Földrengés volt Miskolc és Eger között, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kács közelében csütörtökön, a műszerek a Richter-skála szerinti 2,5-ös erősségű földmozgást észleltek - közölte a katasztrófavédelem az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórumának tájékoztatása alapján az MTI-vel.
Komoly taktikázásba kezdett a magyar kormány, hogy csökkentse az állami kiadásokat a téli időszakban. A Belügyminisztérium levélben fordult a tankerületekhez, amelyben arra utasította őket, hogy az iskolákban fel kell mérniük a fatüzelésre átállásnak a lehetőségét. A Pedagógusok Szakszervezete szerint ebből is látszik, hogy nemhiába nem adta még ki
Arra kéri a Belügyminisztérium a tankerületeket, hogy mérjék fel az iskolában a gázról a fatüzelésre való átállás lehetőségét kályhák beszerzésével – derül ki egy, a Klubrádió birtokába jutott levélből.
Az autóipar területén abszolút jövőképes Magyarország - jelentette ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. rendezvényén csütörtökön Budapesten az MTI beszámolója szerint.
Kulcsár Edina számára szörnyen indult a tegnapi nap, meglepő bejegyzését tett közzé közösségi oldalán. A szépségkirálynőt hatalmas csalódás érte, de úgy tűnik nem hagyja, hogy eluralkodjanak rajta a gondok.
A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, de vannak, akik már az induláskor milliós bérezésben gondolkodnak – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A versenyképes fizetés mellett a rugalmas munkaidő és a nyitott és támogató vezetők a legfontosabb szempontok a fiatalok
A Harry hercegről és feleségéről szóló újabb botránykönyv szerzője szerint az egykori színésznő egy népszerű brit tévéműsorban is akart szerepelni, de végül nem jött össze neki.
A magyar kormány rezsiárakat érintő átalakítása miatt augusztustól Európa legdrágább gázárával kell megbirkóznia a magyar családoknak, az ár európai szintű különbsége pedig már most is jól látszik: miközben Németországban a gáz köbmétere a jelenlegi árfolyamon 550 forint, addig Magyarországon az átlagos fogyasztás felett 747 forint lesz lesz.
A Wizz Air ma bejelentette, hogy álmaim egyik úti céljára indít közvetlen járatot Budapestről. Madeira Portugália egyik leggyönyörűbb vulkanikus szigete, Cristiano Ronaldo szülőföldje. Az első járat október 30-án száll fel, a…
A világjárvány és a lezárások idején soha nem látott mértékben nőtt az online tartalom fogyasztása. Az EY több mint 20 000 háztartás megkérdezésével készült nemzetközi felmérése alapján azonban most visszavonulót fújhatnak az emberek. Sokan érzik úgy, hogy túl sokat költenek digitális előfizetésekre, a válaszadók jelentős része ráadásul a szolgálta
Sokaknak feltűnt, hogy a népszerű énekesnő, Singh Viktória társkeresőn keresi a boldogságot. Néhány hónappal ezelőtt szakított párjával, azonban most úgy tűnik nyitott egy új kapcsolatra.