Az Ocean Cleanup rendszere egy év alatt szedte össze a hatalmas mennyiségű hulladékot, ami persze így is az ottlevő összes szemét alig ezred része. A fejlesztések azonban nem állnak le, a rendszer következő változata tízszer hatékonyabb lehet.
Mivel a parlament nem tartozik a rezsicsökkentett lakossági körbe, ezért az energia piaci áremelkedése tompítatlanul jelenik az országgyűlés épületének rezsiszámláiban. A Blikk kérdésére a parlament sajtóirodája azt írta, hogy mintegy megötszöröződik jövőre az energiára költött összeg, ezzel mintegy 1,4 milliárd forintra fognak rúgni a kiadások.
2022 második felében mutatja be a Netflix Erich Maria Remarque egyik leghíresebb háborúellenes regényének adaptációját. A Nyugaton a helyzet változatlan eredetileg 1929-ben jelent meg, és egy fiatal katona szemszögéből mutatja meg az első világháború borzalmait.
Erősödött csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 1,4 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
A vonalvezetés módosítása mellett egy stratégiai különbség is lesz a tavalyi és az idei London E-Prix között. Tavaly nagyon kritizálták a beltéri-kültéri pálya egyik részét, ezen változtattak első körben. Az épület mögötti két visszafordító sok baleset helyszíne volt, többen is felemelték a hangjukat, hogy változtatást szeretnének. A két 180 fokos
A piaci várakozásoknak megfelelő mértékben, 75 bázisponttal emelte az irányadó dollárkamatot szerdán az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve.
Pintér Adrienn két tinédzser fiával három évvel ezelőtt költözött Németországba, hogy az akkor még vőlegényével, Mátéval ne kelljen távkapcsolatba élnie. A pár azóta összeházasodott, 14 hónappal ezelőtt pedig megszületett kislányuk, Freya is. A műsorvezető és családja most azonban úgy döntött végleg visszaköltözik Magyarországra.
„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a miniszterelnök a magyar nép jövőjét ilyen tudományosan tarthatatlan tannal és veszélyes ideológiával kapcsolja össze.”
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus vezet be téged az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is megértsd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ezúttal abban segít eligazodni, mit hoz az Újhold az Oroszlán csillagjegyben.
Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője közzétett egy térképet, amelyen Ukrajna nem létezik, területei más országokhoz tartoznak.
Hogyan talált egymásra a magyar és az amerikai jobboldal? Kinek mennyire fájnak majd a szankciók? Népszámlálási izgalmak Romániában, mérlegen a lakhatási helyzet, MCC Feszt és dokumentumfilm Szilágyi Áronról – itt a hetilap!
A magyar kormány 3,8 milliárdot fordít Duna-csatornára, a határ túloldalán a projekttől várják a Fertő tó ausztriai részének megmentését. A projektet kiemelt beruházásként kezelik, a csatornakivitelezésre kiírt közbeszerzést Mészáros Lőrinc egyik cége nyerte.
A lapnak adott interjúban az ügyvezető igazgató kifejtette: több évtizedes gyakorlat, hogy a leállás előtt elkezdenek készleteket építeni, most viszont a háború kitörése miatti ellátáslánc-akadozás, valamint az árszabályozás miatti kiugró kereslet és importhiány a készletek jelentős részét felemésztette - írja az MTI. A Mol mindent megtesz a jelent
Rekordbevételt ért el a Masterplast a második negyedévben, a kibontakozó energiakrízis közepette ugyanis kiemelkedően nőtt a hőszigetelő anyagok értékesítése, amellyel a vállalat ellensúlyozni tudta a járvánnyal sújtott bázisévben jelentős egészségügyi védőruha projekt bevételeinek visszaesését. Az EBITDA és az üzemi eredmény csökkent az egy évvel
Ritkán mutat magából ennyit a jeles magyar műsorvezető, most viszont úgy érezte, ideje a közönség elé tárnia, mennyit változott a teste, mióta újra édesanya lett.
Lényegesen integráltabbá válik az ALTEO hulladékgazdálkodási tevékenysége azáltal, hogy a cég 75 százalékot meghaladó részesedést szerez a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Fe-Group Invest Zrt-ben. Befektetőtársként részt vesz a tranzakcióban a Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealap is, amely az akvizícióval közel 25%-os részesedést szere
Simon Larkin, a WRC Promótere elárulta, szeretné, ha a jövőben az egymáshoz közel eső WRC futamokat egymást követő héten rendeznék meg, ami megkönnyítené a logisztikát. “Amikor 2013-ban megalapítottuk a WRC Promóter céget, a célunk között az is szerepelt, hogy a régi klasszikus WRC futamokat visszahozzuk – mondta Simon Larkin, a WRC Promóter rende
A tegnapi napot jelentős pluszban zárták az amerikai tőzsdék, miután az amerikai jegybank 75 bázispontos kamatemelése utáni sajtótájékoztatón Jerome Powell először beszélt a kamatemelések mértékének várható mérsékléséről. Ezzel pedig úgy néz ki sikerül eloszlatni a recessziós félelmeket, hiszen jelentősen erőre kaptak az amerikai részvényindexek. A
Az üzemanyagárak és egyre jobban emelkedő fenntartási kiadások ellenére is egyre nagyobb kereslet mutatkozik a használt autók iránt. A HelloVidék most utánajárt, hogyan hat az infláció a gépjármű kereskedelemre, és vajon mi várható a piacon. Halász Bertalant, a Jóautók.hu vezérigazgatóját, valamint Virág Mátét, a HUNPénzügyi Tervező Kft minősített
A hétvégén kezdődik a Mol Dunai Finomítójának tervezett karbantartása, és a munkálatok miatti üzemanyaghiány pótlására korlátozottak a lehetőségek – mondta az Indexnek Ratatics Péter, a Mol hazai operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója.
A hazai Effie szervezői meghosszabbítják egy héttel a nevezési határidőt: augusztus 7. vasárnap éjfélig lehet leadni a pályaműveket. A többlet idő feláras, de a 10 vagy annál több nevezést benyújtók mentesülnek ez alól.A hazai Effie-re Magyarországon 2021. január 1 – 2022. április 30. között sikeresen megvalósított nemzetközi adaptáció ugyanúgy nev
Olaszország 2024 közepéig függetleníti magát az orosz gáztól - jelentette be az ökológiai átmenetért felelős miniszter. Roberto Cingolani közölte: az ország elegendő gázzal rendelkezik majd ahhoz, elkerülje az ellátási válságot a télen.
Könyvnek álcázott xanaxos dobozban érkezik az orvosság a poszt-covid szorongásainkra. Benedek Ágota szorongásnaplója – két évvel a karanténnapló után – októberben jelenik meg Állva maszturbálok címmel, benne körömrágásról, szerelemről és – nem mellesleg – saját abortusz-élményéről is szó esik.