Nem tud rajthoz állni a hétvégi Olasz Nagydíjon Alexander Albon, így a Williams csapata Nyck de Vriest ülteti egyik versenyautójába – erősítette meg a csapat szombat délután.
Az önkormányzat vett egy ingatlant, amit aztán az egyetlen induló, a polgármester feleségének és az alpolgármester férjének cége kapott meg, hogy ott kisboltot üzemeltethessenek.
A londoni Towernél és a Hyde Parkban, valamint Belfastban, Cardiffban és Edinburgh-ban egyszerre dördültek el az ágyúk az új brit uralkodó tiszteletére – számolt be az M1 Híradója.
A San Francisco Castro negyedében lévő üzlettulajdonosok teljesen megelégelték a város tétlenségét a betörések, a vandalizmus és az erőszakos hajléktalanok miatt, akik a járdán táboroznak, mégpedig a boltok és a lakóházak előtt.
Alexander Albon betegség miatt kihagyni kényszerül a hétvége hátralévő részét. Így a hétvégi Olasz Nagydíjon Nyck de Vries debütálhat a Forma-1-ben. De Vries pénteken az Aston Martinnal vett részt az első szabadedzésen, korábban pedig a Williams színeiben vezethetett a barcelonai szabadedzésen. Albon teljesítette a Williamsszel a pénteki napot, ám
A pandémia okozta kétéves szünet után újra megrendezik Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztivált, melyen több mint száz bortermelő várja szerdától a ve
„Arra kérjük, hogy mondjon le a posztjáról, mert a nézetei és a vezetői stílusa rendkívül elavult” – olvasható a közleményben. A Lomonoszovszkij kerület önkormányzati tisztviselőinek üléséről videó is készült.
Nem is adott annyi pluszt, és élményt, mint Shrek kalandjaiDe vannak pozitívumai, és élvezetes jeleneteiNézzük!A Csizmás, a kandúr önmagában annyira nem olyan rendhagyó ötlet ám, hiszen egy mellékkarakter nem várt – vagy netán épp hogy csendben már az elején bekalkulált (bekalkulált?) – sikere szüljön bátran spin-off-ot, sose azt nézze az ember, ho
A Samsungnak és a Bill & Melinda Gates Alapítványnak köszönhetően a vécék története hamarosan örökre megváltozhat. Kétségkívül nem ez a legsürgősebb ügy, és nem hasonlítható össze olyan kérdésekkel, mint például az éghajlatváltozás. Mégis, a kis lépések végül nagy változásokhoz vezetnek. Ráadásul a vécét még 1596-ban találták fel, ami azt
A pikkelysömörben (psoriasisban) szenvedő betegeknek különösen fontos odafigyelniük egészségükre, a normál testsúly megtartására és bizonyos rossz szokások, káros szenvedélyek mellőzésére.
A palota külön nyilatkozatott adott ki, hogy még a félreértések előtt tisztázza, miért nem volt rá módja Katalin hercegnének, hogy Erzsébet királynő mellett lehessen a 96 éves uralkodó utolsó perceiben.
A résztvevők sem tudják, hogy szabad-e bulizni háborús időkben, de azt látják az ismeretségi körükben, hogy mindenki depressziós - derül ki a Deutsche Welle videójából.
A Bátaszéki Rendőrőrs körzeti megbízottja az 56-os főúton tartott álló ellenőrzést, amikor egy sárga színű pótkocsit húzó autó tűnt fel neki szeptember 7-én délután, ezért megállította. Ellenőrizte a sofőr, a kocsi és az utánfutó adatait is. A járőr először azt hitte, rosszul lát, de nem. A pótkocsi okmányában és a nyilvántartórendszerben talált ad
Az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjkérdés egy széles vállalkozói kör számára továbbra sincs megoldva Magyarországon.
III. Károly édesanyja, II. Erzsébet királynő csütörtök este, életének 97., uralkodásának 71. esztendejében elhunyt. Halálának pillanatától elsőszülött fia, a 73 esztendős addigi trónörökös, Károly a brit uralkodó, aki III. Károly néven lépett trónra. Az Egyesült Királyság trónöröklési törvényei azonban előírják, hogy az uralkodók halála esetén össz
A vádirat szerint a vádlott 2022. március 27-én egy XI. kerületi lakásban kokaint fogyasztott és kiszámíthatatlanul, agresszívan viselkedett, emiatt a nála tartózkodó lány ismerőse elhagyta a lakást. A vádlott a lakás egyik ablakából üvölteni kezdett a ház bejárati ajtaján kilépő fiatal lánnyal, és egy kést hajított felé, ami a járdára esett, majd
Az idei, 35. Bábolnai Gazdanapokon már 4. alkalommal került megrendezésre, a Magyar Mezőgazdaság Kft. által megszervezésre a Szakiskolai Nap. A mára már „felnőtt” nagy sikerű rendezvényen idén is közel 900 mezőgazdasági technikumi és szakképző iskolai (szakiskolai) tanuló vett részt.
Csak akkor lehet sikeres a segítő szakma, ha az egy közösségi ügy – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton Nyíregyházán.
A magyarok igénylik a fenntartható vásárlást jutalmazó kezdeményezéseket. A lakosság negyede hajlandó jelentős vásárlási és szokásbeli változtatásokra a fenntarthatóság jegyében.