A szintetikus tej előállításához nincs szükség tehenekre vagy más állatokra. Ugyanolyan biokémiai összetételű lehet, mint az állati tej, de egy új biotechnológiai technika, a precíziós fermentáció segítségével termelik, amely sejtekből tenyésztett biomasszát állít elő.
Hollandiában már nagyon várják, hogy péntek legyen, ugyanis a héten rendezik meg az idei Forma-1-es Holland Nagydíjat. Zandvoortban már a tavalyi versenyen is óriási hangulatot biztosított az Orange Army és ez várhatóan idén sem lesz másképp. A hazai hős Max Verstappen pedig az édesapjának szeretne kedveskedni a hazai versenye folyamán. A Red Bull
A javuló nemzetközi hangulat mellett az MNB újabb 100 bázispontos kamatemelése és a jegybank által bejelentett likviditásszűkítő intézkedések is segítettek a forintnak abban, hogy 400 közelébe erősödjön vissza. Vagyis újabb lélektani határ közeleg azt követően, hogy a múlt héten még a történelmi mélypontjától féltettük a magyar devizát.
Tovább erősödött az ipari termelői árak emelkedése júliusban, egy év alatt már közel 40 százalékos volt a költségek emelkedése, de egy hónap alatt is 5,7 százalékos drágulás volt tapasztalható – közölte a KSH szerda reggel. Ez pedig erősíti azt a képet, hogy az infláció a következő hónapokban várhatóan még tovább emelkedik majd mielőtt tetőzik.
A beruházások volumene 7,8 százalékkal nőtt a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest pedig – szezonálisan kiigazítva – 2,5 százalékkal emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Munkaerő-piaci szempontból a cégek, vállalatok manapság vérzivataros időket élnek, hiszen itthon is egyre több iparágat sújt a munkaerőhiány. Egy szállítmányozással foglalkozó cégnél a munkaerőhiány komoly veszteséget jelent, hiszen egy álló kamion, aminek nincs vezetője, havi szinten akár egymillió forintos veszteséget is jelenthet a cégnek. Strat
A tanévkezdet előtti utolsó született meg a megállapodás: Történelmi lépés, hogy most először az oktatási tárcának magasabb költségvetési források állnak majd rendelkezésére, mint a védelmi tárcának.
Izraelben, ahol így az ország történetében először az oktatási tárcának magasabb költségvetési források állnak majd rendelkezésére, mint a védelmi tárcának.
Kismértékben bővül a háztartások újautó iránti kereslete 2022-ben – derül ki a GKI adataiból.A GKI kereslet előrejelző modellt készített a háztartások személygépkocsi vásárlásainak becsléséhez. A modell a lakossági bizalmi index adataira épül (melyek között gazdasági, pénzügy, megtakarítási stb. várakozások szerepelnek).A Magyarországon az újautók
Állandóan megújuló, kifogyhatatlan és olcsó – energiahordozó helyett ezúttal ideológiáról van szó, amellyel várhatóan Brüsszelben a következő időszakban forrósítják majd a hangulatot.
A Škoda már kétszer is megvillantotta a jövőbeli elektromos zászlóshajóját előrevetítő tanulmány utasterét, most azonban végre teljes egészében leleplezték a Vision 7S névre keresztelt koncepciót, amely a Kodiaq jövőbeli elektromos utódját – vagy ha nem is közvetlen utódját, de elektromos alternatíváját – vetíti előre.
Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében elhunyt Mihail Gorbacsov Nobel-békedíjas volt szovjet párt- és állami vezető, aki történelmi szerepet játszott az úgynevezett szocialista társadalmi berendezkedés felszámolásában az egykori Szovjetunióban és szövetséges országaiban, írja az Mti. Könyvek hírek mellé.
Benyújtotta lemondását kedden a portugál egészségügyi miniszter, miután az ellenzék bírálta a nyáron kialakult káoszt, elsősorban a szülészeti osztályokat érintő orvoshiány miatt.
A fejlesztések volumene 2022 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,8, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,5 százalékkal emelkedett.
Hiába minden kampány a Z néven elhíresült új tanárképző szak körül, csak 13 jelentkező akadt idén, aki ezen a területen tanul tovább, hogy alapszakos diplomájukkal biológiát, fizikát, kémiát, azaz természettudományokat oktassanak a jövő generációinak.
Tavaly a benzin, idén a gumik késői érkezése hátráltatta a pilótákat a laguna secai teszten. Álex Palou címvédőként a leggyorsabb volt, míg csapattársa és a bajnokság egyik másik esélyese, Marcus Ericsson negatív szempontból alkotott nagyot. A riválisok portlandi tesztje után az Andretti, a McLaren, a Ganassi, a Dale Coyne, a Juncos és a Rahal vers
Az idei szárazság rekordokat döntött, ugyanis régóta nem tapasztaltak ilyen aszályt a szakemberek: a málna, a barack és a karfiol pár év múlva eltűnhetnek Magyarországról, amit 10 éven belül a bab is követhet. És ha ez nem lenne elég, új kártevők is megjelentek, ami csak ront a már így is drámai helyzeten.
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
Ez aztán az igazi nyeremény! A 65 éves Ötöslottó Szuperkoncert igazi sztárparádéval ünnepel: az október 1-jére a Puskás Aréna Szoborparkjába meghirdett ingyenes bulin a Follow the Flow és a ValMar után hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, Rúzsa Magdi lép fel.
Az utóbbi napokban többször járt 410 felett az euró árfolyama, amivel megközelítette a július elején látott történelmi szintjét. Innen nézve meglepő és provokatív lehet a címben feltett kérdés, hiszen a forint sokat gyengült az elmúlt hónapokban, és érdemi korrekciót azóta sem láttunk. Ha azonban a gazdasági folyamatokat nézzük, akkor ennél jóval n
Az idén júliusban belföldi értékesítés átlagos ipari termelői ára közel 53 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A KSH frissen közzétett adatai szerint a drágulás egyetlen hónap alatt is igen jelentős, 9,1 százalékos volt.
Warren Buffett 91 évesen is aktív, ha pedig a célok eléréséről és a sikerről van szó, az üzletember előszeretettel osztja meg tanácsait a fiatalabb generáció tagjaival.
Az Unesco közölte, hogy támogatja Odessza, a háború által veszélyeztetett dél-ukrajnai tengerparti kikötőváros gyors felvételét a világörökségi listára.
Az Északerdő Zrt. több éves előkészítést követően varázsolta újjá a Zempléni-hegység szívében található István-kúti egykori faházat és a kőházat. Az István-kúti Nyírjes az ország egyik legelső, 1953 óta védett területe, azaz már bő 30 évvel a Zempléni Tájvédelmi Körzet 1984-es megalapítása előtt fokozottan védetté nyilvánították az itt élő növények