2022. július 28. csütörtök

júl. 28
6:18
Kocsis Korinna mellei még sosem voltak ilyen közel, Jakabos Zsuzsanna pedig még sosem volt ilyen kívánatos – válogatás (Promotions)
A szőke szépség, Alexa Collins is igazán nagy forróságot fog okozni a fotóival.
júl. 28
6:18
Mennyi a törlesztője 2 milliós személyi kölcsönnek a magas kamatok idején? (Bank360 blog)
A bankok az MNB kamatemeléseire válaszul folyamatosan drágítják a hiteleiket, de ennek mértéke és ideje nagyon változatos. A legolcsóbb 2 milliós személyi kölcsönök egy hónap alatt alig lettek drágábbak.
júl. 28
6:18
A focikartell lefoglalt előre mindent, amit tudott, hogy később eladhassa (Forbes)
A metaverzumhoz kapcsolódó kereskedelmi oltalmat kért a FIFA több olyan témában, aminek semmi köze a focihoz. Szakértőt kérdeztünk, mire gondolhatott a költő.
júl. 28
6:18
Hányféleképp mondjam el magyarul, hogy esik az eső? (egy.hu)
Azt mondják nyelvében él egy nemzet, és én ezt sose hittem üres frázisnak. Nem csak azért, mert magyar nyelven gondolkodom, álmodom és írok, tulajdonképpen az anyanyelvemből élek és veszek kenyeret, kalácsot. Azért is, mert (minden elfogultságom mellett) bátran merem leírni, hogy a magyar nyelv páratlanul szép, gazdag és fantasztikusan, árnyaltan t
júl. 28
6:18
Az egészséges táplálkozás csökkenti a koronavírus súlyosságát és kockázatát (Magyar Mezőgazdaság)
A Harvardhoz tartozó Massachusetts General Hospital Diabetes Unit és Center for Genomic Medicine kutatóinak tanulmánya kimutatta, hogy azok a betegek, akik rutinszerűen egészséges étrendet követtek, a kockázat és a súlyosság szempontjából jobban helytálltak a Covid-19 elleni küzdelemben.
júl. 28
6:24
Kisebb kamatemelésekkel folytathatja az amerikai jegybank (Kripto Akadémia)
Az amerikai jegybank esti kamatemelése után mind a hagyományos, mind a kripto piacok emelkedni kezdtek. Habár a napközbeni trend már ezt megelőzően is felfelé mutatott, a kitörés az intézmény elnökének sajtótájékoztatója alatt következett be. Az ezen elhangzottak szerint szeptemberben még elképzelhető, hogy egy nagyobb kamatemelésre fog sor kerülni
júl. 28
6:24
Blinken jelentős ajánlatot tett Oroszországnak, hogy hazahozzanak két amerikai foglyot (444.hu)
Blinken és Lavrov a háború kitörése óta nem beszélt egymással.
júl. 28
6:24
Kiderült a Samsung Galaxy Watch 5 széria árazása (GSMring)
A dél-koreai vállalat heteken belül bemutathatja a Samsung Galaxy Watch 5 szériát globálisan. Most kiderült, hogy mennyibe kerülhetnek majd ezek a termékek. A Samsung hivatalosan augusztus 10-én fogja megtartani a következő nagy eseményét, amin minden bizonnyal be fog mutatkozni a Samsung Galaxy Z Fold 4, Samsung Galaxy Z Flip 4 okostelefon, valami
júl. 28
6:24
Szijjártó: Orbán Viktort rasszizmussal vádolni nonszensz (Mandiner)
A külügyminiszter az Európai Unió történelmének egyik legkártékonyabb politikusának nevezte Frans Timmermansot.
júl. 28
6:24
Kommentár nélkül – Székesfehérvár-Veszprém Rally (Racing)
A hétvégi Székesfehérvár-Veszprém Rallyról elkészítette felvételeit a ztvmotorsport is, az összeállítás nagyon ütős lett a murvás versenyről. A versenyt Mads Ostberg és Patrik Barth nyerték a Rally1-es mezőnyben Vincze Ferenc és Németh Gergely, valamint Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt előtt.
júl. 28
6:27
Tanévkezdés: mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk a családoknak (Infostart)
Havonta tíz százalékkal nőtt a papíripari termékek ára az első fél évben.
júl. 28
6:30
Íme, Magyarország 2023-as költségvetése (ATV)
Az egy hete elfogadott költségvetés megjelent a Magyar Közlönyben.
júl. 28
6:30
Rekordot döntött a koreai chipgyártó (autopro)
Növelte forgalmát és javított eredményén a dél-koreai Hynix chipgyártó.
júl. 28
6:36
Előrelépés az ukrán gabonaexport újraindításában (Infostart)
Megnyitották szerdán Isztambulban a Moszkva és Kijev tárgyalásai eredményeként létrehozott, az ukrán gabonaexport újraindítását szolgáló koordinációs központot.
júl. 28
6:36
Négynapos munkahét: hogyan lehetséges Magyarországon a hatályos szabályok mellett? (Adózóna)
A négynapos munkahét iránti igény nem új keletű, az azt övező érdeklődés egyre nagyobb mértékű. Kétségkívül felerősítette ezt az igényt a covid-19 világjárvány, amelynek hatására széles körben elerjedt a home office intézménye, és ma már gyakorlatilag általánosnak tekinthető, ami a járvány előtt elképzelhetetlennek tűnt.
júl. 28
6:36
Már drágább az élelmiszer itthon, mint Ausztriában? (ATV)
A zöldségek és gyümölcsök közül sokaknál igen: cseresznyét és banánt is kevesebbért lehet venni Bécsben, mint Budapesten.
júl. 28
6:36
Szabadidőkompatibilis lett a Ford villanyos szabadidőautója (Villanyautósok)
Nemrég még az üvegtető esetleges lerepülése miatt hívták vissza a villany Mustangot, de ma már akár kajakot is szállíthatunk rajta!
júl. 28
6:36
Péntek este ér véget a hőség, addig 36-37 fok várható (rtl.hu)
Vasárnap már csak 28 fokig emelkedik a hőmérséklet.
júl. 28
6:42
Végleges az Ssl Gold Cup mezőnye (AQUA)
A selejtezők ötödik körével lezárult a kvalifikáció a Star Sailors League (Ssl) által életre hívott Gold Cupra. Magyarország ott van a legjobb 40 nemzet között. Július 14–17. között a Hetes (Kína, India, Malajzia, Dél-Afrika) és a Nyolcas (Dél-Korea, Szingapúr, Thaiföld, Ukrajna) csoportból is az utóbbi kettő jutott tovább, így teljessé vált a mező
júl. 28
6:42
Versenyképesség-növelő beruházások a fémiparban (newtechnology.hu)
Nagy volumenű fémipari projekt valósult meg három cég összefogásával az Európai Unió támogatásával. Magyarország egyik vezető alumíniumnyomásos öntödéje, a Csaba Metál Zrt. komplex fejlesztést hajtott végre az ajkai Csaba Tool Kft., illetve a Droidx Kft. bevonásával. A projekt elsődleges célja a résztvevő két kkv beszállítói képességeinek fejleszté
júl. 28
6:42
Rövidebb lett a felújítások megtérülési ideje, a csillagászati árak ellenére is érdemes belevágni (Növekedés)
Az energetikai tanúsítványok alapján a hazai ingatlan állomány hatvan százaléka átlagos, vagy annál rosszabb besorolású. Az energetikai korszerűsítés még befektetési formának is ideális, rezsiárak emelkedése miatt pedig hamar megtérülhet.
júl. 28
6:48
Sztanyiszlav Csercseszov nem is tudta, hogy történelmi tettet hajt végre a Ferencváros (Infostart)
Az orosz vezetőedző annak nem tulajdonít nagy jelentőséget, hogy az 1992-es, 4–1-es vereségért éppen 4–1-es győzelemmel vágott vissza a Ferencváros a Slovan Bratislavának, de annak örül, hogy sikerült revansot venni a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
júl. 28
6:48
Az oroszok elfoglalták Ukrajna második legnagyobb erőművét (444.hu)
Az ukránok szerint ez csak apró taktikai előnyt jelent Oroszországnak.
júl. 28
6:48
Már diktálhatjuk az áram és a gáz díjemelés előtti mérőállását (Azenpenzem)
Az áram és a gáz árának augusztusi drasztikus emelése miatt augusztus 5-én éjfélig mindenki bediktálhatja a mérőállását. Ez nem kötelező, enélkül becsült érték alapján osztják meg a július 31-ig, majd az augusztus 1-jétől elfogyasztott mennyiséget. Aki drasztikus spórolásba kezd, annak érdemes lehet módosítania a részszámlát.
júl. 28
6:48
A dátum, amire mindenki várt: ekkor számíthatunk jelentős lehűlésre (Femcafe)
Végre nem fülledtséget, hanem hőmérsékletcsökkenést hoz az eső.
júl. 28
6:48
Gluténmentes extrudált kenyeret hívott vissza az Abonett (Márkamonitor)
Határérték feletti aflatoxin tartalom miatt az Abonett Kft. visszahívta a forgalomból az Abonett gluténmentes extrudált kenyér zöldségekkel elnevezésű termékét – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.   A visszahívás a 100 grammos, 2023. augusztus 20-i minőségmegőrzési idejű termékekre vonatkozik. A Nébih honlapján talál
júl. 28
6:48
Kvíz: melyik a Balaton legkisebb települése, amely egy kis ékszerdoboz? A legtöbb magyar nem tudja a választ (Promotions)
10 kérdés a magyarok egyik kedvenc nyaralási úti céljáról.
júl. 28
6:48
Még mindig van, aki fizet a tévézésért Magyarországon (Mínuszos)
Magyarországon továbbra is magas a tévénézők száma: a napi átlagban 4 órát meghaladó képernyő előtt töltött idő az európai élbolyhoz tartozik, csakúgy, mint az, hogy a háztartások 91 százalékában van hagyományos tévéelőfizetés – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Az NMHH szerint, miközben az Egyesült Államokban
júl. 28
6:48
Háború: taktikát váltott az orosz hadsereg (Növekedés)
Az ukrán erők Herszon városának felszabadítására készülnek.
júl. 28
6:48
Tömegbaleset hajnalban az M5-ösön (Autószektor)
Ma hajnalban 4 óra 33 perc körül, Szeged irányába az M5-ös autó pálya 97. kilométerszelvényében hét gépjármű ütközött össze, eddig tisztázatlan körülmények között.  A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban a műszaki mentés idejére csak a belső sávban haladhat a forgalom.   A baleset helyszínén torlódás alakult ki, a műszaki mentés és a he
júl. 28
6:48
Botka Endre: Úgy készültem, száz százalék, hogy kiállítanak (Mandiner)
„A végén belülről majd’ felrobbantam, még talán sohasem éreztem ekkora örömöt és felszabadultságot” – fogalmazott az FTC védelmének oszlopa a Slovan-verés után.
júl. 28
6:50
Bayer Zsolt: Kinek szabad és kinek nem? (Mandiner)
Daniel, te pont az vagy, aminek neveztelek. Mert minek is nevezzelek?
júl. 28
6:54
Családi medence, nemcsak gyerekeknek (Spa Trend Online)
Még nem késő, hogy fenékig ürítsd a nyári fürdőzés édes poharát. A melegben enyhet adó vizes kalandok, a gyerekeknek játéktér és kiváló tanpálya, a felnőtteknek pedig relaxálós terápia helyszíne lehet egy jakuzzi, ahol mindenki bőven elfér. A Relay várja az egész családot!
júl. 28
6:54
Elveszti egyik legnagyobb szponzorát a Nascar (USAracing)
A Camping World hivatalosan bejelentette, hogy a 2022-es szezon után végleg hátat fordít a Nascar-nak....
júl. 28
6:54
Szerelemmel, intrikával átszőtt politikai thriller lesz a Tündérkert (Könyves Magazin)
Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A nyolcrészes, epizódonként 48-52 perces sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első,  azonos című kötete alapján készül. A sorozat a Megafilm és az Mtva koprodukciója a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a televíziós bemutató 2023 szeptemberében várhat
júl. 28
6:54
Megjelent a Honor X8 5G okostelefon (GSMring)
A kínai vállalat a napokban újabb okostelefont dobott piacra szép csendben, ezúttal Honor X8 5G néven. Mutatjuk, hogy mit kell tudni az újdonságról. A Honor idén már minden kategóriába dobott piacra okostelefont már, de úgy tűnik, hogy még mindig nem álltak le, a napokban egy új okostelefont mutattak be. A Honor X8 5G kék és
júl. 28
6:54
Biden kormánya elítélt orosz fegyverkereskedőt ajánl két, Oroszországban fogva tartott amerikaiért cserébe (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 28
6:54
Elveszti egyik legnagyobb szponzorát a Nascar (Racing)
A Camping World hivatalosan bejelentette, hogy a 2022-es szezon után végleg hátat fordít a Nascar-nak....
júl. 28
7:00
Meghalt egy motoros a budapesti rakparton (Infostart)
Egy oszlopnak ütközött. Női utasát mentő vitte kórházba.
júl. 28
7:00
Schobert Norbert rendőrséghez fordul (ATV)
Az edző és családja szapulására létrejött A nagy Norbiréka biznisz nevű Facebook-csoport létszáma 38 ezer főre nőtt.
júl. 28
7:00
Enyhült az ukrán feszültség, olcsóbb lett a búza (Agrofórum)
Alapvetően vevői fölényt lehetett látni a terménypiacokon a szerdai kereskedési nap során. Chicagóban a kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab 2 százalékkal, a repce pedig 2,4 százalékkal drágult. A búza 1,7 százalékos mínusza kivételt jelentett. Európában a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt. A malmi búza árszintje csökken
júl. 28
7:00
Csercseszov: Örülök, hogy revánsot vettünk (Mandiner)
„A Slovan indult jobb helyzetből, de tudtam, hogy remek csapatot irányítok, amely képes fordítani” – hangoztatta az orosz tréner.
júl. 28
7:00
Büszkén hirdeti homofób értékrendjét egy magyar cég (rtl.hu)
Az értékvállalás nagyjából egy éve szerepel szándékosan a vállalat honlapján.
júl. 28
7:00
Először tárgyalhat egymással az amerikai és az orosz külügyminiszter az ukrajnai háború kitörése óta (rtl.hu)
Fogolycseréről egyeztetnek.
júl. 28
7:06
Jövőre 1,4 milliárd lehet a Parlament rezsije (444.hu)
Az Országházra nem vonatkozik a rezsicsökkentés.
júl. 28
7:12
Szennyvíziszap folyt ki egy tározóból Heves megyében (Infostart)
A kárelhárítás és az eset kivizsgálása megkezdődött.
júl. 28
7:12
Hamarosan megszűnik a papíralapú vendégkönyv (ProfitLine)
Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási csomagot, amely a jövőben a szakma kérésének megfelelően megszünteti a papíralapú vendégkönyvek használatát; a szálláshely-szolgáltatók által régóta várt intézkedéssel a bejelentkezéskor tovább csökken az adminisztráció, megszűnik a kétszeres nyilvántartás-vezetési kötelezettség. Az intézkedés 202
júl. 28
7:12
„Akad pár konzervatív, vallásos figura, akik össze akarják mosni a homofóbiát a kereszténységgel” – exkluzív interjú Buckingham magyar származású püspökével,… (rtl.hu)
Alan Wilson, Buckingham püspöke több éve harcol az úgynevezett átnevelő terápiák ellen, amelyek célja, hogy melegeket „neveljenek át” heteroszexuálissá, ami egyébként tudományosan lehetetlen. A magyar gyökerekkel rendelkező anglikán egyházi vezető a Budapest Pride-on is részt vett egy kerekasztal-beszélgetésen a témáról. A püspököt erről, illetve a
júl. 28
7:14
Ötszörösére nőhet jövőre a Parlament rezsiköltsége (rtl.hu)
1,4 milliárd forintra rúghat az Országház éves rezsije.
júl. 28
7:18
CAT-M technológián alapuló vitorlás nyomkövető megoldást mutatott be a Vodafone és a MobileGap (Márkamonitor)
A Vodafone Magyarország több mint 12 éve működik együtt a Mobilegap Magyarország Zrt.-vel, utóbbi Race&Trace rendszere pedig már egy éve támogatja a hazai vitorlásközösséget. Most a Mobilegap Digitális Szolgáltatási Platform-ja (M-DSP) a Vodafone CAT-M IoT hálózatához kapcsolva új kapukat nyit meg a hajózás digitalizációjának területén.   A Race

Keresés