Az egyik mezőgazdasági érdekképviselet szerint a szárazság miatt tönkrement a gabona, a napraforgó és a kukorica nagy része, akár ötszázmilliárd forint is lehet idén az aszálykár a mezőgazdaságban. A Vízügyi Igazgatóságnál azt mondják, idén eddig feleannyi csapadék volt, mint egy átlagos évben, a meteorológusok szerint ráadásul érdemi javulásra a k
Csődbe mennének a gázszolgáltatók, összeomlana a német, és vele együtt az európai energiapiac nagy része – ez történne a berlini kormány szerint, ha nem vezetnék be a hétfőn bejelentett új adót. A döntés értelmében októbertől egy négyfős német családnak éves szinten átlagosan átszámolva 200 ezer forinttal kell többet fizetnie majd a gázért.
Megkezdődött a szerződéses határvadászok képzése Nyírbátorban kedden, a négyhetes, 180 tanórás képzés alatt rendészeti, jogi, lövészeti és intézkedéstaktikai, valamint határőrizeti- és határforgalom-ellenőrzési ismereteket sajátítanak el a tanulók.
Szegedi Fecsó nemrég hozta nyilvánosságra, hogy évekkel ezelőtt félmillió forintot fizetett Király Dávid Izmaelnek egy százhúszezer követővel rendelkező oldalért, amit végül a férfi pár nap után visszavett tőle. A celeb azt állítja, hogy Izmael két barátját is ugyanezzel a módszerrel húzta le.
Nem szükséges további fűtést biztosítani az iskolákban, ha a tantermek hőmérséklete eléri a 20 Celsius fokot – ezt írta egy állampolgári bejelentésre adott válaszul a köznevelési helyettes államtitkár. Megkeresésünkre a Belügyminisztérium már azt közölte, hogy „semmiféle parancs vagy utasítás nem született az iskolák fűtésével kapcsolatban”. A Peda
Újragondolt klasszikusok csendülnek fel Rúzsa Magdi, Balázs János és a Concerto Budapest előadásában a 7. alkalommal megrendezett MVM ZENERGIA koncerten 2022. augusztus 27-én 19:30-tól. A fényfestéssel kísért koncert idén a budapesti Erkel Színház mellett öt vidéki helyszínen és online is követhető lesz, így bárki részese lehet a felejthetetlen élm
Dancsecs Ildikó szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt azzal vádolta meg Molnár Gusztávot, hogy közös gyermeküket alkoholos állapotban egy autóban bántalmazta. A színész eleinte tagadta a vádakat, majd hetekkel később azt mondta, nevelési célzattal egy pofont tényleg adott a kisfiának. Ildikó szerint ettől azonban sokkal többről van szó.
Nem árulta el a kormány, hogy segítene-e azokon a településeken, amelyeken a közmunka program szűkítése miatt kevesebb közfoglalkoztatott marad. A Belügyminisztérium annyit közölt Híradónkkal, hogy a hosszútávú közfoglalkoztatás költségeit biztosítják. Azután kerestük meg a tárcát, hogy több polgármester is jelezte: a közmunkaprogram leépítése miat
Pánikba esett vásárlók küzdöttek a biztonsági személyzettel a sanghaji Ikeában, miután az egész áruházat váratlanul Covid-19 zár alá helyezték. A menekülő vevőket egészségügyi dolgozók próbálták megállítani.
Óriási sikert aratott Redditen a ‘u/stationtostations’-ként futó felhasználó photoshop-mesterműve, amelyben egy csokornyi IndyCar-versenyzőt fosztott meg...
Varga Zs. András felesége, Kovács Helga Mariann a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának tanácselnöke lett, holott a riválisa lényegesen több szavazatot kapott a választáson – erről az Observer nevű brit napilap írt először. Ujhelyi István, az MSZP európai képviselője szerint az uniós helyreállítási pénzek szempontjából ez a lehető legrosszabbko
Az ukrán elnök elutasította, hogy a hadköteles korú férfiak is utazhassanak külföldre a hadiállapot ideje alatt. Volodimir Zelenszkij ezt egy online petícióra válaszolta.
Jelentősen csökkent a földgázfogyasztás az idén az első fél évben Németországban, júniusban már csaknem 25 százalékkal kisebb volt a felhasználás, mint egy évvel korábban - mutatta ki egy felmérés.
Egy órán belül kétszer is baleset érte azt a robogóst, aki kedd reggel autóval ütközött Tiszakécskén. Az ütközés után fejsérülése miatt kórházba indultak vele a mentők, de a mentőautó sofőrjének egy autós miatt félre kellett rántania a kormányt, ezért nekiment egy útjelző táblának. Ám nem ez volt az egyetlen furcsa baleset az elmúlt évek alatt.
A fesztiválozók kedden elhagyták a Szigetet, a szervezők elkezdték szétszedni a színpadokat és a sátrakat. A bontás körülbelül egy hétig tart, utána újrafüvesítik a területet. Idén 450 ezren buliztak a fesztiválon, csaknem száz országból jöttek látogatók. Körülbelül 2500 köbméter szemetet hagytak maguk után, aminek a 10-15 százalékát újrahasznosítj
Az első negyedévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 508 300 forint volt, 21 százalékkal nőtt éves összevetésben, ilyen mértékű növekedésre az elmúlt 15 évben nem volt példa - emelte ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi tájékoztatójában.
A BRFK idén már harmadik alkalommal szervez közös kampányt a REX Kutyaotthon Alapítvánnyal a Hontalan állatok világnapjára. Azt tapasztalják, a fotózás hatására rendszerint megnövekedik az örökbefogadások száma.
A kiszállítási piacon látványosan nő a nagyméretű termékek rendeléseinek száma, amelyek kézbesítése speciális logisztikai megoldást igényel. A vásárlói igényeknek megfelelően, az élelmiszerek, friss-és melegételek kiszállítása mellett tovább növeli e-kereskedelmi kézbesítési portfólióját az okoslogisztikai megoldásokat kínáló DODO. A magyarországi
A Wizz Air Párizs (ORY) – Budapest (BUD) W6 2368 járat utasai 21:36-kor kaptak e-mail értesítést arról, hogy a menetrend alapján 21:30-kor induló gépük csak másnap 12:40-kor fog elindulni hazafelé.…
Októbertől akár 450 százalékkal is drágulhatnak a vérrögképződést megakadályozó terápiás készítmények. Jelenleg a vérhígítót szedő betegek 678 és 3393 forintért vehetik meg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által támogatott gyógyszert – írta a Napi.hu.
Metzker Viki soha nem titkolta, hogy közel áll hozzá az extravagáns öltözet, ugyanis a megjelenése mindig egyedi. Most is bátran kísérletezett, új, rövid hajjal jelentkezett be a közösségi oldalán.
Egy magyar informatikusok körében készült friss felmérés eredményei szerint a hazai IT-szakemberek jóval nagyobb arányban szeretnének élni az atipikus foglalkoztatási formákkal, mint amennyire ezt a hazai munkáltatók számukra jelenleg lehetővé teszik. Ezért egyre többen fontolgatják, hogy külföldi munkáltatónak dolgozzanak itthonról távmunkában vag
Sajnos napjainkban a divatipar még mindig az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág. A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) ezért legfrissebb cikkében utánajárt a viszkóz fontos jellemzőinek és 11 termék viszkóztartalmának laboratóriumi vizsgálatát végeztette el.
A munkanélküliség trendje néhány éve ellenkezőjére billent, ma már sokkal inkább munkaerőhiányról beszélhetünk, a cégek nehezen tudnak megfelelő, tehetséges, képzett munkaerőhöz jutni. A magas foglalkoztatási szintnek, illetve az álláshirdetések tömkelegének köszönhetően nem tehetik meg a munkáltatók, hogy beállnak a sorba, hiszen sikert csak úgy é