2022. július 22. péntek

júl. 22
8:18
Szarajevóban lesz a Hat hét című film világpremierje (Márkamonitor)
A Nemzeti Filmintézet közleménye szerint közzétették a 28. Szarajevói Filmfesztivál szervezői az augusztus 12-én kezdődő filmünnep versenyprogramját. Fábián Nikolett, Gyimesi Anna, Kálmán Mátyás, Nagy Kálmán, Nemes Anna, Szelestey Bianka, Turai Balázs és Vermes Dorka rendezők alkotásai a rövid-, a diák-és a dokumentumfilmes versenybe kaptak meghívá
júl. 22
8:18
Világhírű befektetők társultak a magyar komolyzenei produkcióhoz (Igényesférfi.hu)
Öt ország új tehetségeivel és világsztárokkal jelentkezik a Virtuózok V4+ a Dunán 2022 novemberétől.
júl. 22
8:18
Játszva tanulás - Lego lányoknak az izgalmas kalandokért! (Könyves Magazin)
A gyerekek nyári vakációja nagyon sok szülőnek, nagyszülőnek okoz fejtörést, hiszen a táborokban töltött időn kívül a hétköznapok élvezetessé tétele főként a családtagokra hárul. Szülőként igyekszünk mindig a legjobbat nyújtani gyermekeinek és igazán izgalmassá tenni a nyári szünetet, de nyilván azt sem szeretnénk, ha a tanulás teljesen háttérbe sz
júl. 22
8:18
Ilyen az aratás háború idején (Agrofórum)
Egyre gyakoribb látvány Ukrtajna déli és keleti részén, hogy füstcsóva száll fel egy égő mezőről. Így történt ez a Zaporizzsja régiójában egy több mint 1000 lakosú település közelében, a frontvonallal határos mezőgazdasági területeken.
júl. 22
8:18
Szakított káros szenvedélyével a magyar énekes (Promotions)
Komoly életmódváltásba kezdett a frontember.
júl. 22
8:18
Késő esti programokkal várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkban (Magyar Mezőgazdaság)
Különleges esti programokkal várják szombaton, illetve augusztus 26-án a Szegedi Vadasparkban a látogatókat - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
júl. 22
8:24
Így lett Tihany Magyarország levendula-fővárosa: hihetetlen, de erre is használható a gyógynövény (Pénzcentrum)
A legtöbb embernek nem kell bemutatnunk korunk egyik legdivatosabb növényét, a levendulát, hiszen jellegzetes illatáról, üde, lila színéről már messziről felismerhetjük – azonban a levendula jóval több mindenre jó, mint azt gondolnánk - írja a HelloVidék.
júl. 22
8:24
Kovács Ákos munkássága „már az áldás kategóriája” (ATV)
Kovács Ákos interjút adott a Hajógyár című YouTube-csatornának, a 34 és fél perces videó lényege, hogy élete és a munkássága „már az áldás kategóriája” – írja a 444.hu.
júl. 22
8:24
Kiszámíthatóság és biztonság: a többség továbbra is csökkentett áron jut energiához (Demokrata)
Megjelentek a rezsicsökkentés új szabályai a Magyar Közlönyben.
júl. 22
8:24
Berlusconi szerint Draghi nem akart dolgozni, ezért "megbuktatta saját magát" (Növekedés)
Valószínűleg elszokhatott már a sok munkától, mert az Európai Központi Bank vezetőjeként sokkal kevesebbet kell dolgozni, mint kormányfőként. Ezért gyakorlatilag saját magát buktatta meg Mario Draghi - véli Silvio Berlusconi exkormányfő, aki szerint nem miattuk kell előrehozott választásokat tartani.
júl. 22
8:24
Kellemes meglepetés a német árpatermés (Mezőhír)
Az idei német árpatermés messze túlszárnyalja az ötéves átlagot. A búza viszont beleszaladt az aszályba.
júl. 22
8:24
Takarónövény idén: ha ez a fotó nem meggyőző, akkor semmi (Agrárágazat)
Egy kis furfang a mezőgazdaságban is elkél, ha Akg-ról, vízmegőrzésről, takarónövényről van szó.
júl. 22
8:24
Töretlen a Trans-Sped fejlődése (Transpack)
A Trans-Sped Kft. tavaly e-kereskedelmi raktárbázist nyitott, több céget felvásárolt, és a tevékenységét is zöldítette.
júl. 22
8:24
Ilyen sem volt még PSZA Motorsportnál (Racing)
Elérkezett az idei első murvás verseny ideje, amiből a PSZA Motorsport csapat sem maradhat ki. Újra erős mezőnnyel érkeznek a hétvégi versenyre, ahol a sziklás talaj mellett a por és a hőség is nehezíti majd a versenyzők koncentráló képességét. „Murva szerető csapat vagyunk, de ezt már nagyon sokszor hangoztattuk” – kezdte mosolyogva a beszélgetést
júl. 22
8:27
Újabb faj sodródott a kihalás szélére (Infostart)
A tigrisekről viszont kedvező híreket közöltek.
júl. 22
8:30
Most nem döntött rekordot a Tesla (autopro)
Ettől még nincs miért panaszkodnia a vállalatnak.
júl. 22
8:30
Werner Herzog regényt írt a japán katonáról, aki még 30 évig folytatta a világháborút (Könyves Magazin)
Ősszel jelenik meg magyarul Werner Herzog első regénye: a Dereng a világ annak a japán katonának a történetét meséli el, aki a második világháború lezárulta után még huszonkilenc évig védett egy trópusi szigetet.
júl. 22
8:30
A fogtündér már megint Magyarország miatt visítozik (Demokrata)
Guy Verhofstadt belga EP-képviselő a Twitteren fejtette ki a véleményét.
júl. 22
8:32
5 perzselő könyv hőhullámokról, forróságról és szárazságról (Könyves Magazin)
5 perzselő könyv hőhullámokról, forróságról és szárazságról
júl. 22
8:33
Épp most betonozták be a benzinárstopot? Megjelent egy új kormányhatározat (Menedzsment Fórum)
Egy friss kormányhatározat 10-ről 18,5 milliárd forintra emelte a kisbenzinkutaknak nyújtott támogatás keretét - ez nem arra utal, hogy az árstop kivezetésére készülnének.
júl. 22
8:33
Sárkány ellen sárkányfű, avagy most robbanhatnak be igazán a rezsit csökkentő állami lakástámogatások (Blikk)
A kormány rezsinövelése után megrohamozhatják az állami lakástámogatási programokat az igénylők. Az energetikai korszerűsítésre is felvehető otthonfelújítási támogatást és kedvezményes hitelt, valamint a falusi csokot már csak év végéig lehet igénybe venni – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu összeállítása.
júl. 22
8:36
Egy könyv, amely a kamaszoknak segít jól megélni a kamaszkort (Könyves Magazin)
Egy könyv, amely a kamaszoknak segít jól megélni a kamaszkort
júl. 22
8:36
5 túlélhetetlennek gondolt baleset, amiben végül senki nem vesztette életét (Hamu és Gyémánt)
Léteznek olyan balesetek, amelyeket statisztikailag szinte lehetetlen túlélni. Mégis vannak olyan szerencsés emberek, akiknek valamilyen csoda folytán mégis sikerült megúsznia a biztos halált. Összegyűjtöttünk öt olyan esetet, aminek a túlélési esélye egyenlő volt a nullával, de valahogy a listán szereplő személyek mégis életben maradtak. Ann
júl. 22
8:36
Idén is lesz Kőfeszt a Káli-medencében (MMonline)
Idén is megrendezik a Kőfesztet a Káli-medencében augusztus elején. Az ötnapos fesztiválon fellép mások mellett Pál István Szalonna és Demjén Ferenc. A programsorozat a Káli-medence tíz településén - Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Ábrahámhegyen és Monoszlón - várja az érdeklőd
júl. 22
8:36
Verstappen szurkolói csúnyán nekirontottak a Nascar bajnokának (Racing)
A tegnapi ESPY díjátadó után a Verstappen szurkolói dührohamot kaptak, hiszen Kyle Larson nyerte a legjobb versenyzőnek járó díjat. A NASCAR világbajnoki címvédőjét, Kyle Larsonnak ítélték a 2021-es év legjobb versenyzőnek járó ESPY-díjjat, megelőzve többek között a Forma-1-es világbajnok, Max Verstappent. A Hendrick Motorsportsnál versenyző Kyle L
júl. 22
8:38
Michelle Obama új könyve segít, hogy megőrizzük a reményt a bizonytalan világban (Könyves Magazin)
Az Így lettem után újabb könyvet ad ki az egykori first lady, Michelle Obama. A The Light We Carry idén novemberben jelenik meg a tengerentúlon, és abban segíti majd az olvasókat, hogy milyen praktikákkal, megküzdési stratégiákkal lehet megőrizni az egyensúlyt és a reményt, amikor a világban minden összeomlani látszik. (Kép forrása)
júl. 22
8:39
Márki-Zay Péter nem tud dönteni a vásárhelyi tűzijátékról: szavazásra bocsátja a kérdést (Blikk)
Az elmúlt napokban egymás után fújták le a nagyobb városok az augusztus 20-i tűzijátékot a gazdasági válság miatt, és döntöttek úgy, hogy inkább az új katatörvény és a rezsicsökkentés megváltoztatás miatt nehéz helyzetbe került családokat támogatják a megmaradt összegből. Márki-Zay Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy a hódmezővásárhelyiek
júl. 22
8:42
Ausztria: nemzeti csúcstalálkozót sürget az államfő (Infostart)
Nélkülözhetetlennek nevezte az összetartást és a szolidaritást a jelenlegi válságos időszakban Alexander Van der Bellen.
júl. 22
8:42
700 milliós földgázbeszerzés: Orbán Viktor már aláírta, 2023 áprilisáig tartják fenn (ATV)
A Szénhidrogén Készletező Szövetség “tároltatja és értékesíti a különleges földgázkészletet, amit 2023. április 1-jéig tart fent”. Az értékesített földgáz utáni árbevételt a létrehozására és fenntartására felvett - 1,85 milliárd eurós tőkeösszegű - hitelek törlesztésére kell fordítani - mondja ki a friss kormányrendelet.
júl. 22
8:42
Az UX az új arany (MMonline)
A járvány hihetetlenül felpörgette a digitalizációt, a szolgáltatóknak pedig önbizalmat adott. Egyre fontosabb a fel használói élmény tervezése, ám a Z generáció a korábbiakhoz képest sokkal „puritánabb” szolgáltatási portfóliót igényel – mondta el Mondovics Péter, a Mastercard digitalizációért, ügyfélélményért és kereskedői kapcsolatokért felelős
júl. 22
8:42
A moldovai szakadárok Oroszországhoz csatlakoznának (Demokrata)
Azt mondta: a céljuk az, hogy hivatalosan is függetlenné nyilvánítsák őket Moldovától.
júl. 22
8:42
Nyugat-Európában a gáz akár kilencszer, az áram ötször drágább (Demokrata)
Júniusban is összegyűjtötte a finn VaasaETT az európai rezsiárakat.
júl. 22
8:42
Olasz lap: Orbán ismét a saját feje után megy (Mandiner)
Az orosz olajembargó alóli felmentés után ismét a saját feje után megy Orbán Viktor – írja az Il Giornale.
júl. 22
8:42
Elindulhat a gabonaexport Ukrajnából, a műtrágyaexport Oroszországból (Magyar Mezőgazdaság)
Várhatóan még a hét vége előtt meglesz az egyezség az ukrán gabonaexport újraindításáról, ezzel együtt Oroszország is engedélyt kap arra, hogy gabonát és műtrágyát exportáljon.
júl. 22
8:42
Veszélyben az euróövezet, nagyon magasak a kamatok és az infláció (BitcoinBázis)
Az euró húsz év óta először érte el a dollárral való paritást. Emellett júniusban az euróövezet éves inflációja 8,6% volt.
júl. 22
8:42
2022. július 22. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
júl. 22
8:45
A reggel képe: tilosban járt Magyarország igazságügyi minisztere (Privátbankár)
Ezt ő maga "vallotta be" Facebook oldalán.
júl. 22
8:45
Ebből nem lesz egyhamar uniós pénz: Brüsszel üzent Orbán Viktornak (Menedzsment Fórum)
Bár Magyarország tett lépéseket és ígéreteket, az Európai Bizottság szerint ez még kevés - hamarosan megüzenik, mire számíthatunk, ha nem lép elég nagyot a jogállamiság felé a kormány.
júl. 22
8:48
Izraeli rakéták csapódtak be Damaszkusz környékén, több szíriai katona meghalt (HírTV)
Izrael az elmúlt években már több száz hasonló légicsapást hajtott végre a szíriai kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik hadállásai ellen.
júl. 22
8:48
Kiszivárgott: nem törik magukat az oroszok a gázturbina átvételében, amit állítólag annyira vártak (Portfolio)
Öt napja Németországban rekedt az a turbina, ami kanadai javításról érkezett vissza és várja a továbbszállítást, mert az oroszok még mindig nem küldték el azokat a dokumentumokat, amelyek a szállítás megkezdéséhez kellenek és ez a helyzet akár napokig, vagy hetekig is így maradhat – jelezte két névtelen forrás a Reutersnek. Ez a fejlemény péntek re
júl. 22
8:48
Izraeli rakéták csapódtak be Damaszkusz környékén, több áldozat is van (ATV)
Izraeli rakétacsapás érte pénteken a szíriai főváros, Damaszkusz környékét, a támadásban három szíriai katona meghalt, és heten megsebesültek - közölte az MTI a szíriai állami médiára hivatkozva.
júl. 22
8:48
Káosz egy ausztrál fesztiválon: már az első nap elmaradt a durva időjárás miatt (444.hu)
Voltak, akik 15 órán át álltak sorba, hogy bejussanak, miközben az özönvízszerű eső elmosta a kempinget.
júl. 22
8:48
Ez a modell lép a Vitara helyére? (Autónavigátor)
Divatos SUV modellel bővül a Suzuki kínálata, melynek valódi forrása a nálunk ismeretlen Toyota Urban Cruiser Hyryder. A tervezők minden
júl. 22
8:48
Fontos hír a diktálóknak: az adott hónapban fel nem használt kedvezmény nem veszik el (SzMo)
Az MVM Next által közzétett részletekből kiderült, hogy nem kell aggódnia annak, aki nyáron kevesebb gázt vagy energiát fogyaszt a kedvezményes szintnél.
júl. 22
8:48
A feleség olyat művelt férjével az ágyban, amitől azonnal milliomosok lettek (+18) (Promotions)
Valószínűleg ilyenre még nem volt példa a világtörténelemben, kuriózum történet.
júl. 22
8:48
Megkezdődött a tatai csillagvizsgáló bővítése (Mínuszos)
Előadóteremmel és múzeumi szobával bővül a tatai csillagvizsgáló épülete egy határon túli, magyar-szlovák együttműködéssel megvalósuló projekt eredményeként. Kovaliczky István, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Komárom-Esztergom megyei szervezetének igazgatójának elmondása szerint a tatai csillagda a szlovákiai Ógyallán található Szlovák
júl. 22
8:48
A legfontosabb tudnivalók az új rezsiszabályokról (Demokrata)
Az átlagfogyasztás mértékéig valamennyi család továbbra is a korábbi díjakat fizeti.
júl. 22
8:48
Szomorú videón, ahogy egy közmunkás a tomboló homokvihar közben homokot lapátol (rtl.hu)
Minden hiába.
júl. 22
8:48
„Sosem fogom a borzalmas balesetet elfelejteni” – megszólalt a balesetben meghalt 9 éves kisfiú nagymamája (rtl.hu)
A teljesen összetört Mária nem emlékszik a baleset minden részletére.
júl. 22
8:48
Kovács Ákos: A Bonanza Banzaiban egyenlően osztottuk el a gázsit, de a munka nem egyenletesen oszlott el (rtl.hu)
Az énekes szerint hamar kiderült például, hogy jobb, ha ő nyilatkozik és ha ő írja a szövegeket.

Keresés