Magyarországon egy baj megítélésében lassan a legtermészetesebb, hogy a politikusok nem értenek egyet. Az viszont már komolyabb probléma, ha a szakemberek sem, mert akkor nehéz lesz a pontos diagnózis, majd a megfelelő terápia.
Az első fél évben 12,3 százalékkal 98 916-ra esett vissza az új személygépkopcsik eladása Csehországban, a csökkenés különösen a második negyedévben volt jelentős - közölte a cseh autóipari szövetség pénteken közleményben.
A DK elnöke szerint Orbánék már bármit megígérnek Brüsszelnek, hogy az Unió odaadja Magyarországnak a helyreállítási pénzeket: „Behódolt. Vereséget szenvedett. Szembejött a valóság.”
A Bosch Adria régióért és Magyarországért felelős első számú vezetője szerint mindenki a saját szemével láthatja, hogy Magyarországon éppen ipari forradalom zajlik, hazánk már nem összeszerelő üzem, hanem itt épülnek a jövő gyárai. Szászi István a Makronómnak nyilatkozva elmondta: a koronavírus és a háború ellenére a Bosch fáradhatatlanul töri az u
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) 2022. július 7-én tartotta országos alakuló küldöttgyűlését, ahol megválasztották az országos tisztségviselőket. A küldöttek megerősítették pozíciójában az eddigi elnököt, Győrffy Balázst. A korábbi alelnökök mellé új, környezeti fenntarthatóságért felelős alelnököt is választottak, illetve döntöttek a kamarai
Pinchas Goldschmidt 33 éven át volt moszkvai főrabbi, azt mondta, eljött az idő, hogy felálljon, mert nem tudja csendben, tettek nélkül nézni a háború fejleményeit.
A Forma-1 és az amerikai ESPN közel áll ahhoz, szerződést hosszabbítsanak, amely további három évig a műsorszolgáltatónál tartaná a sportágat. Az ESPN a 2018-as szezon előtt vette át a közvetítési jogokat az NBC Sports-tól, és 2019 végén egy új, hároméves szerződéssel hosszabbította meg az eredeti megállapodást. Bár a tárgyalások még folynak a tová
Magyar vállalatként elsőként szereztük meg a Google Cloud rendkívül összetett prémium partneri státuszát – mondta az Üzletemnek Szatmári Tamás, az Aliz ügyvezetője.
Mától új kaparóssal bővíti kínálatát a nemzeti lottótársaság. A jelenleg 29 papíralapú sorsjegy mellé megérkező Nyomkövető sorsjegy grafikája a detektívtörténetek rejtelmes légkörét idézi. Az 500 forintos sorsjeggyel akár 6 nyereményt is elvihet a szerencsés játékos, a fődíj pedig 25 millió forint.
A balatoni strandminősítő megmérettetésre az idén 45 strand üzemeltetője jelentkezett, közülük a legmagasabb pontszámot a vonyarcvashegyi Lido strand kapta, és 28 strand nyerte el a legjobbaknak járó, ötcsillagos Kék Hullám Zászlót - hangzott el a Balatoni Szövetség (BSZ) díjkiosztó ünnepségén csütörtökön Révfülöpön.
A Bookline májusban is összegyűjtötte a hónap legnépszerűbb alkotásait. A nyár kezdetével gyakran átrendeződnek a könyves sikerlisták: előtérbe kerülnek az olvasmányos szórakoztató és szépirodalmi alkotások, valamint újra nő az érdeklődés az önismereti könyvek iránt. Ez a trend jellemzi a mostani sikerlistát is: az ötven legkeresettebb mű között 34
A forintot nagy erőfeszítések árán stabilizálták tegnap, ma viszont főleg a magas inflációs adat hatására már megint gyengül. A BUX emelkedni tud, főleg az OTP húzza, pedig érkezett rá egy minden eddiginél pesszimistább célár. Esnek a fémek, stagnál az olaj. Sikeres volt az Ethereum-tesztüzem, emelkedik az ár.
A nagyvállalatok jobban ügyelnek a fenntarthatóságra, mint a kisebbek, de a tevékenység alapján is látszanak különbségek a környezettudatosságban - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Gőzerővel zajlik a KAP stratégiai terv Európai Bizottsággal való szakmai egyeztetése. Interjú dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárral.
Pinchas Goldschmidt vezette a moszkvai zsidó közösséget a viharos 90-es években és Putyin egyre autoriterebb uralkodása alatt, a háború miatt viszont már Oroszországot is el kellett hagynia.
Kilépés, előrehozott választás, hülyézések és idiótázások – áll a bál Szlovákiában, ahol a volt kormányfő, jelenleg pénzügyminiszter Igor Matovič és Richard Sulík gazdasági miniszter ellentéte szétfeszíti az egyébként sem túl strapabíró kormánykoalíciót.
2892,3 milliárd forint az államháztartás félévi hiánya. Nagyok az adóbevételek, de a nyugellátásra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is.
Jennifer Aniston érzelmes bejegyzésben emlékezett meg hirtelen elhunyt kollégájáról, Gunnar Mortensenről, akivel a The Morning Show című sorozatban dolgoztak együtt.
Vivien Leigh igéző szépség és tehetséges színésznő volt, azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy csillapíthatatlan szexuális vágy hajtotta a mindennapokban.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 2892,3 milliárd forintos hiánnyal zárta az első fél évet - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
A hatósági áras csirke far-hát, benzin, áram és gáz után jöhet a hatósági áras euró is? – tette fel a kérdést Facebook-oldalán a hódmezővásárhelyi polgármester azután, hogy a héten újabb történelmi mélypontra süllyedt a forint.
Elemzők szerint több nemzetközi folyamat is hozzájárul ahhoz, hogy a forint árfolyama mélypontról mélypontra zuhan, de a kormány nem háríthatja teljesen a külföldre a felelősséget. Tenni pedig már csak egy dolgot tehet.
Terjedelmes interjút adott a G7-nek Jaksity György, a Forbes legutóbbi sztárkommentelője. A Concorde alapítója szerint a forint a játékpénz kategóriája felé halad, de legalább a kormány egyelőre nem akar minket kiléptetni az unióból. Képtelen lenne az ország az euró bevezetésére, a világ pedig arra, hogy sarokba küldje Oroszországot.
Nagy-Britanniában 24,3 százalékkal, 140 948 darabra esett az új autók eladása júniusban az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) értékesítése 14,6 százalékkal emelkedett - áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) keddi közleményében.
Egyre szélesebb körben terjed az a – nyilvánvalóan minden tudományos alapot nélkülöző – tévhit, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer tehető felelőssé a Kelet-Magyarországon kialakult súlyos aszályért. A helyzet mára odáig fajult, hogy több generátorkezelő is halálos fenyegetést kapott. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a legfontosabb m
Valtteri Bottas úgy látja, hogy az Alfa Romeo a jövőben képes lehet arra, hogy nyerő csapattá nője ki magát. A finn a Mercedestől igazolt a svájci kiscsapathoz, akik tavaly kilencedikek lettek a tíz csapatos bajnokságban, viszont idén sokkal jobb formában kezdték a szezont, Bottas volt már ötödik is, Imolában. A korábban Sauber néven ismert csapat