Az Északerdő Zrt. több éves előkészítést követően varázsolta újjá a Zempléni-hegység szívében található István-kúti egykori faházat és a kőházat. Az István-kúti Nyírjes az ország egyik legelső, 1953 óta védett területe, azaz már bő 30 évvel a Zempléni Tájvédelmi Körzet 1984-es megalapítása előtt fokozottan védetté nyilvánították az itt élő növények
Az egész világ gyászba borult, amikor 1997. augusztus 31-én bejelentették, hogy Diana walesi hercegné egy tragikus autóbaleset következtében örökre lehunyta a szemeit, félárván hagyva imádott fiait, Vilmos és Harry herceget.
Csütörtökön kezd a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a legrangosabb európai sorozatban, a Bajnokok Ligájában. A sorozat 2014 óta íródó történetében először fordul elő, hogy magyar csapat is indulhat, de az elődnek számító BEK-ben is 1996-ban szerepelt legutóbb magyar csapat.
Hosszú a hajad, de folyton csak lófarokba kötve hordod? Átlapozva galériánkat, mutatós megoldásokat -15 tutoriál videót- találhatsz kontyokra, feltűzésekre, nagy volument adó copfok elkészítésére, úgy, hogy azok nem igényelnek nagyobb kézügyességet.
Sokan szorítottak azért, hogy rendbe jöjjön az ismert rapper és feleségének kapcsolata. L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga házassága szinte a kezdetektől fogva meglehetősen hullámzó volt, szakításaikról és kibéküléseikről rengeteget cikkezett a sajtó. Nem csoda, hogy a zenész szinte minden rajongója figyelemmel követte kedvence magánéletét.
Örömteli hangulat és sportszeretet lengte be az Axiál Kft. által vasárnap, a bajai Petőfi-szigeten szervezett jótékonysági futást, melyen több mint 500 futó hozzájárulásával, valamint az Axiál Kft. felajánlásával összesen ötmillió forintot adományoztak az Országos Mentőszolgálat bajai kirendeltségének.
D. Tóth Kriszta, Csorba Anita és Havas Dóra új évadokkal jelentkezik.A Spektrum Home-on az újdonságok között lesz D. Tóth Kriszta „DTK: Elviszlek magammal”, legfrissebb évada, szeptember 4-i indulással, 14 vadonatúj beszélgetéssel, például Cserhalmi Györggyel, Erőss Zsolt özvegyével, Sterczer Hildával és Janicsák Vecával. Augusztus végével indult C
Nullára csökkent a gázáramlás az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül, miután a Portovaja kompresszorállomáson megkezdődtek a tervezett javítási munkálatok – közölte a Kommerszant orosz gazdasági lap a vezeték üzemeltetője, a Nord Stream AG adataira hivatkozva.
Egy jegyben lévő pár gondolt egyet, és mivel nem talált elég jó tippeket az interneten, ami feldobhatná a párok szexuális életét, ők készítettek egy 400 feladatos listát.
A javuló nemzetközi hangulat mellett az MNB újabb 100 bázispontos kamatemelése és a jegybank által bejelentett likviditásszűkítő intézkedések is segítettek a forintnak abban, hogy 400 közelébe erősödjön vissza. Vagyis újabb lélektani határ közeleg azt követően, hogy a múlt héten még a történelmi mélypontjától féltettük a magyar devizát.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/35. heti, keddi nyerőszámait. Egy telitalálatos nyertes volt, aki 20 059 640 eurót, forintra átszámítva több mint 8 milliárdot vihet haza. A legmagasabb magyar nyeremény a 5. nyerőosztályban, 4+2 találatért járt, nettó 1 517 105 forintot vihet haza 2 szerencsés játékos.
Arany János elbeszélő költeményének animációs feldolgozása, Jankovics Marcell utolsó alkotása a Magyar népmesék sorozatot is jegyző Kecskemétfilm 100 alkotója több mint háromévnyi munkájának eredménye. A kedvcsináló előzetest a Robbit Creative készítette, a vágási koncepciót a verbunkoszene ihlette. Az egészestés Toldi, a mozifilm október 20-án ker
Viktória brit királynő úgy vélte, erkölcsös nő fűrészport szór a fürdővizébe, hogy még ő maga se nézegethesse magát, a saját meztelen testét. Nem volt ez olyan rég, a 19. század második felében. A 20. században ellenben kitört a szexuális forradalom, és szó mi szó, átestünk a ló másik oldalára.
Három csillagot kapott a gasztronómia Oscarként számon tartott londoni Great Taste Awards 2022-es versenyén a komáromi ZAX kézműves csokoládéműhely passiógyümölcsös bonbonja, ezzel világelső a töltött csokik kategóriájában. A Michelin-csillagos éttermek által is használt alapanyagokból készülő magyar csokoládé hajszálvékony, roppanós, kézzel festet
A járványügyi korlátozások megszűnésével ezen a nyáron valószínűleg a szokásosnál is többen igyekeztek tengerparton nyaralni. Ám a klímaváltozás fokozódásával egyre nehezebb lesz kedvünkre való homokos strandot találni.
Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete szakértőket kért fel, hogy támogassák Ukrajnát a világörökségi nevezés benyújtásában, hogy azt az UNESCO világörökségi bizottsága sürgősen elbírálhassa.
Szeptember elsejétől az eMAG Magyarország igazgatótanácsának elnöke lesz Várkonyi Balázs, aki innentől a stratégiai döntésekre és a nemzetközi terjeszkedésre fókuszál majd. Az ügyvezető a cég korábbi üzletfejlesztési vezetője, Daniel Spiridon lesz. Fotó: balra Daniel Spiridon, jobbra Várkonyi Balázs Az eMAG jó úton halad a 100 millió eurós beruházá
A Mercedes Forma-1-es csapata évekig dominált, idén azonban nem találják régi formájukat. A német csapat a szezon elején súlyos pattogtatási problémákkal küszködött. Bár a nyári szünet előtt úgy tűnt, hogy a dolgok jobbra fordulnak számukra, Belgiumban nem ennek nem láttuk jelét. A szombati kvalifikáción mindkét Mercedes másodpercekkel volt lemarad
Gubás Gabi 25 évesen ismerte meg jelenlegi férjét. Még csak pár hete jártak, amikor szóba került a házasság, mivel erdélyi származású párja így juthatott hozzá leghamarabb az állampolgársághoz. Akkoriban a színésznő édesanyja nagyon ellenezte a házasságot, de Gabi „kilépett a megfelelési mátrixból”, és megkérte párja kezét. A színésznő nem bánta me
Sajnos nem a háború végéről vagy az infláció felett aratott fényes győzelemről van szó, hanem az esőről. Igaz, ha más nem, az idei nyár megmutatta, hogy ennek hiánya legalább olyan nagy gondot tud okozni, mint az előtte felsoroltak. Az ősz egyik biztos jele, hogy a záporok, zivatarok egyre inkább átadják helyüket a tartós, csendes vagy áztató esőne
Az AutoWallis csoport 131 milliárd forint árbevételt ért el az első fél évben, 34 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Az országos átlagot tekintve csökkenésnek indult a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.
A javuló nemzetközi hangulat mellett az MNB újabb 100 bázispontos kamatemelése és a jegybank által bejelentett likviditásszűkítő intézkedések is segítettek a forintnak abban, hogy 400 közelébe erősödjön vissza. Onnan azonban szerdán újra a gyengülése felé mozdult el a magyar deviza, hamar 405-ig emelkedett a jegyzés.