Az Man Engines jelenlegi termékcsaládjának az összes hajómotorjában engedélyezte a megújuló dízelüzemanyagok használatát. A döntés hátterében főleg az áll, hogy kutatások szerint a megújuló üzemanyagok használata körülbelül 30 százalékkal kevesebb részecskét és 10 százalékkal kevesebb nitrogén-oxidot bocsát ki. „A hajómotorok megújuló dízelüzemanya
Ukrajna 138 000 tonnára növelte búzaexportját júniusban, a 2021/22-es szezon utolsó hónapjában a 2022 májusi 43 500 tonnáról, ez azért még eléggé elmarad a 2021 júniusi 662 000 tonnához képest.
Van olyan észak-magyarországi járás, ahol magasabb a havi bruttó átlagkereset, mint a Soproni járásban, a Paksi járás pedig még a győrit is megelőzi. Egyetlen megyén belül található járások között 100 ezer forintnál is több lehet a különbség az átlagkeresetben. Megnéztük az átlagkeresetek területi megoszlását járásokra bontva.
Szerda este a kabinet tagjai egymás után keresték fel a kormányfőt Downing Street-i hivatalában, és egybehangzó, nem cáfolt médiaértesülések szerint megpróbálták elérni, hogy jelentse be lemondását.
A bolti forgalom mennyiségi megugrásáról számolt be a KSH, az élelmiszerek eladása viszont alig nőtt. Mint sokan saját bőrükön is tapasztalhatják, beindult a spórolás. Ez egyelőre főként azt jelenti, hogy a márkás cikkek helyett egyre több vevő áll át az üzletláncok sajátmárkás termékeire. Ezt tapasztalják a Lidl, a Spar, a Tesco, az Auchan és a Pe
Dr. László Ernő elképesztő sikereket ért el Hollywoodban, hazánkban mégis kevesen ismerik. A szépség angyalaként becézett csodadoktor 125 éve született, akinek luxuskategóriás kozmetikumai mind a mai napig világszerte népszerűek a nők és férfiak körében egyaránt. A szépségipar magyar csillaga hazánkban szinte ismeretlen, holott dr. László Ernőt m
Májusban a félvezetők globális értékesítése 18 százalékkal, 51,82 milliárd dollárra nőtt éves összevetésben a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA adatai szerint. Az áprilisi 50,92 milliárd dollárhoz képest a májusi eladások 1,8 százalékkal bővültek. John Neufer, a SIA elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy “a chipek globális
A villamos gépekkel és az elektrodinamikával kapcsolatos munkákban használható, rendkívül korszerű ipari szimulációs szoftverről tartott ingyenes konferenciának és képzésnek adott helyet az elektromos járművekkel kapcsolatos kutatásokban is egyre meghatározóbb szerepet betöltő Széchenyi István Egyetem. A rendezvényen az intézmény kutatói, valamint
Amit az európai politika ma művel, az teljesen valóságidegen politika, olyan politika, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a saját választópolgárainak a legalapvetőbb exisztenciális érdekeit is - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Martoson, ahol részt vett az Esterházy Közéleti Tábor nyitó fórumán szerdán.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az orosz erők azt állítják, amerikai fegyvereket semmisítettek meg Ukrajnában. Zelenszkij szerint viszont teljes kapacitással működik a nyugatról származó nehézfegyverzet. Szlovjanszknál vívhatják a következő nagy csatát. Megkezdődött a háromnaposra tervezett háború 134. napja.
Norvégia rendezte Oroszországgal a Spitzbergákon dolgozó orosz bányászoknak szánt szállítmányok miatt kialakult vitáját - közölte szerdán az oslói külügyminisztérium.
Az 5-ös főúton, Lajosmizse közelében két személyautó karambolozott. A 66-os km-nél félpályán halad a forgalom. Az M0-s autóút déli szektorán az M1-es autópálya felé vezető oldalon a 23-as és a 22-es km közötti Kis-Duna hídon karbantartási munka miatt a külső sávot lezárták. Torlódik a forgalom. Az elválasztó sávot kaszálják az M7-es autópályán, a B
Visszautasította Boris Johnson brit miniszterelnök a lemondását sürgető felszólításokat, annak ellenére, hogy szerdán kormányának több magas rangú tagja is távozásra kérte az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt.
A nagyvállalatok jobban ügyelnek a fenntarthatóságra, mint a kisebbek, de a tevékenység alapján is látszanak különbségek a környezettudatosságban - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A brit Jamie Chadwick nem igazán talál kihívóra a kimondottan női versenyzők számára életre hívott, W Series nevű sorozatban. A bajnokság eddigi két szezonja során ő lett a bajnok, és jelenleg is kényelmes előnnyel áll a pontverseny élén: Majdnem kétszer annyi pontja van, mint a második helyen álló Abbi Pullingnak. Chadwick jelenleg az amerikai Cai
Mattia Binotto szerint az Esteban Ocon pályán megálló autója miatt beküldött biztonsági autó nélkül Charles Leclerc nyerte volna a Brit Nagydíjat. A Ferrari csapatfőnöke úgy véli, eljön még a monacói pilóta ideje. A Carlos Sainz győzelmével végződő Brit Nagydíj után Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke többek között az F1 Nation podcastnak is nyi
A hazai bruttó villamosenergia-fogyasztás és a maximális rendszerterhelés májusban az egy évvel korábbi szinten alakult - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) szerdán, májusi villamosenergia-piaci riportja alapján.
Június végére átlépte a négyszázat azoknak a vendéglátóipari egységeknek a száma, amelyek pultosai a Dreher csapolómestereitől sajátítják el a Csapolt Minőség Programban. Az idei képzési eredmények felül fogják múlni a tavalyiakat, amikor is az újranyitás után a teljes évben 118 település 367 egységében zajlott oktatás, amely közel 1000 pultosra
Hajszálra járt a 417 forinttól az euró jegyzése, a történelmi mélypont az MNB-ből kiváltott egy szóbeli beavatkozást - nagyjából kétszázalékos erősödést sikerült elérni vele.
Teszt jelleggel a 4-es és 6-os villamosokon az utastérben is érvényesíthetők a digitális jegyek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A Hoffer Zsolt – Czézinger Kristóf páros a technikai gondok ellenére az ORB abszolút 17. helyén végzett tikkasztó 55. Mecsek Rallye-n Nem vezetett egyenes út az 55. Mecsek Rallye rajtceremóniájáig a Hungarian Police Rallye Team-nek, miután a Dunakanyar Rallyn megadta magát a Rally 3-as Fiesta motorja, és a jelenlegi logisztikai nehézségek miatt kér
A környezettudatos működés a gazdasági élet szereplői számára is egyre fontosabb szempont. A nagy multinacionális cégek körében egyre népszerűbb az ESG szempontok szerint való működés, mikor a cégek a profitmaximalizáláson túlnyúló szempontokat is figyelembe vesznek működésük során.
Az elmúlt időszak viharos fejleményei nyomán az amerikai gépkocsik az orosz autóparknak már csak alig egy százalékát teszik ki. E mennyiség közel fele (49%) Chevrolet márkájú. A Tesla a maga 16% százalékos részesedésével a második helyre kúszott fel idén. A harmadik legforgalmazottabb márka 15%-kal a Jeep. Az Oroszország útjain futó amerikai márká
Miután majdnem 417 forintot is kellett adni egy euróért szerdán, este az MNB alelnöke szóbeli intervenciót hajtott végre. Lett is némi hatása a devizapiacon - az ígéretre 2 százalékot erősödött a forint az euróval szemben, ma meglátjuk, hogy az ígéret betartása adhat-e újabb lökést, vagy megint mélypontra kerül a jegyzés.
Éhen halt a franciaországi Szajna folyóba tévedt kardszárnyú delfin, talán mert egyedül érezte magát - állapították meg szakértők a tetem vizsgálata után.