2022. július 21. csütörtök

júl. 21
19:48
Kubatov Gábor csalódottan reagált a Fradi szlovákok elleni arcpirító vereségére (Blikk)
Rövid, de velős üzenetet küldött a Fradi-drukkereknek Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, miután a csapat tegnap vereséget szenvedett a papírforma szerint gyengébb Slovan Bratislava csapatától.
júl. 21
19:48
Szijjártó Péter 700 millió köbméter gázvásárlásáról tárgyalt Moszkvában (ATV)
A külügyminiszter a Szergej Lavrovval folytatott tárgyalása után kijelentette: orosz források nélkül 700 millió köbméter plusz gázt vásárolni Európában lehetetlen.
júl. 21
19:48
Kegyetlenül elvérzett ez a pletyka Putyinról – most a fél világ ledöbbent (Promotions)
Rengeteget foglalkoztak ezzel a lapok, de Vlagyimir Putyin és a Kreml cáfolt.
júl. 21
19:48
Élénk vita a romániai kisebbségi törvény kapcsán (Demokrata)
Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke úgy vélte: új törvénytervezetet kell készíteni.
júl. 21
19:48
Ezüstérmes a férfi kardcsapat (Demokrata)
A magyar együttes a döntőben 45-37-re kapott ki az előző három vb-n is győztes és Tokióban olimpiai bajnok dél-koreaiaktól.
júl. 21
19:48
„Az antidemokratikus kormányoknak nincs helye az európai asztal körül” – Guy Verhofstadt ismét Magyarországot bírálta (Mandiner)
Ezúttal Szijjártó moszkvai útja miatt.
júl. 21
19:48
Harkivi pokol, újabb támogatások, veszélyben az atomerőmű – Ukrajnáról tömören (Helló Magyar)
Felerősödtek a harcok a déli területeken is, ahol az ukrán csapatok igyekeznek visszafoglalni az oroszok által megszállt régiókat
júl. 21
19:50
A jövő héten Bécsben tárgyal Orbán Viktor (Mandiner)
A találkozó fő témái az európai energiaválság, az orosz-ukrán háború, valamint az illegális migráció elleni közös küzdelem lesznek.
júl. 21
19:51
Katás történetek – 4,5 milliárd mehet a levesbe a Vállalkozói Start Programból: a legtöbbjük katás volt (Blikk)
Cikksorozatunkban katás vállalkozókat szólaltatunk meg, hogy megtudjuk, ki, hogyan áll az új helyzet elé, mik a tervek, ki, hogyan éli meg a hirtelen változást.
júl. 21
19:54
Valami épül a tenger alatt az Egyesült Királyság és Németország között (ATV)
Véglegessé vált, hogy megépülhet a nagy kapacitású, tenger alatti elektromos távvezeték az Egyesült Királyság és Németország között, miután összegyűlt a beruházáshoz szükséges teljes összeg - közölte az MTI.
júl. 21
19:54
Moszkva haladéktalanul megvizsgálja a magyar kérést (Demokrata)
Megerősítették elkötelezettségüket a paksi atomerőmű-projekt folytatása mellett is.
júl. 21
19:54
Trombitás Kristóf: Nem sokat kellett várni a brüsszeli bürokraták népellenes hangjára (Mandiner)
Akkor sem fogyunk ki az energiából és akkor sem adjuk oda a sajátunkat, ha összecsináljátok magatokat.
júl. 21
19:54
Polgár Tünde beégette a fiát, amikor egy szál pólóban állt a barátnője elé (rtl.hu)
Hogyan reagálnak a híres szülők, amikor gyerekük szerelmes lesz? Rubint Réka és Schobert Norbi, a Polgár házaspár vagy Kabát Peti is más véleményen van a randizásról. Melyikük mit tanácsol a gyerekének, és ki került már nagyon kínos helyzetbe a barát vagy barátnő előtt?
júl. 21
19:54
Más a munkamorál a fiataloknál – egy budapesti étteremtulajdonos szerint nem úszhatja meg a vendéglátóipar a modernizálást (rtl.hu)
Még mindig hatalmas a munkaerőhiány a vendéglátóiparban. Egy budapesti étteremtulajdonos szerint „fejétől bűzlik a hal” az egész iparágban. Azt mondja, itthon a vendéglátóképzést kellene csábítóvá tenni, modernizálni, hogy a fiatalok is megértsék, amennyire nehéz, olyan szép hivatás ez.
júl. 21
20:00
Beneda Attila: családbarát országot építünk (Demokrata)
A családokat nem csak pénzügyi segítséggel támogatja a kormány.
júl. 21
20:00
Moszkva haladéktalanul megvizsgálja a magyar kérést (Demokrata)
Megerősítették elkötelezettségüket a paksi atomerőmű-projekt folytatása mellett is.
júl. 21
20:02
A „bővítési fáradtság” jelei mutatkoznak a Nyugat-Balkánon (Demokrata)
A Nyugat-Balkán mindig is a nagyhatalmi érdekütközések zónája volt.
júl. 21
20:04
Az Európai Bizottság még mindig nem tökéletesen elégedett (Demokrata)
Magyarországnak most egy hónap áll rendelkezésére, hogy benyújtsa észrevételeit.
júl. 21
20:06
Emlékszik A klinika szerelmespárjára? Így néz ki ma Udo és Elke (ATV)
Harmincnégy éve már, hogy a TV1 elkezdte sugározni az NSZK-sorozatot, A Klinika évekre hódította meg a magyar rajongókat. Pedig lassan 40 éve már, hogy elkezdték forgatni, a főszereplők nagyon sokat változtak azóta.
júl. 21
20:06
Nacsa Lőrinc: Mély morális válságban van a baloldal (HírTV)
Itt a közös cselekvésre van szükség, az összefogásra - mondta M. Dobos Marianne műsorvezetőnek Tusnádfürdőn Nacsa Lőrinc, a Kdnp politikusa.
júl. 21
20:06
Kadirov: Elképesztő, hogy milyen gyorsan változhatnak a dolgok (Mandiner)
„Akik tegnap megesküdtek, hogy mindent kiirtanak, ami orosz, most némán vonulnak be a hadifogolytáborba” – fogalmazott a csecsen hadúr.
júl. 21
20:06
Grosjean: “az én hibám”, hogy nem volt még Mercedes-teszt (Racing)
Romain Grosjean ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy a mercedeses tesztje még nincs lesöpörve az asztalról, és “100 százalékban” magára vállalta a felelősséget azért, hogy eddig nem került rá sor. A francia sajnálatos körülmények között hagyta el az F1-et: a 2020-as szezon utolsó két futamán már nem tudott rajthoz állni, miután a Bahreini Nagyd
júl. 21
20:12
Naperőműves kapacitásai duplázására készül az Alteo (ProfitLine)
Felvásárlással jut közel ahhoz, hogy jövőre egy 20 MW-os naperőmű létesítésébe kezdhessen Tereske térségében az Alteo. A beruházással a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájába tartozó vállalat a kétszeresére bővítheti naperőműves kapacitásait. A lépés tökéletesen illeszkedik a társaság 2022 elején frissített stratégiájába, amelyben kiemelt figy
júl. 21
20:12
Brüszel kevesli, amit Magyarország ígért az EU-pénzek kiszabadításáért (Portfolio)
Bár az Európai Bizottság tudomásul vesz több, Magyarország által javasolt korrekciós intézkedést, valamint más eljárásokban tett kötelezettségvállalási terveket, de úgy véli, hogy a magyar kormány még nem mindenben megfelelő korrekciós intézkedéseket nyújtott be az Európai Unió költségvetési érdekeit védelmező jogállamisági feltételrendszerről szól
júl. 21
20:12
Varga Mihály: Továbbra is a lehető legalacsonyabb áron tudja megvásárolni a magyar lakosság a villamosenergiát (HírTV)
Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtökön, az erdélyi Tusnádfürdőn tartott sajtótájékoztatóján bejelentette:bevezettek egy új tarifát, az úgynevezett lakossági piaci árat, amely jóval kisebb, mint a versenypiacokon tapasztalható ár. Hogy mit is jelent ez pontosan? Egyebek között erről is kérdezte Tusnádfürdőn M
júl. 21
20:12
Szijjártó Moszkvába utazott földgázt venni, de még nincs megegyezés (SzMo)
Lavrov reméli, hogy a Nyugat meg fogja érteni, milyen veszélyt jelentenek a Kijevnek küldött fegyverszállítmányok.
júl. 21
20:12
Hétfőn reggel ismét lezárnák a Margit hidat a futárok (Mandiner)
Nem hozott eredményt a Palkovics Lászlóval való egyeztetés.
júl. 21
20:14
Lázár János: Mi senkit nem hagyunk az út szélén, mindenkinek segítünk, aki rászorul. (Mandiner)
A lakosság számára lesz egy kedvezményes ár az átlagfogyasztásig és lesz egy méltányos ár az átlagfogyasztás felett.
júl. 21
20:18
Brüsszel kevesli, amit Magyarország ígért - mikor lesznek itt EU-pénzek? (Portfolio)
Bár az Európai Bizottság tudomásul vesz több, Magyarország által javasolt korrekciós intézkedést, valamint más eljárásokban tett kötelezettségvállalási terveket, de úgy véli, hogy a magyar kormány még nem mindenben megfelelő korrekciós intézkedéseket nyújtott be az Európai Unió költségvetési érdekeit védelmező jogállamisági feltételrendszerről szól
júl. 21
20:18
Az Európai Bizottság számára még mindig nem elég jók a magyar korrekciós intézkedések (ATV)
Bár az Európai Bizottság tudomásul vesz több, Magyarország által javasolt korrekciós intézkedést, valamint más eljárásokban tett kötelezettségvállalási terveket, de úgy véli, hogy a magyar kormány még nem mindenben megfelelő korrekciós intézkedéseket nyújtott be az Európai Unió költségvetési érdekeit védelmező jogállamisági feltételrendszerről szól
júl. 21
20:18
Varga Mihály: Továbbra is a lehető legalacsonyabb áron tudja megvásárolni a magyar lakosság az energiát (HírTV)
Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtökön, az erdélyi Tusnádfürdőn tartott sajtótájékoztatóján bejelentette:bevezettek egy új tarifát, az úgynevezett lakossági piaci árat, amely jóval kisebb, mint a versenypiacokon tapasztalható ár. Hogy mit is jelent ez pontosan? Egyebek között erről is kérdezte Tusnádfürdőn M
júl. 21
20:18
Lukasenka: Fehéroroszországban nincsenek politikai foglyok (Demokrata)
Úgy vélte, hogy a nyugatiak 2020-ban meg akarták „törni” országát.
júl. 21
20:18
25 év után pont kerülhet egy brutális gyilkossági ügy végére (rtl.hu)
Két tinédzser fia és felesége hisz annak a férfinak az ártatlanságában, akit most azzal gyanúsítanak, hogy huszonhat évvel ezelőtt megölt egy idős asszonyt. A nő otthonában és körme alatt is azonosították a férfi DNS-ét. A gyanúsított a gyilkosság elkövetésekor 21 éves volt. Információink szerint később a határőrségnél szolgált, majd a Vasvári Rend
júl. 21
20:24
Utólag kegyetlen bosszút állt expasiján a sértett lány: a férfi ezt halála napjáig emlegetni fogja (Femcafe)
A 25 éves exbarátnő jócskán elvetette a sulykot: az ártatlannak indult tréfából végül rendőrségi ügy lett.
júl. 21
20:24
Nyilvánosak az idei felsőoktatási ponthatárok (SzMo)
99 ezer jelentkező izgulhatott.
júl. 21
20:24
Itt érzi magához legközelebb Diána hercegnét Harry herceg (Hamu és Gyémánt)
Harry herceg mindig is kötődött Afrikához, hiszen gyermekkora óta sok időt töltött ott.
júl. 21
20:24
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat (Demokrata)
A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak.
júl. 21
20:24
Európai Bizottság: Magyarország nem mindenben megfelelő korrekciós intézkedéseket nyújtott be (Mandiner)
A Bizottság szerint a kormány nem adott megfelelő választ a testület összes aggályára.
júl. 21
20:24
Az energiapiaci szakértő alaposan megcáfolta a kormány állításait; sokkal durvább időszak jön a vártnál ősztől (Nyugati Fény)
Nem lesz leányálom.
júl. 21
20:24
Kétmillió forintnyi pénzjutalmat kap, aki tudja, ki támadta meg Lady Gaga kutyasétáltatóját (rtl.hu)
A hatóságok 5000 dollár jutalmat, vagyis körülbelül 2 millió forintot ajánlanak annak, aki információval tud szolgálni azokról a férfiakról, akik megsebesítették Lady Gaga kutyasétáltatóját. Az eset még tavaly februárban történt, amikor az énekesnő épp Rómában forgatott. Ryan Fischert négyszer mellkason lőtték, majd a két férfi magára hagyta.
júl. 21
20:24
Elpusztult a világ legidősebb fogságban tartott pandája (rtl.hu)
A 35 évesen elpusztult panda élete nagy részét Hongkongban töltötte, miután 1999-ben Kína megajándékozta a helyi állatparkot egy nőstény és egy hím egyeddel. A társa, Jia 2016-ban, 36 évesen pusztult el, azóta is ő a valaha volt legidősebb fogságban tartott panda.
júl. 21
20:30
Itt vannak a felvételi ponthatárok: ennyi ponttal lehet bejutni idén a legnépszerűbb szakokra (Pénzcentrum)
Ma este 8 órakor hozták nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek már elérhetők a www.felvi.hu oldalon. Idén 99 192 diák jelentkezett az ősszel induló felsőoktatási képzésekre. A diákok 20 órától a bevált gyakorlat szerint SMS-ben közvetlen értesítést kaptak arról, hogy az általuk megjelölt melyik képzésre kerültek be.
júl. 21
20:30
Kihirdették a felvételi ponthatárokat (ATV)
Megjelentek az idei felvételi ponthatárok, 11 ezer diákot vettek fel az ELTE-re, a BME-re 4700-an jutottak be – írja a Telex.
júl. 21
20:30
Horror lett a családi nyaralásból: majdnem egyedül repült a 13 hónapos kislány (SzMo)
A légitársaság hatalmasat hibázott, kezdetben mégsem akartak segíteni.
júl. 21
20:30
Az Arthur-átokkal Luc Besson megerőszakolta a saját tündérmeséjét - kritika (Promotions)
Luc Besson meghülyült a sok jancsitűz miatt, és kivéreztette a villangókat, akiket gyerekként imádtunk. Kritika Az Arthur-átok című filmről.
júl. 21
20:30
A szakértő alaposan megcáfolta a kormány állításait; sokkal durvább időszak jön a vártnál ősztől (Nyugati Fény)
Nem lesz leányálom.
júl. 21
20:30
Brad Pitt nyíltan beszélt arcvakságáról és arról, milyen kellemetlenségeket okoz neki a betegség (rtl.hu)
Brad Pitt elmesélte, hogy hiába a kiegyensúlyozott élet, a betegségek őt sem kerülik. Arcvakságban szenved, ami miatt többször akadt már kellemetlen szituáció az életében.
júl. 21
20:32
A saját hányásukat etették meg nevelőszüleik a „horror házából” kimenekített gyerekekkel (SzMo)
A gyermekvédelmi szervek nem vették komolyan a problémát, pedig a gyerekek maguk számoltak be nekik arról, hogyan kínozzák őket.
júl. 21
20:36
Rekord az ELTE-n: drasztikus ponthatár emelkedés mellett vettek fel 42 százalékkal több hallgatót erre a szakra (Pénzcentrum)
Rekordszámú jelentkezőt, 11 355 hallgatót vett fel képzéseire az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az idei felvételi eljárás során, "népszerűsége töretlen" - közölte az intézmény. Közleményükben ismertették, hogy alapszakra 7248, mesterszakra 2666, osztatlan szakra 1251, felsőoktatási szakképzésre 190 hallgató került be. Közülük 9272 jelentkező
júl. 21
20:36
Ők Kimi Raikkönen gyerekei: az autóversenyző fia és lánya is egészen szőke (Joy)
Kimi Raikönnen felesége és gyerekei is nagyon szépek, gyönyörű család várja otthon a pilótát.

Keresés