Az elmúlt hetek közbeszédének tárgyát hazánkban a rezsicsökkentés csökkentése, valamint ennek kapcsán a fakivágásokat megkönnyítő kormányrendelet határozta meg.
A Tom Cruise főszereplésével készült Top Gun: Maverick 2022 filmes világszenzációja lett. Az év eddigi legsikeresebb filmje világszerte több mint 1,3 milliárd dollár bevételt hozott, és ezzel ez lett a színész-producer pályafutásának eddigi legeredményesebb filmje. A „látványos”(Brian Truitt, USA Today), „lélegzetelállító” (Don Kaye, Den of Geek),
„Ma hivatalosan a Dél-Szlovákiai Borvidéknek nevezik ezt a területet, de én ezt nem igazán tartom szerencsésnek: egyrészt azért, mert túl nagy és különböző adottságú területeket foglal magába, másrészt a kulturális hovatartozásukat jobban kifejezi az Alsó-Garammente elnevezés.” Geönczeöl Attila borásszal, borszakíróval, borbírálóval, számos egyesü
A mobilszolgáltatók díjcsomagjainak 2022 első félévében lezajlott változásait vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az elemzésből kiderül: elsősorban a legolcsóbb díjcsomagok ára emelkedett, amelyek azért némi többletszolgáltatást is tartalmaztak. Az év első félévének egyik meghatározó eseménye volt a Telenor névváltoztatása Yett
A Synkar elsősorban B2B szolgáltatásokhoz tervezte önvezető járművét, amit például plázákban lehet majd használni, az éttermek és az utcafront közötti áruforgalom automatizálására. Az SD sorozat koncepcióját három brazil mérnök alkotta meg 2019-ben Torontóban. Matheus Theodoro, Evandro Barros és Lucas Assis azóta három variációt készített a guruló
Három évvel a 35. jubileumi koncertjük után, 2023. január 15-én 19:30-tól ismét több ezer ember előtt zenélhetnek a 100 Tagú Cigányzenekar muzsikusai. A világhírű szimfonikus zenekart a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével is kitüntetett Lendvai Csócsi József fő prímás fogja majd össze a Papp László Budapest Sportarénában. Ez lesz a 35 éves j
Molnár Gusztáv volt élettársa, Dancsecs Ildikó megtörte a csendet és elmondta, hogy áll a gyerekbántalmazás miatt tett feljelentés, és azt is elmondta, tartja-e a kapcsolatot a színész a gyerekével.
Az Institute for the Study of War szerint az orosz lőszerraktár és transzformátor állomáson történt robbanások súlyosan megzavarták az orosz hadsereg szárazföldi ellátását.
Elon Musk, a világ leggazdagabb embere szerdán arról tweetelt, hogy megveszi a Manchester Unitedet, pár órával később kiderült, hogy csak viccelt - írja a Reuters.
Szignózhatta végre az inflációvédelmi csomagot. Az elnök most kampánykörútra indul, 23 államban turnéztatja a jogszabályt, amelytől a kongresszus feletti ellenőrzést is remélik.
A kínai kormány lépéseket tesz az abortusz visszaszorítása és a termékenységi kezelések könnyebbé tételéért, hogy javítson az ország születési rátáján. Ez ugyanis világszinten is a legalacsonyabbak között van - közölte a pekingi állam egészségügyi hatósága.
Kisebb kilengések mellett leginkább emelkedést láthattunk tegnap az európai tőzsdéken, makroadatok szempontjából egy viszonylag unalmas napról beszélhettünk. Ma már más a helyzet és érkeznek fontos számok, például az MNB a júliusi devizatartalék adatait ismerteti, de ma jön a magyarországi GDP adat is, erre természetesen feszülten figyelnek a hazai
Joe Biden amerikai elnök aláírta az amerikai inflációt és költségvetési hiányt csökkenteni hivatott törvénycsomagot kedden, a republikánusok szerint az intézkedések rövid távon nem csökkentik az árakat, hanem újabb terheket jelentenek - közölte az MTI.
Bár a hazai fizetőeszköz ugyanolyan szinten kezdte a ma reggelt, mint ahol a tegnapi napot befejezte, ez azt jelenti, hogy az euróval szemben továbbra is bőven a 403-as szint felett cserél gazdát.
A világhírű magyar biokémikus nemrég egy nagyinterjút adott, amelyben az életéről, az mRNS vakcináról és az új feladatairól is mesélt, illetve arról, miként vélekednek a magyar tudósokról nyugaton.
Az OceanBuilders, egy panamai székhelyű vállalat, amely innovatív tengeri technológiára specializálódott, nemrégiben mutatta be a "forradalmi élő kapszuláit”. Egy olyan koncepció ez, amely ötvözi az úszó otthonokat, a luxuslakást és az okosotthon-technológiát.
Béres Anett egy úgynevezett teaszánszon vett részt, a hallucinogén anyagok következtében pedig tévképzetei lettek ezért menekülni kezdett és súlyosan megsérült. Mostanra kiengedték a kórházból és elmondta, pontosan mi történt.
Az elmúlt néhány évben Sebastian Vettel az F1-es mezőny azon tagjává vált, aki a leginkább felemelte a hangját a klímaváltozás elleni harc, környezetvédelem és a társadalmi problémák megoldása kapcsán. Mindemellett a fenntarthatóbbá válást elősegítő változtatásokat szorgalmazza. A World eX, egy olyan esport-bajnokság által rendezett esemény, amely
Rákbetegség vitte el az egyik legnagyobb német forgatókönyvírót és filmrendezőt, Wolfgang Petersent. A producer 81 éves korában távozott az élők sorából, a szomorú hírt pedig az asszisztense közölte. Kiváló filmjei mellett az ő nevéhez fűződik a hat Oscar-jelölést kapó „A tengeralattjáró” című film is.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6970-en léptek be kedden Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7329-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.
A hatalmas az építőipari szakemberhiány, amely nem csak a magyar állami beruházások végrehajtási kényszere, hanem Budapest nemzetközileg ismert ingatlanfejlesztési potenciálja is súlyosbít. Továbbá a magánszektor igénye is óriási. A mélyinterjú kutatást lebonyolító iKont intelligens konténereket forgalmazó startup egyik alapítója és ügyvezetője,
Fokozott sebességellenőrzést végzett a magyar rendőrség az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (Roadpol) egyhetes akciójához csatlakozva augusztus 8-14. között az ország egész területén, 9568 esetben intézkedtek a sebesség túllépése miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a police.hu-n. A Speed el
Az Európai Unió (EU) egy hatodik “pénzmosás elleni hatóság” létrehozását tervezi, amely kifejezetten a kriptopénz-iparág szabályozásáért lesz felelős. Az Európai