A hét közepén a Vodafone és a MobileGap egy balatoni vitorlásversenyen CAT-M technológián alapuló vitorlás nyomkövető megoldást mutatott be, amelynek segítségével élőben követhető a vitorlásversenyek állása, de a valós időben érkező adatoknak köszönhetően sokkal gyorsabban észlelhető, ha egy vitorlás esetleg bajba kerül, és a pontos helyszínadatokn
Először készült olyan kutatás, amely csecsemők és totyogók bevonásával vizsgálta a hosszú Covid kialakulásának gyakoriságát – 44 ezer dán 14 év alatti gyermeket vontak be a kutatásba, közülük 11 ezer esett át a koronavíruson.
A teljes népesség körében 6, a biztos szavazó pártot választók között pedig 3 százalékponttal esett a Fidesz támogatottsága, ennek ellenére továbbra is magabiztosan vezet, a pártpreferenciákban - derül ki az IDEA Intézet friss kutatásából.
Szigorúbban ellenőrzik a benzinkutasok a forgalmi engedélyeket, aki pedig számlát kér, annak automatikusan piaci árat számolnak. Vonalkódot nem olvasnak le, de anélkül is egyértelműen kiderül, melyik autó céges. A kutasok magántulajdonosok esetén is azonnal piaci árat számolnak, ha valaki számlát kér.
Kanada rögtön három helyet is szerzett az első tízben, de Svájc sem rossz választás. Az első helyezett pedig két év után újra visszaszerezte a világ legélhetőbb városa címét. A Condé Nast Traveler nézte meg az Economist Intelligence Unit (EIU) Global Liveability Index 2022-es elemzését, amely a világ legjobb helyeit rangsorolja. A lista 1
Megindult a diópusztító kártevő rajzása, ezeket a gyümölcsfákat kell nyáron is metszeni, bombabiztos tippek a konyhakert öntözéséhez. Az Agroinform.hu Házikert rovatának júliusi összefoglalója.
A lovassport Magyarországon a rendszerváltás óta töretlenül fejlődik, egyre többen lovagolnak, minden térségben vannak lovardák - mondta Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának elnöke pénteken a jelenleg zajló Szilvásvárad Masters Nemzetközi Versenysorozat kapcsán az MTI-nek.
Az autó, feltalálása óta az egyik legalkalmasabb eszköz arra, hogy prezentálja az életszínvonalbeli különbségeket. És a nívóbéli kontrasztok effajta manifesztálására megvolt a lehetőség még abban a korszakban is, ami pedig a társadalmi egyenlőség eszményét hirdette. Szubjektív múltidézés következik. #1 Zaporozsec: Hruscsov bosszúja Megfakult, szaka
Lewis Hamilton zsinórban ötödik dobogóját szerezte a Magyar Nagydíjon, egy remek stratégiával a hétszeres világbajnok lett a második, a verseny végén még pole pozíciós csapattársát is megelőzte. Hamilton az időmérőn csak hetedik lett, a DRS-sel akadtak problémái a Q3-ban. Enélkül a brit úgy érzi, még jobb lehetett volna. „Nagyon boldog vagyok. A he
Szinte sokkolta a netezőket az a videó, melyben az egyik feltörekvő amerikai sztársportoló, Will Levis látható. A férfi ugyanis megmutatta, tej helyett mit tesz a kávéjába.
Állandó kritizálás, egymás folyamatos lenyomása és leigázására tett kísérlet - ezek nagyon nem egy boldog kapcsolat jellemzői, és ha a listát átolvasva úgy érzed, többet is tapasztalsz, sajnos gyanús, hogy mérgező kapcsolatban élsz.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Érvénytelen lett a tatai Öreg-tó partjára tervezett luxusszállodáról kiírt népszavazás - írja a 24.hu. A Stop Avalon alapítója úgy nyilatkozott, sikerként értékeli az eredményt.
A 48 éves szupermodell alighanem a divatvilág egyik legikonikusabb alakja. Karrierje során azonban számos kollégájához hasonlóan jó pár sokkoló momentumot megélt. Ezekről mesélt a BBC-nek.
Kyle Busch elismerte, hogy aggasztja a jövőjével kapcsolatos bizonytalanság, pedig még egy fizetéscsökkentésbe is belemenne. Tudva, hogy a piac más, mint évekkel ezelőtt, Kyle Busch szombaton elismerte, hogy hajlandó engedményeket tenni és a jelenlegi fizetésétől alacsonyabb ajánlatot is elfogadni. “Bármi is lesz az, tárgyalnunk kell róla” – mondta
Hatalmas vita keveredett a maratont 36 fokban lefutó tízéves Lóci körül, az apát még kiskorú veszélyeztetése miatt is feljelentették. Horváth Attila, a gyerek apja most először nyilatkozik az ügyben. A vita többi résztvevőjével és futóedzőkkel is beszélgettünk.
Az idei Szent István napi rendezvényeken a fogyasztói árak megegyeznek majd a tavalyi árakkal, ezzel is támogatva az ünnepi hangulatot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség pénteken az MTI-vel.
A Formula E londoni versenyhétvégéjének vasárnapi futamán Lucas di Grassi győzedelmeskedett, aki megakadályozta, hogy Jake Dennis duplázzon az angol fővárosban a szombati győzelme után, de az Andretti versenyzője így is második lett. A poleból rajtoló Dennis eleinte megtartotta az első helyet, ráadásul az első tíz körben kontrollálta is a versenyt.
Manapság egyre több hölgy vállalja fel természetesen sűrű, olykor szokatlan testtájakon is burjánzó szőrzetét. A festőművészként tevékenykedő Esther Calixte-Bea is közéjük tartozik.
A légszennyező anyagok orvosi hatásait vizsgáló brit bizottság 70 kutatás elemzését követően jutott arra a megállapításra, hogy a szennyezett levegő a gyorsuló kognitív hanyatlás és a demencia kialakulásának kockázatával jár.
A Blue Frontier légkondicionáló rendszere akár 90 százalékkal csökkenti a villamosenergia-felhasználást a harmatpontos, érzékeny hűtés és a folyékony nedvszívó párátlanítás vegyítésével.
Spanyolországban több modell járt pórul a szerkesztett a plakát kapcsán, sőt Sien lábprotézisét eltávolították. A művész most a munkára kapott pénz szétosztására tett ígéretet.