A beruházások volumene 7,8 százalékkal nőtt a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest pedig – szezonálisan kiigazítva – 2,5 százalékkal emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Munkaerő-piaci szempontból a cégek, vállalatok manapság vérzivataros időket élnek, hiszen itthon is egyre több iparágat sújt a munkaerőhiány. Egy szállítmányozással foglalkozó cégnél a munkaerőhiány komoly veszteséget jelent, hiszen egy álló kamion, aminek nincs vezetője, havi szinten akár egymillió forintos veszteséget is jelenthet a cégnek. Strat
Napi Nem változott érdemben a Richter árfolyama záró értékek tekintetében, napon belül volt tapasztalható kilengés 8200 fölé. Egyelőre a 20 napos mozgóátlag vonzáskörzetében tartózkodik a papír, innen keres irányt a konszolidációt követően. A hosszabb távú technikai képe a bullish zászló alakzattal változatlanul pozitív, ahogy a korábban emlegetett
Napi Az OTP gyengülése jelölte ki a BUX számára az irányt tegnap, így bár napon belül járt pluszban is az index, végül a 42350 pontos támasz és az itt húzódó alsó Bollinger maradt nyomás alatt. Szerdán könnyen eldőlhet a technikai szint sorsa, a letöréssel érkeznénk meg rövid úton az 50 napos mozgóátlaghoz. A konszolidációs folyamat
A tanévkezdet előtti utolsó született meg a megállapodás: Történelmi lépés, hogy most először az oktatási tárcának magasabb költségvetési források állnak majd rendelkezésére, mint a védelmi tárcának.
Izraelben, ahol így az ország történetében először az oktatási tárcának magasabb költségvetési források állnak majd rendelkezésére, mint a védelmi tárcának.
Kismértékben bővül a háztartások újautó iránti kereslete 2022-ben – derül ki a GKI adataiból.A GKI kereslet előrejelző modellt készített a háztartások személygépkocsi vásárlásainak becsléséhez. A modell a lakossági bizalmi index adataira épül (melyek között gazdasági, pénzügy, megtakarítási stb. várakozások szerepelnek).A Magyarországon az újautók
Állandóan megújuló, kifogyhatatlan és olcsó – energiahordozó helyett ezúttal ideológiáról van szó, amellyel várhatóan Brüsszelben a következő időszakban forrósítják majd a hangulatot.
A villamos energia drágulása miatt elhalaszthatják az utolsó három németországi atomerőmű év végére tervezett leállítását - jelentette kedden a Der Spiegel című német hírmagazin.
Nullára csökkent a gázáramlás az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül, miután a Portovaja kompresszorállomáson megkezdődtek a tervezett javítási munkálatok - közölte a Kommerszant orosz gazdasági lap a vezeték üzemeltetője, a Nord Stream AG adataira hivatkozva.
Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal, bár a júliusi eladások kissé visszafogottabbak voltak - nyilatkozta a Belvárosi Sörfesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
A Škoda már kétszer is megvillantotta a jövőbeli elektromos zászlóshajóját előrevetítő tanulmány utasterét, most azonban végre teljes egészében leleplezték a Vision 7S névre keresztelt koncepciót, amely a Kodiaq jövőbeli elektromos utódját – vagy ha nem is közvetlen utódját, de elektromos alternatíváját – vetíti előre.
Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében elhunyt Mihail Gorbacsov Nobel-békedíjas volt szovjet párt- és állami vezető, aki történelmi szerepet játszott az úgynevezett szocialista társadalmi berendezkedés felszámolásában az egykori Szovjetunióban és szövetséges országaiban, írja az Mti. Könyvek hírek mellé.
Benyújtotta lemondását kedden a portugál egészségügyi miniszter, miután az ellenzék bírálta a nyáron kialakult káoszt, elsősorban a szülészeti osztályokat érintő orvoshiány miatt.
A fejlesztések volumene 2022 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,8, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,5 százalékkal emelkedett.
Hiába minden kampány a Z néven elhíresült új tanárképző szak körül, csak 13 jelentkező akadt idén, aki ezen a területen tanul tovább, hogy alapszakos diplomájukkal biológiát, fizikát, kémiát, azaz természettudományokat oktassanak a jövő generációinak.
A női címvédő, Emma Raducanu, a kétszeres US Open-bajnok, Oszaka Naomi és az egykori Roland Garros-győztes, Jelena Osztapenko is búcsúzott New Yorkban.
Tavaly a benzin, idén a gumik késői érkezése hátráltatta a pilótákat a laguna secai teszten. Álex Palou címvédőként a leggyorsabb volt, míg csapattársa és a bajnokság egyik másik esélyese, Marcus Ericsson negatív szempontból alkotott nagyot. A riválisok portlandi tesztje után az Andretti, a McLaren, a Ganassi, a Dale Coyne, a Juncos és a Rahal vers
Az idei szárazság rekordokat döntött, ugyanis régóta nem tapasztaltak ilyen aszályt a szakemberek: a málna, a barack és a karfiol pár év múlva eltűnhetnek Magyarországról, amit 10 éven belül a bab is követhet. És ha ez nem lenne elég, új kártevők is megjelentek, ami csak ront a már így is drámai helyzeten.
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
Ez aztán az igazi nyeremény! A 65 éves Ötöslottó Szuperkoncert igazi sztárparádéval ünnepel: az október 1-jére a Puskás Aréna Szoborparkjába meghirdett ingyenes bulin a Follow the Flow és a ValMar után hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, Rúzsa Magdi lép fel.
Az utóbbi napokban többször járt 410 felett az euró árfolyama, amivel megközelítette a július elején látott történelmi szintjét. Innen nézve meglepő és provokatív lehet a címben feltett kérdés, hiszen a forint sokat gyengült az elmúlt hónapokban, és érdemi korrekciót azóta sem láttunk. Ha azonban a gazdasági folyamatokat nézzük, akkor ennél jóval n
Az idén júliusban belföldi értékesítés átlagos ipari termelői ára közel 53 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A KSH frissen közzétett adatai szerint a drágulás egyetlen hónap alatt is igen jelentős, 9,1 százalékos volt.
Warren Buffett 91 évesen is aktív, ha pedig a célok eléréséről és a sikerről van szó, az üzletember előszeretettel osztja meg tanácsait a fiatalabb generáció tagjaival.
Az Unesco közölte, hogy támogatja Odessza, a háború által veszélyeztetett dél-ukrajnai tengerparti kikötőváros gyors felvételét a világörökségi listára.