Gyorstalpalót készített Kemenesi Gábor virológus a nyugat-nílusi láz vírusról, amely a napokban nagy médiafelhajtást kapott. A szakember szerint a nyugat-nílusi vírus nem új hazánkban, függetlenül attól, hogy milyen erős terjedést mutat az adott évben mást nem tehetünk, mint: védekezzünk a szúnyogcsípés ellen, de ne csupán a WNV szezon miatt, hanem
Meghúzza a nadrágszíjat Nagy Feró: mint a zenész elárulta, sok szobában már lecsavarta a fűtést. Mivel céges autója van, már drágán tankol, ezért kacsintgat a tömegközlekedés felé is.
Gyakori figyelmetlenség, hogy egyes tőkemozgásoknál az érdekeltek nem alkalmazzák az ügyletre vonatkozó transzferár szabályokat, pedig érdemes figyelni a folyamatosan megújuló rendelkezésekre és ezen előírások mind nagyobb kiterjesztésére.
"Az előttünk álló tél gondjainak megoldása valamennyiünk érdeke, de erre nem jelent megoldást ez az értelmetlenül pusztító rendelet, hiszen a most kivágott fa ezen a télen még alkalmatlan lesz tüzelőnek."
Fazekas Vivien kemény időszakon megy keresztül, ugyanis a férje, Molnár Gusztáv – aki mellett évekig kitartott annak súlyos problémái ellenére is – feladta a rehabilitációt, így kénytelen volt szakítani vele, mert több megaláztatást már nem bír elviselni tőle. A drámai események után most ismét hírt adott magáról.
Az őrlőfogak felszíne barázdákból és csücskökből, „hegyekből és völgyekből” áll, hogy a táplálékot minél hatékonyabban tudjuk megőrölni. Sok esetben...
Az előző havinál kisebb mértékben emelkedtek júniusban a mezőgazdasági termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
Közleményben reagált a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem azokra a sajtóban megjelent információkra, amik szerint az intézmény vezetése novembertől márciusig tartó távoktatásra készül, így spórolva a rezsiköltségeken.
Hadiipari együttműködésről tárgyalt Palkovics László technológiai és ipari miniszter Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel Ankarában - mondta a tárcavezető telefonon az MTI-nek a tárgyalások szünetében hétfőn.
Hadiipari együttműködésről tárgyalt Palkovics László technológiai és ipari miniszter Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel Ankarában - mondta a tárcavezető telefonon az MTI-nek a tárgyalások szünetében hétfőn.
Antonio Felix da Costa váltja Andre Lotterert a Porsche Formula E csapatánál a következő idényre. A 2019-20-as bajnok a hétvégi szöuli szezonzáró után távozott a DS Techeetah csapatától, és lesz a megtartott Pascal Wehrlein csapattársa az új alakulatánál. Da Costa egykoron még az Amlin Aguri csapatával csatlakozott a Formula E-hez 2014-ben, majd 20
A júliusban megkötött utasbiztosítások több mint kétharmada tengerparti nyaralásra szólt. A legnépszerűbb úti cél Horvátország volt, a legdrágább biztosítás pedig meghaladta a 180 ezer forintot – derül ki a Bank360.hu utazási indexéből. Június után júliusban is a tengerparti országok voltak a külföldi útjukhoz utasbiztosítást kötő magyarok elsődle
Az egyik leggyakoribb hasiultrahang-leleten szereplő orvosi, radiológiai szakzsargon, ami magyarázatra szorul. Abban biztosak lehetünk, hogy valami kórosat jelent, hiszen nem az szerepel a papíron, hogy „hepar eltérés nélküli” vagy „a máj homogén echodús”, esetleg „normális hepar”. Több állapot manifesztálódhat diffúz májlaesio (májlézió) képében.
A vezető európai börzékhez képest alulteljesít ma a magyar tőzsde, miután péntek este a Standard & Poor's stabilról negatívra rontotta a magyar adósbesorolást. Mind a 4 hazai blue chip mínuszban van.
Koszovó energiaelosztó vállalata, a KEDS közölte, hogy hétfő reggel 8 órától időzített áramkimaradások lesznek a hazai energiatermelés csökkenése és az importból beszerzett üzemanyag magas ára miatt.
Idén is stimmel a népi megfigyelés: augusztus 20-a táján jelentősen lehűl az idő. A mostani adatokból úgy tűnik, az ezzel járó vihar nem zavarja meg az ünnepi eseményeket, de 20-a este is lehetnek komoly széllökések, amik esetleg veszélyeztethetik a tűzijátékot.