Az operatív törzs haladéktalanul megkezdi a munkáját a magyar agrárium előtt álló kihívások és a gazdák nehézségeinek leküzdése érdekében - közölte az agrárminiszter.
Az Alzheimer-kór régóta az emberiség és az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása. A tudósok évtizedek óta azon vannak, hogy megtalálják a betegség kialakulásának okát és gyógymódját. A napokban azonban súlyos állítások kerültek elő, ami szerint az elmúlt 20 év kutatásai egy olyan tanulmányon alapultak, amely hamisított adatokat használt.
Július 29-től behálózza a Disney+-t Pókember, öt film érkezik a streaming platformra a szuperhős kalandjairól. Négy élőszereplős alkotás mellett a szintén komoly sikert arató animációs film, a Pókember: Irány a Pókverzum is felkerül a felületre. A magyarországi Disney+-ra érkező Sony Pictures filmek között lesz a 2012-es „A csodálatos Pókember”, am
Múlt szerda esteaz M0-s autóúton az M3-as autópálya irányába, Kistarcsa magasságában egy autós nyílegyenesen, fékezés nélkül száguldott bele egy másik járműbe.
Története során először számolt be bevételcsökkenésről a Facebook anyavállalata, a Meta év/év alapon, nyeresége pedig sorozatban a harmadik negyedéve esik – derül ki a tegnap közzétett második negyedéves gyorsjelentéséből. A lezárt negyedévben alulteljesítette az elemzői várakozásokat a vállalat, a folyó negyedévben pedig még rosszabb lehet a helyz
Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy a kormány a rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében hozta létre a törzset.
Az Utóéletek fülszövege megtévesztő: nem a háborúról vagy a halálról, hanem az életről szól. Ami a történelem árnyékában zajlik. Ha a könyv egzotikus afrikai helyszínétől eltekintünk, ez az élet semmiben sem különbözik a miénktől. Az Európa Könyvkiadó az Utóéletekkel indítja útjára a Nobel-díjas író életműsorozatát.
Egy kis ízelítő: „Már nem vagyok többé a Léna testvére. Szakítottam.” „Nem akarok mogat fosni!” „Anya, ha nincs itthon apa, akkor ki a férjed?” És van még ott, ahonnan ezek jöttek.
Az MTI-nek küldött elemzésük szerint a nyári átlagos napidíj összege mintegy 100 forinttal kevesebb az év más részeiben tapasztalhatónál, mivel ilyenkor megnő az Európán belüli, autós utazások aránya, ezek biztosítása számos fedezetet (repülőgépes térítések, télisport-balesetek) eleve nem tartalmaz. Közölték: a biztosítók az emelkedő külföldi kárki
Története során először számolt be bevételcsökkenésről a Facebook anyavállalata, a Meta év/év alapon, nyeresége pedig sorozatban a harmadik negyedéve esik – derül ki a tegnap közzétett második negyedéves gyorsjelentéséből. A lezárt negyedévben alulteljesítette az elemzői várakozásokat a vállalat, a folyó negyedévben pedig még rosszabb lehet a helyz
Múlt szerda esteaz M0-s autóúton az M3-as autópálya irányába, Kistarcsa magasságában egy autós nyílegyenesen, fékezés nélkül száguldott bele egy másik járműbe.
A Fed tegnapi kamatdöntő ülése után csak az amerikai indexek ugrottak meg, ma Európában már szerény esések látszanak. Kivéve a lengyeleknél és nálunk, ahol az OTP és a Mol erősödik. A forint viszont megint gyengül az e heti két kamatemelés ellenére. Megindult az árupiac, különösen az ezüst és a palládium.
“Kedves Uram vagy Hölgyem, a magyar miniszterelnök legutóbbi kijelentései után nem kívánok magyarországi vendégeket fogadni. Éppen ezért kérem, hogy törölje a foglalását.”
Ha a GVH is engedélyezi, akkor a Tasnádi Lászlóhoz köthető Civil Zrt. lesz a tulajdonosa a nyugdíjakat és a sárga csekkes pénzeket is mozgató kalandos történetű cégnek.
Az eset még 2011-ben történt Vilmos herceggel való házasságkötése előtt: Katalin a királyi források szerint önkívületi állapotban zokogott, mert a sajtó kiszivárogtatott egy fontos részletet a nagy nappal kapcsolatban.
A Meta Platforms szerény eredményekkel zárta az év második három hónapját, és az éppen most zajló negyedévre sem ígér ennél többet. A vállalatnak egyszerre kellene megküzdenie olyan problémákkal, amelyek külön-külön is komoly kihívást jelentenének.
Remek hangulatot hozott a Fed tegnap esti kommunikációja. A dollár gyengül, a kriptók emelkednek. A forint azonban kitart: semmilyen pozitív fejlemény nem tudja megingatni a tartós gyengeségben.
Változás történt a W Series idei versenynaptárjában, hiszen a széria első ázsiai versenye a tervekkel ellentétben nem Japánban, hanem Szingapúrban lesz. A női széria tehát lényegében nem az október 8-i Japán Nagydíj, hanem az egy héttel korábbi Szingapúri Nagydíj betétfutamaként lesz jelen. A fő okai ennek a lebonyolítást megnehezítő tényezők, péld
A Bizottság elnöke szerint fel kell készülnünk az orosz gázszállítás leállítására is, ezért van szükség a gázmegtakarítási tervre, amelyet Magyarország nem szavazott meg.
Milyen fontosabb trendek figyelhetőek meg a bankok digitalizációjában? Hogyan fog kinézni a jövő bankja és milyen kompetenciákra lesz szüksége a jövő bankárának? És eltűnnek-e teljesen a bankfiókok? Többek között ezekről beszélt az Erste két szakértője Szögi Ágnes, a bank digitális csatornákért felelős vezetője és Zsömle Balázs, senior digitális te
Milyen fontosabb trendek figyelhetőek meg a bankok digitalizációjában? Hogyan fog kinézni a jövő bankja és milyen kompetenciákra lesz szüksége a jövő bankárának? És eltűnnek-e teljesen a bankfiókok? Többek között ezekre akérdésekre kereste a választ az Erste Szögi Ágnes, a bank digitális csatornákért felelős vezetője és Zsömle Balázs, a pénzintézet
Remek hangulatot hozott a Fed tegnap esti kommunikációja. A dollár gyengül, a kriptók emelkednek. A forint azonban kitart: semmilyen pozitív fejlemény nem tudja megingatni a tartós gyengeségben.
Az orengerie, oranzséria vagy narancsház régen a kastélyok tartozéka volt, majd az olasz reneszánsz kertekből terjedtek el szerte Európában. A citrom és narancs, valamint melegkedvelő növények számára épített szoba vagy ház számos darabjában ma is gyönyörködhetünk utazásaink során.
Sebastian Vettel ma váratlanul megjelent az Instagramon. Jobban mondva készült számára egy hivatalos profil. A négyszeres Forma-1-es világbajnok mindig ellene volt a közösségi oldalak használatának, nem érezte szükségét, hogy ezeken jelen legyen, magáról posztolgasson és kommenteket olvasson. Most azonban megtört az ellenállása, és hivatalos (kipip