A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) frissítette a 10 millió forintnál nagyobb adótartozással rendelkezők magánszemélyek és egyéni vállalkozók listáját, de újult a 100 millió forint feletti adótartozók sora is.
A közlekedési ágazat több mint negyvenezer munkavállalója sztrájkol Nagy-Britanniában, az ország vonathálózatának csupán egyötöde üzemel a szerdai, egynapos munkabeszüntetés miatt - írja az MTI.
Telt házas koncertet adott Alec Benjamin Budapesten az Akvárium Klubban. A 28 éves énekessel a buli előtt beszélgettünk a rajongóiról, turnékról, az új lemezéről, és arról is, hogy mit jelent számára az, hogy zenél.
Kína régóta a világ legnagyobb járműgyártója, több mint 21,4 millió autót és 4,6 millió haszongépjárművet gyártottak 2021-ben, összesen valamivel több mint 26 millió járművet. A legnagyobb hazai autógyártók Kínában, a hagyományos „Big Four” néven ismertek, SAIC Motor, a Dongfeng, a FAW és a Chang’an. A teljes kibocsátás és eladások tekintetében 13.
Olaszország 2024 közepéig függetleníti magát az orosz gáztól - jelentette be az ökológiai átmenetért felelős miniszter szerdán. Roberto Cingolani közölte: az ország elegendő gázzal rendelkezik majd ahhoz, elkerülje az ellátási válságot a télen.
A labdarúgó-Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében a Ferencváros és Slovan párharcában egy hete, Budapesten a szlovák csapat nyert 2-1-re. Akárcsak azt a meccset, a mostani visszavágót is felfokozott várakozás előzte meg.
Tizenkét lány közül kerül majd ki augusztus 13-án a Balaton királynője. A járvány miatt utoljára 2019-ben rendezték meg a szépségversenyt, Balogh Eleni után hamarosan egy másik lány fejére kerülhet a korona. A Fókusz stábja Balatonfüredre, a fotótáborba leshetett be, ahol a 12 újdonsült esélyes már szigorú szabályok és percre pontosan beosztott nap
Körülbelül 90 napra lenne elég gáz Magyarországon, ha váratlanul leállna az Oroszországból érkező import – nyilatkozta Holoda Attila energiaszakértő az RTL-nek.
„Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ami a 20. század vezetőinek rasszista és idegengyűlölő retorikájaként kezdődött, az végül milliók népirtásával végződött” – figyelmeztetnek.
A tartósan magas, 9,1 százalékos infláció letörése miatt ma ismét kamatot emelt az amerikai jegybank. Az emelés mértéke 75 bázispont. A kamatemelés és a gázár drágulása is szerepet játszik abban, hogy a forint szerdán gyengült, a reggeli 400-as szintről késő délutánra a 406-os szint közelébe, a dollár jegyzése 395 forintról ment fel 401 forintra.
Varga Katalin kilenc évig feküdt kómában, a hosszú évek alatt pedig gyermekei egyszer sem látogathatták meg apjuk tiltása miatt. A barcsi családot az anya felébredése után nemrég újabb hatalmas öröm érte, a sokáig magatehetetlenül fekvő nő ugyanis már a gyermekeit is megismeri.
Csütörtökön napközben alapvetően napos időre számíthatunk a többnyire kevés fátyol és gomolyfelhő mellett. 30 és 36 fok közé emelkedik a hőmérséklet, tehát igazi strandidő lesz.
Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége rövid nyilatkozatot tett közzé pár nappal azután, hogy Orbán Viktor tusványosi beszédében fajelméleti fejtegetésbe fogott.
Ratatics Péter, a Mol hazai operatív működéséért felelős ügyvezető igazgatója szerint felül kell vizsgálni az üzemanyagárstopot, hogy legyen esély növelni a szükséges import mennyiségét – mondta el az Indexnek adott interjúban annak apropóján, hogy a hétvégén kezdődik a Mol Dunai Finomítójának tervezett karbantartása, ahol szeptemberig nem indulhat
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról tett közzé videót most a Facebookon, hogy egy osztrék sofőr autójában magyar rendzsámot és forgalmit találtak, amivel az autóvezető kedvezményesen tankolt benzint Magyarországon, holott erre csak a magyar személyautó-vezetők jogosultak.
Alig maradtak szabad helyek a német fővárosba érkező menekülteknek, ezért szerdától életbe léptetik a helyzet kezelésére kidolgozott vészhelyzeti terv első fokozatát - írja az MTI, Katja Kipping, Berlin tartomány integrációügyi miniszterének kijelentése alapján.
A 27 éves amerikai fiatalember halasztott az egyetemen, hogy el tudja tartani a befogadott kisfiút, most arra gyűjt pénzt, hogy hivatalosan is ő legyen a kis Emilio apja.
Van egy bizonyos 3D szemüvegekkel összefüggő látásbetegség, ami miatt sokan sajnos tényleg hánynak is akár ettől a technológiától, szó szerint. De van pár tipp, ami segít rajta!
Gyenyisz Pusilin, a szakadár Donyecki Népköztársaság vezetője Ukrajna nagy részének elfoglalását sürgette szerdán Telegram-oldalán közzétett bejegyzésében - közölte az MTI.
Magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét a Fed, amelyből kiderült, hogy a jegybank ismét 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatot. Jerome Powell elnök ezekben a percekben tart sajtótájékoztatót. Az eseményről élőben tudósítunk.
A futamgyőzelem mellett egy másik „díjat” is hazavihetett a hétvégéről a Red Bull. A vörös bikáké volt ugyanis a leggyorsabb kerékcsere a Paul Ricardon. Az osztrákok Max Verstappen autóján autóján 16. körben 2,44 másodperc alatt cserétel kereket, náluk senki sem volt gyorsabb vasárnap. A második leggyorsabb Pierre Gasly volt 2,53-mal a harmadik ped
Például nem minden strandon szabad letenni a törülközőt a földre, nem minden nyaralóhelyen szabad húzni a bőröndöt a kövön, de van, ahol a fotózásért, és van, ahol a kutyapisiért jár a fekete pont. De még az is dutyiba kerülhet egy-két napra, aki az utcán megöleli vagy megpuszilja a szerelmét. Ha valaki Finnországban nyaralna, ne felejtse el, hogy
Háromszor annyi napkollektort és napelemet, hatszor annyi fogyasztást mérő konnektort vettek a magyarok az elmúlt hetekben, mint korábban, de a gáztűzhelyekből is többet adtak el a szokásosnál. A fatüzelésű kandallókból egyes cégeknél már akkora készlethiány van, hogy akár egy hónapot is kell várni, hogy megérkezzen a megrendelt termék. Az árak és
Több külföldi és hazai hírportál olvasóit is meglepetés érheti, ha a véleményét akarja megírni egy elolvasott hír kapcsán. A legnagyobb közösségi média-platform kommentgépezete megakadt, a magyar médiumok is érintettek.
Magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét a Fed, amelyből kiderült, hogy a jegybank ismét 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatot. Jerome Powell elnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szeptemberben még nagy emelés jöhet, a Fed ugyanakkor hamarosan lassíthat a kamatemelési tempón. A reálgazdasági kilátásoka
A Forbes magazin 2022-ben is nekilátott, hogy osztályozza a magyar celebvilág krémjét, a legjobb 20 között több RTL-es híresség is felbukkan. Fördős Zé a legkedveltebb, Rácz Jenő pedig először került fel a listára.
Joe Biden amerikai elnöknek negatív lett a koronavírustesztje kedd este és szerdán reggel is, ezért elhagyhatta az önkéntes karantént - jelentette be a Fehér Ház szerdán az elnök személyi orvosára hivatkozva.
A napokban derült rá fény, hogy a magyar kormány féléves keretszerződést kötött a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is jó kapcsolatokat ápoló német üzletember, Klaus Mangold cégével, hogy tanácsokkal lássa el a kormányzatot. A Palkovics László vezette Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) elárulta, miért van szükség Mr. Oroszország több milliárd f
Gáspár Laci személyre szabott, gyémánt fülbevalót kapott Forró Viktória ékszertervezőtől, akit az énekes lila színű sportkocsija ihletett meg. Az egyei, gyémántokkal díszitett fülbevaló értéke is van annyi, mint az autóé – mondta el az énekes az RTL-nek.