2022. július 28. csütörtök

júl. 28
10:18
AM: aszály veszélyhelyzeti operatív törzs alakul (Agrofórum)
A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében Aszály veszélyhelyzeti operatív törzset alakít a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
júl. 28
10:18
Zverev még nem adta fel a Us Open-reményeit, de valószínűleg odébb van még a visszatérése (Eurosport)
Alexander Zverev, a férfi tenisz-világranglista második helyezettje szeptember közepén térne vissza a bokasérülését követően. A 25 éves Zverev legutóbb június 3-án játszott mérkőzést, de a francia nyílt bajnokság Rafael Nadal elleni elődöntőjét kénytelen volt feladni a második szettben bokasérülés miatt. Öt nappal később szalagszakadás miatt megope
júl. 28
10:18
Ismét egy kormánykritikus civil kapott jelentős bérleti kedvezményt Őrsi és Berg kerületében (Mandiner)
A Tilos rádió korábbi munkatársa, Fekete Angéla is a piaci ár töredékéért bérelhet önkormányzati ingatlant a baloldali vezetésű II. kerületben. De az egyik leghangosabb katatüntető, Szabó-Szontágh Lúcia szintén pályázott a Margit-negyed pályázatán, deal végül nem lett.
júl. 28
10:18
Motiváció és trükkök – Kubatov Gábor kulisszatitkokat árult el (Magyar Nemzet)
Az Ftc elnöke arról beszélt, hogy közös videózással motiválták a játékosokat a meccs előtt.
júl. 28
10:18
Tücsökfarmot létesítenének és a permetező drónok használatát segítenék a Mate innovatív hallgatói (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) két hallgatói csapata – a Cricks és az Agrodrone System – is bemutatkozhatott a Hungarian Startup University Program (Hsup) Demo Day rendezvényén, ahol a felsőoktatásban résztvevő fiatalok legkiemelkedőbb vállalkozásötleteit hallgatták meg a vállalkozói és a befektetői szakma nagyjai.
júl. 28
10:24
Több áramot ígér Volodomir Zelenszkij az uniónak (Infostart)
Ukrajna kész növelni villamosenergia-exportját az EU-ba, hogy ezzel is enyhítse az orosz gázszállítások csökkenésével keletkezett hiányt – közölte az ukrán elnök.
júl. 28
10:24
Háború Ukrajnában: Legfrissebbek az orosz-ukrán háborúról (HírTV)
Háború Ukrajnában című műsorunkban az orosz-ukrán konfliktus legfrissebb eseményeiről számoltunk be.
júl. 28
10:24
Ma is gyengül a forint (Portfolio)
Nincs nagy mozgás csütörtök reggel a devizapiacon, a forint egyelőre nem sokat mozdult az euróval szemben. Továbbra is 400 fölött jár a jegyzés.
júl. 28
10:24
Próbál 8000 forint közelében maradni az OTP (TőzsdeFórum)
Napi Nem kapott megerősítést az OTP letörése, a nap elején látott gyengülést meg tudta fogni az alsó Bollinger szalag, innen felfelé fordulva pedig kis pluszban tudott zárni a papír. Ettől függetlenül a helyzet nem rózsás továbbra sem, 8000 és a 20 napos mozgóátlag fölött kéne látnunk az árfolyamot ahhoz, hogy felmerüljön a felpattanás lehetősége a
júl. 28
10:24
Putyin nevét skandálták a török szurkolók a Dinamo Kijev gólja után (444.hu)
A gyomorforgató közjáték nem segített a Fenerbahçén.
júl. 28
10:24
Döbbenet: 85 világháborús robbanótest került elő Székesfehérváron (Ripost)
Földmunkák közben fedezték fel őket.
júl. 28
10:24
Nem ússza meg a felelősségre vonást a Budapesten megölt francia férfi gyilkosa (Femcafe)
Vádat emelnek az amerikai-brit-magyar férfi ellen, aki még 2020 elején követte el a rettenetes bűncselekményt.
júl. 28
10:24
Hatvankét éves korában elhunyt az Újpest legendája (vg.hu)
Játékos-pályafutása befejezését követően évtizedeken át edzőként dolgozott, az utóbbi években az MLSZ ellenőreként tevékenykedett.
júl. 28
10:24
Timothée Chalamet a budapesti Rosenstein Vendéglőben járt (Igényesférfi.hu)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Dűne első részéhez hasonlóan a nagy sikerű produkció folytatása is Magyarországon készül, a forgatások pedig július közepén hivatalosan is elkezdődtek.
júl. 28
10:24
A Jók és Rosszak Iskolájában a diákokat különös és kellemetlen meglepetések is érhetik (Könyves Magazin)
A Jók és Rosszak Iskolájában a diákokat különös és kellemetlen meglepetések is érhetik
júl. 28
10:24
Népszava: Szinte minden budapesti beruházást leállíthat a kormány (SzMo)
Veszélyben lehet többek között a dél-budai centrumkórház és a HÉV-fejlesztések is.
júl. 28
10:24
Zelenszkij széke megingott, a miniszterelnökük eltávolítására készülnek az ukránok? Döbbenetes húzásra vetemedtek (Promotions)
Az ukrán elnököt támogató Smihal helyett sokan mást akarnak látni a poszton.
júl. 28
10:24
Maratonra készül a gyerekcsatorna (MMonline)
A Da Vinci Kids nem csupán a természettudományos tudást fejleszti, de a gyermekek társas-érzelmi fejlődést is igyekszik segíteni. A csatorna július 30-án szombaton műsoraival egész nap A barátság világnapját ünnepli. Július 30-án ünnepeljük az egyik legfontosabb emberi kapcsolatunk, a barátság világnapját. Kell olyan ember magunk mellé, akire számí
júl. 28
10:24
Operatív törzs alakul az aszály kezelésére (Demokrata)
A súlyos aszályhelyzet kezelése érdekében aszályveszélyhelyzeti operatív törzs alakul – jelentette be az agrárminiszter.
júl. 28
10:24
Jövőre több mint egymilliárd forint lehet a Parlament rezsije (Mandiner)
A rezsicsökkentési intézkedések eddig nem érintették a Parlament működését, most ötszörös emelkedésre számítanak.
júl. 28
10:24
Eddig marad velünk a reptereken uralkodó káosz a Heathrow-főnök szerint (Forbes)
Európa egyik legforgalmasabb vezérigazgatója borús képet vázolt fel a légiközlekedés jövőjéről. A légitársaságok körüli fennakadások akár jövő év végéig eltarthatnak.
júl. 28
10:24
Most Érkezett: Betörték az ablakot, Molotov-koktéllal gyújtották fel a Fidesz-irodát (Nyugati Fény)
Az elkövetőt elfogták.
júl. 28
10:26
Rokonoktól vesz fel hitelt a magyar - sok pénzt költünk új ruhákra, kisállatokra és tévézésre is (Portfolio)
A megkérdezettek 43 százaléka vett fel hitelt az elmúlt 12 hónapban, míg egy évvel korábban csak minden harmadik magyar válaszadó állította ezt – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) megbízásából készült kutatásból.
júl. 28
10:26
Nem gyengült tovább támaszszintje felé a MOL (TőzsdeFórum)
Napi Két gyengülő nap után szerdán javítani tudott a MOL árfolyama, az alsó Bollinger szalagtól elemelkedve tért vissza 2830 forinthoz és zárt a napi maximumon. A 2700-2750 forintos támaszzóna így ezúttal nem került tesztelésre, a tegnapi kalapács gyertya pedig akár további erősödést is sugallhat a hét hátralevő részére. Ellenállást a 2900 forintos
júl. 28
10:26
A tanárhiány megoldása még nem látszik a nyári szünet félidejében (vg.hu)
Több mint 2500 tanári álláshelyre várják a jelentkezéseket.
júl. 28
10:27
Petíció indult itthon Orbán Viktor fajkeverős beszéde ellen (Menedzsment Fórum)
Az MTA kiemeli: az emberi faj egységes, ezért az emberi fajok, illetve keveredésük felvetése biológiailag eleve hibás.
júl. 28
10:28
Újra erőre kapott a Richter (TőzsdeFórum)
Napi Nem vitte túlzásba a konszolidációt a Richter árfolyama, néhány nap pihenő után alacsony forgalommal ugyan, de tovább erősödött, a szerdai kereskedést 8460 forinton zárva. Eladók egyelőre nincsenek a papír piacán, így nincs kizárva, hogy a 8400-9000 forintos tartományba be tud rendezkedni a későbbiekben. A hét hátralevő részében arra érdemes f
júl. 28
10:30
Az Mta tagjai közös nyilatkozatban ítélik el Orbán Viktor tusványosi beszédét (Blikk)
Magyar Tudományos Akadémia tagjai is elítélik Orbán Viktor Tusványoson tett kijelentéseit a fajok keveredésével kapcsolatban. A közös nyilatkozatot már 67-en aláírták.
júl. 28
10:30
Emelkedett az egyhetes betét kamata (Adózóna)
A várakozásoknak megfelelően az előző hetinél 100 bázisponttal magasabb, 10,75 százalékkos kamattal hirdette meg az egyhetes jegybanki betétet csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
júl. 28
10:30
A rendőrök is készülnek a Forma–1-es Magyar Nagydíjra, mutatjuk, mire lehet számítani (hirado.hu)
A verseny három napján rengeteg látogatóra számítanak.
júl. 28
10:30
41000 ponttól újra erősödött a BUX (TőzsdeFórum)
Napi Nem korrigált mélyebbre a BUX árfolyama, 41000 ponttól újra erősödni tudott, így érdemi támaszt nem tesztelt az index. A rövidtávú technikai képnek így továbbra is megvan a pozitív éle, egy újabb zöld nap pedig ismét irányba állíthatja az árfolyamot 44000 felé. A felső Bollinger szalag jelent mérsékelt erejű akadályt, ami az emelkedés tempóját
júl. 28
10:30
Tőzsde – Erős kezdés az európai tőzsdéken (GazdaságPortál)
Folytatódott az indexek erősödése a csütörtöki nyitásban az előző napi emelkedés után a főbb európai értékpapírpiacokon. A nemzetközi értékpapírpiacok megnyugvással fogadták, hogy az amerikai Fed nem bocsátkozott túlzottan agresszív monetáris szigorításba. A Federal Reserve szerdán a széleskörű várakozásoknak megfelelően és a tőzsdéken már beárazot
júl. 28
10:30
A moduláris gyártásban látja a megoldást az Audi (autopro)
A kialakult gyártási folyamatok határait feszegető komplexitásra és ellátási zavarokra megoldást kínáló gyártáskoncepciót tesztel az autógyártó.
júl. 28
10:30
Amit nem hittünk volna: Vettel megjelent az Instagramon! (m4sport.hu)
Olyasmit tett Sebastian Vettel, ami nagyon nem rá vall: több éve tartó ellenállását feladva megjelent az Instagramon!
júl. 28
10:30
A Stranger Things csillaga függőségeiről vallott: már 7 és fél éve józan (Joy)
Kevesen tudják, de a színész fiatal kora ellenére nagy megpróbáltatásokon ment már keresztül.
júl. 28
10:30
„Kegyetlen bosszú, a Fradi megalázta a Slovant” – keményen beszóltak a pozsonyiaknak (BorsOnline)
A Ferencváros remek fordítást mutatott be, és 4-1-re kiütötte a Slovan Bratislavát, ezzel bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőinek harmadik fordulója. A helyi sajtó keményen nekiment a hazai együttesnek.
júl. 28
10:30
Újra emelkedik a koronavírus fertőzöttek száma Kínában, egy körzetet lezártak (Travelo)
Közel 1 millió ember került vesztegzár alá.
júl. 28
10:30
MTA tagok is tiltakoznak Orbán beszéde miatt (Mínuszos)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjai közül sokan tiltakoznak Orbán Viktor miniszterelnök 2022. július 23-án Tusványoson elhangzott beszéde miatt. Várják az Akadémia további tagjainak, valamint köztestületi tagjainak és minden, Magyarország jövőjéért aggódó, jóérzésű embernek a csatlakozását és aláírását. Alulírottak, a Magyar Tudományos Akadém
júl. 28
10:30
A Volvo Trucks bemutatja új, nulla károsanyag-kibocsátású teherautóját (New Technology)
Képzeljen el egy tehergépjárművet, amelyik csak vízgőzt bocsát ki, saját magának állítja elő az elektromos áramot és a hatótávolsága akár az 1 000 kilométert is elérheti. Mindez lehetséges, méghozzá a hidrogénnel működő üzemanyagcellás technológiával, a Volvo Trucks pedig már teszteli az első járműveket ezzel az új, környezetbarát megoldással! A kö
júl. 28
10:30
Petícióban tiltakozik Orbán Viktor tusványosi beszéde ellen az MTA több tagja (Mandiner)
Szerintük az emberi faj egységes, ezért a fajok keveredése biológiailag hibás, az ezekre történő politikai hivatkozás pedig történelmileg kudarcos. Nem olvasták az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, úgy tűnik.
júl. 28
10:32
Karbantartás miatt leáll a százhalombattai finomító - kéréssel fordult a Mol az autósokhoz (hirado.hu)
A cég operatív ügyvezetője közölte, hogy halaszthatatlan karbantartás miatt leállítják a százhalombattai finomítót.
júl. 28
10:32
Erős zárás a kamatemelést követően (TőzsdeFórum)
Több százalékos pluszban zárták a szerdai kereskedési napot az amerikai vezető tőzsdeindexek, a Fed 75 bázispontos kamatemelését követően.
júl. 28
10:36
KSH: 4 millió 739 ezer volt a foglalkoztatottak száma júniusban (hirado.hu)
A 15-64 évesek korcsoportjára jellemző foglalkoztatási ráta 74,3 százalékos volt, 1,0 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.
júl. 28
10:36
Vezetőváltás a régiós Generali élén (Portfolio)
A Generali 2022. szeptember 1-jei hatállyal Manlio Lostuzzit (címlapképünkön) nevezte ki a közép-kelet-európai régió regionális igazgatójává.
júl. 28
10:36
Ferenc pápa Québecben is a kanadai őslakosok nehéz helyzetére figyelmeztetett (hirado.hu)
Kanadában 1881 és 1996 között több mint 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától, és helyeztek el bentlakásos iskolában.
júl. 28
10:36
Mindenki hőszigetelőt vesz, rekordra ugrott a Masterplast árbevétele (vg.hu)
Nagy a fordulat a cégnél.
júl. 28
10:36
Varga Juditon röhög az internet - Csúnyán beégett a számtantudásával az igazságügyi miniszter (Nyugati Fény)
Kettő meg három néha hat.
júl. 28
10:36
„Európai Egyetemek”: négy új szövetség kezdheti meg az együttműködést (Üzletem)
Az Európai Bizottság közzétette az „Európai Egyetemek” kezdeményezésre vonatkozó 2022-es felhívás eredményeit: az Erasmus+ programból származó 272 millió eurós rekordköltségvetésből 16 meglévő európai egyetem továbbra is támogatásban részesül, négy új szövetség pedig megkezdheti együttműködését.
júl. 28
10:42
Akkora az aszály, hogy veszélyhelyzeti operatív törzs alakul Magyarországon (Blikk)
A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzset alakít a kormány - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
júl. 28
10:42
Gyász! 62 évesen elhunyt a magyar válogatott csillaga (Metropol)
Hatvankét éves korában elhunyt Kardos József 33-szoros válogatott labdarúgó, aki az 1986-os mexikói világbajnokságon mindhárom csoportmérkőzésen szerepelt.

Keresés