Mindig is kistestvérre vágyott Balatonszemes mellett történt tragikus baleset tízéves áldozata. Bence boldog volt, amikor öt évvel ezelőtt megszületett a húga, Petra, és szívesen kivette részét a kislány körüli feladatokból.
Köztudott, hogy a tudományos nevén nátrium-hidrogén-karbonátként ismert fehér port nem csak étkezési célra lehet használni: orvosi, háztartási és kozmetikai tevékenységeknek is sokoldalú támogatója lehet.
Embert próbáló hőséget kellett túlélni az elmúlt napokban, és a megpróbáltatásoknak még nincs vége. Noha úgy néz ki, hamarosan jön egy kisebb hidegfront nem sokáig hoz enyhülést a kánikulában. Záporokra lehet számítani vasárnap, de összességében a jövő hét közepéig nem múlik el a rendkívüli forróság.
Kedvező, hogy a Fitch Ratings a háborús válság és az európai recessziós félelmek ellenére is megerősítette hazánk besorolását. Stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot – írta Varga Mihály pénzügyminiszter szombat reggel Facebook-oldalán. De vajon mit is jelent ez az átlag magyar számára?
Az ír fapados légitársaság nem hajlandó megfizetni a pilótákat annak ellenére, hogy nyereséges, ezért a hétvégén Belgiumban újra nagyszabású sztrájkot hirdettek a dolgozók.
Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika – a feltörekvő hatalmak kapcsolata, a BRICS kulcsfontosságú a kialakuló világrend többpólusú keretének megértéséhez.
Magyar kutatók is részt vettek annak a nemzetközi kutatócsoportnak a munkájában, amely a földi magnetoszféra Nap felőli oldalán megfigyelhető néhány perces robbanásszerű jelenségeket vizsgálta. A kutatók legfrissebb eredményei jelentősen hozzájárulnak az űridőjárás jelenségeinek pontosabb megismeréséhez és megértéséhez. A kutatás során műholdas mér
A Minecraft fejlesztője betiltotta a játékban a nem helyettesíthető tokeneket, arra hivatkozva, hogy azok „szűkösséget és kirekesztettséget hoztak a játékba,
Szombaton tetőzik a kánikula - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat az Mti-hez eljuttatott veszélyjelzésében. Az előrejelzés szerint néhol 40 Celsius-fok felett alakulhat a maximumhőmérséklet.
Eredményes volt a második negyedév is. Az Optima Befektetési Zrt. mint az alapítványi vagyon kezelője, 349 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az az második negyedév végén összesen 281,2 milliárd forintot tett ki.
Járai Máté és felesége Kíra mindig minden őrültségben benne van. A házaspárt sosem zavarta hogy mit gondolnak róluk mások, vígan élik az életüket és mindent kipróbálnak, amit lehet. Nem kell félteni őket akkor sem, ha egy kis poénkodásról van szó: ezúttal pofoncsatába keveredett a saját feleségével, nem is akármilyen módon. A két híresség
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/29. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat ezúttal nem született, egyetlen magyar viszont nagyon boldog lehet.
Az ország egyre nagyobb területén válhat súlyosabbá az aszályhelyzet - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
A hagyományoknak megfelelően idén is előadást tart Orbán Viktor miniszterelnök a a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tusnádfürdői rendezvényén.
Leáldozott a Forma-1-es futamok utáni szurkolói portyázásnak, azaz mostantól nem tanácsos a drukkereknek hazavinni a féktávokat vagy a DRS-zónát jelző táblákat, és semmi mást sem, ami a versenyek után elmozdítható az adott helyszínen. Az Osztrák Nagydíj után látható jelenetek arra sarkallták az F1 vezetését, hogy szigorúbban ellenőrizze a versenyek
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralók miatt hosszú a várakozás a röszkei határátkelőhelyeken szombat délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján.
A Ferrarik viszonylag nagy előnnyel végeztek az élen a Forma-1-es Francia Nagydíj második szabadedzésén, az adatok mélyére ásva azonban az rajzolódik ki, hogy az olasz istálló ezen a hétvégén is nagyot csatázhat a Red Bull csapatával. Ne maradj le!
Katával vagy nélküle? Több százezer magyar önadózó folytat jelenleg is lázas számolgatást azok után, hogy az Országgyűlés alapjaiban írta át a kata szabályait.