2022. augusztus 13. szombat

aug. 13
6:30
A desszert után kérek még a báránycombból – örömfőzés Michelin-csillaggal (Forbes)
Ahogy a szakmai ranglétrán elindul felfelé egy séf, úgy múlik el általában az öröm és a szenvedély a főzéséből, és veszi át a helyet a profizmus, a technológia és a kiszámíthatóság. Szerencsére vannak kivételek, akik sikeresen is mernek még kockázatot vállalni. Üzleti szempontból maximálisan érhető, ha egy étteremtulajdonos, vagy séf szeretne beáll
aug. 13
6:36
Elemző: Nagyon meg lennék lepve, hogyha itt jövő januárban kitermelt földgáz lenne (ATV)
Télen már termelhet az első kút a békési gázmezőn, amit újabb kutak követnek majd. A kormány terve szerint öt év múlva a békési gázmező a teljes hazai gázfogyasztást lefedi majd - olvasható a Technológiai és Ipari Minisztérium közleményében. A Híradónknak nyilatkozó szakértők jó iránynak tartják, hogy Magyarország megpróbál kitörni az import földgá
aug. 13
6:36
Negatívra rontotta a magyar államadósság kilátását az S&P (Növekedés)
Negatívra módosította az eddigi stabilról Magyarország osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings hitelminősítő az EU pénzek folyósításának kockázatai és a földgázhelyzet miatt. Változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot: a cég megerősítette a devizában és hazai valutában fennálló, rövid és hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezet
aug. 13
6:39
Negatív kilátást adott a magyar adósosztályzatra az S&P;, megerősítette a befektetési ajánlású besorolást (Infostart)
Negatívra módosította az eddigi stabilról Magyarország osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot: a cég megerősítette a devizában és hazai valutában fennálló, rövid és hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek "BBB/A-2" szintű, befektetési kate
aug. 13
6:42
Üzemanyag hatósági áron: csak meghatározott mezőgazdasági gépekbe tankolható (Adózóna)
Őstermelő tankolhat-e hatósági áron üzemanyagot úgy, hogy azt nem közvetlenül a traktorba tölti? A hatósági áras tankolásban csak a mezőgazdasági gépek (7,5 tonna össztömeget meghaladó tömegű) vannak engedélyezve még, vagy egy rakodógép, árokásó is tankolható hatósági áras üzemanyaggal? Ellenőrizniük kell-e a könyvelőknek, hogy jogosultan állított-
aug. 13
6:42
Egykor hadszíntér volt a Balaton (AQUA)
A Balatont nehezen lehet elképzelni csaták színhelyének, pedig egykor hadihajók portyáztak itt török és magyar harcosokkal a fedélzetükön. A hódoltság idején a tó volt a határvonal a magyar és török területek között. Mivel akkoriban a Balaton kiterjedése jóval nagyobb volt – a Kis-Balaton területe például még majdnem teljes egészében hajózható volt
aug. 13
6:42
Mennyire fájna egy Tajvan miatti szankciós háború Kínával? (Mandiner)
Meg meri-e kockáztatni Kína Tajvan bekebelezését, a Nyugat pedig az oroszok ellenihez hasonló büntetőintézkedésekkel válaszolna-e? És ha igen, mit érne el vele? Mennyire fájna Kínának és mennyire a Nyugatnak egy újabb szankciós háború?
aug. 13
6:42
Kupleráj és zsidó kaszinó volt, most itt csapják fel digitális nomádok a laptopjukat (Forbes)
Ha Budapest épületei mesélni tudnálak, valószínűleg napokon, heteken, hónapokon át hallgathatnánk őket. Elképesztő vigadalmakról, világmegváltó ötletekről, háborús borzalmakról, nagy találkozásokról számolnának be – legalábbis ez látszik most, hogy csupán három közösségi iroda történetét feltérképeztük. Mutatjuk, mi volt ott ötven-száz éve, ahol mo
aug. 13
6:42
Salman Rushdie-t 10-15 késszúrás érte, egyik szemét elveszítheti (rtl.hu)
A világhírű írót súlyos sérülésekkel ápolják egy New York-i kórházban a pénteki támadás után.
aug. 13
6:48
Mire érdemes beruházni, ha spórolni akarunk az energián? (Alternatív Energia)
Rengeteg fejlesztéssel csökkenthetjük otthonunk energiahasználatát, de nem mindegy, hogy milyen beruházásokat valósítunk meg.
aug. 13
6:48
A korszerű betakarítás titka, előrendelési akció, olcsó és könnyen üzemeltethető elektromos traktor (Agroinform)
Új Claas-fejlesztés, forradalmi technológia, a korszerű betakarítás titka – ez történt a héten a mezőgazdasági gépek világában.
aug. 13
6:48
Kulcsszerepe lehet az okostechnológiának a tanulásban (Márkamonitor)
Hogy lehet az, hogy mindenkinél más tanulási módszer válik be? Az új tudás megszerzésének vágya ösztönös dolog, amelyben a két agyféltekénknek is fontos szerepe van. Míg a bal agyfélteke feldolgozza az információt, addig a jobb az élményeket biztosítja ehhez – például érzelmeket kapcsol az adott információhoz. A folyamat akkor működik hatékonyan, h
aug. 13
6:48
Aggályok a szója fenntarthatóságával kapcsolatban (Agrofórum)
Az európai parlamenti képviselők korlátozni akarják a szójaolaj bioüzemanyag-előállítás alapanyagaként való felhasználását.
aug. 13
6:48
Ördögien nehéz kvíz, pedig csak Magyarországról van szó: elbuksz te is, mint a legtöbben? (Promotions)
Vajon, az első látásra könnyűnek tűnő játék tényleg kifog rajtad?
aug. 13
6:48
Napokon belül megjelenhet a Realme 9i 5G okostelefon (GSMring)
A kínai vállalat napokon belül bemutathat egy új olcsó okostelefont, ami Realme 9i 5G néven érkezhet. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla. A kínai Realme az előző negyedévben is növekedést tudott mutatni a piacon, amit annak köszönhet, hogy olcsón kínálnak jó képességű okostelefonokat. A cég termékei Magyarországon is kaphatóak, itt is leginkább a
aug. 13
6:48
Az ember, aki Hollywoodot gyökeresen megváltoztatja - De vajon az előnyére? (Növekedés)
A fúzióval létrejött új médiaóriás a Warner Bros. Discovery feje jókora vihart kavart. Néhány készítőt alaposan megbotránkoztatott azzal, hogy a közel-kész produkcióikat kihajította. Mégis az új médiamogul akár még sikerre is viheti a mamutcéget.
aug. 13
6:54
Így lesznek a mélyen hívő családok gyerekeiből ateisták, a világi szülőknek meg vallásos gyerekeik (WMN)
Egy amerikai tanulmány azt vizsgálta, hogy a vallásos (vagy legalábbis magukat annak mondó) családok gyerekei hogyan válnak ateistává, ez pedig felidézte Krajnyik Cintia saját, Istenhez fűződő emlékeit.
aug. 13
6:54
Fordulat jöhet az amerikai-kínai kapcsolatban (Növekedés)
Az amerikai és a kínai elnök novemberben személyesen találkozhat, első alkalommal Joe Biden hivatalba lépése óta, a G20-csoport indonéziai csúcstalálkozója keretében - értesült a The Wall Street Journal című amerikai lap.
aug. 13
6:57
Rontott Magyarország hitelminősítési kilátásán a Standard & Poor’s (Piac és Profit)
A Standard & Poor’s (S&P) is felülvizsgálta és megerősítette Magyarország BBB besorolását, az egyre romló külső gazdasági helyzet kockázatai miatt stabilról negatívra változtatva a minősítési kilátást. Az S&P elemzői pozitívan tesznek említést az elmúlt hónapok során hozott magyar költségvetési konszolidációs lépésekről és a kormány ez irányú elköt
aug. 13
7:06
Negatívra módosította Magyarország besorolását az S (rtl.hu)
Az emelkedő infláció, a forintárfolyam kilengése és külső kockázatok miatt.
aug. 13
7:12
Tűzgömb suhant át Madrid felett, megsemmisült az égen (Infostart)
Egy tíz centiméter széles jeges törmelék jutott be a mezoszférába.
aug. 13
7:12
Poliovírust találtak New York szennyvízében (ProfitLine)
A járványos gyermekbénulásért felelős poliovírust találtak New York szennyvízében, különösen az oltatlanok vannak veszélyben - közölték a városi és állami hatóságok pénteken.
aug. 13
7:12
Hamilton az F1 után: Nem akarok rosszemlékű pilóta lenni (Racing)
A hétszeres F1-es világbajnok Lewis Hamilton bepillantást engedett személyes céljaiba, miután visszavonul majd a sportágból. Megosztotta gondolatait a jövőre vonatkozó céljairól, és arról, hogy ex-Forma-1-es pilótaként hogyan szeretné látni magát. A Mercedes pilótája a 16. F1-es szezonjában vesz részt, és 37 évével Fernando Alonso (41) után a másod
aug. 13
7:14
Bubba marad! Wallace több éves hosszabbítást írt alá a 23Xi Racinggel (Racing)
Bubba Wallace többéves szerződéshosszabbítást írt alá a 23XI Racinggel, jelentette be a csapat pénteken. Wallace-t a csapat első versenyzőjeként szerződtették a NASCAR Cup Series-ben a tavalyi debütáló szezonjukra. A Talladega Superspeedwayen aratott őszi győzelem mind Wallace, mind a 23XI Racing számára az első volt a sorozatban. A szerződéshossza
aug. 13
7:18
Óriási az öröm, kiderült a titok. Hosszú Katinkáék boldogsága határtalan (Blikk)
Egyszerűen csodálatos.
aug. 13
7:18
Komolyan aggódnak az önkormányzatok a rezsiárak miatt (ATV)
Próbálnak készülni az önkormányzatok az energia árának emelkedésére, de azt mondják, a tervezést szinte lehetetlenné teszi, hogy nem tudják pontosan mire számíthatnak. Egyelőre ugyanis nem ismertek az árak, így marad a szorongás, hogy miből fizetik majd ki ősszel és télen a megemelkedő rezsit. Több önkormányzat is csődbe mehet, hacsak nem kap többl
aug. 13
7:18
Digitális ikrek az ipari és pénzügyi hatékonyság szolgálatában (Márkamonitor)
A digitális iker koncepciója 1991-ben fogalmazódott meg, ám a gyakorlatban először csak 2002-ben került sor a technológia alkalmazására. A hangzatos név mögött valójában egy termék vagy folyamat valamiféle számítógépes program által való virtuális leképezése áll. A digitális modell felhasználható szimulációk futtatására, teljesítményproblémák tanul
aug. 13
7:18
Megjelent a Samsung Galaxy Watch 5 széria (GSMring)
A dél-koreai vállalat augusztus 10-én hivatalosan is bemutatta a Samsung Galaxy Watch 5 szériát. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla és mikortól lesz kapható. A Samsung augusztus 10-én tartotta a idei egyik legnagyobb eseményét, ugyanis bemutatta a Samsung Galaxy Z Fold 4, Samsung Galaxy Z Flip 4 okostelefont, a Samsung Galaxy Buds2 Pro vezeték nélk
aug. 13
7:18
Így reagált a lakáspiac a rezsiváltozásra – egyelőre higgadtak a vevők (KKV Magazin)
Az első tényadatok alapján az új rezsiszabályok egyelőre nem borították fel a használt lakások piacát. A szabályozás várhatóan csak az év végén és 2023 elején fejti ki a hatását. Az elmúlt másfél hónapban jelentősen nőtt a kínálat, 10 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok száma, ez pedig a lassulás előszele. Jelentős árcsökkenésre sem, de
aug. 13
7:18
Kerékpárral a legendás Káli-medencében (Helló Magyar)
Az elmúlt 50 év művészeti és kulturális térséggé változtatta a Káli-medencét, melynek hátterében ott áll a páratlan természeti és történelmi háttér.
aug. 13
7:24
Rushdie lélegeztetőgépen van, nem tud beszélni (444.hu)
A világhírű írót pénteken késelték meg egy New York-i rendezvényen.
aug. 13
7:24
A bőrgyógyász a peptideket ajánlja, ha tovább maradnál fiatal (Glamour)
Bár már a 70-es évek óta ismeri a tudomány, most lett a bőröregedés elleni harc egyik sztárja. Drágább, mint az arany, mégis sokak számára elérhető hatóanyag. Nemcsak „szállítja” a hatóanyagokat, hanem a bőr általános állapotán is képes javítani. „Biztonságos, hatékony és jól kombinálható összetevő, amely serkenti a kollagéntermelést, gyulladáscsök
aug. 13
7:24
A szerencse üldözőbe vett egy férfit, és nem akarta elengedni – véletlenek sorozata révén nyert közel félmilliárdot az illető (Promotions)
A lottónyertesnek mindig a kezére játszott valami, így végül gyökeresen megváltozott a sorsa.
aug. 13
7:24
Trump-botrány: atomfegyverekről szóló titkos iratokat is kivihetett a Fehér Házból a volt elnök (Növekedés)
Nyilvánosságra hozták az amerikai hatóságok a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől minősítettnek tartott iratokat is lefoglaltak.
aug. 13
7:24
Hargitai Miklós: Csöbör, vödör (Mandiner)
Az ellenzék problémája: a kínálat nem találkozik a kereslettel.
aug. 13
7:24
Az Ikea és az Infarm együtt termesztenek egészséges növényeket (Magyar Mezőgazdaság)
Az Ikea három németországi bútorüzletben teszteli az Infarm vertikális farmjait. Céjuk az, hogy a vásárlóit és az alkalmazottait egészségesebb és fenntarthatóbb életvitelre inspirálják.
aug. 13
7:24
Előkerült Münnich új Ibizája (Racing)
A csütörtöki WRX bemutatóról még hiányzott René Münnich új autója, de a nevezési listán ott volt. A csapat megtörte a hallgatást, megmutatták az új autót, és a hétvégén versenyeznek is vele Hellben. Pénteken délután hozták nyilvánosságra az a videót, ahol az RX1e Ibiza már a norvégiai pályán száguld. A rajongóknak a tempó és az autó
aug. 13
7:26
Lélegeztetőgépen tartják Salman Rushdie-t, egyik szemét elvesztheti (Mandiner)
Egy helyszínen tartózkodó riporter arról számolt be, 10-15 szúrás érte Rushdie-t.
aug. 13
7:27
Jól fizetett a MOL és a Slovnaft a barátságnak (Piac és Profit)
Szlovákia és Magyarország után Csehországba is megindult a kőolajszállítás a Barátság kőolajvezetéken - közölte a vezeték csehországi szakaszát működtető Mero vállalat.
aug. 13
7:30
Mit tud egy 200 000 forintos elektromos roller? Megéri megvenni? Megnéztük! (Forbes)
Felmegy a hegyre? Mekkora távot lehet vele megtenni? Dobálják a kátyúk? Egyáltalán túléli a fővárosi dzsungelt? Megéri az árát? Nagyjából ezekre a kérdésekre voltunk kíváncsiak a Sharp EM-KS2 elektromos rollerrel kapcsolatban, amely papíron egy korrekt városi cirkálónak tűnik. Pár év alatt hatalmasra puffadt az elektromos rollerek piaca globálisan,
aug. 13
7:36
A városlakó nyugati társadalmak véleményétől függ ennek az ágazatnak a jövője? (Agroinform)
A magyartarka szarvasmarha-tenyésztés lehetőségei 2023-tól.
aug. 13
7:36
Deák Dániel: Karácsony Gergely hangoskodva tüntet (Mandiner)
...de valójában cserbenhagyja a budapestieket. A főpolgármester egy képmutató szélhámos!
aug. 13
7:39
A vártnál is őrültebb tempóban melegszik a Föld egyik régiója (Infostart)
Csaknem négyszer gyorsabban melegszik az Északi-sarkvidék a Föld más részeinél.
aug. 13
7:42
„A pokol tornácáról is van visszaút” (ATV)
Czeller Pétert hangtechnikusként került az ATV-hez. Egy téli napon egy hajléktalanszállón forgattak a Heti Naplóval, és ekkor derült ki, hogy Peti alig pár évvel ezelőtt még hajléktalanként élte az életét. Olyan dolgokon ment keresztül, amelyeken mások a legvadabb rémálmaikban sem szeretnének. A legmélyebbre kellett jutnia ahhoz, hogy a legmagasabb
aug. 13
7:42
Tóth Gabi: Már telefonon is az én és a gyermekem halálát kívánják (rtl.hu)
Az énekesnő egymás után kapja a halálos fenyegetéseket, pár nap alatt több mint nyolcvan érkezett.
aug. 13
7:48
Negatívra rontotta a magyar gazdaság kilátásait az S (444.hu)
Sok a külső kockázat, például túlságosan függünk az orosz energiától.
aug. 13
7:48
A NOB fenntartja álláspontját Oroszország és Fehéroroszország ellen (Márkamonitor)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) továbbra sem javasolja Oroszország és a Moszkvát az ukrajnai háborúban támogató Fehéroroszország sportolóinak a meghívását a versenyekre.   A NOB változatlan álláspontjáról Thomas Bach elnök nyilatkozott a német Sport Bildnek. Úgy fogalmazott, hogy amíg a háború folytatódik, a NOB ajánlásai érvényben maradnak.
aug. 13
7:48
Mit ültessünk el a gyerekekkel a kertben? (Agrofórum)
Avagy a 12 legjobb növény kisebb és nagyobb gyerekek számára.
aug. 13
7:48
Minden, amit a DMÜ működéséről tudni érdemes (Mínuszos)
Megjelent a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) működését szabályozó kormányrendelet. Az ügynökség a közleményében azt írta: a kormányrendelet megjelenésével egy gyorsan reagáló, hatékony állami szervezet jön létre. A DMÜ működését a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyeli, a vezérigazgatói feladatokat Guller Zoltán miniszteri biztos látja el. Kö
aug. 13
7:48
Új gázvezeték kiépítését tervezik Dél-Európában (Mandiner)
Az elképzelések szerint kevesebb, mint egy éven belül üzemkész lehet.

Keresés