2022. július 22. péntek

júl. 22
10:08
Több mint 20 hektáros, 60 milliós földdel bővültek a Tiborcz család területei Fejér megyében (444.hu)
Orbán Viktor vejének anyja most vásárol meg egy földdarabot, amelynek nagy része szántó, de van rajta erdő és legelő is.
júl. 22
10:08
Megegyezett Ukrajna és Oroszország (Mandiner)
Aláírják a felek az ukrajnai fekete-tengeri gabonaexport újraindításáról szóló megállapodást – közölte a török elnöki hivatal.
júl. 22
10:10
A Mi Hazánk csak lefoglalta az Andrássyt a Pride elől, de nem tartanak ott rendezvényt (444.hu)
Szombaton a Duna mentén vonul majd a Pride.
júl. 22
10:12
Ukrajna a teljes Kreml-vezetést bilincsben akarja látni: „Felelniük kell 2014-ért és 2022-ért” (Blikk)
A háborúban elkövetett brutális bűncselekmények miatt az igazságszolgáltatás által vonná felelősségre a Kreml vezető tisztségviselőit Ukrajna. Az ukrán vezetés bejelentette, hogy nemzetközi törvényszéket akar létrehozni, amely elfogatóparancsot adna ki Vlagyimir Putyin ellen.
júl. 22
10:12
A 2023-as költségvetési törvényhez utolsó percben benyújtott módosító javaslatcsomagban rejtették el a fővárosi közlekedés államosításának lehetőségét (Adózóna)
A személyszállítási törvény új passzusait a Törvényalkotási Bizottság a 2023-as költségvetési törvényhez utolsó percben benyújtott csaknem százoldalas kormánypárti módosító javaslatcsomagjában rejtették el – szúrta ki a Népszava.
júl. 22
10:12
A hőguta tünetei - Hogyan ismerjük fel a veszélyt? (WebBeteg)
A klasszikus hőguta Magyarországon ritka jelenség, ugyanis hazánkban még a globális felmelegedés ellenére sem alakulnak ki olyan extrém magas külső hőmérsékleti értékek, amelyek egészséges személyeknél hőgutát okozhatnának. Azonban számos veszélyeztető tényezőt ismerünk, amelyek fennállása esetén nagyobb a kockázata a nyári melegben hőguta kialakul
júl. 22
10:12
Euróban a munkabér? (ProfitLine)
A 400 és 410 körüli forint-euró árfolyam nem várt eseményeket generál a hazai üzleti szektor szinte minden területén, aminek egyik hatásaként egyre több munkavállalót foglalkoztat a kérdés: lehet-e a munkabért euróban megkapni? A Grant Thornton üzleti- és adótanácsadó cég HR Services üzletág tapasztalata szerint erőteljesen megnőtt az érdeklődés a
júl. 22
10:12
Elözönlik Szegedet szeptembertől a gólyák (Pénzcentrum)
Növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2022-es központi felvételi eljárásban – az intézmény 6074 új hallgatót vett fel, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a
júl. 22
10:12
Gépfegyvert tettek a robotkutya hátára, sokkal jobban kezelte, mint várták (Mandiner)
Egy orosz férfi szerelte rá a gépfegyvert a robotkutyára.
júl. 22
10:12
Fokozódó hőség tetőzi az aszályt (Magyar Mezőgazdaság)
A hét elején kezdődött hőség sajnos tovább fokozza a csapadékhiány amúgy is egyre súlyosabb hatásait. A folytatásban egyelőre tovább fokozódik a forróság a továbbra is nagyon magas UV sugárzással, majd szombaton érkezik egy hidegfront, melynek hatására vasárnap pár fokkal visszaesik a hőmérséklet, és a nap első felében záporok, zivatarok is előford
júl. 22
10:14
Die Presse: Orbán és a Fidesz ismét kijátszotta a nemzeti kártyát (Mandiner)
Az osztrák lap arra utal, hogy több mint 70 év után visszatér a közjogi rendszerbe az egyik legrégebbi magyar tisztség, a főispán.
júl. 22
10:16
Budapest új alapokra helyezné az Európai Parlament legitimitását (Mandiner)
A politikai zsákutcából kiutat jelenthet az, ha a nemzeti parlamentek által delegált képviselők dolgoznának az EP-ben. Az EU jövőjéről szóló cikksorozatunk befejező része.
júl. 22
10:18
MÁV: ha nem muszáj, hagyjuk a vonatozást a hét végén (Infostart)
Egyes térségekben és vonalakon akadozhat a forgalom, akár nagyobb késések is kialakulhatnak, ilyenkor a vonatok a csatlakozásokat sem tudják tartani – figyelmeztet közleményében a vasúttársaság.
júl. 22
10:18
Céláremelés érkezett az Alteo részvényeire, venni kell a papírt az MKB szerint (Portfolio)
Ahogy arról tegnap a Portfolio is beszámolt az Alteo felvásárolta az Edelyn Solart, a naperőmű fejlesztésével foglalkozó cég akvizíciója után az Alteo naperőművi portfóliója nagyjából megduplázódhat. A bejelentést az MKB friss elemzésében értékelte, megemelte a célárát, az ajánlása pedig vétel a részvényre.
júl. 22
10:18
Sokan így szerzik be a gyümölcsöt – te is köztük vagy? (Agroinform)
Töltsd ki kérdőívünket a "Szedd magad"-akciókról!
júl. 22
10:18
Óvodásoknak szóló dohányzás elleni programot is indítottak (ATV)
A közösségi médiában indított akcióval hívja fel a figyelmet például az Elf Bar veszélyeire a Dohányzás Fókuszpont, mondta a Belügyminisztériumhoz tartozó szervezet vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán - közölte az MTI.
júl. 22
10:18
Elkészült a Lánchíd új acél útpályája, év végén átadhatják a forgalomnak (Igényesférfi.hu)
Rekordidő alatt elkészült a Lánchíd új acél útpályája, amely a régi, elöregedett vasbeton pályaszerkezetet váltotta fel.
júl. 22
10:18
Tóth Gabinak több százan ajánlották fel, hogy vigyáznak a kislányára, miután elmondta, hogy nem talál bébiszittert (SzMo)
Az énekesnő hetek óta kereste a megfelelő bébiszittert, most végre megtalálta a blogbejegyzése utáni jelentkezéseknek köszönhetően.
júl. 22
10:18
Emeli a kormány a kisbenzinkutaknak nyújtott támogatásokat (Mandiner)
10 milliárd forintról 18,5 milliárd forintra növelik a támogatási összeget.
júl. 22
10:18
Lázár János: Elnézést (Forbes)
Kényszerű döntés, háborús tartalék, folyamatos gondolkodás, felülvizsgálat – mantrázta a kataszigorításról a miniszter.
júl. 22
10:21
40 ezer forintos nyugdíjra számíthatnak a katások - ez lett az átalakításból (Menedzsment Fórum)
Mindenki tudja, hogy a katások nagyon alacsony állami nyugdíjra lesznek jogosultak. De vajon mi változott a 2022-es módosítással? A Bankmonitor vizsgálta meg a helyzetet.
júl. 22
10:24
Mutatjuk, melyek voltak a legnépszerűbb egyetemek és szakok a felvételizők körében – A magas pontszámok miatt nehéz volt a bejutás (Blikk)
Tegnap este 8 órakor közel 100 ezer diák várta, hogy megtudja, melyik egyetemre vagy főiskolára sikerült sikeresen felvételizniük, amiről sms-értesítést is kaptak.
júl. 22
10:24
Térképen az országhatár előtti utolsó magyar benzinkutak: itt még tankolhatsz 480-as áron (Pénzcentrum)
Július vége, augusztus eleje a nagy szabadságolások időszaka: a legtöbb magyar ilyenkorra időzíti a nyári pihenését. A Balaton idén is népszerű, de sokan utaznak külföldre is autóval. Hogy a legolcsóbban megússzuk az útiköltséget, érdemes még itthon, a határátlépés előtt teletankolni a kocsit, ehhez nyújtunk most segítséget. Térképre tettük a határ
júl. 22
10:24
5 tipp a lakás lehűtésére légkondi nélkül is (Femcafe)
Elképesztő hőség tombol Európa szerte, hétvégére akár a 42 fokot is elérheti a hőmérséklet. Ha te sem szeretnél hőgutát kapni, de nincs a lakásotokban légkondi, olvass tovább! Van 5 szuper tippünk neked, amikkel könnyen lehűtheted az otthonod!
júl. 22
10:24
„Patkány újságírók!” - Curtis megint nyilvánosan akadt ki (Promotions)
Curtis szerint ez nem a karrierje vége, hanem pont ellenkezőleg.
júl. 22
10:24
Erősödött a forint pénteken, 400 alatt az euró (Mandiner)
A dollár viszont erősödik az euróval szemben...
júl. 22
10:24
Versenyzőre lenne szüksége az M-Sport csapatának (Racing)
Az Észt Rallyn bebizonyosodott, hogy kevés dobogóra képes versenyzője van az M-Sport csapatának, hiszen Craig Breen kiesését követően csak a riválisok hibáiból volt képes élni a fordos csapat. Richard Millener, csapatvezető elismerte, mégy egy dobogóra esélyes versenyzőre lenne szükség a csapatnál.  Craig Breen idén már kétszer tudott dobogóra álln
júl. 22
10:30
Nem találják az irányt a tőzsdék (Portfolio)
Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában azonban felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában is vegyes a kép a nyitást követően, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában mínuszban nyithatnak a vezető részvényindexek.
júl. 22
10:30
Ellátási gondok jöhetnek az egészségügyben a kata-módosítás miatt (ATV)
A komoly ellátási gondok a magánegészségügyre is hatással lesznek az adóváltozás miatt, mert ott is sokan dolgoznak vállalkozóként – írja a Portfolio, Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász az RTL-nek adott interjúra nyomán.
júl. 22
10:30
A rezsicsökkentés csökkentése után háromszorosára-ötszörösére nőtt a napelemek iránti kereslet (444.hu)
A napelemek eddig jellemzően 10-12 éves megtérülési ideje most olyan arányban rövidül meg, amilyen arányban a teljes kilowattóránkénti ár, illetve a számla összege emelkedni fog.
júl. 22
10:30
Vizsgálat célkeresztjében az önvezető autós cég (autopro)
Kettő, önvezető autóit érintő incidenst követően az amerikai Cruise-nak a kaliforniai hatóságok és a saját igazgatótanácsának kérdéseire kell válaszolnia.
júl. 22
10:30
Produkció! (Demokrata)
Nemrég mutatták be a Bäckadräkten névre keresztelt ruhakölteményt, amely Svédország első uniszex népviselete. Nem viccelek!
júl. 22
10:30
El País: Lavrov népének Magyarország az egyik legnagyobb szövetségese az EU-n belül (Mandiner)
A spanyol lap azt írja, Ukrajna ismét másodrangú Orbán Viktor kormánya számára.
júl. 22
10:30
Miért mutatnak irgalmatlanul magas számokat az utcai hőmérők az időjárás-jelentésekhez képest? (rtl.hu)
Három lehetőséget tudunk elképzelni. Ön most vagy a légkondicionált munkahelyén kényelmesen, vagy közlekedés, esetleg várakozás közben az utcán izzadva olvassa ezt a cikket. Bárhogy is legyen, valószínűleg már nem lepődik meg, ha az RTL időjárás-jelentésében 40 fokot lát, azon viszont talán már elgondolkodott, vajon miért mutatnak ennél jóval magas
júl. 22
10:32
MÁV: csak legszükségesebb esetben vonatozzon a hétvégén! (Portfolio)
Fennakadást okozhat a rendkívüli hőség a vasúti közlekedésben, akár nagyobb késések is lehetnek - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
júl. 22
10:36
Nézőpont: nagyon kedveltté vált Orbán Viktor a romániaiak körében (Infostart)
2020-hoz képest több mint háromszorosára emelkedett a magyar kormányfő népszerűsége keleti szomszédunknál – derül ki a Nézőpont Intézet romániai közvélemény-kutatásából.
júl. 22
10:36
Tiszta apja: György herceg megszólalásig hasonlít Vilmosra a születésnapi fotóján (Femcafe)
Katalin hercegné és Vilmos herceg elsőszülött fia, György herceg ma ünnepli kilencedik születésnapját.
júl. 22
10:36
Híres androgün emberek, akik egyedi vonásaiknak köszönhetik a sikert (Joy)
A férfias nők és nőies vonású férfiak a megfelelő stílusú ruházattal vagy sminkkel még inkább rásegíthetnek a gendersemleges kinézetre.
júl. 22
10:36
Közel 700 ezer forintos fizetésemelést adott Orbán Viktor 16 államtitkárnak (SzMo)
Inflációt meghaladó béremelést kaptak a képviselői mandátummal is rendelkező államtitkárok.
júl. 22
10:36
Megerősítette marketing csapatát a Kifli.hu (MMonline)
Két új, tapasztalt és rutinos szakembert igazolt a Kifli a nyár elején a folyamatosan bővülő marketing csapatba. Kovacsics Anett a februárban megüresedett Digital Performance Manager pozíciót töltötte be, a cég CRM vezetői posztját pedig Varga Dóra vette át elődjétől, Molnár Pétertől. Fotó balról jobba: Kovacsics Anett, Varga Dóra Kovacsics Anett t
júl. 22
10:36
Nehéz idők jönnek (Demokrata)
Európa számos országában hamarosan egészen más problémákkal fognak küzdeni, mint mi: komoly a veszély, hogy nem lesz olaj és gáz.
júl. 22
10:36
Üzent a Kijev Pride: Hozzatok ukrán zászlót a budapesti Pride-ra! (Mandiner)
„Hadd halljanak minket a magyar hatóságok!” – fogalmaz üzenetében a Kijev Pride.
júl. 22
10:38
Levegő (Demokrata)
Franciscus Cornelis Gerardus Maria (röviden Frans) Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, többek között a kontinens zöld-ségéért felelős biztos szót kért az Európai Parlamentben.
júl. 22
10:38
Brit jelentés: az orosz erők durván ostromolják Ukrajna második legnagyobb erőművét (Mandiner)
Az orosz tüzérség továbbra is Kramatorszk és Sziveszk városaira összpontosít.
júl. 22
10:42
Itt a recesszió első komoly jele: látványosan romlik a gazdasági teljesítmény Európában (Portfolio)
Az IHS Markit közzétette a júliusi európai beszerzésimenedzser-indexet, és a két legnagyobb európai gazdaságban, valamint az eurózónában. Az index minden gazdaságban alulmúlta a várakozásokat, és a recessziós küszöb alatt van.
júl. 22
10:42
Csúnya év várhat a magyar gazdaságra: lassan kifogy az emberek tartaléka (Pénzcentrum)
A belső fogyasztás csökkenése ellenére reális lehet jövőre a 7100 milliárd forintos forrás az általános forgalmi adóból, de a személyi jövedelemadóból és a társasági adóból származó bevétel is nagyot nőhet – írta meg a Világgazdaság.
júl. 22
10:42
MÁV: a hétvégén csak a legszükségesebb esetben üljenek vonatra (ATV)
Fennakadást okozhat a rendkívüli hőség a vasúti közlekedésben, akár nagyobb késések is lehetnek - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
júl. 22
10:42
Holnap tartják a Balaton-átúszást: Szakértő magyarázza el, mit fogyassz, ha extrém sportteljesítmény előtt állsz (Femcafe)
Sokszor tapasztalom, hogy a sportolni vágyó nem hangolja össze az étkezéseit a fizikai aktivitással, mely hatására nem csak a várt eredmény marad el, de még komoly diszkomfort érzettel is számolnia kell.
júl. 22
10:42
600 millió dollárnyi acélt lophattak el az oroszok Ukrajnából, aminek egy részét az európaiak már kifizették (SzMo)
A mariupoli acélmű vezetője szerint az oroszok gyakorlatilag kifosztották a gyárat.
júl. 22
10:42
Lebukott Tom Holland és Zendaya: így néznek ki valójában egy szürke hétköznapon (Promotions)
Lesifotókon, ahogy Tom Holland és Zendaya együtt vásárolgatnak New Yorkban.

Keresés