2022. július 6. szerda

júl. 6
14:24
Hadházy: „Ellopták az Öveges-programban az oktatás fejlesztésére adott 13 milliárd nagy részét” (SzMo)
„Ellopsz 70 milliót és egy év felfüggesztettet kapsz és 1 millió bírságot” – írja a független országgyűlési képviselő.
júl. 6
14:24
Több mint ezer embert táboroztatnak karitatív szervezetek (Demokrata)
A nyári táborok résztvevői között vannak a határ túloldaláról érkezettek és olyanok is, akik jelenleg Magyarországon élnek –mondta Soltész Miklós.
júl. 6
14:24
Máthé Áron: Sorkatonaság: nyet? Egy „civilista” gondolatai (Mandiner)
Ne dugjuk homokba a fejünket. Körülöttünk puskaporszagú a levegő. Háború van.
júl. 6
14:24
Elfogadta az EP: Addig nincs uniós pénz Magyarországnak, amíg Orbánék ellopják (Nyugati Fény)
Bekeményítettek.
júl. 6
14:24
Szelep: A csaló 2,5 literes BMW-vel sem tudta megverni Zákányiékat (Racing)
Újabb sikeres Rally3-as versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. Zákányi Janikáék idén harmadszor húzták be a győzelmet és Buris Isvánék is újra ott voltak a dobogón Kazincbarcikán. A nevezési listán szereplő harmadik párosuk, a Baracsi Zsolt – Sóvágó Ádám duó sajnos nem indult, hiszen az újonnan elkészült két literes motoruk nagyon későn ke
júl. 6
14:24
„Csodagyereket” tartóztattak le Spanyolországban, mert azzal viccelődött barátainak, hogy felrobbantja a repülőgépet (rtl.hu)
Az ígéretes közgazdászkarrier előtt álló 18 éves sakkbajnok szerint a barátai szokták „tálibnak” hívni a bőrszíne miatt.
júl. 6
14:26
A Magyarországnak járó EU-támogatások száz százalékos felfüggesztését javasolják nemzetközi jogászok (Nyugati Fény)
A normasértések annyira gyakoriak Magyarországon, hogy teljesen ellehetetlenítik a költségvetés ellenőrzését.
júl. 6
14:30
Még sokáig fájni fog az ukrajnai háború Magyarországnak (Piac és Profit)
Felemészti a közép- és kelet-európai gazdaságok ellenállóképességét az ukrajnai háború és a globális infláció a bécsi WIIW gazdaságkutató intézet nyári prognózisa szerint.
júl. 6
14:30
Kinevezték a magyar jégkorong-válogatott új szövetségi kapitányát (Infostart)
A következő két idényben Kevin Constantine irányítja szövetségi kapitányként a világelitbe feljutott csapatot – jelentette be a hazai szövetség (MJSZ).
júl. 6
14:30
Egyre kevésbé akarnak lakáshitelt felvenni az amerikaiak (Portfolio)
A jelzálogkamatok már a második egymást követő héten csökkentek az USA-ban, de ez nem élénkítette a keresletet irántuk - írja a CNBC. A 30 éves fix kamatozású jelzáloghitelek átlagos szerződéses kamatlába a legfrissebb adatok szerint 5,74%-on áll, egy átlagos lakásvásárlási hitel összeg 164 millió forintnak felel meg.
júl. 6
14:30
Újabb mélypontra süllyedt a forint (ATV)
Tovább gyengült szerdán a forint és új árfolyammélypontot állított be a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
júl. 6
14:30
Horoszkóp: A Rák jegyében születettél? Vajon kibe érdemes beleszeretned? (Glamour)
Persze mindenkibe érdemes egy kicsit beleszeretni, pláne, ha nagyon fiatal vagy, de itt most összeszedtük, mire számíthatnak hosszabb távon a Rák jegyében születettek a különböző jegyekben születettekkel kapcsolatban. Vannak kapcsolatok, amik egy életen át is kitartanak. Vajon a tiétek ilyen, vagy egy fontos tapasztalat, amin keresztül kell menned,
júl. 6
14:30
Harry hercegről kitálalt egy szakértő, már tudjuk az igazságot (Promotions)
Popkultúra, történelem és bulvár vonzásában.
júl. 6
14:30
Bukarestben felújítják a légvédelmi szirénákat (Mandiner)
Emellett tíz új riasztóközpontot szereznek be a szükséges kommunikációs eszközökkel együtt.
júl. 6
14:36
Szabó Zsófi kézen állva akart spárgázni: nem sült el jól (Blikk)
Szabó Zsófi egy új oldalát mutatta meg, és gimnasztikázott egyet. Viszont nem minden úgy történt, ahogy arra számított.
júl. 6
14:36
Gyöngyösi Márton: kár lenne letagadni, voltak problémák (Infostart)
Az új elnök valódi nemzeti és a valódi konzervatív politizálást akar, de biztos abban, hogy a Jobbik rá lesznek kényszerítve arra, együttműködjön a baloldallal a jövőben is.
júl. 6
14:36
Kólával fröcsköltek össze egy Bosch-festményt a Szépművészetiben (ATV)
A szokatlan esemény még június 21-én történt, amikor az egyik látogató táskájában lévő kólásüveg szétrobbant – közölte a HVG.
júl. 6
14:36
Újraindult a Volkswagen ID. Buzz gyártása (autopro)
Egy hét kényszerszünet után ismét készül az elektromos kisbusz.
júl. 6
14:36
Vigyázz! Átok és rontás is lehet a vintage ékszereiden - így tisztítsd meg az előző tulajdonos energiáitól (Femcafe)
Igazi kincsre bukkantál egy vintage üzletben, de valamiért rossz érzés fog el a különleges darab viselésekor? Előfordulhat, hogy rossz energiákat hordoz a kiszemelt nyaklánc, amiktől jobb mielőbb megszabadulni. Mutatjuk, hogyan!
júl. 6
14:36
Felpörgött az aranytömbök forgalma (MMonline)
Megduplázódott a befektetési célú aranytömbök forgalma az év első felében a BÁV Zálognál. Júniusra az értékesítés meghaladta az egymilliárd forintot. Az aranyékszerek népszerűsége is töretlen: az előző évhez képest kétszer annyi ékszert vásároltak a társaságtól. A magas infláció, a szomszédban dúló háború, a forint árfolyamának gyengülése egyre nag
júl. 6
14:36
Michel: a Nyugat-Balkánnak és az EU-nak kölcsönösen szüksége van egymásra (Demokrata)
Prioritás számunkra a csatlakozási fejezetek megnyitása Észak-Macedóniával és Albániával – mondta az Európai Tanács elnöke.
júl. 6
14:36
Rekordösszegű kárkifizetéseket hozhat az idei viharszezon (Üzletem)
Az idei viharszezon felénél, a május-júniusi adatok szerint 39 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg pedig 4,6 milliárd forint, ennek alapján az idei négyhavi kárkifizetések meg is haladhatják a tavalyi, tízéves rekordnak számító összeget – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége.
júl. 6
14:42
Felújítják Bukarestben a lakosság riasztására szolgáló szirénákat (HírTV)
A főpolgármester elmondta: mind a 300 szirénát korszerűsítik.
júl. 6
14:42
Folytatódik a lemondási hullám Boris Johnson kormányában (SzMo)
A brit miniszterelnök szerint megvan a bizalom iránta, úgy véli, hogy a múlt havi szavazás egyértelmű és döntő volt.
júl. 6
14:42
4 meglepő tény az ősrobbanásról (Hamu és Gyémánt)
Az ősrobbanás elmélet a legelfogadottabb kozmológiai modell, amely a világegyetem keletkezését és fejlődését magyarázza. Ám ennek ellenére rengeteg tény akad, amit a legtöbb ember nem – még sok tudós sem – egészen ért.
júl. 6
14:42
250 ezer forintért „vásárolt” pár darab tiszai pontyot az ÁHSZ (Magyar Mezőgazdaság)
A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége megkeresését követően végzett próbavásárlást a Nébih Állami Halőri Szolgálata egy tiszaburai horgásznál. A személyes kapcsolatfelvételt követően a megvásárlásra kínált halakat az Áhsz munkatársai a kiskörei hallépcső közelében, vízben kikötött állapotban találták, majd sikeres alkut követően meg i
júl. 6
14:48
Brutális tüntetés észak-macedóniában - mintegy ötven rendőr megsebesült (Privátbankár)
A hivatalos adatok szerint 47 rendőr megsebesült Észak-Macedónia fővárosában, amikor összecsaptak egy kormányellenes tüntetés résztvevőivel - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál szerdán.
júl. 6
14:48
A legédesebb fazonú ruhát kapta fel Szulák Andrea, de a színétől mindenki csak hüledezik (Blikk)
Azonnal szemet szúr mindenkinek.
júl. 6
14:48
Megválasztották a Duna Médiaszolgáltató új vezérigazgatóját (Infostart)
Dobos Menyhért a nyugdíjazását kérte, Altorjai Anita követi a poszton.
júl. 6
14:48
Vészesen apad a Velencei-tó: naponta egy centi víz tűnik el a tóból (Portfolio)
Tavaly ezen a napon 90 centiméter volt a tó vízállása, most a legújabb délutáni mérés szerint 76 centiméter. Jelentősebb utánpótlás sajnos nem jön – hívja fel a figyelmet az Időkép. Az agárdi vízmérce szerint a tó vízszintje naponta durván egy centivel csökkent az elmúlt héten.
júl. 6
14:48
Az Európai Parlament az atomenergiát és a földgázt is fenntartható energiaforrásnak minősítette (ATV)
Az Európai Parlament (EP) elutasította az úgynevezett taxonómia rendelet kiegészítése elleni indítványt, mely megakadályozta volna, hogy a gáz- és atomenergia-ágazatok bizonyos tevékenységei környezeti szempontból fenntarthatónak minősüljenek, ezzel mindkét energiahordozó biztonságos és tiszta energiaforrás minősítést élvezhet - közölte az uniós pa
júl. 6
14:48
Koncertjén esett össze a színpadon a világhírű rockzenész (Femcafe)
A legendás zenész, Carlos Santana kedd este esett össze egy michigani fellépés közben.
júl. 6
14:48
A Schalkéhoz igazolt a japán válogatott kapitánya (HírTV)
A 33 éves játékos egy évre kötelezte el magát a gelsenkircheniekhez.
júl. 6
14:48
Hoppál Péter a kórházból jelentkezett: tüdő- és vakbélgyulladása van, megműtötték (SzMo)
„Itt is megerősítem, hogy a magyar egészségügyi ellátás MINDENKINEK kiváló, aki külföldön kipróbálta már ezt, mindenki itthon kezelteti magát, nem véletlen” - írta a politikus, aki beszámolt arról is, hogy mit tapasztalt az állami kórházban.
júl. 6
14:48
Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: gyakori a terméshullás és a napégés okozta sérülés (Agrofórum)
Az elmúlt időszak tartós szárazsága és hőhulláma nemcsak a szántóföldi növényeket, hanem a gyümölcsfákat is megviselte. Egyre gyakoribb jelenség a lombozat lankadása- ami éjszakánként sem múlik el- és a terméshullás. A gyümölcsérés felgyorsult, egyre több a napégés okozta sérülés a terméseken.
júl. 6
14:48
Az atomenergiát is fenntartható energiaforrásnak minősítették (Demokrata)
Tóth Edina, Győri Enikő és Gyürk András, a Fidesz EP-képviselői üdvözölték a szavazás eredményét.
júl. 6
14:48
Videón az oroszok által elfoglalt Popászna (Mandiner)
A másfél perces felvételen egyetlen épségben maradt épület sem látható.
júl. 6
14:50
Darabokra szedték a vasárnapi boltzárról szóló javaslatot a szakértők (Portfolio)
Semmi értelme nem lenne a vasárnapi nyitvatartás korlátozásának a Blokkk.com elemzése szerint. A szektor problémáit egyáltalán nem oldanák meg, de újabb gondok kerülnének a felszínre.
júl. 6
14:54
Tovább nőhet a tanárhiány ősztől, újabb lépést terveznek a pedagógusok (Infostart)
Csoportos felmondásra és a túlmunka megtagadására készülnek a pedagógusok, ha a kormány nem javít a helyzetükön.
júl. 6
14:54
Döbbenet: rászoruló óvodás kislány adományát lopták el a TündérPakk Alapítvány ajtajából (Blikk)
Nehéz megfelelő szavakat találni arra az emberi aljasságra, amikor valaki egy rászorulót, főleg egy gyermeket képes meglopni. A TündérPakk Alapítvány önkéntesei arcára mély döbbenet ült ki, miután szembesültek vele: egy gondosan összeválogatott adományt lenyúltak tőlük. A csomag egy óvodás kislányé lett volna.
júl. 6
14:54
Háború Ukrajnában - Menekülnek a civilek Szlovjanszkból az orosz haderő közeledtére (HírTV)
Az adás első felében Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Stier Gábor Oroszország-szakértő volt a vendégünk. Később pedig Tóth Máté energiajogász és Csizmadia Tamás elemző érkezett hozzánk.
júl. 6
14:54
A Boko Haram megrohamozott egy börtönt Nigériában, több száz rab megszökött (444.hu)
Reggelre a több mint 600 szökött rab felét tudták elfogni.
júl. 6
14:54
Győrben terjeszkedett a Raben (MMonline)
Megnyitotta legújabb regionális átrakóközpontját Győrben a Raben Trans European Hungary Kft. A mintegy 3000 négyzetméteres létesítmény jelenleg elsősorban a vállalat gyűjtőszállítmányozási tevékenységét támogatja, emellett hagyományos, illetve egyedi raktárlogisztikai szolgáltatások végzésére is alkalmas.Befejezte legújabb fejlesztési projektjét a
júl. 6
14:54
Egy közúti daru megpihent a felsővezetéken, ezért a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon fél órát késnek a vonatok (rtl.hu)
Bizonytalan ideig tart a javítás, több szakaszon pótlóbuszok járnak addig.
júl. 6
15:00
A nap képe: itt a módszer, hogy semmit se érezzen a forint zuhanásából (Privátbankár)
Aki nem költ, nem veszít.
júl. 6
15:00
Lépett a Tesco az áremelkedések miatt (Piac és Profit)
A Tesco hűséges vásárlói mostantól még tovább csökkenthetik vásárlásaik végösszegét, az áruházlánc ugyanis egyre több termékére vezet be Clubcard-árakat.
júl. 6
15:00
Kiszárad a Velencei-tó? Már kritikusan alacsony a vízszint Agárdnál, egy év alatt 13 centit apadt (Blikk)
Tavaly ezen a napon kilencven centiméter volt a Velencei- tó vízállása, most mindössze hetvenhét centiméter, és jelentős utánpótlás a közeljövőben nem is érkezik.
júl. 6
15:00
Újabb fejlemény az elégetett szavazólapok ügyében (ATV)
Az áprilisi országgyűlési választások idején Marosvásárhelyen elégetett levélszavazatokat találtak egy hulladéklerakatban. Ebben az ügyben most a Maros megyei ügyészségi szóvivő kijelentette, hogy „az egészet a sajtó számára rendezték meg” - közölte a Maszol.ro.
júl. 6
15:00
Magyar bőrgyógyász találmányáért rajong a világ: Jackie Kennedy és Marilyn Monroe is az ő kozmetikumaival szépült (Femcafe)
Mi a közös Marilyn Monroe, Audrey Hepburn vagy Julia Roberts és Brad Pitt között? Egy magyar kozmetológus, dr.László Ernő, aki a világ első sztárbőrgyógyászaként elképesztő sikereket ért el Hollywoodban, hazánkban mégis kevesen ismerik. A szépség angyalaként becézett csodadoktor 125 éve született, akinek luxuskategóriás kozmetikumai mind a mai napi
júl. 6
15:00
Cél, hogy Magyarország régiós védelmi ipari központtá váljon (Demokrata)
A high-tech védelmi iparnak legalább 500 milliárdos éves forgalmat kell elérnie.

Keresés