Több százezer kisadózó életét forgatta fel a kata szabályainak szeptember 1-jén életbe lépett módosítása. A hirtelen válaszút elé került vállalkozóknak nem sok idejük maradt kigondolni, hogyan tovább, pedig nagyon is lényeges megtalálni azt a működési formát, amely a legkedvezőbb alternatíva lehet a továbbiakban. Bár a határidőn már túl vagyunk, ér
Magyarország a felhőszolgáltatások terén több szempontból is piacvezető a régióban, hazánkban elsősorban a költségcsökkentési vágy fűti a felhősítést. Ezt állapította meg az SAP és a Kantar legújabb közös kutatása, melyről az SAP NOW konferencián számoltak be. Az idén 50 éves SAP Magyarországon 25 éve van jelen önálló leányvállalattal, melynek alka
Nem sok jóra számíthat az a férfi, aki ellen a napokban emelt vádat a XI. és a XXII. Kerületi Ügyészség. A hatóság szerint a 24 éves fiatal magából kikelve garázdálkodott még pár hónappal ezelőtt a XI. kerületben.
Egy forró júliusi délutánon másfél percig folyatni a csapot, csak hogy jéghideg vizet kortyolhassunk a kánikulában - kéz a szívre, valószínűleg mindenki legalább egyszer elkövette idén ezt a világ számos országában elképzelhetetlen és felháborodásra okot adó tettet, és kisebb-nagyobb szégyenérzettel élvezte is a frissítőt. Bármennyire is elképzelhe
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
Nemzeti ünnep van Kozmicke Kormoránban, amely az egykori szocialista országok egyesülésével jött létre. A köztévé bemondónője lelkesen tudósít az országszerte zajló ünnepségekről. Sok minden ismerős lehet ebben az előadásban azoknak, akik éltek a rendszerváltás előtt. Meg azoknak is, akik nem.
A vizsgálat első eredményei szerint a tüzet meghibásodott, töltés alatt álló akkumulátorok okozták. Az áldozatok többsége annak a szállónak az alkalmazottja, amelynek az aljában a bemutatóterem található. A legtöbben füstmérgezést szenvedtek. A tragédia miatt Narendra Modi indiai miniszterelnök is részvétét nyilvánította, valamint kártérítést ígért
Gálaműsort tartottak annak az idős asszonynak a tiszteletére, aki egy Jézust ábrázoló freskót próbált meg restaurálni 10 évvel ezelőtt Spanyolországban. Az eredetitől teljesen eltérő végeredmény annak idején nevetség tárgya lett az alkotóval együtt. Azóta viszont százezrek zarándokoltak el a településre, és mintegy félmillió eurót hagytak ott.
Egy új nyugdíjrangsor szerint 2022 egyike lesz azon éveknek, amikor a legrosszabb nyugdíjba menni. Kiderül az is, Magyarország hányadik helyen végzett a listán.
Eddig csak férfiak vettek részt a hercegi virrasztásokon, ám Anna hercegnő, II. Erzsébet elsőszülött gyermeke szakított ezzel az ősi hagyománnyal, és három bátyjával, Eduárddal, Andrással és III. Károly királlyal együtt virrasztott édesanyjuk koporsója mellett.
A legendás filmrendező Svájcban jogi segítséget vett igénybe önkéntes távozásához, mivel az orvosi jelentés szerint több, cselekvőképtelenséggel járó betegségben is szenvedett.
Minden bizonnyal Robert Lewandowskit figyeli ma este a legtöbb kamera majd a labdarúgó Bajnokok Ligája rangadóján. A lengyel szupersztár, aki átmentette németországi formáját a Barcelonához is, a távozása óta először játszik a Bayern ellen.
A szerdai Bajnokok Ligája-játéknap magyar szempontból legizgalmasabb párharcát a Santiago Bernabéu Stadionban játsszák, ahol a címvédő, spanyol Real Madrid a három magyar válogatott futballistát foglalkoztató, német RB Leipziget fogadja (M4, 21).
Rossz egészségügyi állapotban lehet az újonnan kikiáltott brit uralkodó, a nép aggódik – vajon Iii. Károly király tényleg olyan beteg, mint azt sokan gondolják? Az orvos most válaszolt, és kifejtette, milyen betegségekről árulkodhatnak a király duzzadt és vörös ujjai.
Yvette Broch az M4 Sportnak mesélt arról, mivel töltötte azt az időt, amíg szüneteltette a karrierjét, miért tért vissza és mik a céljai a Győrrel ebben a szezonban.
A rapper és szerelme, Judie nemrégiben egy különleges helyszínen randevúztak, a Balatonon hajókáztak. Rájuk is fért egy kis kikapcsolódás, a nyáron mindketten nagyon sokat dolgoztak….
A jövőben a korábban megszokottnál több mint egy órával korábban, már 23.45-kor lekapcsolják a párizsi Eiffel-torony díszkivilágítását - ez is része annak az energiatakarékossági programnak, amelyet Anne Hidalgo, a francia főváros polgármestere jelentette be kedden.
Az adaptogének egy rendkívül hasznos gyógynövénycsoportot alkotnak, amelynek tagjai segítik a stresszhez való alkalmazkodást. A stresszmentes élet legtöbbünknek csak álom, de talán nem is ez a cél. Stresszforrások mindig voltak és lesznek is, mégsem mindig és mindenkire egyformán fejtik ki a hatásukat. Mi lehet a magyarázat arra, hogy egyikünk jobb
A Covid19-világjárvány 2020 eleji kitörése óta az EU, az uniós tagállamok és az európai pénzügyi intézmények az „Európa együtt” égisze alatt 47,7 milliárd euró összegben folyósítottak segélyeket a partnerországoknak a világjárvány és következményei kezeléséhez.