Van ebben az egész közösségi költségvetésdiben egyféle látszatkeltés. Amivel a megválasztott városvezetés foglalkoztatni igyekszik az közönségét, mondván, valamennyi pénzt elkülönítünk, és várjuk a javító ötleteidet.
A pandémia kezdete óta a hazai vállalatok általánosságban mérsékelt sikerrel vették az informatika terén felmerülő akadályokat, és még van hová fejlődniük. Ebben a cégvezetők várakozásai szerint hatékony segítséget nyújtanak nekik a digitális megoldások és a feltörekvő technológiák. Ez derül ki a Dell Technologies nem reprezentatív felméréséből, am
Kezdődik a színházi szezon, így szüksége is van a jó formára Bodrogi Gyulának, ugyanis minden vágya, hogy visszatérhessen a világot jelentő deszkákra. Az örökké jó kedélyű művész igyekszik folyamatosan karbantartani magát, járógépezik, sokat sétál, de persze messzebbre inkább autóval indul el. Minderről a szerdánként megjelenő hot! magazinban mesél
A Vállalkozások regionális munkaerő támogatását eddig összesen 1,7 milliárd forint értékben ítélték meg a munkaadóknak. A Technológiai és Ipari Minisztérium szerint ígéretes a folytatás is: mostanáig közel 3500 vidéki álláskereső után kértek mintegy 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a cégek.
A máj nagy és komplex anyagcsere szervünk, amely a szervezet lényegében valamennyi anyagcsere folyamatában részt vesz. A mintegy 1,5 kg súlyú szerv fehérjéket és zsírokat termel, tápanyagokat tárol és tisztítja a vért. A szív naponta mintegy 2000 liter vért pumpál keresztül a májon. Milyen csodákra képes a májunk?
Kisebb csökkenéssel, negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Három budapesti kerületen keresztül üldözték az rendőrök azt a 25 éves fiatalt, aki először majdnem eltrafált egy kamiont, majd a vonat elé zuhant a sínekre. Életét az őt üldöző zsaruknak köszönheti: ugyanis ők rángatták ki a roncsból a vonat érkezése előtt.
Különleges beszélgetésnek lehettek szemtanúi a nézők, hiszen Miller Dávid anyukája, Ullmann Mónika volt a Reggeli vendége. Többek között mesélt a kedden induló Budapesti Klasszikus Film Maratonról, amin ingyenes vetítésekkel is találkozhatunk. De arról is beszélt, hogy a koronavírus eléggé megnehezítette a Keresztanyu forgatásait, mindemellett pedi
Sok egyéni vállalkozót érint a KATA adónem ősztől esedékes változása, nagy részüknek más adózási vagy vállalkozási formát kell választaniuk. A szeptember 30-i határidő előtt érdemes a vállalkozás banki ügyeit is rendbe tenni és nyitni egy kedvezményes vállalkozói bankszámlát, akár 0 forintos számlavezetési díjjal.
Volodimir Zelenszkij elmondta, az ukrán csapatok mostanra több mint 6 ezer négyzetkilométert foglaltak vissza az orosz ellenőrzés alól szeptemberben, de folytatják az ellentámadást.
Meddig számolható el, és helyezhető levonásba az áfa a jogelőd cég nevére érkező közműszámla alapján? – kérdezte olvasónk. Dr. Kelemen László adószakértő, jogász válaszolt.
Szeptember 15-én lép hatályba a belügyminisztérium rendelete, melyet Pintér Sándor írt alá és melyek az abortusz szabályozására vonatkoznak. Szeptember 15-től minden abortuszra váró nőnek át kell esnie egy lelkileg nagyon megterhelő procedúrán.
Berényi Viktória tölti be 2022. augusztusától a Matild Palota sales igazgatói pozícióját. A szálloda értékesítési céljainak elérése érdekében folyamatosan felügyeli és koordinálja az értékesítési csapat munkáját a mindennapok során, és biztosítja hatékony képzésüket. Értékesítési vezetőként döntő szerepet játszik a vállalkozás fejlesztésére irányu