2022. július 27. szerda

júl. 27
18:04
Svéd csatárt jelentettek be Újpesten (m4sport.hu)
Az Újpest szerződtette a svéd utánpótlás-válogatottban is megforduló 20 éves csatárt, Jack Lahnét.
júl. 27
18:06
Toroczkai szerint csak figyelemelterelés volt Orbán Viktor beszéde (ATV)
Figyelemelterelésképpen dobta be beszédét Tusványoson Orbán Viktor Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint.
júl. 27
18:06
Hoppá! Kiteregette a szennyest az Első Emelet alapítótagja (Ripost)
Nem csitulnak a kedélyek az Első Emelet decemberre tervezett második búcsúkoncertje kapcsán.
júl. 27
18:06
Olyan alacsony a víz a Dunán, hogy már a hajók sem tudnak kikötni (Ripost)
A magyar politikus az európai uniós szabályozást hibáztatja.
júl. 27
18:06
Tanácsok, információk a Magyar Nagydíjra látogatóknak (Racing)
Összeszedtünk pár általunk fontosnak tartott információt, javaslatot a hétvégi Magyar Nagydíjjal kapcsolatban, a teljesség igénye nélkül. Ha a Magyar Nagydíjra látogatsz, minden nap, már indulás előtt nézz utána az interneten az aktuális közlekedési helyzetnek. Ezt megteheted az utinform.hu-n. Ezen kívül számolj rá extra időt az utazásra. Mogyoród
júl. 27
18:06
Rosszul lettek az utasok, szolgálaton kívüli rendőr nyittatta ki az ajtókat az órákig veszteglő vonaton Biatorbágynál (rtl.hu)
A München felé tartó Railjet utasainak volt részük nem várt kalandokban.
júl. 27
18:12
Ki kellett menteni a halakat a kiszáradó víztározóból (Agroinform)
1100 kilogramm élő halat sikerült kimenteniük.
júl. 27
18:12
Felismeri gyerekeit a 9 éves kómából felébredt Katalin, akiket korábban eltiltottak tőle (BorsOnline)
Közben nagykorú lett a lánya, de látogatja.
júl. 27
18:12
Új szuperjacht - egy tankolás 500.000 euróba kerül (Autószektor)
Fotó: youtube Míg egyesek nyögnek az emelkedő árak miatt, és már az autó üzemanyagát sem engedhetik meg maguknak, mások számára a pénz továbbra sem probléma – vélekedik az osztrák portál.  Ez a helyzet Manszúr Bin Zayed Al Nahyan sejknél is Abu Dhabiból, aki éppen most vette át legújabb játékát a németországi Lürssen hajógyárból. „A „Blue” sikeres
júl. 27
18:12
Az amerikai nagykövetség elítélte a gyűlöletkeltést Orbán Viktor tusványosi beszéde után (rtl.hu)
A huszadik század vezetőinek rasszista és idegengyűlölő retorikáját népirtás követte – emlékeztettek.
júl. 27
18:18
Leállhat az üzemanyag-ellátás? A Mol ügyvezetője mindenkit arra kér, hogy csak annyit tankoljon, amennyire tényleg szüksége van (Blikk)
A hatósági ár bevezetése miatt késleltették, de a hétvégén muszáj lesz a Mol Dunai Finomítójának tervezett karbantartását elkezdeni, különben komoly fennakadásokkal kell szembenéznie az üzemanyagellátó óriásnak. Ratatics Péter, a Mol hazai operatív működésért felelől ügyvezető igazgatója szerint a benzinárstop idáig volt tartható, a magyar kormányn
júl. 27
18:18
Hatalmas igazolás! A BioTechUSA megszerezte a Real Madrid csatárát (Metropol)
Rodrygo Silva De Goes brazil válogatott labdarúgó is a BioTechUSA márkanagyköveteinek csapatát erősíti mostantól.
júl. 27
18:18
Ez a legjobb módja, hogy felpörgesd a vállalkozásod: kezdőként így vághatsz bele (Pénzcentrum)
Szinte napról-napra jelennek meg az új termékek és szolgáltatások a piacon, így ha te is úgy érzed, hogy kitaláltál valamit: nem vagy ezzel egyedül. Azonban ekkora termék dömpingben nehéz kitűnni, és nehéz elkezdeni a vállalkozást is. Ráadásul a termék bevezetése előtt rengeteg kérdésre és problémára kell választ találnunk. Hogyan vágjunk bele a vá
júl. 27
18:18
Ungváry Krisztián: Orbán Viktor hullarablást követ el (444.hu)
Botrányos kifejezéseket használt tusnádfürdői beszédében a miniszterelnök, de ez csak eltereli a figyelmet putyinista hazugságairól - állítja a XX. századi hadtörténet ismert történész-kutatója. Interjú.
júl. 27
18:18
Orbán Viktor: „A terv készen áll” (SzMo)
A magyar miniszterelnök szerint ezzel a 10 ponttal Magyarország kivétellé tehető a globális recesszió idején.
júl. 27
18:18
Mérgező anyag van az Abonett egyik termékében, figyelmeztetést adott ki a Nébih (rtl.hu)
Semmiképp ne egyen belőle!
júl. 27
18:18
Rimac Nevera volt az első autó a Boszniát elkerülő hídon Horvátországban (Villanyautósok)
Átadták a Boszniát elkerülő hidat Horvátországban
júl. 27
18:21
Berlin kezd megtelni menekültekkel - életbe lép a vészhelyzeti terv (Menedzsment Fórum)
Alig maradtak szabad helyek a német fővárosba érkező menekülteknek, ezért szerdától életbe léptetik a helyzet kezelésére kidolgozott vészhelyzeti terv első fokozatát - jelentette be Katja Kipping, Berlin tartomány integrációügyi minisztere.
júl. 27
18:24
WWF: csütörtökre elfogynak a Föld éves erőforrásai (ATV)
Idén július 28-ára esik a túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága csütörtökre használja el a bolygó egy évnyi erőforrásait - írja az MTI.
júl. 27
18:24
Figyelmeztet a Nébih: azonnal vidd vissza, ha ilyet vettél (Ripost)
Gluténmentes extrudált kenyeret hívtak vissza.
júl. 27
18:24
Nem történik semmi különös, mégis nagyszerű könyv lesz belőle – Ezért olvasunk Moesko Pétert (WMN)
Egy író, akire nagy hatással volt A kör című horror, és az, hogy eddigi életében több mint hússzor költözött. Ismerjétek meg a Megyünk haza és az Őszi hó című könyvek szerzőjét, Moesko Pétert. Érdemes.
júl. 27
18:24
Berlinben szerdától életbe léptetik a vészhelyzeti terv első fokozatát (Demokrata)
Berlinnek most ezzel meg kell birkóznia, mondta Berlin tartomány integrációügyi minisztere.
júl. 27
18:24
„Ez az egyetlen dolog, amit sosem fogok megbánni” – Harry Styles őszintén mesélt szenvedélyéről (rtl.hu)
Az énekes nemrég az Instagramon tett közzé egy fényképet, és lerántotta a leplet titkos hobbijáról.
júl. 27
18:30
Öt hónapig heti négy nap sztrájkra készülnek a spanyol Ryanair-dolgozók (Portfolio)
Folytatódhat a reptéri káosz, a Ryanair spanyolországi repülő személyzete a következő öt hónapra heti négy nap munkabeszüntetést helyezett kilátásba, ha nincs előrelépés a bérvitában.
júl. 27
18:30
Schmuck Andor meglepő döntést hozott, ismert énekes oldalán tűnik fel (Ripost)
Régóta várt erre a pillanatra!
júl. 27
18:30
Pokoli hangulat Pozsonyban: farkasszemet néznek a rohamrendőrökkel a Fradi-szurkolók (BorsOnline)
A Ferencváros szurkolói megérkeztek Pozsonyba a szerda esti Slovan elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőre.
júl. 27
18:30
"Néha még jelentkeznek pánikrohamok" - Berki Mazsi először adott interjút férje elvesztése óta (Life)
Berki Mazsi férje, Krisztián halála óta most először adott interjút. Elmondta, hogy még jelentkeznek pánikrohamok, és szerinte a történtek feldolgozása egy végtelen történet.
júl. 27
18:30
Péter Szabó Szilvi előre dőlt, hogy jobban beláthassunk a formás mellei közé (Promotions)
A NOX énekesnője, Péter Szabó Szilvia egy dögös képpel forrósítja fel a hangulatot.
júl. 27
18:30
Kinek szabad és kinek nem? (Magyar Nemzet)
Kis csokor a baloldali mocskos szájú gyalázkodók, gyűlölködők friss terméséből.
júl. 27
18:30
Minden helyinek 50 fontot adna a férfi, aki tévedésből kidobott egy 7500 bitcoint tartalmazó merevlemezt (BitcoinBázis)
Emlékeztek James Howells történetére, a britre, aki 2013-ban tévedésből kidobott egy merevlemezt, amelyen egy körülbelül 7500 bitcoint tartalmazó tárca privát
júl. 27
18:30
Videó: túl közel volt az orosz riporter az ágyúhoz, a hallása bánhatta (rtl.hu)
A légnyomás földre vitte a szerencsétlen férfit.
júl. 27
18:30
Gyanúsítottként hallgatták ki a Dunába fulladt kisfiú szüleit (rtl.hu)
A Dunába fulladt egy 11 éves fiú kedden, Budapesten. A gyerek kisebb testvéreivel ment a folyóhoz. A tragédia után kis híján egy másik is történt. Amikor a testvérek látták, hogy bátyjuk elmerült a folyóban, segítségért rohantak. Egyiküket ekkor elütötte egy motoros. Ő csak könnyebben sérült meg. A rendőrök a szülőket gyanúsítottként hallgatták ki.
júl. 27
18:32
Új szerelmével ünnepel Budapesten az F1-es világbajnok (BorsOnline)
Fernando Alonsónak nem csak az eredménylistája hosszú a Forma-1-ben. A kétszeres világbajnok szerelmi listáján szebbnél szebb nők szerepelnek. Az Alpine spanyol versenyzője a Magyar Nagydíjra új kedvesével, egy osztrák szépséggel érkezik.
júl. 27
18:36
Orbán Viktor: A terv készen áll! (ATV)
A miniszterelnök Facebook-oldalán osztotta meg azt a 10 pontot, amellyel szerinte Magyarországot lokális kivétellé lehet tenni egy globális recesszió idején. A terv készen áll - tette hozzá.
júl. 27
18:36
Tízezrek fogadták, vadászgépek kísérték haza a Tour de France-győztesét (m4sport.hu)
Vadászrepülőgépek kíséretében tért haza Dániába, ahol 25 ezer ember fogadta Jonas Vingegaard-t, a vasárnap zárult Tour de France országúti kerékpáros körverseny győztesét.
júl. 27
18:36
Négy nap múlva éri el a Föld légkörét egy kínai űrrakéta, de még nem tudni, hol csapódik be (SzMo)
A Hosszú Menetelés hordozórakéta sorsáról a kínaiak még nem adtak információt.
júl. 27
18:36
Kétéveseknek is szavazati jogot adna a legfiatalabb német parlamenti képviselő (Magyar Nemzet)
Emilia Fester, a Zöldek parlamenti képviselőjének még a pártját is sikerült felüllicitálnia.
júl. 27
18:36
Élőben közvetítette a nő a Facebookon, ahogy brutálisan megverte egy ismerősét (rtl.hu)
Brutálisan megverte egyik ismerősét egy vésztői asszony kedden, a támadást élőben közvetítette a közösségi oldalán. A verés hátterében pénzügyi vita állhat. Áldozata, egy 58 éves férfi könnyű sérüléseket szenvedett, de úgy tudjuk, még kórházban van. A rendőrök őrizetbe vették a 36 éves nőt. A helyiek attól félnek, hogy előbb-utóbb hazatér.
júl. 27
18:38
Videón a kegyetlen debreceni támadás, az egyiküket hasba szúrták (rtl.hu)
Hétfő este verekedett össze egy fiatalokból álló részeg társaság a nyílt utcán. Egyikük még mindig az intenzív osztályon fekszik, ugyanis az ütések mellett, hasba is szúrták. Hogy a csapatból ki késelte meg, még nem tudni. Mindhárom gyanúsítottat elfogták, őrizetben vannak.
júl. 27
18:39
Előrehozott választás jön Bulgáriában - benne van az oroszok keze is? (Privátbankár)
A Kiril Petkov bolgár miniszterelnök kormányának bukását követő harmadik és egyben utolsó koalíciós próbálkozás is kudarcot vallott a három legnagyobb parlamenti párt között, így ősszel ismét előrehozott választásokat tartanak Bulgáriában.
júl. 27
18:40
Súlyos agysérülése lett, miután megvédte ismerőseit a részeg támadótól, aki ezután bosszúból leütötte (rtl.hu)
Soha nem lesz már képes ellátni magát az a férfi, akit két éve egy ismerőse leütött az utcán Miskolcon – mondja a felesége. Egy kisboltban a támadó részegen belekötött a boltosokba, későbbi áldozata viszont megvédte őket. Hazafelé a dühös férfi leütötte áldozatát, aki súlyos agysérülést szenvedett.
júl. 27
18:42
Slovan-Fradi: vérlázító molinót akartak bevinni a szlovákok a stadionba (Blikk)
Az UEFA szigorúan szabályozza, milyen transzparensek lehetnek a stadionba kifüggesztve egy általuk rendezett mérkőzésen. A Slovan Bratislava egyik molinója azonban a hírek szerint nem ment át szűrőn.
júl. 27
18:42
Üzent a Nébih: rákkeltő anyagot találtak ebben a kenyérben, ha vett belőle inkább ne egye meg (Blikk)
Határérték feletti aflatoxin tartalom miatt az Abonett Kft. visszahívta a forgalomból az Abonett gluténmentes extrudált kenyér zöldségekkel elnevezésű termékét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.
júl. 27
18:42
Koronavírus: az enyhe tünetekkel átesők sem érezhetik magukat biztonságban (Portfolio)
A poszt-Covid szindróma sok olyan páciensnél is jelentkezik, aki enyhe tünetekkel esett át a koronavírus-fertőzésen, a könnyen átvészelt betegség is olykor nehezen gyógyuló szövődményekkel, maradandó tüdőkárosodással jár - mondta Beatrice Mahler, a bukaresti Marius Nasta tüdőkórház vezetője.
júl. 27
18:42
Ingyen van és sokat spórolhat vele a rezsin - mutatjuk a praktikát (BorsOnline)
Filléres megoldás, könnyedén előállítható, ráadásul nemcsak a környezetet védjük, de a rezsiszámlát is csökkenthetjük vele.
júl. 27
18:42
Megindító fotót készített a Zelenszkij házaspárról a Vogue híres fotósa (SzMo)
Az ukrán elnök felesége, Olena Zelenszka került az amerikai Vogue címlapjára.
júl. 27
18:42
Egy új arcmaszk képes befogni és hatástalanítani a koronavírus részecskéket (Hamu és Gyémánt)
A koronavírus-járvány még korántsem ért véget, az idő előrehaladtával a tudósok viszont egyre többet tudnak meg a vírusról – és a különböző módszerekről, amelyekkel védekezhetünk ellene, beleértve az új és továbbfejlesztett arcmaszkokat.
júl. 27
18:42
Rendőrök jártak a Tarnát kiszivattyúzó borászatnál (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 27
18:42
Biden budapesti kinevezettje nagykövet vagy hivatásos hergelő? (Magyar Nemzet)
– Naivitás lenne azt gondolni, hogy Washington véletlenül küldte Budapestre az Obama-kormányzat dollármilliárdos Lmbtq-ideológiájának egyik fő támogatóját – írta a The European Conservative szerzője.
júl. 27
18:42
Kiraboltak egy prédikátort, aki éppen online közvetítette szertartását (rtl.hu)
Kiraboltak egy prédikátort, aki éppen online közvetítette szertartását New Yorkban. Lamor Whiteheadet és feleségét több mint egymillió dollárnyi ékszertől szabadították meg pillanatok alatt a nézők szeme láttára. A kevesebb mint 10 éve alapított vallási közösség vezetője fényűző életmódjáról közismert az Egyesült Államokban.

Keresés