2022. augusztus 31. szerda

aug. 31
9:30
Hiába nyomták az új tanári szakot, elkeserítően kevesen kezdik el (Forbes)
A felvételi nem volt nehéz, a tananyag izgalmas - az eredmény egyelőre bukta. Ki tanítja majd természettudományokra a Z-generációt?
aug. 31
9:30
Ilyen vad is tud lenni egy városi villanyautó (Villanyautósok)
Jól átdolgozták a legújabb Smartot.
aug. 31
9:36
Üzenet Kijevből az EU-nak: a félmegoldások ideje lejárt (Infostart)
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azt szorgalmazta, hogy az Európai Unió vezessen be vízumtilalmat az orosz állampolgárokkal szemben, emellett olyan program létrehozását javasolta, amelyen keresztül elősegíthető azoknak az orosz katonáknak a támogatása, akik nem akarnak Ukrajna ellen harcolni.
aug. 31
9:36
Fontos inflácós adatok érkeznek, kivárnak a befektetők (Portfolio)
Gazdasági adatok szempontjából az MNB a szokásos havi banki statisztikákat publikálja ma, illetve a hitelintézetek mérlege és a kamatokra vonatkozó jelentés érkezik, majd a KSH a beruházásokról és az ipari termelői árakról számol be. Közben Európa-szerte már az augusztusi előzetes inflációs adatok jönnek, délután pedig a tengerentúlon a magánszekto
aug. 31
9:36
Egyre több új autót akarnak a magyarok (autopro)
A GKI szerint a tavalyihoz képest 2022-ben nőhet az új autók iránti kereslet.
aug. 31
9:36
„Hercegnőnek született, szentként halt meg” – képgaléria a 25 éve elhunyt Diána hercegnéről (Hamu és Gyémánt)
Micsoda élet, micsoda sors, micsoda szerep. Diána minden idők legismertebb asszonya volt. Sebezhetősége, esendősége, bája és különleges vonzereje szinte mindenkit megbabonázott. Pillanatok alatt a legnépszerűbb királyi családtaggá vált, az emberek rajongtak érte, a sajtó megszállottan üldözte. Egy-egy frissen készült lesifotó róla lakások, és autók
aug. 31
9:36
Érkeznek a részvétnyilvánítások Gorbacsov halála után (Demokrata)
Számos nemzetközi vezető emlékezett meg a Szovjetunió első és egyben utolsó elnökéről.
aug. 31
9:36
Die Presse: Orbán Viktor rasszista beszéde következményeket vonhat maga után (Mandiner)
A magyar miniszterelnök elleni feljelentést Alexandru Muraru, a román Liberális Párt alelnöke tette.
aug. 31
9:36
Ipari árak: a belföldi értékesítésben már 50 százalék feletti az emelkedés (Üzletem)
2022 júliusában az ipari termelői árak átlagosan 37,9 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbihoz képest; a belföldi értékesítés árai 52,7, az exportértékesítésé 30,4 százalékkal magasabbak voltak – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
aug. 31
9:38
Kisebb mínuszban a magyar tőzsde (Portfolio)
Jelenleg csak az OTP árfolyama emelkedik a hazai blue chipek közül.
aug. 31
9:42
Nem haraptak rá az új tanárszakra a hallgatók (Infostart)
Idén ősszel indul először, és rögtön hét egyetem is meghirdette a Z-szakként emlegetett természettudomány-környezettan tanári képzést. Komoly reklámkampánnyal harangozták be az egyetemek az új képzést, a jelek szerint hiába.
aug. 31
9:42
Kifulladt a forint erősödése a tegnapi nagy menetelés után (Portfolio)
A javuló nemzetközi hangulat mellett az MNB újabb 100 bázispontos kamatemelése és a jegybank által bejelentett likviditásszűkítő intézkedések is segítettek a forintnak abban, hogy 400 közelébe erősödjön vissza. Vagyis újabb lélektani határ közeleg azt követően, hogy a múlt héten még a történelmi mélypontjától féltettük a magyar devizát.
aug. 31
9:42
Hihetetlen: Ennyibe kerül majd az étolaj, ha megszűnik az árstop (ATV)
Raskó György agrárközgazdász 1300-1400 forintra becsüli az étolaj árát.
aug. 31
9:42
Hont András: Az vitathatatlan érdeme, hogy a birodalom összeomlása viszonylag békésen ment végbe (Mandiner)
A csatlós államok függetlenedési törekvéseit sem próbálta eltiporni.
aug. 31
9:44
Szabadulna a dollártól, összekapcsolja a fizetési rendszerét két ország (Portfolio)
Az ASEAN országainak szélesebb körű pénzügyi összekapcsolásának részeként Indonézia és Szingapúr központi bankjai megkezdték a két ország közötti határokon átnyúló QR fizetési kapcsolat kiépítését.
aug. 31
9:48
Még nőttek a beruházások, de közel lehet már a fordulat (Portfolio)
Az idei második negyedévben nőttek a beruházások a KSH friss adatai alapján, a vállalati és a költségvetési szféra egyaránt hozzájárult a bővüléshez, a hajtóerő azonban a lakosság volt. A vállalati és a költségvetési szektor mérsékelt aktivitása már most is látszik az adatokban, a kilátásokat pedig a recessziós félelmek, a költségek elszállása, az
aug. 31
9:48
Ennyi volt: bedöntötte a rezsi Budapest egyik kedvenc cukrászdáját (Pénzcentrum)
A Bródy Sándor utcában 1957 óta működő Budapest Cukrászda gazdasági okok miatt kényszerül bezárásra. A cukrászda Facebookon búcsúzott el vevőkörétől.
aug. 31
9:48
Tizenegy év alatt több mint tízezer tanszercsomag adomány rászoruló gyermekeknek (Márkamonitor)
A nyári szünidő zárásaként különleges élményprogramra invitált rászoruló gyerekeket a Campona bevásárlóközpontban található Kockaparkba az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON Hungária Csoport. Az Iskolakezdés együtt! segélyakció záró rendezvényén ők kapták meg az utolsó ajándék tanszercsomagokat.   „Immár a második évtizedét kezdjük közösen a Seg
aug. 31
9:48
Tajvan: visszavágunk, ha Kína átlépi a határunkat (Helló Magyar)
Tajvan közölte, hogy élni fog önvédelmi jogával, és "ellentámadásba lendül", ha kínai fegyveres erők lépnek a területére, mivel Peking fokozta katonai tevékenységét a demokratikus sziget közelében.
aug. 31
9:48
A BNB is bevezeti a likvid stakelést – még több profit a láthatáron (BitcoinBázis)
A BNB Chain, a Binance kriptotőzsde blokklánca nemrégiben elindította az úgynevezett likvid stakelést három vezető Web3 protokoll vonatkozásában. A Binance
aug. 31
9:51
Elképesztően alakulnak a termelői árak (Infostart)
Júliusban az ipar belföldi értékesítés árai 52,7, az exportárak 30,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, az ipari termelői árak átlagosan 37,9 százalékkal nőttek - ismertette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 31
9:54
Csökkenő sertés-, juh-, és baromfi-állományok – mi lesz így az árakkal? (Agroinform)
Ez történt a vágóhidakon – itt az első félév mérlege.
aug. 31
9:54
Figyelmeztet a Közút: ez vár ránk holnap (ATV)
Az iskolai tanév kezdete miatt nemcsak az oktatási intézmények közelében, várhatóan valamennyi nagyobb városba, településre vezető úton megnövekszik majd a forgalom a nyári időszakhoz képest.
aug. 31
9:54
Nem sűrűn fordul elő ilyen a világon: hatalmas segítséget kapott egy pingvin (Femcafe)
Ortopéd cipőt kapott a San Diegó-i állatkert egyik pingvinje.
aug. 31
9:54
91 éves korában meghalt Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó vezetője (Igényesférfi.hu)
Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében kedden elhunyt Mihail Gorbacsov, a két világrendszer közötti hidegháború vérontás nélküli lezárásához döntő mértékben hozzájáruló reformer politikus, a Szovjetunió első és utolsó elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkára.
aug. 31
9:54
Gyászol Arnold Schwarzenegger, megható szavakkal búcsúzott a Szovjetunió egykori elnökétől, Mihail Gorbacsovtól (Promotions)
Arnold Schwarzenegger csodálatos gondolatokkal emlékezett meg Mihail Gorbacsovról.
aug. 31
9:54
Száz beteg hunyt el az elmúlt héten a koronavírus következtében (Demokrata)
A magyarországi aktív fertőzöttek száma több mint 38 ezer. Grafikon a cikkben.
aug. 31
9:54
La Repubblica: Összeomlott a hagyományos családmodell (Mandiner)
Az olasz napilap szerdai számában arról ír, hogy vesztes csata lett a családtámogatás.
aug. 31
9:56
Csintalan Sándor: „Köszönöm az életünket, Mihail Szergejevics” (Mandiner)
„Ha nincs Gorbacsov, már rég atom sivatag Európa” – tette hozzá a volt szocialista politikus.
aug. 31
9:57
Zuhan a magyar lakáshitelpiac (Piac és Profit)
A Magyar Nemzeti Bank közzétette a legfrissebb július havi forint alapú lakáscélú hitelek volumenét, amely az előző hónaphoz és az előző év ugyanezen időszakához képest is jelentős, több mint 30 százalékos visszaesését mutat. A jegybank közlése szerint 2022 júliusában 91,8 milliárd forint jelzálogcélú hitel realizálódott, ilyen alacsony volument ta
aug. 31
9:57
Máris visszavonulóban a koronavírus? Megjöttek a friss adatok (Privátbankár)
Az elmúlt heti összesített adatokat közölte szerdán a kormányzati koronavírus-ügyi tájékoztató honlap.
aug. 31
9:58
Egyelőre nem esett vissza a beruházási kedv Magyarországon (Mandiner)
Nőtt a beruházási kedv az ipari fejlesztés, a lakásépítés és az ingatlanfelújítás, csökkent a szállítás, a raktározás és a kereskedelmi beruházások területén. A mérleg összességében pozitív.
aug. 31
10:00
Háború Ukrajnában: Szankciók és uniós jog (HírTV)
Háború Ukrajnában című műsorunkban az orosz-ukrán háború eseményeit elemeztük.
aug. 31
10:00
Késhet a magyar EU-pénzes alku, 4 ezer milliárd forint lehet veszélyben (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban több ügyben előrelépés történt a magyar hatóságokkal, de még mindig maradtak nyitott kérdések, így a korrupcióelleni küzdelem, a megfelelő audit és kontroll rendszerek, sőt oktatási kérdések is – jelezte az Európai Bizottság egyik szóvivője az EUobserver kérdésére azzal kapcsolatban, hogy mi áll a magyar helyreállítási program
aug. 31
10:00
Lassan nem lesz, aki oktasson? Borzasztó kevesen jelentkeztek erre a tanárszakra (Pénzcentrum)
Összesen 39-en jutottak be az ősszel elsőként induló, természettudomány-környezettan tanári képzésre.
aug. 31
10:00
Az informatikusok fele külföldre menne (MMonline)
Komoly hatásai lehetnek az IT szektorban a KATA megszűnésének a No Fluff Jobs felmérése szerint. Minden második informatikus az ország elhagyásán gondolkodik, de csak 7 százalékuk látja külföldi cégalapításban a megoldást. A No Fluff Jobs kutatása is alátámasztja az IVSZ szakmai állásfoglalását, amelyben az iparági szövetség a digitális készségekke
aug. 31
10:00
Itthon is debütált a 47 millióról induló Bmw iX M60 (Autószektor)
Hazánkban is bemutatkozott az első BMW M modell, amelyet a kezdetektől fogva a tisztán elektromos meghajtás szempontjai szerint fejlesztettek a mérnökök. A BMW iX M60 fenntarthatósági szempontok szerint megtervezett járműkoncepciója a modern Sports Activity Vehicle (SAV) modellek formanyelvét és magával ragadó menettulajdonságait egyesíti. Mint il
aug. 31
10:03
Így terjed a koronavírus Magyarországon - megjelentek a friss adatok (Menedzsment Fórum)
A fertőzöttek száma az elmúlt hetekhez viszonyítva tovább csökkent.
aug. 31
10:06
NAV: ezeken a rendszereken lesz ma karbantartás (Adózóna)
Az ÁRUREG, CDPS_I, eVÁM, EMCS, ICS2 rendszerek 2022. augusztus 31-én 20 óra és 21 óra között karbantartás miatt nem lesznek elérhetők – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
aug. 31
10:06
Óriási forgalom mellett zsákolják az AutoWallis részvényét (Portfolio)
Nemrég közzétette legfrissebb gyorsjelentését az AutoWallis, nyereségesség tekintetében a tőzsde autós vállalata egy újabb rekordfélévet zárt - az eredmény beilleszkedik a hosszú távú trendbe, így az AutoWallis az év egészére nézve is minden téren rekordot vár. A gyorsjelentés közzététele után valósággal rávetették magukat a befektetők a részvényre
aug. 31
10:06
Rezsiválság: bezár Budapest ikonikus étterme (ATV)
65 év működés után „megroppantak,” így végleg lehúzzák a rolót a Bródy Sándor utcai Budapest Cukrászdában.
aug. 31
10:06
Sikertelen fogyás? Lehet nem az akaraterőd kevés, hanem a leptin szinted! (Femcafe)
Van egy gyakran figyelmen kívül hagyott oka a túlsúlynak vagy a sikertelen fogyásnak, ez pedig a hormonháztartás valamilyen zavara. Míg az inzulin szerepéről, az inzulinrezisztenicáról és a túlsúly pajzsmirigyműködéssel való összefüggésről az elmúlt években egyre többet olvashatunk, addig a leptin nevű hormonról sokkal kevesebbet hallottunk. Eddig.
aug. 31
10:06
Gyurcsány Ferenc: Fel kellene szabadulni (Mandiner)
Erre készülünk.
aug. 31
10:08
Amerikában már részletre is vásárolhatsz lőfegyvereket a neten, többen vizsgálatot követelnek (Portfolio)
Demokrata képviselők egy csoportja levélben fordult a Credova Financial nevű BNPL céghez, "komoly aggodalmukat" kifejezve az online fegyvervásárlások finanszírozása miatt.
aug. 31
10:12
Iráni drónokkal erősít Oroszország, de van egy kis probléma (Infostart)
A Biden-adminisztráció értesülése szerint fegyverként használható iráni drónok birtokába került Oroszország: augusztus közepén jutottak el az országba a fegyverek, melyek bevetése Ukrajnában várható.
aug. 31
10:12
Itt az ideje intimitásról, kapcsolatokról és szexről is tanulnunk! De hogyan és miért is? (Blikk)
Az utóbbi néhány évben, főleg A szürke ötven árnyalata című könyvsorozat és az abból készült filmek óta Magyarországon is hódítanak a szexszel és erotikus kapcsolatokkal foglalkozó, tabudöntögető online tartalmak. Ennek egyik oka, hogy a szakemberek szerint a magyarok többsége nem edukált a témában, sőt, kellemetlennek is tartja, hogy szexuális önf
aug. 31
10:12
Pluszban nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán.
aug. 31
10:12
Koronavírus - 12 157 új fertőzött és elhunyt 100 beteg (WebBeteg)
Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 416 363 fő, közülük 6 202 522 fő a második, 3 894 442 fő a harmadik, 334 870 fő már a negyedik oltását is felvette.
aug. 31
10:12
10 tévhit a fényvédelemről, amit most szakértő oszlat el (Glamour)
Előfordult már veled, hogy azt gondoltad, helyesen használod a fényvédő termékeket, mégis leégtél? Vagy éppen azért nem vásároltál meg egy terméket, mert károsnak vagy haszontalannak találtad? Vagy szerettél volna alaposan lebarnulni, úgyhogy inkább nem is kented be magad? Ahogy vége a nyárnak, a szekrény mélyére kerül a fényvédő is? Sok ilyen tört
aug. 31
10:12
Amerikai infláció ellenes csomag – Lejt a hazai pálya (NRGreport)
Óriásit zöldülhet az Egyesült Államok, a világ legnagyobb környezetszennyezője és vele a Föld is. Ez a változás, nagyban köszönhető a nemrég aláírt rendelkezésnek. Emiatt a tengerentúli elektromos autó piac is komoly fellendülés előtt áll.

Keresés