2022. július 21. csütörtök

júl. 21
18:06
Leporolta egy korábbi kollekcióját a főispánok hírére Herczeg Zoltán (Mandiner)
A Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz is közelálló divattervező a kollekciónak a Hungarian Badass nevet adta.
júl. 21
18:08
Szlovák sajtó: A Slovan elhallgattatta, bevette és meghódította Budapestet (Mandiner)
„Égszínkék pokol Budapesten! A Slovan fordított, és kellemetlen pofont adott a Ferencvárosnak” – olvasható a sport.aktuality.sk cikkében.
júl. 21
18:12
Majdnem minden banknál drágultak a lakáshitelek (ProfitLine)
„A jegybank jelentős, 200 bázispontos alapkamat-emelésére szinte az összes pénzintézet reagált: Bankmonitor által vizsgált 9 pénzintézet közül nyolcnál drágábban lehet lakáshitelt igényelni, mint egy hónappal ezelőtt. Átlagosan 0,71 százalékkal emelkedett a kölcsönök THM értéke, de van olyan eset is, ahol 1,72 százalékponttal emelkedtek a hitelkölt
júl. 21
18:12
Felmentették a Romániai Magyar Demokrata Szövetség korábbi politikusát a korrupciós vádak alól (ATV)
A román legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen felmentette Markó Attilát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi szakpolitikusát a korrupciós vádak alól az ellene folyó egyik perben - közölte az MTI.
júl. 21
18:12
A jövő elkezdődött a hajóépítésben (AQUA)
A hajógyártás minden szektorában óriási fejlődés mutatkozik. A fejlett, környezetbarát, végtelen ciklusú anyagok és a 3D-nyomtatás megváltoztatja a tervezés és az építés módszereit. Az új, fenntartható üzemanyagok pedig segítenek csökkenteni vagy akár felszámolni a károsanyag-kibocsátást. A hajók tervezése szinte napról napra érzékelhető innovációt
júl. 21
18:12
Hamilton büszke rá, hogy kezdeményezése nem csak szájtépés (Racing)
Lewis Hamilton ragaszkodik ahhoz, hogy az Ignite nevű kezdeményezése túlmutat a “szájhősködésen”, mivel a Mercedesszel közösen alapított partnerség célja, hogy pozitív változást érjen el az F1-ben. Az Ignite-ot tavaly júliusban indították, Hamilton Mission 44 nevű jótékonysági alapítványának irányítjása mellett. A hónap elején megrendezett Brit Nag
júl. 21
18:12
Rubint Réka csak a Fókusznak árulta el, hogyan kérte el az édesapjától Norbi mexikói útjuk előtt (rtl.hu)
„Anyukámat felkészítettem, mert anyukám Norbi vhs kazettáira tornázott otthon” – mesélte különleges kikérésének történetét Rubint Réka. Schobert Norbi már sok barátnőt elfogyasztott, mire megismerte Rékát, akit a fitneszguru hiába hívott el Mexikóba, addig nem volt hajlandó útra kelni, ameddig engedélyt nem kap édesapjától. Így kötött ki Schobert N
júl. 21
18:12
Rezsikalkulátor (rtl.hu)
Július 21-én a kormány közzétette a rezsiemelés részletszabályait. Eszerint az átlagfogyasztás felett az áram a kétszeresére, a gáz pedig hétszeresére drágul augusztustól (utóbbi esetben a legalább három gyerekkel egy háztartásban élő fogyasztók kapnak kedvezményt). Az rtl.hu rezsikalkulátora segítségével ön könnyen is kiszámolhatja, mennyit kell m
júl. 21
18:18
Ezzel keresheted rommá magad: nem kell egyből banki hitel után kapkodni (Pénzcentrum)
A közösségi finanszírozás már régóta elérhető eszköz, amihez a kezdő vállalkozók, start-up-ok nyúlni tudtak, főleg ha az induláshoz szükség volt a kezdőtőkére. A Kickstarter és az Indiegogo után mostmár magyar oldalon is próbálkozhatnak a vállalkozók, ugyanis elindult a Brancs közösségi finanszírozási platform.
júl. 21
18:18
Putyin lelkének mélyére tekintett egy pszichiáter: döbbenetes jellemzést adott az orosz elnökről (Femcafe)
Milyen okokra vezethető vissza a politikus közelmúltbéli viselkedése? Miért nem jut eszébe kétségbe vonni saját döntéseit? Egy amerikai szakértő válaszol.
júl. 21
18:18
A legprecízebb személyiségteszt: csak 4 kérdésre kell válaszolnod! (Femcafe)
Jó vagy önismeretből? Tudd meg, milyen ember vagy valójában! Töltsd ki ezt a rém egyszerű személyiségtesztet.
júl. 21
18:18
Putyin „túlságosan egészségesnek” tűnik – fogalmazott a CIA igazgatója (Mandiner)
William Burns közölte, nincs hírszerzési információjuk arról, hogy Vlagyimir Putyin komolyabb betegséggel küzdene.
júl. 21
18:18
Olvasnivaló kánikula idejére: július nagyjainak műveit ajánljuk (egy.hu)
Néha az ember olvasna valami jót, de nem tudja, melyik könyvet vegye le a polcról. Ehhez nyújtanánk segítséget azzal, hogy hónapról hónapra születésnapos íróktól ajánlunk olyan műveket, amelyek mindannyiunk bakancslistáján helyet kaphatnak!
júl. 21
18:18
A zsír nem az ördögtől való (Magyar Mezőgazdaság)
A magyar konyha elképzelhetetlen állati eredetű zsír felhasználása nélkül. Idővel azonban helyettesítésére egyre többféle növényi zsír épült be gasztronómiánkba, sőt, már se szeri, se száma a különféle diétáknak, étkezési szokásoknak, amelyekről néhány évtizeddel ezelőtt hallani sem lehetett. E táplálkozási útvesztőben milyen alapanyagok jelenthetn
júl. 21
18:20
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy királyságot akarunk! – Tarnai Richárd főispán a Mandinernek (Mandiner)
Vissza a gyökerekhez, vissza az eredethez, vissza a természetes dolgokhoz – ez a változtatás lényege, ezért lesznek kormánymegbízottakból főispánok, megyékből vármegyék, magyarázza lapunknak Tarnai Richárd. A főispánt nem érdeklik azoknak a kritikái, akik korábban hezitálás nélkül elfogadták a tanácsrendszerezést és az elvtársozást. Interjúnk.
júl. 21
18:22
Miért fontos Orbán az amerikai konzervatívoknak? (Mandiner)
Az amerikai és a magyar jobboldalt egyformán aggasztja, hogy a Nyugat képtelen egységesen fellépni a háború kapcsán – írja Orbán Balázs a svájci Weltwoche hasábjain.
júl. 21
18:24
Pozitív lett Biden elnök koronavírustesztje (HírTV)
Pozitív lett Joe Biden amerikai elnök koronavírustesztje, de csak enyhe tünetei vannak - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
júl. 21
18:24
Rezsicsökkentés: több lakás, egy lakás - mekkora lesz a számla? (Portfolio)
A ma megjelent rezsidrágítás kapcsán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy mi van azokkal a családokkal, akiknek több ingatlanjuk van, illetve azokkal, akik többen "egy mérőóra alatt" laknak. Az MVM Next megerősítette a jogszabályokból fakadó értelmezéseket, ami azt jelenti, hogy egy megnyugtató és egy kellemetlen következmény is van.
júl. 21
18:24
Újra esett a forint a rezsicsökkentésről szóló bejelentés után (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 21
18:24
Feloszlatta a parlamentet az olasz államfő (Demokrata)
Sergio Mattarella ezzel megnyitotta az utat az előrehozott választások előtt.
júl. 21
18:24
A Kisvárda történelmi győzelemmel mutatkozott be a nemzetközi kupában (Mandiner)
A Kisvárda története első nemzetközi kupaszereplésén bátor játékkal, 1-0-ra győzött a kazah Kajrat Almati ellen idegenben az Európa-konferencialiga selejtezőjének első meccsén csütörtökön.
júl. 21
18:30
A hőszivattyú terjedése csökkentheti az energiafelhasználást (Adózóna)
A hőszivattyús technológia terjedésének elősegítése lehet az energiafelhasználás hathatós csökkentésének, a fosszilis energiahordozóktól való függetlenedésnek az egyik záloga – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Hőszivattyú Szövetség.
júl. 21
18:30
Kiadták a vörös riasztást: pokoli hőségre kell készülni ezekben a megyékben péntektől (Pénzcentrum)
A hétvégén néhol 40 Celsius-fokig melegszik a levegő, és érdemi csapadék továbbra sem várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken sok napsütés várható. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, de az Északi-középhegységben valamint Dunántúl északi részén előfordulhat zápor, zivatar. A minimum
júl. 21
18:30
A NASA olyan képet hozott nyilvánosságra, amely láttán az egész emberiség a fejéhez kap (Promotions)
A James Webb űrtávcső ismét zseniális fotót készített a végtelenségről.
júl. 21
18:30
Elhunyt a legendás német labdarúgó (Demokrata)
Sportvezetőként 1995 és 1998 között a Hamburger SV elnöke volt, a jobb lábfejét ábrázoló szobor a stadion előtt látható.
júl. 21
18:30
Harminchét milliárd dolláros programmal szorítaná vissza a fegyveres bűnözést Biden (Mandiner)
Az amerikai elnök a Biztonságosabb Amerika Tervet a 2023-as költségvetési terv részeként kívánja benyújtani.
júl. 21
18:30
Kirepült az autóból, a helyszínen meghalt a kilencéves kisfiú (rtl.hu)
Kiesett a kocsiból és a helyszínen meghalt egy kilencéves kisfiú szerda délután az M7-es autópályán, miután a kisbusz, amiben a családjával utazott, az út menti árokba zuhant. A járműben rajta kívül a szülei, kistestvére és két nagyszülő ült, ők karcolások nélkül megúszták a balesetet, amit feltehetően durrdefekt okozott. A balesetinfo.hu úgy tudja
júl. 21
18:32
Nógrádi György: Putyin megmondta, ha most nem kötnek vele fegyverszünetet, akkor az orosz hadsereg megy tovább (Mandiner)
A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, hogy a közhangulat lassan, de elkezd elfordulni az ukránoktól.
júl. 21
18:32
Fák közé csapódott és majdnem kettészakadt egy kamion Győrnél (rtl.hu)
Meghalt a sofőr, aki kamionjával Győrnél borult fel szerda délután. A férfi valószínűleg rosszul lett, ezért csapódott a gabonát szállító kamionnal a fák közé. A jármű az oldalára borult, és szinte kettészakadt. A mentést a fák nehezítették.
júl. 21
18:33
Belehúzott ma a Mol és a Richter (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 890,99 pontos, 2,17 százalékos emelkedéssel 42 030,31 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
júl. 21
18:33
Rubint Rella: „Fiús anyának látom magam” (Blikk)
Rubint Rella nem régen ment feleségül a Vasas SC labdarúgójához, Novothny Somához, de máris a következő lépcsőfokot tervezik magánéletükben. Az újdonsült feleség ugyan még csak 25 éves, de már most konkrét elképzelései vannak a családalapításról. Rella a meglepő őszinteséggel vallott terveiről a a Palikék Világa by Manna Futtában című műsorában.
júl. 21
18:34
Letartóztatták az újszülött gyermeke megölésével gyanúsított 29 éves nőt (rtl.hu)
Letartóztatták azt a 29 éves nőt, aki megszülte, majd a gyanú szerint megölte gyermekét július elején Múcsonyban. A gyerek holttestét egy nejlonzsákba csomagolva egy ismerősével eljuttatta a harminc kilométerrel távolabb lévő Lyukóbányára, ahol az erdőben rejtette el. A nő a bíróság szerint lényegében beismerte tettét, de azt tagadja, hogy bántotta
júl. 21
18:36
Lázár János bocsánatot kért a kata-módosítás miatt (ATV)
A miniszter szerint egy új korszak kezdődött és most át kell csoportosítani, tartalékot kell képezni – írta meg a promenad24.hu.
júl. 21
18:36
Feloszlatta a parlamentet az olasz államfő (Mandiner)
Ezzel megnyílt az út az előrehozott választások előtt.
júl. 21
18:36
Pénteken újra kata-tüntetők zárják le az Erzsébet hidat a Kutyapárt szervezésében (rtl.hu)
Iványi Gábor, Puzsér Róbert és Bobafett is felszólal majd.
júl. 21
18:36
40 késszúrással végzett áldozatával – különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják a hajléktalan nőt (rtl.hu)
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg az ügyészség azt a hajléktalan nőt, aki két évvel ezelőtt 40 késszúrással végzett egy 64 éves férfival Budapesten. A páros a gyilkosság délelőttjén ismerkedett meg a Nyugati téren, majd a férfi Bajza utcai lakására mentek, ahol együtt ittak. Hogy pontosan mi vezetett a gyilkossághoz, nem d
júl. 21
18:36
Időjárás 2022-07-21 (rtl.hu)
Pénteken is marad a forró, száraz nyári időjárás.
júl. 21
18:38
DNS-nyomokra alapozva egy 26 évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsítják egykori kollégájukat a rendőrök (rtl.hu)
Két DNS-nyom is bizonyítja a rendőrök szerint, hogy egykori kollégájuk ölhetett meg egy idős asszonyt a Vas megyei Gersekaráton még 1996-ban. A volt rendőrt tavaly fogták el, 24 évvel a brutális gyilkosság után. Most zárták le a nyomozást ellene. A kétgyerekes apa mindent tagad. Ügyvédje az RTL Híradónak azt mondta: a DNS-egyezés nem bizonyítja egy
júl. 21
18:39
Vv Anett szégyelli a teaszeánszot: még mindig a kórházban lábadozik (Blikk)
Tizenegy nappal a kis híján végzetessé váló szertartás után megszólalt VV Anett. Az egykori villalakó a pécsi kórházból jelentkezett be, a követőinek adott hírt arról, hogyan érzi magát. Anett meghatódva tapasztalta, hogy mennyi pozitív, támogató üzenete érkezett az elmúlt másfél hétben, és ígéretet tett arra, hogy amint jobban van, bővebben mesél
júl. 21
18:42
Újraélesztettek egy fürdőzőt a vízimentősök a szigligeti strandon (SzMo)
A bajbajutottnak leállt a keringése és a légzése, egy ideig a többi strandoló tartotta a víz felszínén.
júl. 21
18:42
A görögök „vendégszeretettel és enyhe időjárással” csábítanák a németeket (Mandiner)
A tomboló infláció és a közelgő hideg tél kilátása sok német hangulatát elrontja. Most Görögország magát kínálja megoldásként: „Itt várunk Önökre”.
júl. 21
18:42
Az Acura rögtön éjszakai teszttel nyitotta Lmdh programját (Racing)
A bejáratás után Magny-Cours-ban két napig tesztelték az Acura LMDh autóját, amivel jövőre az IMSA új kategóriájában, a GTP-ben indulnak majd. A nappali és éjszakai teszten Ricky Taylor, a Wayne Taylor Racing pilótája, valamint a Honda Performance Development mérnöke és versenyzője, Matt McMurry vezettek. Precision Crafted Peformance. Track testing
júl. 21
18:42
A kánikula miatt akár vasárnap is maradhat a kamionstop (Üzletem)
A kamionstop feloldása vasárnapra feltételesen léphet életbe abban az esetben, ha az országos tisztifőorvos a hőségriasztás meghosszabbításáról döntene.
júl. 21
18:42
Leégett házak, légkondicionáló nélküli vonaton rekedt utasok – Európa-szerte fennakadásokat okoz a hőség (rtl.hu)
750 utas rekedt négy órára egy légkondicionáló nélküli vonaton kedd este Párizs környékén. A műszaki meghibásodást a 40 fok feletti hőség okozta. Ugyanez a kánikula London környékén egy nap alatt annyi munkát adott a tűzoltóknak, hogy a II. világháború óta a legforgalmasabb napját élte a tűzoltóságuk, erről a főpolgármester beszélt a BBC-nek. Szlov
júl. 21
18:42
Az utóbbi 25 év legnagyobb fegyverraktárára bukkantak a rendőrök Rajkán (rtl.hu)
Hadi célra készítették a nagy részét – ezt mondta a Rajkán talált fegyverekről az RTL Híradó által megkérdezett szakértő. Hozzátette: bizonyos feltételekkel ezeket civilek is megszerezhetik. A rendőrök egy nemzetközi akció részeként július 12-én tartottak házkutatást egy szlovák férfi ingatlanjain Rajkán. Azt mondták: az utóbbi 25 év legnagyobb feg
júl. 21
18:44
Hatalmas lángokkal égett egy 900 négyzetméteres gyárépület Szegeden (rtl.hu)
Kigyulladt egy 900 négyzetméteres gyár épülete csütörtökön délelőtt Szegeden. Információnk szerint a műanyag termékek gyártásával foglalkozó cég telephelyén valamilyen technológiai hiba okozhatta a tüzet. Az épületből mindenkinek sikerült kimenekülnie, senki nem sérült meg.
júl. 21
18:48
Mutatjuk, mit fizetünk mostantól a gázért és a villanyért (Blikk)
Mégsem kell százezreket félretenni az elektromos áramra, miután a kormány újraszámolta a rezsicsökkentést. A most bejelentett változtatás alapján aki túllépi az átlagos villanyszámla összegét, a „határ” felett körülbelül dupla árat fizet. Évi 2523 kWh fogyasztásig 36 forint marad az ár, a felette lévő fogyasztásnál 70,10 forint/kWh. A valós piaci á
júl. 21
18:48
Eldőlt: áram köti össze a briteket és németeket (Portfolio)
Véglegessé vált, hogy megépülhet a nagy kapacitású, tenger alatti elektromos távvezeték az Egyesült Királyság és Németország között, miután összegyűlt a beruházáshoz szükséges teljes összeg - közölte csütörtökön Londonban a fővállalkozó cég.
júl. 21
18:48
Szakértő a rezsicsökkentésről: A kormányrendelettel tűzoltás folyik (ATV)
A kormány a többet fogyasztók számára bevezeti az úgynevezett lakossági piaci árat, ami a rezsicsökkentett és a valós piaci ár között helyezkedik el, így a gázár a hétszerese, az áramár duplája lesz az átlagfogyasztás felett. A részleteket Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos ismertette Tusnádfürdőn. A DK szerint a ko
júl. 21
18:48
Kapkodnak ezek után a laptopok után a magyarok: így kijátszható a brutál drágulás (Pénzcentrum)
Az infláció folyamatos, az utóbbi időben pedig drasztikus méreteket öltött. Józan ésszel végig gondolva azt hihetnénk, hogy gyakorlatilag minden terméknek az ára drasztikusan emelkedett, azonban ez az állítás nem igaz.

Keresés