Az antropocén az a név, amelyet egyes tudósok a jelenlegi geológiai korszaknak adnak, és amelyet az az időpont jelöl, amikor az emberi tevékenység jelentős hatást kezdett gyakorolni a Föld geológiájára és ökoszisztémáira – nem utolsósorban az éghajlatváltozáson keresztül.
A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be - közölte a gyártó.
A Sztárban sztár leszek! tehetsége, Hadas Alfréd az utóbbi időben túlhajtotta magát. A zenélés mellett saját vállalkozást is indított, szervezete azonban jelezte, hogy lassítania kell.
Az emberiség régóta kutatja az örök élet titkát. Az elixírt még egyelőre nem sikerült megtalálni, de az már biztos, hogy tudatos odafigyeléssel meghosszabítható az aktív életszakasz és talán az életkor is.
Készen állunk a megállapodásra – Varga Judit igazságügyi miniszter így kezdi a posztját a Facebook-oldalán, amelyben kiemeli, hogy a kormány kész engedményeket tenni Brüsszelnek, az uniós pénzek lehívása érdekében.
A biztonságpolitikai szakértő szerint a Nyugat egésze sokkal inkább érdekelt egy kompromisszumban Oroszországgal, de ez Zelenszkijjel elképzelhetetlen.
Oroszország pénteken megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Szíriának török területről, a damaszkuszi rendszer megkerülésével nyújtandó segélyezés egy évvel történő meghosszabbításáról szóló norvég-ír határozattervezetet - közölte az MTI.
A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be - közölte a gyártó az MTI-vel.
Az amerikai elnök nem nyugodott bele, hogy a legfelsőbb bíróság eltörölte az abortuszhoz való szövetségi jogot, és az amerikai tagállamok hatáskörébe utalta azt.
A nagy íróink, költőink közül Petőfi Sándor alakja az egyik legismertebb. Forradalmár, nemzeti hős, sokaknak a nagybetűs költő. Életrajza és költészete szinte az általános műveltség része. Kevesen tudják azonban, hogy Petőfi mindössze 26 évet élt, ezalatt közel ezer verset írt, amiből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra. Azt viszont még ke
A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be - közölte a gyártó az MTI-vel pénteken.
Egy hónap alatt eltűnt egy közepes méretű patak a Bükkben, ahová sok állat járt inni. De országszerte csökkent a tavak, folyók vízállása. Szolnoknál például még nem volt olyan alacsony a Tisza, mint most. A Magyar Tudományos Akadémiánál azt mondják, már 20 éve előrejelezték, hogy egyre több lesz az aszály sújtotta év – számolt be az RTL.
Ibiza – Huszonnégy évvel fiatalabb szépséggel jár Michael Ballack, a 45 esztendős korábbi német válogatott futballsztár Ibizán nyaral modell barátnőjével, Sophia Schneiderhannel – írja a brit The Sun.
Június végén több Pest megyei település került bajba: tíz helyen küzdöttek az emberek vízhiánnyal, ami többek között a vízvezetékek rohadásának köszönhető. Ezt pedig fejleszteni kéne, de 2024-ig nincs rá pénz.
Kárörvendően ünnepelték egyes holland szurkolók Lewis Hamilton időmérős balesetét a Red Bull Ringen. A Mercedes főnöke szerint ideje megnevelni az F1 közönségét.
28 strand nyerte el a legjobbaknak járó, ötcsillagos Kék Hullám Zászlót – jelentették be a Balatoni Szövetség (BSZ) díjkiosztó ünnepségén csütörtökön Révfülöpön. A balatoni strandminősítő megmérettetésre 45 strand üzemeltetője jelentkezett. A vonyarcvashegyi Lido strand kapta a legmagasabb…
Silvio Berlusconi nem mondott le a futballsikerekről! Az olasz élvonal újoncának tulajdonosa alaposan megerősítette csapata keretét, hogy az AC Milan után újabb klubot tegyen naggyá.
Egyre sűrűbben, egyre inkább szerteágazó területeken és egyre nagyobb mértékben következnek be klímaváltozásból adódó katasztrófák. 2021-ben a globális szinten biztosított katasztrófakárok jóval meghaladták a 100 milliárd dollárt. Az extrém események már az e tekintetben eddig csendesebb Európát sem kímélik: a tavaly júliusi kontinensszintű áradás
A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be – közölte a gyártó az MTI-vel pénteken.
Elon Musk, a Tesla vezére pénteken azt közölte, hogy felmondja a Twitter megvásárlását célzó milliárd dolláros üzletét. Döntését azzal indokolta, hogy a közösségi médiavállalat nem szolgáltatott információt a platformon lévő hamis fiókokról.