Ezen a héten a Hungaroring látja vendégül a Forma-1-et. A kamionok már a hét első két napján megérkeztek, így szerdán már teljes pompájában állt a paddock és a csapatok létesítményei. A szerelők megkezdték a munkát, míg az előkészületeket a csendes versenypálya és Makai Gergely kísérte figyelemmel. Fotók: Makai Gergely Photography/Hungaroring Figye
A dezinformációt terjesztők listájára sorolta az ukrán kormány dezinformációellenes hivatala a korábbi szlovák kormányfőt, mert az ukrán és a szlovák kormányétól eltérő véleményt fogalmazott meg az ukrajnai háborúról. Mindemellett kifogásolják, hogy Fico azt állítja, a nyugati országoknak haladéktalanul fel kellene oldaniuk a Moszkvával szemben bev
Nem okozott meglepetést a Fed a tegnapi kamatdöntésével, ugyanis a várakozásoknak megfelelően 75 bázispontos kamatemelést hajtott végre, mellyel 2,25-2,5%-ra nőtt meg az amerikai központi bank célszintje.
Százezrek követik a mindennapjaikat a közösségi oldalakon, és ők ketten azok, akikről talán a legtöbb fiatal férfi és nő álmodozik. Most egyszerre fosztják meg őket a reménytől: összejöttek.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, 62 éves korában elhunyt Kardos József. Most kiderült, hogy a magyar futball-legenda halála előtt napokig ájultan feküdt otthonában, és magányosan halt meg.
Jövő szerdán, közép-európai idő szerint 20 órától játssza első mérkőzését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában a Ferencváros, amely az azeri Qarabaggal találkozik.
Idén július 28-ára esik a túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága csütörtökre használja el a bolygó egy évnyi erőforrásait.
Jöjjön bármilyen nehéz és kudarcokkal teli időszak, a következő csillagjegyek soha, semmilyen körülmények között nem hajlandóak feladni az álmaikat. Végtelenül szívósak, kitartóak, és már a puszta jelenlétük is inspiráló.
„Három gyereket neveltem fel, még csak kezet sem emeltem rátok, mégis mindig szót fogadtatok. Vigyáztam rátok, a széltől is óvtalak benneteket, és akkor nem hiszed el, hogy az egy szem unokámról tudok felelősen gondoskodni?!” – Az örök érvényű szülő–nagyszülő konfliktusokról fantáziáltunk
A Disney vagy a hozzá kapcsolható szolgáltatók mostanában elég gyakran kerülnek a különféle közösségek és szervezetek kereszttüzébe. Emlékezhetünk, hogy néhány hónapja egy nyíltan melegellenes politikus anyagi támogatása miatt támadták sokan, most viszont az általuk üzemeltetett Hulu ellen indult CancelHulu és BoycottHulu kampány.
Nem mindennapi történet szít heves vitákat a közösségi oldalakon: a rendőrség számolt be egy közúti ellenőrzésről, aminek életmentés lett a vége. Mégsem tud mindenki örülni.
Ismét milliók kerültek karanténba Vuhanban, miután négy esetet regisztráltak. A zéró-Covid stratégiának komoly ára van: Kína az elemzői várakozások szerint 2015 óta először nem lesz képes teljesíteni a kitűzött, idei 5,5 százalékos gazdasági növekedési célt, ami igencsak kellemetlen az őszi pártkongresszus és Hszi Csin-ping elnök történelmi újravál
Még mélyen él az idősebb fradistákban a harminc évvel ezelőtti, 1992-es rendőrattak, amikor a szlovák kommandósok, ok nélkül véresre verték a magyar szurkolókat a pozsonyi Slovan Bratislava-Ferencváros BEK-meccsen. Az egyik akkori áldozat, Károly, aki elment a mostani mérkőzésre is, a továbbjutás mellett annak is örült, hogy teljesen más körülménye
A Pifzer második negyedéves bevétele és nyeresége minden elemzői várakozást felülmúlt. A kiváló eredményt főleg a Covid-19 vakcina és a Paxlovid koronavírus elleni gyógyszer sikeres értékesítésének köszönhette a gyógyszercég.
A bajnoki öv, amelyet Muhammad Ali akkor szerzett vissza, amikor az 1974-es „Rumble in the Jungle" mérkőzésen kiütötte George Foremant, a hétvégén 6,18 millió dollárért kelt el egy árverésen.
A DSM 23 éves versenyzője a nyitó szakasz után a második mezőnyhajrát is magabiztosan megnyerte. Az ötödik szakasz és a rekordhosszúságú 175 kilométer komoly kihívást jelentett a mezőnynek, a bukásokkal tarkított szakasz utolsó kilométere rendhagyó felvezetést és végül papírforma győzelmet hozott.
A balatoni főszezon első 37 napján 1 millió 124 ezren váltottak jegyet a balatoni vonatokra, volánbusz-járatokra, 41 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában - közölte a MÁV-Volán csoport csütörtökön az MTI-vel.
Dobó Ági és párja, Kiss Csaba esküvőjén vett részt Stana Alexandra és Meggyes Dávid, ahol nagyon jól érezték magukat. A rajongókat máris az érdekli, mikor kéri meg vajon Dávid Alexandra kezét.
A Forma–1 holland címvédője szerint a versenynaptárban messze nem a Magyar Nagydíj fekszik a legjobban a Red Bull Racingnek, ennek ellenére Max Verstappen bízik benne, hogy így is nyerhet a Hungaroringen. Pedig a múlt nem az osztrákok versenyzőinek sikerét sugallja, a holland még nem tudott nyerni hazánkban, a mexikói Sergio Perez pedig dobogóra se
A Somogy Megyei Kormányhivatal visszavonta a Club Aligára áprilisban kiadott környezetvédelmi engedélyt, miután azzal a beruházó nem kívánt élni. Megmenekülhet a magaspart?! Visszavonták a Club Aligára kiadott környezetvédelmi engedélyt! – írta ki a közösségi oldalára az Aligai Fürdőegyesület. A poszt szerint a Somogy Megyei Kormányhivatal július 2
Tropán alkaloid szennyezettség miatt a Rossmann Magyarország Kft. visszahívja a 125 gramm kiszerelésű enerBiO Tortilla Chips tengeri só, illetve enerBiO Tortilla Chips paprika elnevezésű termékeket.
A napenergia részvények csütörtökön megugrottak, miután a szenátus többségi vezetője, Chuck Schumer és Joe Manchin szenátor közölték, hogy megegyeztek az Egyesült Államok történetének legambiciózusabb klímavédelmi kiadási csomagjáról.
Csütörtökön nyilvánosságra hozták a szeptemberi Torontói Nemzetközi Filmfesztivál díszbemutatóinak programját: Anna Kendrick, Emma Thompson, Russell Crowe, Jane Fonda, Jessica Chastain, Viola Davis, Jennifer Lawrence és Eddie Redmayne is szerepel majd új filmjével a szemlén.
Berki Mazsi a napokban először adott a tévében interjút azóta, hogy férje tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az özvegy úgy gondolja, Krisztián lelke még nem tudott elmenni, és máig velük van.
Lorena Wiebes megvédte a zöld trikót, hidegvégrű és megabiztos győzelmet aratott az 5. szakaszon. Wibes, aki az első szakaszon is nyerni tudott, könnyedén verte meg Elisa Balsamót és Marianne Vost.
Berki Krisztián májusban hunyt el, a tragédia pedig megrendítette az egész családot, de Berki felesége, Mazsi teljesen összetört. Az özvegyben közös gyermekük, Emma tartja a lelket, miatta képes erős maradni.
Felújítás miatt szombattól pótlóbusz közlekedik a 28-as, a 28A, a 37-es és 37A villamosok helyett Kőbánya alsó vasútállomás és az Új köztemető között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.