2022. augusztus 20. szombat

aug. 20
17:42
Árpa Attila: „A húszéves csajok gyakran inkább a boomereket választják” (SzMo)
A következő Nagy Ő arról viszont nem foglalt állást, hogy ez rossz dolog-e.
aug. 20
17:45
Miklósa Erika és Rofusz Ferenc kapta a Magyar Szent István-rendet (Frissítve) (Menedzsment Fórum)
Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes és Rofusz Ferenc Kossuth-díjas rajzfilmrendező kapta az idén a Magyar Szent István-rendet, a legmagasabb magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep alkalmából, a kitüntetéseket Novák Katalin köztársasági elnök adta át szombaton Budapesten, a Sándor-palotában.
aug. 20
17:48
Nyugdíjas-szövetkezet közösségi alapjából gyógyszertámogatást adna (Adózóna)
Nyugdíjas-szövetkezetünk ebben az évben úgy határozott, hogy közösségi alapot képez a nyeresége meghatározott részéből, és minden szövetkezeti tag részére, egyszeri, számlával igazolt, 20 ezer forint értékű gyógyszertámogatást ad – írta olvasónk. A következőket kérdezte: 1.) Az eredménytartalék terhére, vagy a költségek között kell-e elszámolni? 2.
aug. 20
17:48
Győrben tengerre néző apartmanban lakhatsz (Spabook)
Parádés szálláshelyen szállhatnak meg azok, akik szeretik a tengerparti kilátást, ugyanis Győrben, kevesebb mint 1 km-re a Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdőtől, valamint 2 km-re a győri bazilikától, olyan…
aug. 20
17:48
Béres Anett a gyógyulásáról: Most nagyjàból még csak feküdni tudok (rtl.hu)
A gerincmerevítőt is még hordania kell.
aug. 20
17:54
Dallos Bogi visszautazott az időben: felismeri őt a régi fotóin? (Blikk)
Puskás-Dallos Bogit legtöbben A Dal című műsorban ismerték meg, azóta persze már számos más produkcióban is feltűnt. Az énekesnő ült már mentorszékben is, de volt, hogy éppen úgy csillogtatta meg tehetségét, hogy egy másik sztár bőrébe bújt.
aug. 20
17:54
Gazdatüntetés-szervező: „Most kell elindulni Budapestre, nem tüntikézünk, egy nagy tüntetést csinálunk” (ATV)
A gazdatüntetés főszervezője felszólította a tűzijátékot szervező magáncéget, hogy „takarítsa el az elmaradt tűzijáték maradványait, a rakpartot pedig adja vissza a magyar népet és gazdáknak” – írja a 168óra.
aug. 20
17:54
Elmarad a Szent Jobb-körmenet is Budapesten (SzMo)
A délután 5 órakor kezdődő szentmisét a Szent István-bazilika előtti tér helyett a bazilikában tartják, de kivetítőkön a tér felé is közvetítik.
aug. 20
17:54
Räikkönen a Nascar-ról: “Mit veszíthetek?” (Racingline)
Most vasárnap, Watkins Glenen mutatkozik be a Nascar Cup Series mezőnyében Kimi Räikkönen. A Trackhouse...
aug. 20
17:56
Fontos bejelentést tett a MÁV az elmaradt tűzijáték miatt (ATV)
Az elhalasztott augusztus 20-ai tűzijáték miatt nem közlekednek az éjszakai többletvonatok, HÉV-ek, mentesítőbuszok - tájékoztatta a MÁV szombat délután az MTI-t.
aug. 20
18:06
Rengetegen voltak kíváncsiak az idei Debreceni virágkarnevál ünnepi menetére (Blikk)
Több tízezren nézték végig az idei debreceni virágkarnevált szombaton: a karneváli menetben tizenhárom színes virágkocsi vonult végig a belvárosból a Nagyerdőbe, köztük különböző művészeti csoportok 1200 táncosa és zenésze teremtett fergeteges hangulatot.
aug. 20
18:06
Káosz a vizes Eb-n, idő előtt véget ért a 25 kilométeres verseny (Infostart)
Elképesztő körülmények között, idő előtt befejeződött a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye a római Európa-bajnokságon.
aug. 20
18:06
Káosz tört ki a vízben a vihar miatt - idő előtt véget ért a 25 kilométeres verseny (ATV)
Elképesztő körülmények között, idő előtt befejeződött a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye a római Európa-bajnokságon - írja az MTI.
aug. 20
18:06
Képek: színes kocsik, fergeteges hangulat – a debreceni virágkarneválon több tucat cég és szervezet vonult fel (SzMo)
A hagyományos rendezvényt szerencsére nem érte el a vihar.
aug. 20
18:06
Jamie Chadwick és az autósport: “Hobbinak indult” (Racingline)
Magyar Nagydíj hétvégéjének esős szombatján, előre egyeztetett időpontra, esernyővel ballagtam le a W Serieses lányok paddockjához, ami az egyes kanyarnál helyezkedett el. Ott, ahol korábban a Porschésok voltak, és ahol idén a Kamion Eb mezőnye is időzött. 150 méter választja el a versenyzőnőket attól a paddocktól, melybe igazán vágynak: a Forma-1-
aug. 20
18:12
Bezárt 200-250 benzinkút, sorok alakultak ki a töltőállomásokon (Portfolio)
Megnövekedtek a sorok a töltőállomásokon, azonban nagyon sok maszek benzinkút, tudomásunk szerint nagyjából 200-250 korlátozza a tevékenységét a hétvégén – mondta a hvg.hu kérdésére szombaton Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.
aug. 20
18:18
Ezért fújta le a kormány a tűzijátékot (Portfolio)
Elsősorban délnyugaton, nyugaton, valamint északkeleten fordulhatnak elő zivatarok, majd átmeneti szünet után az esti óráktól ismét nagyobb területen növekszik a kialakulási esélyük, írja az OMSZ délutáni jelentése.
aug. 20
18:18
12 dolog, amit még mindig ugyanúgy szeretek a nyárban, mint annak idején (Glamour)
A nyár kétségkívül az év egyik legszebb időszaka, amikor felszabadultan kikapcsolódhatunk a számunkra legkedvesebb emberekkel körülvéve. Nincs is jobb, mint lemenni a vízpartra, kifeküdni a fűbe vagy a homokba és elengedni az összes problémánkat egy kis időre.
aug. 20
18:18
A MÁV bocsánatot kért és visszatéríti a vonatjegyek árát a viharban elakadt utasoknak (SzMo)
Továbbra is számolni kell a vonalat érintő korlátozásokkal.
aug. 20
18:18
Titok nincs, csak munka van – egy újrakezdés története (egy.hu)
2018 nyarán váratlanul felborult minden, ami addigi biztos megélhetésünket jelentette. Az alkalmazotti lét vélt biztonsága egyik pillanatról a másikra foszlott semmivé, a stabilnak hitt jövő képét a teljes létbizonytalanság váltotta fel. Akkor érkezett el a döntés ideje.
aug. 20
18:18
Egy 23 éves férfit azzal gyanúsítanak, hogy szexuális erőszakot követett el egy 6 éves lányon (rtl.hu)
A férti elrabolta a gyereket.
aug. 20
18:24
Az EU emberi jogi kötelezettségeinek betartására szólították fel Moszkvát (ATV)
Az Európai Unió emberi jogi kötelezettségvállalásainak betartására szólítja fel Moszkvát Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésének második évfordulóján - közölte Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő szombaton - írja az MTI.
aug. 20
18:24
Káosz a viharban: idő előtt ért véget a 25 km-es nyíltvízi úszóverseny a római Eb-n (444.hu)
3,5 óra úszás után a sajtóközpontban először elterjedt a hír, hogy lefújták a viadalt, ennek ellenére sokáig még jó néhányan a vízben tempóztak, majd ők is kiúsztak. Voltak, akik áthaladtak a célon és a biztonság kedvéért rácsaptak a táblára.
aug. 20
18:24
Nyáry Luca: Éveket töltöttem békében magammal, erre megint háborúban állunk (WMN)
„Mi történne, ha szebb lennék? Vajon több szeretetet kapnék? Több elismerést? Több pénzt? És mi lenne, ha már egyáltalán nem lennék szép? Hogy fog megítélni engem a világ, ha megöregszem, ha megsérülök, ha valamiképp elveszítem azt, amiért most munkát és megbecsülést kapok?” Nyáry Luca töprengése:
aug. 20
18:30
Szomorú hírrel érkezett Tóth Gabi (Blikk)
Szomorú hírrel jelentkezett be Tóth Gabi, az időjárás miatt le kellett mondani a mai fellépését, fájó szívvel osztotta meg a hírt rajongóival.
aug. 20
18:30
Döbbenet: a Stonehenge-nél is ősibb, 7000 éves, elképesztő emberi építményt találtak Európában egy birtokon, ahol éppen avokádóültetvényt akartak kialakítani (Promotions)
Elképesztően régi megalitikus építményre bukkantak Spanyolországban.
aug. 20
18:36
Lakossági napelem: ez lehet az oka, ha a rendszer nem tudja leadni a termelését a hálózatnak (Portfolio)
A háztartási méretű (HMKE) napelemes rendszerek gyors hazai terjedése nem csak klímavédelmi- és egészségügyi szempontból örvendetes hír, de az ország energiafüggőségének csökkentését, külkereskedelmi mérlegének javítását is szolgálja. Időjárásfüggő jellegéből következően azonban ezen erőművek termelése óhatatlanul magában hord valamekkora bizonytal
aug. 20
18:36
Agrárminiszter: A kereszténységet el lehet gondolni Magyarország nélkül, de Magyarországot a kereszténység nélkül soha (ATV)
Büszkék lehetünk mindarra, amit elődeink elértek, arra az értékre, amit teremtettek - mondta Nagy István agrárminiszter a Mesterségek Ünnepén tartott kenyérszentelésen szombaton a budai Várban - közölte az MTI.
aug. 20
18:36
Veszélybe kerültek az Andretti-család rekordjai (Racingline)
A mondás szerint a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Ezt pedig most az Andretti-dinasztia...
aug. 20
18:36
A belarusz diktátor együttműködéséről biztosította Novák Katalint augusztus 20-a alkalmából (rtl.hu)
Aljakszandr Lukasenka gratulált a magyar köztársasági elnöknek.
aug. 20
18:36
Viharokkal érkezett meg a lehűlés (rtl.hu)
Végre megjött az eső az ország egy részére. Az erős szél azonban sokfelé gondot okozott. Kidőlt fákhoz és villámlás okozta tüzekhez riasztották a tűzoltókat a Balatontól a Duna-Tisza közéig. A vihar a vasúti közlekedésben is komoly fennakadást okozott. A balatoni vonatok több órát is késtek.
aug. 20
18:36
Néhány méterre a lakóházaktól sikerült megfékezni a tüzet Budapesten, a XVIII. kerületben (rtl.hu)
Több mint 50 hektáron pusztítottak a lángok Budapesten, a XVIII. kerületben. 100 tűzoltók és helyi civilek is besegítettek az oltásba. Két napon át küzdöttek a lángokkal Tatárszengyörgynél. Ott akkora területen pusztított a tűz, hogy 13 településről érkeztek tűzoltók, a honvédség két helikoptere is besegített.
aug. 20
18:38
Használt kocsikból szerezne pénzt a kárenyhítésre a pécsi gyújtogató (rtl.hu)
Gödörbe dobált hulladékot gyújtott meg a csütörtöki pécsi tűz okozója, a lángok onnan terjedtek el és pusztítottak a Mecsek-oldalban. A gyújtogató a közösségi oldalán aznap este elismerte a felelősségét, és kárenyhítést ígért. A férfi, aki korábban videóiban igazi autóritkaságokat hirdetett az interneten szombaton azt írta, hogy használt kocsikat v
aug. 20
18:42
Változások a MÁV járataiban a tűzijáték elmaradása miatt (SzMo)
Sok többletjárat és mentesítőbusz nem közlekedik, mert okafogyottá váltak.
aug. 20
18:42
Vitézy Dávid elnézést kért, amiért a MÁV nem kezelte jól a székesfehérvári vasútvonal lezárását (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 20
18:42
Egészséges (alternatív) lisztek álgabonákból, olajos magokból,.. (Magyar Mezőgazdaság)
Vajon ismerjük ezeket eléggé és merünk esélyt adni nekik, hogy helyet szorítsunk számukra a konyhánkban és rendszeresen használjuk ételeink gazdagítására és ízesítésére?
aug. 20
18:48
Hétfői tüntetésekkel forró ősz jöhet Németországban (Infostart)
Visszaköszön az NDK Németországban? Legalábbis az egykori keletnémet emlékeket idézi fel Türingia tartomány miniszterelnökének indítványa.
aug. 20
18:48
Száz körüli résztvevő a gazdatüntetésen (444.hu)
Traktorok nincsenek.
aug. 20
18:48
Sophie Marceau, a kortalan szépség: ennyit változott az évek során a Házibuli bájos kamaszlánya (Femcafe)
Senki se mondaná meg róla, de Franciaország egyik legszebb és legelegánsabb színésznője már 55 éves. Sophie Marceau nevéhez számos emlékezetes alakítás fűződik, de talán nem túlzás azt állítani, hogy először mindenkinek a Házibuli bájos, kissé szeleburdi és imádnivaló Vic Berettonja jut róla eszébe.
aug. 20
18:48
Mely országok költenek a legtöbbet katonai kiadásokra? (BitcoinBázis)
Az utóbbi években megfigyelhetjük, hogy az országok egyre többet költenek katonai kiadásokra, és a most is zajló orosz-ukrán háború még
aug. 20
18:48
Özönvíz pusztít Kínában, 23-ra nőtt a halottak száma (rtl.hu)
Huszonháromra nőtt az Kína középső részén tomboló ítéletidő halálos áldozatainak száma. A szakadatlan esőzések villámárvizeket és földcsuszamlásokat okoztak. Az ország nagy részén pedig folytatódik a súlyos aszály, egyre nagyobb területen kell tartálykocsikkal ellátni az embereket ivóvízzel.
aug. 20
18:48
Videó: Novák Katalin elaludt a misén? (rtl.hu)
Vagy a szemét pihenteti? Vagy csak a pap prédikációját szeretné a külvilágot kizárva minél nagyobb áhítattal hallgatni? Nézze meg a videót és döntse el ön.
aug. 20
18:50
13 év után szabadult a romagyilkosságok néven elhíresült ügy egyik vádlottja (rtl.hu)
13 év után ma szabadult a romagyilkosságok néven elhíresült ügy negyedrendű vádlottja, aki a helyszínekre szállította a támadókat. 2008-ban és 2009-ben hatan meghaltak, amikor egy szélsőjobboldali csoport romákra támadt kilenc településen. Az áldozatok között egy négyéves kisfiú is van, többen pedig maradandó sérüléseket szenvedtek. Három vádlottat
aug. 20
18:54
Politológus Jakab új mozgalmáról: "osztódással szaporodik a magyar ellenzék" (ATV)
Takarítsuk el a Fideszt - ezzel tüzelte fel a jelenlévőket Jakab Péter, miközben zászlót bontott új mozgalma, a Jobbik volt elnöke a Nép Pártján Mozgalom párttá alakulását sem zárta ki. A Mi Hazánk nem érzi veszélyesnek az újonnan létrejött szervezetet. A Híradónknak nyilatkozó elemzők pedig azt mondták: a Jakab-féle formáció tovább osztja az ellen
aug. 20
18:54
Elfelejtettek landolni az Ethiopian Airlines pilótái, mert valószínűleg elaludtak (SzMo)
Robotpilótára kapcsoltak, majd elaludhattak. Csak az automatikusan működésbe lépő riasztás hangja zökkentette ki őket a szundikálásból.
aug. 20
18:54
Szili Katalin: Szent István sziklára építette a hazát (Demokrata)
A vármegyerendszer és az egyházi megyerendszer ma is az általa létrehozott alapokon nyugszik.
aug. 20
18:54
Videón, ahogy egy boltban tombolja ki magát a szökött bika (rtl.hu)
Két embert megsebesített, egy üzletet pedig ripityára tört egy elszabadult bika Peru fővárosában. Mint kiderült, a dühöngő állat megszökött valahogy arról a teherautóról, amely a vágóhídra vitte volna, majd az utcáról berontott a boltba, ahol fél órán át tombolt, míg be nem fogták.
aug. 20
19:00
Így zajlott az ünnepi szentmise a bazilikában: Novák Katalin is tiszteletét tette (Blikk)
Habár a vihar miatt számos program, köztük az esti tűzijáték is arra kényszerült, hogy a szélsőséges időjárási körülmények miatt elmaradjon augusztus 20-án, a szentmise nem tartozott közéjük. Az istentiszteletet szombaton délután tartották a budapesti Szent István Bazilikában.
aug. 20
19:06
200-250 töltőállomás korlátozza a tevékenységét - a sofőrök együtt éreznek velük (ATV)
Több kis benzinkút is zárva tart az ünnepi hétvégén. Az ATV Híradó stábja Nógrádban és Tolna megyében is járt olyan töltőállomásnál, amely legközelebb hétfőn szolgálja ki a sofőröket. Van, ahol egyszerűen elfogyott az üzemanyag, máshol pedig az üzemeltetők a fenntarthatatlan körülmények miatt tiltakoznak így – derült ki az ATV Híradó riportjából.
aug. 20
19:06
Leclerc nem aggódik azon, hogy a Ferrari milyen rég nem nyert bajnokságot (Racingline)
Charles Leclerc azt bizonygatta, hogy nehéz 2022-es szezonjában egyáltalán nem jár azon az esze, hogy a Ferrari milyen rég nem nyert már bajnokságot. Leclerc és csapata erősen kezdték a szezont, a monacói néhány futam alatt 34 pontnyi előnyre tett szert, de a Ferrari is majdnem 40 pont előnnyel állt az élen. Azóta viszont kis túlzással

Keresés