2022. július 22. péntek

júl. 22
17:18
A központi költségvetés adóssága június végéig 3583,2 milliárd forinttal növekedett, és 44 280 milliárd forintot ért el (Adózóna)
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya júniusban 155,3 milliárd forint volt, ezzel a félév végéig felhalmozott deficit 2892,3 milliárd forintra nőtt, ami az egész évre előirányzott 3152,7 milliárd forintos hiány 91,7 százaléka – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken kiadott részletes tájéko
júl. 22
17:18
Megvan a megállapodás az ukrán gabona exportjáról (ATV)
Török, ukrán és ENSZ-stábok fogják ellenőrizni, ahogy az ukrán gabonát az orosz blokád alá vont kikötőkben hajókra rakják, majd a járművek egy előre megtervezett, aknamentesített útvonalon hagyják el a kikötőket és a Boszporuszon haladnak át.
júl. 22
17:18
Maffiaként működő gyorskölcsönös appok sanyargatják a mexikói kisembereket (Bitport)
A helyi törvények kiskapuit és a Play Store laza hozzáállását kihasználó bűnözők életveszélyes fenyegetések mellett az áldozat ismerőseinek küldött retusált meztelen képekkel is igyekeznek a jogosnál lényegesen több pénzt behajtani.
júl. 22
17:18
Közel egy évtized után újra gyermekbénulásos esetet regisztráltak az Egyesült Államokban (Hamu és Gyémánt)
Az egészségügyi dolgozók most a környéken lévő, oltással nem rendelkező gyerekeit igyekeznek felkutatni. New York állam egészségügyi minisztériuma jelentette be, hogy gyermekbénulásos esetet diagnosztizáltak a Manhattantől 48 kilométerre északra fekvő Rockland megyében – írja a ScienceAlert. Mindez azért is hírértékű, mert Amerikában utolj
júl. 22
17:24
Egy szóval üzent Orbán Viktor (ATV)
Mint írja: „Bocs.”
júl. 22
17:24
Több száz kilométert kellett utazni, hogy a megszorításokról lehessen kérdezni a miniszterelnök legközelebbi emberét (444.hu)
Az idei Tusványos egyetlen vitáján a partizános Gulyás Mártont ültették össze Orbán Balázzsal.
júl. 22
17:24
"Szívverést" észleltek a kutatók a messzi világűrben (Femcafe)
Egy úgynevezett gyors rádiókitörésről van szó, vagyis a jelenlegi űrkutatás egyik legnagyobb rejtélyéről.
júl. 22
17:24
Új német megoldás: elég a 12 fokos „meleg” egyes munkahelyeken (Demokrata)
Robert Habeck miniszter cáfolta, hogy állami fűtésszabályozást rendelnek el.
júl. 22
17:24
Nézze meg, hol áll Magyarország az uniós államadósság-listán (Növekedés)
Az Európai Unióban 88 százalék körüli szinre csökkent az államadósság GDP-hez mért aránya idén az első negyedévben. Magyarországon 77,3 százalékos volt az államadósság-GDP arány, ezzel a középmezőnyban vagyunk, Ausztria és Szlovénia adósság-szintje környékén.
júl. 22
17:24
Lavrov: Az USA és az Egyesült Királyság „valódi háborút” akar Oroszország és Európa között (Mandiner)
Az orosz külügyminiszter szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia profitál az Oroszország és Európa közötti konfliktusból.
júl. 22
17:24
Ford: van elég akkunk évente 600.000 villanyautóhoz (Villanyautósok)
Az európai E-Transitba Magyarországról is szállítanak majd cellákat.
júl. 22
17:24
Úszni ment éjszaka egy amerikai turista Mexikóban, de jött a krokodil (rtl.hu)
Társa is megsebesült, amikor segíteni próbált neki.
júl. 22
17:26
Nem a jéghegy miatt süllyedt el a Titanic, kiderült a valódi ok (Femcafe)
A luxushajó 110 éve került az Atlanti-óceán fenekére, de sajnos már nem sokáig lesz ott.
júl. 22
17:26
Csintalan Sándor: Hullarablók voltunk, vagyunk (Mandiner)
...és át is vagyunk baszva.
júl. 22
17:27
Most éri meg személyi hitelt felvenni, infláció alatti kamatok vannak (Piac és Profit)
A nyáron szép számmal lehet az infláció alatti hitelkamatokkal találkozni a személyi hitelek piacán, sőt a magasabb jövedelemmel rendelkező ügyfeleknek még egyszámjegyű, a jegybanki alapkamatnál is kisebb kamaton elérhető ajánlatok is vannak a piacon a money.hu Kamattükre szerint. A bankok ugyanis itt is csak részben tudják lekövetni az MNB kamatlé
júl. 22
17:30
Semjén Zsolt: a vallásra való nyitottság mindig meglesz (Infostart)
A miniszterelnök-helyettes szerint a mainstream brüsszeli bürokrácia keresztényüldözést folytat.
júl. 22
17:30
Nincs, aki betakarítsa a magyar zöldséget és gyümölcsöt: sokmilliárdos veszteség várható az ágazatban (Blikk)
Nincs, aki beszedné a nyáron megtermett zöldséget és gyümölcsöt Magyarországon. Mintegy 100 ezer munkás hiányzik a földekről, ami természetesen a tarifát is megnövelte. Van olyan régió hazánkban, ahol már 15 ezer forintos bér alatt senki nem megy napszámba. A probléma sokkal mélyebbre vág, mint azt elsőre gondolnánk: sok-sok milliárdos kárt okozhat
júl. 22
17:30
Út a pokolból: agyvérzése után ünnepelt történelmi sikert a Kisvárda futballvezére (Blikk)
Révész Attila is kivette a részét a Kisvárda nemzetközi porondon aratott első győzelmének megünnepléséből: a korábbi sportigazgató ugyan agyvérzése után kevesebb munkát vállal, de a kazahsztáni fiesztából nem maradhatott ki. Ez kisebb csoda, hiszen nem is olyan régen még azért aggódtak szerettei és kollégái, hogy ne legyen súlyos baja...
júl. 22
17:30
Charles Leclerc nyitott az élen (Infostart)
Lewis Hamilton helyettese a kilencedik lett a Francia Nagydíj első szabadedzésén.
júl. 22
17:30
“Hogyha bármelyik európai kollégám igényt tart a tájékoztatásra, mind tudja a telefonszámomat…” (ATV)
“Bárki fel tud hívni és bárkinek szívesen elmondom, hogy mi történt” Moszkvában - mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére, jelezte-e a NATO- és EU-vezetőknek, hogy Lavrovval tárgyal. A miniszter jövő kedden Brüsszelben tervezi, hogy tájékoztatja “kollégáit”.
júl. 22
17:30
Ettől az egy döntéstől olcsóbbá válhatnak az élelmiszerek (Agroinform)
Egy jelentős alapanyag ára csökkenhet.
júl. 22
17:30
Semjén Zsolt: Brüsszel keresztényüldözést folytat (ATV)
A miniszterelnök-helyettes Tusványoson tartott beszélgetést református és unitárius egyházi vezetőkkel közösen, Kereszténység a nyugati világban címmel.
júl. 22
17:30
Mit kell tudni búvárszivattyúról? (Tiszta Jövő)
A búvárszivattyú vagy másik ismert nevén, a merülőmotoros szivattyú, a vízben elmerülve, tehát a vízfelszín alatt működik. A szóban forgó berendezés alapvetően a víz átemelésére lett kifejlesztve, ám számos olyan típusa is képviselteti magát a piacon, amely más jellegű folyadék esetén is minden gond nélkül alkalmazható.
júl. 22
17:30
„Éljenek a magyarok!” – Orbán Viktor focidrukkerekkel fotózkodott és Marco Rossival is találkozott Sepsiszentgyörgyön (SzMo)
A miniszterelnök Tusványos miatt utazott Erdélybe, előtte azonban még beugrott a Sepsiszentgyörgy meccsére.
júl. 22
17:30
Beindult a spórolás: A kormány úgy döntött, mégsem költ egy budapesti gimnázium felújítására (Nyugati Fény)
Másra kell a pénz.
júl. 22
17:32
Novák Katalin „elegett tett alkotmányos kötelezettségének” (ATV)
Azzal, hogy aláírta a az Alaptörvény 11. módosítását.
júl. 22
17:32
Semjén Zsolt Tusványoson: A férfi férfi, a nő nő (SzMo)
A nemváltás nem csak a kereszténységgel, hanem a természet rendjével áll szemben a miniszterelnök-helyettes szerint.
júl. 22
17:33
Mi lesz így velünk? Megfojt minket a hőség... és ez csak a kezdet – A klímatudós szerint ennél csak rosszabb jön (Blikk)
– Izzik az aszfalt a városokban, párolognak, apadnak a tavak, folyók, pokoli hőség kínozza az egész országot. És a helyzet csak fokozódik, szombaton megdőlhet az abszolút melegrekord: a 2007 július 20-án mért 41,9 foknál is forróbb lehet hazánkban.
júl. 22
17:36
„A gyülekezési jog gyakorlásának nem arról kellene szólnia, hogy másodperceket számolgatunk” (444.hu)
A Mi Hazánk Mozgalom 2018 óta próbálja ellehetetleníteni a Budapest Pride-ot azzal, hogy területeket foglalnak el a felvonulás elől. A szervezők hiába futottak versenyt az idővel, a Mi Hazánk Mozgalom tavaly után idén is gyorsabb volt.
júl. 22
17:36
A baloldal eddig ellenezte, most kevesli a rezsicsökkentést (HírTV)
A baloldali pártok a kormányt bírálták, miközben kevesellték a lakossági piaci ár által biztosított kedvezményeket.
júl. 22
17:36
Vásárhelyi Mária: Egy háborús bűnös kormánnyal parolázik a magyar külügyminiszter (Mandiner)
A baloldali megmondóember szerint „az EU már nem partner a folyamatos hazudozáshoz”.
júl. 22
17:38
Varga Judit a rezsiemelésről: A kampányban is azt ígértük, hogy meg fogjuk védeni az embereket (444.hu)
Az igazságügyi miniszter szerint a bejelentett intézkedések összhangban vannak a korábbi, lakosságot védő logikával.
júl. 22
17:39
Betette a lábát az Orbán-család Schobert Norbi bizniszébe (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor kisebbik öccse igazgatósági tag lett a Norbi Update-ben.
júl. 22
17:42
Végre újraindulhat az ukrán gabonaexport (Infostart)
A megállapodás aláírását az ENSZ-főtitkára jelentette be pénteken Isztambulban.
júl. 22
17:42
Ez a csapat lesz a nyerő? Kihirdette első keretét a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya (Blikk)
– Nem tétlenkedik a férfivízilabda-válogatott élére frissen kinevezett Varga Zsolt, az új szövetségi kapitány pénteken kihirdette a 19 fős keretet, amellyel hétfőn megkezdi a felkészülést az közelgő spliti Európa-bajnokságra.
júl. 22
17:42
Pluszban zárta a hetet a magyar tőzsde (Portfolio)
Alapvetően jó volt a hangulat, a blue chipek közül a Mol, az OTP és a Magyar Telekom árfolyama emelkedett, miközben csak a Richter árfolyama esett.
júl. 22
17:42
Megszólalt a Fehér Ház Biden állapotáról (ATV)
Az elnöknek továbbra is csak enyhe tünetei vannak, de önkéntes karanténba vonult.
júl. 22
17:42
Lefoglalta a Pride elől a tervezett helyszínt, de semmit nem szervez oda a Mi Hazánk (SzMo)
A Pride-ra idén is tízezres tömeget várnak, a Mi Hazánk miatt azonban nem tudnak a tervezett útvonalon menni.
júl. 22
17:42
2026 végére több mint 2 millió elektromos autót gyártana a Ford (Autószektor)
A vállalat részletesen bemutatta globális járműportfólió-terveit, amelyek a Ford+ terv részeként támogatják ezeket a termelési célokat. A Ford arra számít, hogy az elektromos járművek piacának összesített éves növekedési rátája 2026-ig meghaladja majd a 90%-ot, ami az eddig várt globális iparági növekedésnek több mint a kétszerese. A Ford azt terve
júl. 22
17:42
Extra teszttel orvosolná a WTCR a gumiproblémákat (Racing)
A WTCR minden versenyhétvégén egyórás gyakorlást rendez majd, hogy megtalálja a megoldás a Nürburgringen tapasztalt helyzetre. Vallelungában a pénteki gyakorlást Girolami nyerte, a pilóták pedig egyöntetűen üdvözölték a változtatást. Két piros zászló volt az edzésen, az egyiket Michelisz Norbert okozta, miután autója technikai probléma miatt megáll
júl. 22
17:42
Magyarország segít az Ukrajnában rekedt gabona szállításában (Üzletem)
Magyarország minden segítséget megad ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona, elsősorban a búza, a kukorica, illetve a napraforgó eljusson a világ különböző részére.
júl. 22
17:42
Orbán Viktor testvére igazgatósági tag lett a Norbi Update-ben (rtl.hu)
Orbán Áronnak más céges érdekeltsége nincs is.
júl. 22
17:45
Feltőkésítéssel mentik meg a német Uniper gázszolgáltatót (Menedzsment Fórum)
Több milliárdos mentőcsomagról kötött megállapodást a német kormány és az orosz gáz legnagyobb németországi importőre, az Uniper. A megállapodás értelmében a német állam tőkeemelés révén 30 százalékos részesedést szerez az Uniperben.
júl. 22
17:48
Beiktatták Srí Lanka új elnökét, de még mindig tartanak a zavargások (Infostart)
Új tábort vertek a tiltakozók.
júl. 22
17:48
Lewis Hamilton elárulta, kivel volt a legnehezebb dolga a Forma-1-ben (Blikk)
Újabb mérföldkőhöz érkezik pályafutásában Lewis Hamilton a vasárnapi Francia Nagydíjon (M4 Sport, 15). Ha nem jön közbe addig semmi, akkor a Paul Ricard versenypályán 300. Forma–1-es futamán indulhat a britek hétszeres világbajnoka. Ezzel ő lesz a hatodik legtöbb Grand Prix-n részvevő versenyző az F1-ben, s olyan neves elődök társaságába kerül, ame
júl. 22
17:48
Spóroljunk a vízszámlákon házi vízművel! (Alternatív Energia)
A házi vízmű az egyik legideálisabb módja a vízszámlán való spórolásnak. Ez a kérdés különösen a nagyobb létszámú családoknak lehet igazán érdekes, ahol a szóban forgó hó végi számla akár kisebb csillagászati összeggel is vetekedhet. A házi vízmű szerencsére gazdaságos, hatékony módját kínálja a víz biztosításának, amelyet természetesen számos módo
júl. 22
17:48
Egyre többen tanulnak ilyen vidéki képzéseken: inkább ezt választják, mint a költözést? (Pénzcentrum)
Magasabb ponthatárok mellett hat százalékkal több diákot vettek fel idén az Óbudai Egyetemre, mint tavaly - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken. Idén szeptemberben 2876 elsőéves kezdheti meg tanulmányait az egyetemen - tudatták. A közleményben az egyetem rektora rámutatott arra: annak ellenére nőtt a felvettek száma, hogy összességében keves
júl. 22
17:48
Megijedtek az energiaválságtól a németek, visszatáncolhatnak az atomenergiához (Portfolio)
A német kormány mérlegelheti annak lehetőségét, hogy a tervekkel ellentétben mégse állítsa le az ország utolsó három atomerőművét az év végén – mondta pénteken Olaf Scholz kancellár. A visszakozás oka, hogy egyre erősebbek a félelmek azzal kapcsolatban, hogy télen nem lesz orosz földgáz, így mindenki igyekszik alternatív források felé fordulni.
júl. 22
17:48
Te már gondoltál rá, hogy veszel egy sparheltet? Vagy nálad is van egy a sufniban? (Agroinform)
A villamos energia és a gáz árának drasztikus emelése miatt van, akinek eszébe jutott már, hogy leporolja a jóöreg sparheltet.
júl. 22
17:48
Kiss Rajmund: Az angol, aki a dombra ment fel és a hegyről mondott le... (Mandiner)
Boris Johnsonon még a magabiztos parlamenti többség sem segített.

Keresés