Sokan tudják, hogy az évi 8,1%-os kamatozó babakötvény és a 6,6%-os PMÁP a két legmagasabb kamatozású (előző évi inflációt követő) lakossági állampapír. Ha pedig az idei infláció mondjuk 11% lesz, akkor a most megvásárolható babakötvény a jövő évi kamatforduló után már 14%-os, a PMÁP 12,5%-os kamattal fog futni. Az ennél „türelmetlenebb” lakossági
A Motorsport.com globális kiadásának értesülései szerint a McLaren szívesen felbontaná Daniel Ricciardo jelenlegi szerződését, hogy ezzel nyugoadtan leigazolhassák Oscar Piastrit a helyére. Sajtóértesülések szerint Zak Brownék eredetileg tesztpilótának igazolták le az ausztrál fiatalt és csupán honfitársán múlik, hogy már jövőre lesz-e lehetősége v
Johnny Depp ismét bajba került, ezúttal dalszöveglopással gyanúsítják az ismert sztárt. Úgy tűnik, a „Sad Motherf*ckin' Parade” című slágere hasonlóságokat mutat a „Hobo Ben” című számmal.
Orbán azon kevés európai politikusok közé tartozik, aki tudja, hogy a posztnemzeti Nyugat önmagát pusztítja el – írja a The American Conservative hasábjain Rod Dreher.
Orbán Viktor tegnap este a Konzervatív Politikai Akció Konferenciáján mondott beszédet az Egyesült Államokban. Gyurcsány Ferenc szinte minden nagyobb megjelenésére reagál a kormányfőnek, ez pedig most sem történt másképp: röviden, tömören fogalmazta meg, mennyire nem ért egyet bizonyos dolgokban a miniszterelnökkel.
Csütörtökön ünnepelte a születésnapját Meghan Markle, Károly herceg és Camilla hercegné, valamint Vilmos herceg és Katalin hercegné is üdvözletét küldte az Egyesült Államokba. A szakértők szerint árulkodóak az üzenetek.
Amikor Dóra 21 évesen megalapította a DORA ZSIGMOND-ot, nem az volt a célja, hogy fenntartható divatmárkát hozzon létre, hanem az, hogy visszatérjen a gyors divat előtti elvekhez, amelyeket Magyarországon, vidéken felnőve megismert, de kihalni látott. A nagyvárosban hiányolni kezdte az otthonát, a falusi életet, amitől soha nem akart elszakadni. A
A Magyar Nemzeti Bank ingatlankezelő cége, az MNB-Ingatlan Kft. tulajdonába került az egykori Burg Hotel épülete a jegybank egyik alapítványától, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványtól (PADME); az új tulajdonos megkezdte az épület rekonstrukcióját, amelyből konferenciaközpontot alakítanak ki - közölte a jegybank honlapján.
Hogyan harcolunk címmel tartott beszédet Orbán Viktor miniszterelnök az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciájának dallasi helyszínén. Erdélyi Rezső Krisztiánt és Rajnai Gergelyt kértük elemzésre.
„A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal” „politikai haszonszerzés céljából” „ismételten rémhírterjesztésbe fogott,” ami „a jelenlegi háborús- és energia-veszélyhelyzetben különösen veszélyes, ezért az álhír terjesztőjét a kormány feljelenti.”
Az úgynevezett nem-antimikrobás, azaz nem a mikroorganizmusok ellen alkalmazott növényvédő szerek eddig rejtett baktérium- és/vagy gombaölő hatásával egyre többet foglalkozik a tudomány.
Megérkezik a hidegfront az országba szombaton, előtte az éjszakai órákban azonban még jobbára derült időre számíthatunk, és szeszélyes lesz a minimum eloszlása. A hajnali órákban azonban északnyugat felől növekedni kezd a felhőzet, illetve feltámad az északnyugatira forduló szél. Ez holnap főleg a Dunántúlon egyre nagyobb területen megerősödik, néh
A Habitat for Humanity Magyarország arra szólítja fel a kormányt és a döntéshozókat, hogy mielőbb lépjen a téli szociális tüzelőanyag-támogatások biztosítása érdekében.
Erősen ellentmondásos lépésre készül a brit teniszező, Emma Raducanu. A tavalyi US Open-győztes, 19 éves hölgy ugyanis egy orosz edzővel, Dmitrij Turszunovval kíván nekivágni az augusztusi keménypályás szezonnak, amelynek a csúcseseménye a hónap végi, New York-i Grand Slam-torna.
Alapvetően jó volt a hangulat a magyar tőzsdén, a blue chipek közül az OTP, a Magyar Telekom és a Richter árfolyama emelkedett, miközben csak a Mol árfolyama esett.
A Blue Frontier légkondicionálói akár 90 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak a többi klímához képest, ami a jelenlegi energiaválság mellett nem elhanyagolható szempont.
A kamionstop az általános szabályok szerint augusztusban minden szombaton 15 órától vasárnap 22 óráig tart. A közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett, indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást - ismertetik a közleményben. Illusztráció – MTI Fotó: Varga György A hőségriasztás miatt a
Péküzemet és kishajókat is lefoglaltak a pénzügyőrök annak a nyugat-dunántúli számlagyárnak az ügyében, amelyben reklám- és marketingcégek hálójában tüntettek el 860 millió forint áfát – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága pénteken.
„Nagyon nehéz mit mondani arra, ha valaki menni akar, de akkor azt szoktuk mondani, hogy az emlékét megőrizzük” – mondta Lukács László György a bukott pártelnökről.
Hiába van róla felvétel, nem találták meg a rendőrök azt az autóst, aki életveszélyes manőverrel előzte meg, majd kényszerítette fékezésre egy kisgyerekes család kocsiját a 83-as úton Győrnél, még áprilisban. A száguldozó azt állította, hogy rendőr, és arra utalt, hogy úgyis elsikálják az ügyet. Az eljárást most szüntették meg. A német rendszámú Au