kifejezetten jól fognak jönni az alábbi kiegészítők, amik igazi élménnyé teszik a vízi sportolást.
júl. 21
16:12
Gyurcsányék már rég eltörölték volna a rezsicsökkentést (Demokrata)
A baloldal már a kezdetek óta ellenezte a rezsicsökkentést és azóta is az eltörlését követeli.
júl. 21
16:12
Mekkora a drágulás az albérletpiacon? 100 ezer forint felett is van kiadó szoba a kínálatban (Növekedés)
Bár hosszabb távon, 2015-höz képest az albérletek átlagos bérleti díja országos szinten közel 66 százalékkal, Budapesten pedig 57 százalékkal nőttek júniusban. Az inflációval korrigált adatok szerint jóval visszafogottabb 26 és 19 százalékos a drágulás. A júniusi átlagos - nominális - lakbérek 23,4 százalékos, a fővárosban pedig 24 százalékos emelk
júl. 21
16:12
A divathoz szív és lélek kell (Demokrata)
Nemrég ünnepelte kilencvenedik születésnapját Vámos Magda Eötvös-díjas divattervező, a XX. századi magyar divattörténet élő legendája.
júl. 21
16:12
Moszkvába látogatott Szijjártó: Rögtön a háborús bűnös orosz külügyminiszterrel mosolyog közös fotón (Nyugati Fény)
A két barát.
júl. 21
16:12
Espy: Larson lenyomta Verstappent és Palou-t, ő az év autóversenyzője (Racing)
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre került az Espy Awards. A világ egyik legnagyobb, sportvonatkozású...
júl. 21
16:14
A 79 éves Marko nem akar nyugdíjba menni (Racing)
Dr. Helmut Marko utalt rá, hogy még messze nem érte el a céljait a Forma-1-ben. Az egykori versenyző, aki az 1972-es Francia Nagydíjon elvesztette az egyik szemét, jövőre tölti be a 80. életévét, de ragaszkodik ahhoz, hogy egyáltalán nem gondolkodik a visszavonulásán. Marko, a Red Bull F1-es projektjének osztrák vezető tanácsadójaként, aki a hírhed
júl. 21
16:18
Törökország még tárgyalni akar a NATO-bővítésről (Infostart)
Még értékelik az ígéretek teljesülését, mielőtt igent mondanak a svédek és a finnek belépésére.
júl. 21
16:18
Itt vannak a pontos számítások: ennyivel fognak többet fizetni az átlagos magyar családok a rezsiért (Pénzcentrum)
Csütörtök délelőtt megjelent a rezsicsökkentés módosításáról szóló kormányrendelet, így tudjuk, hogy az átlagfogyasztás felett 1 kWh villamosenergiáért 36 forint helyett 70,1 forintot kell fizetnünk augusztustól, 1 köbméter gázért 102 forint helyett 747 forintot. Hús-vér családok villany és gázszámláit kértük be, hogy kiszámolhassuk, ki pontosan me
júl. 21
16:18
Kritikus szinten az arany, már menedékként sem működik (Portfolio)
Hullámzó teljesítményt nyújt idén az arany, a háború kitörését követően március elején még a történelmi csúcsokat ostromolta az árfolyam, és hiába a több évtizedes csúcsokon lévő infláció, valamint az óriási, főként energiapiaci bizonytalanság, a jegybankok egyre agresszívabb monetáris politikája és a felerősödő recessziós félelmek mellett sem emel
júl. 21
16:18
Három követelése és két kérése van a Palkoviccsal találkozó futárnak (ATV)
A futár a kata-törvény visszavonását, széleskörű társdalami egyeztetést és a változtatások időpontjának eltolását követeli a minisztertől – írja a 24.hu.
júl. 21
16:18
Már csak Litvániában drágulnak jobban az élelmiszerek, mint Magyarországon (444.hu)
A kenyér, a hús, a margarin és a sör nálunk drágult a legjobban januárhoz képest az Európai Unióban.
júl. 21
16:18
Egy izgalmas fekete szett lett mára Titanilla választása (Glamour)
Újabb hét, és újabb izgalmas szettek: ezúttal Rab Titanilla ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
júl. 21
16:18
A fiam nélkül soha! – Az Egy anya George W. Bushsal szemben minden szülőt meg fog ríkatni (WMN)
Ismerünk egy helyet, ahol kellemesen hűvös van, és még jó filmeket is adnak Úgy hívják: mozi!
júl. 21
16:18
Nagy-Britannia újabb fegyvereket küld Ukrajnának (Demokrata)
A brit kormány többek közt sok száz pilóta nélküli robotrepülőgépet küld Ukrajnába.
júl. 21
16:18
Brandet építünk (Demokrata)
Kassay Péterrel, az Egyfeszt főszervezőjével a gyergyói identitásról, az itt megvalósuló szinergiáról beszélgettünk.
júl. 21
16:18
Agrárminiszter: Európa termőterületének 46 százalékán aszály van, szükség van a technológiai fejlesztésre (Növekedés)
Magyarország "élelmiszer-szuverenitása" mellett érvelt az agrárminiszter a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pódiumbeszélgetésén csütörtökön, Tusványoson.
júl. 21
16:18
Magyarország sereghajtó az egy főre jutó autók számában (Autószektor)
Évről évre számtalan statisztika lát napvilágot arról, hogy hány autó fut a világban, melyek a legkeresettebb márkák, hány elektromos járművet értékesítettek, mennyi a kocsik átlagéletkora vagy hogy melyik autógyártónak hány százalék globális piaci részesedése van. A Hedges & Company felméréséből például azt tudjuk, hogy bolygónkon jelenleg körülbe
júl. 21
16:20
Szocreál nosztalgia (Demokrata)
Barabás Géza festménykereskedő egyévnyi kutatómunkával összeszedte a hazai szocreál kiváló kvalitású alkotásait.
júl. 21
16:24
Nyerőlap: az unokáinak vásárol a Blikk-nyereményből István (Blikk)
Ismét mesés nyereményekkel gazdagodhatnak szerencsés olvasóink. A Blikk Nyerőlap játékán Ocsovay István, péceli lakos zsebelt be egy 50 ezer forintos banki utalványt.
júl. 21
16:24
Integrálta a Google Pay-t a Crypto.com (Kripto Akadémia)
A szingapúri Crypto.com váltó mától kezdve lehetővé teszi a felhasználói számára, hogy kriptopénzeket vásároljanak a Google Pay-en és ezáltal a fiókhoz kapcsolt bankkártyákon keresztül. A Crypto.com alkalmazáson belül ezentúl ott lesz a Google Pay-el való fizetés lehetősége, amivel több, mint 100 millió Android használó előtt nyílik meg a Crypto.co
júl. 21
16:24
Mi történik a piacokon? Komoly esésben az olajárak (Portfolio)
A kínálati oldal aggasztó helyzete és annak ellenére, hogy tegnap a vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai olajkészletek, ma jelentős esés figyelhető meg a fekete arany piacán.
júl. 21
16:24
„Vagy eszünk, vagy a számlák. Nem tudom, hogy lesz tovább” – ilyen reakciók érkeztek az új rezsiszabályokra (SzMo)
Olvasóink közül néhány fellélegezhetnek a részletszabályok megjelenése után, a legtöbben azonban brutális drágulással számolnak.
júl. 21
16:24
Milák Kristóf a pillangó mellett gyorson is rajtkőre áll (Demokrata)
A 200 méter pillangó világcsúcsát is tartó úszó a gyorsváltókban is érdekelt lesz.
júl. 21
16:24
Fidesz: Gyurcsányék már rég eltörölték volna a rezsicsökkentést (Mandiner)
A kormánypárt szerint az a baloldal beszél most, amelyik már a kezdetek óta ellenezte a rezsicsökkentést.
júl. 21
16:24
Jótékony célt szolgálnak az idei ZEG Rally Show nevezési díjai (Racing)
Augusztusban ismét látványos esemény zajlik Zalaegerszegen, a nevezési díjakból befolyó összeg óvodák felújítását segíti A hagyományteremtő céllal tavaly létrehozott ZEG Rally Show 2022-ben kibővített programmal és hosszabb versenytávval zajlik Zalaegerszegen és környékén. A hazai ralisport kiemelkedő versenyzőpárosait felvonultató rendezvény a szó
júl. 21
16:24
Jön az elmúlt 12 hónap legnagyobb BTC bányászati nehézség igazítása (BitcoinBázis)
Az adatok azt mutatják, hogy a bitcoin hashráta elmúlt időszakban tapasztalt mélyrepülése most csütörtökön a 2021. júliusától vizsgált 12 hónap
júl. 21
16:26
Dilettáns improvizáció, a szegények út szélén hagyása – így reagált az ellenzék a bejelentett rezsiárakra (SzMo)
A Párbeszéd szerint tömeges elszegényedést és eddig nem látott lakhatási válságot okozhat a rezsiszabályozás.
júl. 21
16:26
Nagy-Britannia újabb fegyvereket küld Ukrajnának az orosz támadás elhárításához (Mandiner)
A brit védelmi tárca tájékoztatása szerint ezek a fegyverek segítenek megerősíteni Ukrajna védelmi képességét az orosz tüzérségi támadások ellen.
júl. 21
16:30
Csodaként élik meg a Fradi elleni győzelmet a szlovákok: „Égszínkék pokol Budapesten!” (Blikk)
A Slovan játékosai és vezetői mellett a szurkolók is kitörő örömmel ünnepelték a pozsonyi focicsapat szerdai, budapesti győzelmét, a Ferencváros otthonában aratott 2-1-es sikerrel a szlovák bajnok nagy lépést tett a Bajnokok Ligája selejtezőkörének harmadik fordulójába jutás felé. A kissé enervált Fradi ugyan a második félidőben vezetést szerzett,
júl. 21
16:30
Salma Hayek és Tom Cruise vacsorázni indult, de még az éttermi asztalukig sem jutottak el (Femcafe)
Ha két hollywoodi nagyágyú együtt vacsorázik, az mindig nagy eseménynek számít, ebben az esetben azonban csak egyikőjüket kísérte osztatlan figyelem.
júl. 21
16:30
Időjárás: jön az igazi pokol Magyarországon, és le fogsz izzadni, ha meglátod ezt a térképet (Promotions)
Szombaton valószínűleg meg fog dőlni a melegrekord Magyarországon.
júl. 21
16:30
Gubík László: Péter a békéről tárgyal, nem fegyvereket küldözget (Mandiner)
Legyél te is Péter!
júl. 21
16:36
Mennyi rezsit fizet Orbán, Gyurcsány és a többi politikai nagyágyú? Gulyás Gergely járhat a legjobban, kiszámoltuk! (Blikk)
A Blikk sorra vette a legbefolyásosabb magyar politikusokat, kinek mennyire fájhatnak majd az új rezsiárak. Persze az egyes politikusok otthonainak pontos hőigényét és energetikai jellemzőit nem tudjuk és nyilván nem is fogják elárulni, ezért átlagos körülmények figyelembevételével becsültük az épületek energiaigényét. Mert például bárkiről simán e
júl. 21
16:36
Nagy-Britannia újabb fegyvereket küld Ukrajnának (HírTV)
A brit védelmi tárca tájékoztatása szerint a fegyverek segítenek megerősíteni Ukrajna védelmi képességét.
júl. 21
16:36
Kormányzó: megint orosz támadás érte Harkivot, sok az áldozat (ATV)
Az orosz erők csütörtökön ismét heves támadást intéztek Ukrajna második legnagyobb városa, a keleti országrészben lévő Harkiv ellen, az eddigi információk szerint két polgári lakos vesztette életét és 21-en sebesültek meg - közölte Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzóra hivatkozva az MTI.
júl. 21
16:36
Minden tizedik új autó elektromos az EU-ban (autopro)
A második negyedévben tovább hódítottak az akkumulátoros elektromos modellek.
júl. 21
16:36
Kicsik és nagyok kedvenc nyári levese – Villámgyors gyümölcsleves főzés nélkül (Femcafe)
Villámgyorsan és egyszerűen elkészíthető, igazi nyári hűsítő, amivel szinte észrevétlenül becsempészheted a gyerekek mindennapjaiba a gyümölcsfogyasztást. Persze, tuti, hogy te is imádni fogod.
júl. 21
16:36
Zelenszkij kilencéves fia is fegyvert ragadna (Demokrata)
Az ukrán elnök felesége elmondta, hogy fia, Kijlo most már csak arra vágyik hogy fegyvert használhasson.

Keresés