Az A70, avagy a harmadik generációs Supra, amely lényegében megalapozta az utódja sikerét, sőt, egyes aspektusaiban még többet is nyújtott annál. Az 1986-ban bemutatott változat ugyanis a szögletes, letisztult formatervet bukólámpákkal egészítette ki, ráadásul akár 232 lóerős is lehetett a 3,0 literes, 7M-GE kódú sorhatossal. Sőt, Japánban még a 24
Toto Wolff szerint ha nem járna büntetés a motorcserék miatt, akkor minden versenyre új egységeket tennének be a csapatok. A 2022-es szezon második felében egyre több versenyzőnek kell szembenéznie a szankciókkal, ugyanis az alakulatok átlépik a megengedett motorkomponens számot. Az Olasz Nagydíjon 9 versenyzőt érintett a szabályozás, ám Hollandiáb
A Magyar Divat & Design Ügynökség (Mddü) nemzetközi mentoringprogramjában résztvevő nyolc magyar márka vesz részt legújabb kollekcióival az idei milánói divathéten szeptember 20. és 26. között a Budapest Select ernyőmárka alatt, amelyet a magyar tervezők darabjainak külföldi bemutatására hoztak létre - mondta el Forintos-Szűcs Anita, az Mddü általá
Nap mint nap előfordulnak velünk különféle bőrhibák, melyek gyakran kisebb, ritkábban nagyobb kiterjedésű gyulladással, gennytermelődéssel járnak, nem ritka a furunkulus nevű, szőrtüszőgyulladásból kialakuló bőrbetegség sem, amivel súlyosabb esetben mindenképpen szakorvoshoz kell fordulnunk. Tudd meg, mi az a furunkulus és hogyan történik a furunku
A légkörben jelen lévő, közvetlenül emittált szennyező anyagok átalakulásai során az embert és a környezetét súlyosan veszélyeztető vegyületek képződhetnek, amelyek különböző, kellemetlen szagok formájában jelennek meg.
A Rosznyeft orosz olajipari nagyvállalat közölte, hogy a németországi egységének e heti lefoglalása törvénytelen volt, és hogy minden intézkedést meg fog tenni a vagyontárgyak tulajdonjogának védelme érdekében – számol be a hírről a Bloomberg.
Mintegy kétszáz hazai település csatlakozott a mobilitási héthez, Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken.
Bár korábban sokan attól tartottak, hogy ezeket az intézkedéseket a gazdasági helyzet hatására visszavonják, Gulyás Gergely szerint ezt nem tehetik meg, amíg fennállnak a szankciók.
Az egész világot lesújtotta II. Erzsébet királynő halála, a kezdeti gyász azonban hamarosan átadta helyét a nosztalgiának. Ha a hétvégét ennek jegyében a királyi családdal töltenétek, Mózes Zsófi ezeket a filmeket ajánlja:
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Korda György és Balázs Klári kapcsán: fiatalok tömegei hallgatják újra dalaikat – leginkább egyet, a Repteret –, sőt: éneklik velük az egymást érő fellépéseiken. Korda Gyuri lenne mindenki pajkos nagypapája? A jelenség nyomába eredtünk!
A minőséget és az energiahatékonyságot is javító technológiát dolgoztak ki a Pick Szeged Zrt. felkérésére a Műegyetem kutatói a vállalattal közösen, az új műszaki megoldás során egy algoritmus segíti a szalámik érlelési folyamatának megtervezését és nyomon követését - tájékoztatta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pénteken az MTI-t.
A Mi Hazánk Mozgalom szerint az illegális migránsok és az embercsempészek elrettentése érdekében tűzparancsot kellene kapniuk a rendőröknek és a katonáknak a határon - erről a párt alelnöke beszélt szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.
Szinte az utolsók között, hatalmas késéssel érkezett meg Vilmos herceg II. Erzsébet királynő nyilvános búcsúztatójához. A londoni tömeg hosszú, végeláthatatlannak tűnő sorokban állnak órák óta, hogy leróják kegyeletüket elhunyt uralkodójuk felé, amikor pedig az új trónörökös is megérkezett, nem várt reakció fogadta.
Az esküvőknek megvannak a maga szabályaik, ezek eseményenként, országonként és vallásonként eltérnek, de azért vannak olyan alapvetések, melyek mindenhol kötelező érvényűek, ha vendégként veszünk részt egy esküvőn.
Ez is felmerült Klasszis podcastunk hazai makrogazdasági elemzőket megszólaltató sorozatában. Amelyben ezúttal is a vélhetően mindenkit leginkább foglalkoztató témákat boncolgattuk: megállhat-e az infláció 20 százaléknál, amely elérését már szinte kész tényként kezeli mindenki? Tényleg biztosra vehető, hogy október 1-jétől már a hazai magánsze
Miközben a nagy gyártók sorra jelentik be, hogy mikortól gyártanak kizárólag elektromos hajtású autókat, addig a Toyota mintha túl kényelmes lenne ezen a területen. Ők továbbra is komoly összegeket költenek a hibrid hajtás fejlesztésére, és egy másik tiszta technológia terén is úttörőnek számítanak. Egyelőre nem látszik, hogy a stratégiájuk totális
Szombaton, a Kormányinfón Gulyás Gergellyel együtt résztvevő Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette a kis- és középvállalkozások megmentését célzó tervet, melyet a mai kormányülésen fogadott el a kabinet.
A JQA japán tanúsító szervezet a svájci székhelyű IQNET Nemzetközi Tanúsító Hálózattal közösen - hagyományt teremtve - 2022-ben huszonkettedik alkalommal hirdette meg a Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzversenyt a 7-15 éves korosztály számára, az UNICEF Tokyo Iroda támogatásával.
Elképesztő, de általában bejönnek a jóslatai annak az asszonynak, aki II. Erzsébet halálát előre látta, sőt néhai férjéét, Fülöp hercegét is. Még a Brexitről, valamint Meghan Markle és Harry herceg távozásáról is tudott.
Max Verstappen szerint nagyon fontos lesz az a Red Bull számára, hogy megfelelő módon élvezzék ki az idei sikersorozatukat. A holland pilóta előnye már olyan nagy az egyéni bajnokságban, hogy akár már Szingapúrban bebiztosíthatja a bajnoki címét. A Red Bull kiválósága az Olasz Nagydíjon zsinórban az 5. futamgyőzelmét ünnepelhette és ezzel már 116 p
Noha voltak nyertes csatái az ukrán hadseregnek, és képesek voltak az oroszokkal szemben előre törni, de Volodimir Zelenszkij szerint korai lenne kijelenteni, hogy a háború menetét meg tudták fordítani. Az ukrán elnök úgy látja, még egy darabig háborúban fognak állni Oroszországgal.
A kormány az energiaintenzív termelő kis- és közepes vállalkozásokat támogató programot fogadott el - közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a kormányinfón.
Épphogy feleszmélt az ország egy része a csütörtöki vihar sokkjából, máris újabb borzolhatja a kedélyeket. Vasárnapra a Duna körüli területeken több tíz kilométer per órás viharos széllőkésekkel érkezik egy mediterrán ciklon, ami valamennyi településen otthagyhatja a nyomát.