A katások több mint 90 százaléka számlázott korábban cégeknek is, így a kormány törvénymódosítása miatt adózási formát kell váltaniuk, ha meg szeretnék tartani az összes ügyfelüket, derült ki az online számlázó portál, a Billingo által készített online felmérésből. A kutatás szerint a többség húsz százalékkal nagyobb közteherviselést tartott volna
A parlament az Alaptörvény tizenegyedik módosítása mellett megszavazta egyrészról a 2023-as költségvetést, de döntött arról is, hogy a megyéket vármegyékre, a kormánymegbízottakat főispánokra keresztelik át az erre vonatkozó, elfogadott javaslatok alapján. Kik név szerint Magyarország új főispánjai?
Az Európai Parlament ezennel nem gazdaságpolitikai és jogi kérdések fölött vitatkozott a június 7-ei plenáris ülésen. A képviselők művészfilmeket néztek, rendezőkkel beszélgettek, és bátran vállalták könnyeiket is az ülésteremben. Átadták az idei LUX közönségdíjat.
Július 13-án újra kamatot emelt az Mnb. Az év elejéhez képest háromszorosára emelkedett idén július közepére a jegybanki alapkamat. A változó kamatkörnyezet, az infláció és a dráguló ingatlanárak ellenére jó hír az ingatlanvásárlóknak, hogy a 9,75%-os jegybanki alapkamat alatt is lehet még lakáshitelt felvenni. A Duna House Pénzügyek szakértői össz
Az infláció teljesen elvitte az eddigi béremeléseket a fizikai munkát végzők körében - ez derül ki egy friss kutatásból. A GKI a jelenlegi inflációs környezetben reálbér-csökkenéssel számol, ősszel akár 15 százalék is lehet a drágulás mértéke a szakértők számításai szerint.
Az arany a magas és a rezsidémon következtében is tovább emelkedő infláció, a szupergyenge forint miatt most a legjobb befektetési alternatívák egyikének látszik sokak számára. Csakhogy a múltbeli adatok alapján a közmondásos infláció elleni védőszerepe nem mindig működik. Sőt, voltak jó hosszú időszakok, amikor egyenesen veszteni lehetett rajta.
Intenzív rakéta- és tüzérségi támadás alatt tartja az orosz hadsereg a kelet-ukrajnai Harkivot és a Donbászt. A támadásokban többen meghaltak, iskolák dőltek romba, az oroszok eddig mintegy 2-ezer iskolát bombáztak Ukrajnában, több százat porig romboltak. Közben az EU elfogadta az Oroszország elleni hetedik szankciócsomagot, amelynek értelmében imp
Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszéria üzemét.
Sok régi mobilt őrizgetnek otthon a magyarok: 63 százalékuk tárol otthon használaton kívüli mobiltelefont, ráadásul az esetek többségében több, 10-15 évesnél is régebbi készülék hever a fiókban. A Yettel (volt Telenor, volt Pannon GSM) legújabb országos, reprezentatív kutatása szerint a leggyakoribb otthon tárolt eszközök listáján a mobiltelefonoka
A mesterségesintelligencia-technológiák ellátási láncának biztosítása érdekében írt alá stratégiai megállapodást a chip-tervezéssel foglalkozó brit Graphcore és az AI-kerettechnológiákat gyártó, német székhelyű Aleph Alpha. Az eeNews úgy tudja, hogy uniós bátorításra kötöttek szerződést, mivel az államközösség szeretné megszüntetni az amerikai Nvid
A mezőgazdaságban számos megtakarítási lehetőség kínálkozik, amely védi a klímát és a pénztárcát, ráadásul teljesül a nagyobb energiafüggetlenség iránti vágy is. Minden egyes energiatakarékossági intézkedés hosszú távon csökkenti az energiaszükségletet, és alkalmassá teszi a gazdaságot a jövőbeni energetikai innovációkra. Az áramtárolás és a hűtés
Az energiatakarékos megoldásoknak a kertben nagyobb létjogosultsága van, mint valaha. Mit tegyél, ha nem akarsz lemondani az otthoni wellnessről a rezsi növekedés fényében sem?
Gyakori mutatvány, hogy valaki azzal kérkedik a társaságban, hogy képes mozgatja a fülét – hasonló trükk még a nyelvforgatás vagy az orrnyalás is. A különleges képességet gyakran genetikusnak tekintik: vagy képes rá valaki, vagy egyáltalán nem. De tényleg nem lehet megtanulni?
Egy eltört ivóvíz távvezeték miatt alakult ki vízhiány több településen. Mogyoród polgármestere azt mondta, a vízvezeték javítása már elkezdődött, a probléma helyreállításáig a lakosság türelmét kéri. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. azt mondta, hogy munkatársaik dolgoznak a probléma helyreállításán, addig is lajtos kocsik segítségével biztosítjá
Az irodai munka egyik fő előnye, hogy együtt lehetünk a kollégákkal. A munkahelyi társas érintkezés köztudottan fokozza a kreativitást és a produktivitást, ezért a vállalatok arra összpontosítanak, hogy a munkavállalóknak több helyet biztosítsanak a szocializációhoz és a csapatmunkához. Mivel a poszt-Covid munkaszokások még mindig gyorsan változnak
Bár hosszabb távon, 2015-höz képest az albérletek átlagos bérleti díja országos szinten közel 66 százalékkal, Budapesten pedig 57 százalékkal nőttek júniusban. Az inflációval korrigált adatok szerint jóval visszafogottabb 26 és 19 százalékos a drágulás. A júniusi átlagos - nominális - lakbérek 23,4 százalékos, a fővárosban pedig 24 százalékos emel
Egyre kevesebb a víz a Balatonban, a Velencei-tóban, a Tiszában és a Dunában az óriási aszály miatt, és egyelőre nem is várható számottevő csapadék. A kisebb tavak és patakok közül több már teljesen kiszáradt. Siklós Gabriellát, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjét kérdeztük.
„Amikor be szerettek volna engem is invitálni a háziak, a főnököm a következőt mondta: »A kutyának és a sofőrnek kint a helye!« Ekkor döntöttem el, hogy nem fogok senkinek sem dolgozni.”
Pierre Gasly vegyes érzésekkel vág neki a soron következő Forma-1-es Francia Nagydíjnak. Az AlphaTauri francia pilótájának ugyanis ez a hazai versenye lesz, azonban a Paul Ricard-nak az idén lejáró szerződése miatt egyáltalán nem biztos a helye a Forma-1 versenynaptárában. Spa-Francorschamps mellett a Le Castellet-ben található versenypályának is l
Többszörösére ugrott a háztartási méretű napelemes rendszerek iránti lakossági érdeklődés a rezsicsökkentés korlátozásáról szóló bejelentés után. Az új körülmények között még úgy is jelentősen javulnak az ilyen beruházások megtérülési számai, hogy költségeik növekedése miatt a telepítő cégeknek is árat kell emelniük. Az iparág várhatóan képes lesz
Ebben az óriási hőségben, aki csak teheti, használ valamilyen klímaberendezést. A légkondi alapjában véve egy hihetetlenül jó dolog, hiszen órákat vezetni 40 fokos hőségben, vagy egész nap a munkahelyünkön ülni a kánikulában embertelen lenne.
Felvásárlással jut közel ahhoz, hogy jövőre egy 20 MW-os naperőmű létesítésébe kezdhessen Tereske térségében az ALTEO. A beruházással a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájába tartozó vállalat a kétszeresére bővítheti naperőműves kapacitásait. A lépés illeszkedik a társaság 2022 elején frissített stratégiájába, amelyben kiemelt figyelmet kap a
Nem sokkal azután, hogy az FC Barcelona és a Bayern München megállapodott Robert Lewandowski átigazolásáról, a 33 éves lengyel csatár már meg is érkezett a Barca amerikai turnéjára.
A Mercedes-Benz a globális termelési hálózatát továbbra is a luxusszegmens elektromos járműveinek gyártására összpontosítva alakítja át. A vállalat arra készül, hogy termékeivel az évtized végére tisztán elektromossá válik mindenhol, ahol ezt a piaci feltételek lehetővé teszik. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a globális termelési hálózat részeké
A kormány rezsinövelése után megrohamozhatják az állami lakástámogatási programokat az igénylők. Az otthonfelújítási támogatásra és a falusi csokra már csak néhány hónapjuk maradt.
A Budavári Kulturális Nonprofit Kft. (MáraiKult) távozó művészeti vezetője szerint az I. kerület polgármestere formális és informális fenyegetettséget teremtett a kulturális intézményben. V. Naszályi Márta visszautasította Hudi László szavait.
Manapság egyre jobban elfogadott a tény, hogy a gondos gazdi fizioterápiára jár a kis kedvencével. Azok, akiknek nincs kutyájuk, macskájuk, csodálkozó tekintettel szoktak visszakérdezni, hogy miért kell a kutyusnak gyógytorna? A válasz egyszerű, mégis órákon át lehetne sorolni az okokat.
A környezetvédők által untig ismételt sztori már, hogy sokkal gyorsabban éljük fel a bolygó erőforrásait, semmint azok újratermelődnének. Na de ennyire, hogy 2022-ben elméletileg már július 28-án „elér minket a világvége”?
Az Európai Központi Bank tegnapi ülésén bejelentette, hogy létrehoztak egy új transzmisszióvédelmi eszközt (Transmission Protection Instrument, TPI). Az eszköz célja, hogy a jegybank mérsékelni tudja a kötvénypiaci fragmentációt, miközben ülésről-ülésre emeli a kamatokat. A gyakorlatban ez főleg az olasz kötvények vásárlását jelenti.
A forint más devizanemekhez viszonyított árfolyamának kedvezőtlen alakulásával sok vállalkozás vezetőségének fejében megfordul a gondolat, hogy milyen előnyökkel járna – főleg, ha bevételei és kiadásai nagy része is devizában van –, ha beszámolójában is a forinttól eltérő devizában adná meg adatait. A cég ügyvezetése és tulajdonosai a beszámoló elf
Az adományozással foglalkozó civil szervezetekhez előbb a járvány, aztán a háború, most az infláció miatt érkezik be egyre kevesebb forrás. Az élelmiszercsomagokba az étolaj már be sem kerül.