Hiába fejlődött sokat, Hollywood még mindig az a hely, ami fűkaszával simogat, ha ahhoz van kedve. Most például az Elvis című film színészéről, Austin Butlerről derült ki, hogy kórházban kötött ki a forgatás után, ahol egy alkalommal olyan szinten megalázták, hogy sírva ment haza.
Rendkívül bosszantó érzés, amikor amúgy is meg kell fognod minden forintot, de a zöldségek és gyümölcsök egy része sajnos időről-időre a kukában köt ki. Így szó szerint kidobod a pénzt, ráadásul az élelmiszerpazarlás ténye már önmagában fáj.Mutatjuk, mihez kezdj a hamar romlandó ételeiddel, hogy környezettudatosan spórolhass.Egy tanulmány nemrég ki
Érdemes egy kicsit alaposabban megvizsgálni a fotót: az emberek többsége szerint esküvői ruha van a képen. Szerinted is? Ha igen, akkor te pillants rá még egyszer, ugyanis rosszul gondolod!
Augusztustól a változó kamatozású lakáshitellel rendelkezők számára a kamatstop még nagyobb pénzügyi előnyt biztosít, kölcsönük kamata ugyanis 9,89-10,48 százalékponttal mérséklődik a Kormány intézkedése miatt. Az érintettek negyedénél a kamatstop nélkül 77 százalékkal lenne magasabb a törlesztőrészlet.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi vezetője közlekedett Kunszentmárton külterületén Kecskemét irányába az M44 számú főútvonal 43. kilométerszelvényében ma hajnalban, 5 óra 23 perc körül. A sofőr – eddig tisztázatlan körülmények között – sávváltás során belecsapódott a vele azonos irányba haladó járműszerelvény hátuljáb
Az augusztustól a változó kamatozású lakáshitellel rendelkezők számára a kamatstop még nagyobb pénzügyi előnyt biztosít, kölcsönük kamata ugyanis 9,89-10,48 százalékponttal mérséklődik a Kormány intézkedése miatt. Az érintettek negyedénél a kamatstop nélkül 77 százalékkal lenne magasabb a törlesztőrészlet.
Melyik vírus okozza a majomhimlőt? A majomhimlő kórokozója az Orthopoxvírusok közé tartozik, melyek a Poxviridae család tagjai. Az Orthopoxvírusok közé tartozik a...
Százával hullottak el állatok a Tarna kiszáradt részén. A környéket hetek óta aszály sújtja, de a kiszáradó folyó felső folyásán gáttal és szivattyúval vételezett vizet a Tóth és Tóth Pincészet – állításuk szerint engedéllyel. A szőlészet gátját végül helyi civilek és környezetvédők bontottak le. Ki lehet venni egy, az állatvilág számára nélkülözhe
Gyorsuló ütemben emelkedik a tengerek szintje az Egyesült Királyság körül a klímaváltozás hatására, és ez sebezhetőbbé teszi a brit tengerpartot - közölte csütörtökön a brit meteorológiai hivatalra hivatkozva az MTI.
Több rászoruló számára is átadtak már digitális eszközöket a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására, a digitalizációban való részvétel javítására indított és folyamatosan nyitott Digitális Felzárkóztatási Alapnak köszönhetően. A tavaly decemberben, a Yettel és a Magyar Vöröskereszt által indított alapból a kor elvárásainak
Ukrajna kész növelni villamosenergia-exportját az EU-ba, hogy ezzel is enyhítse az orosz gázszállítások csökkenésével keletkezett hiányt – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda éjjel.
Július közepétől van érvényben az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. ellátásbiztonság miatt bevezetett vízhasználati korlátozás Szilvásváradon, ennek ellenére a helyi lovasközpont dolgozói mégis órákon keresztül bő vízzel öntözték a pálya homokos talaját.
A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, a megkérdezettek alig több mint harminc százaléka érné be havi 350 ezer forint vagy az alatti fizetéssel - tájékoztatta a Work Force humánerőforrás szolgáltató a megbízásából készült felmérés eredményéről az MTI-t csütörtökön.
Nyakunkon a Magyar Nagydíj, de a Red Bull nem csak arra gondol, mi történik a pályán: a csapat jóvoltából 20 szerencsés szurkoló Sergio Pérez társaságát élvezheti. Különleges lehetőség adódott a Magyar Nagydíj hétvégéjén a Red Bull jóvoltából. Az energiaitalos istálló egy versenyt hirdetett, amely végén igen értékes nyeremény vár 20 szerencsést. A
Az illegális migrációról és a gázembargó ötletéről is beszélt a magyar miniszterelnök Bécsben, miután tárgyalt Karl Nehammer osztrák kancellárral. Reagált a Tusványoson elmondott beszédének utóéletére is.
Németországban júliusban éves szinten lassult, havi összevetésben viszont gyorsult az infláció - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön. Az éves index is csak látszólag jó, valójában a piaci szakértők ennél nagyobb csökkenésre számítottak, így az árindex kissé magasabb lett a várakozásoknál.
Az elmúlt hónapokban központi témává vált az üzemanyagpiaci helyzet Magyarországon, hiszen a piaci benzinár jóval magasabb, mint az itthon bevezetett hatósági ár, ez pedig több problémát is felvetett az iparági szereplők szempontjából. Most ott tartunk, hogy miközben a környező országokban visszaesést lehet látni, addig nálunk kifejezetten erős a k
Az illegális migrációról és a gázembargó ötletéről is beszélt a magyar miniszterelnök Bécsben, miután tárgyalt Karl Nehammer osztrák kancellárral. Reagált a Tusványoson elmondott beszédének utóéletére is.
Az amerikai GDP a második negyedévben is visszaesett, ezzel két egymást követő negyedévben esett vissza az USA gazdasága. A közgazdászok figyelmeztetnek viszont, hogy ez a recesszió mindössze technikai.
Két külföldi hegymászó is életét vesztette Pakisztánban a Föld második legmagasabb hegycsúcsa, a 8611 méteres K2 megmászása közben - számolt be az MTI.
Ragyogó, hosszantartó és trendi smink nyolc lépésben? Ha te is kíváncsi vagy rá, hogyan tudsz gyorsan, de biztosan olyan sminket varázsolni magadnak, mint a profik, kövesd az alábbi tippeket és a végeredmény garantáltan szuper lesz! Egy kis gyakorlás nem árt, de a Nyx Professional Makeup szakértője, Tihanyi Roxána segít abban, hogyan épül fel a tök
„’No, fiam…! Gyakran kezdték így a mondanivalót öregjeink. Ha a címkén szereplő nagyapám fotójára tekintek, önkéntelenül is előttem van, amint mondja: ’No, fiam ezt nem köll’ kiborítani’. Tőlük tanulva azon igyekeztünk, hogy kedves fogyasztóinkban is ez a vélemény alakuljon ki, miután megkóstolják palackjaink tartalmát.”
A helyi férfikosárlabda NB I-es csapat névadó szponzora lett a Kometa, így a kétszeres bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes együttesnek a következő szezonban Kometa Kaposvári Kosárlabda Klub lesz a neve. A sport támogatása kiemelt terület a húsipari cégnél, legyen az amatőr, profi vagy utánpótlás.Kerékpár mellett immár a profi kosárlabda sport tám