Persze, a divat változik, a stílus örök, viszont vannak olyan viseletek, amikkel azért mellé lehet lőni és nem lesz tökéletes, harmonikus az összhang. Összegyűjtöttünk 3 divatbakit, amit könnyű elkövetni ősszel és télen, amikor sokszor csak a praktikusságra figyelünk.
A lila párt elnöke egyre kínosabbá válik a tagság és a szimpatizánsok körében is, Somogyi Zoltán például azt írta róla, nem vele csináltatná meg a szúnyoghálóját, Vásárhelyi Mária nagy tévedésről írt.
Az európai hivatalnokok újabb felelősségáthárítási kísérletének nevezte Vlagyimir Putyin azt az ötletet, hogy neki küldjék tovább a megugrott gázszámlákat.
Történelmi távlatban is példa nélküli az, hogy Magyarország kénytelen kukoricát importálni saját szükségletei kielégítésére, mert a hazai termés nem fedezi a belső igényeket. A tengeri betakarítása még ezt követően zajlik, de a becslések szerint akár 2 millió tonna is hiányozhat a hazai piacról, miközben Magyarország hagyományosan nagy kukoricaterm
„Az ufóktól nem kell félni – summázza Imre bácsi, miután leszállunk a vasútállomásnál –, nem emberek ezek, hogy félni kelljen tőlük.” Hangoscikk-sorozatunk 19. része.
Mitől függ, hogy milyen reakciót adunk egy stresszhelyzetre? Hogy függ össze a kompetenciaérzés, az önbizalom és a reziliencia? Honnan tudhatjuk, hogy erős a lelki izomzatunk?
Nem csak az akkumulátoros-elektromos technológiákra kellene hagyatkozni az autóipari átállásban a BMW vezérigazgatója szerint. Beláthatatlan következmények fenyegetik az európai autóipart, ugyanakkor a német autógyár sem marad ki a buliból: az épülő debreceni gyáruk éppen az elektromos meghajtásra épül, ráadásul beköltözik melléjük a világ egyik le
Az ukrán hadsereg mostanra több mint 6000 négyzetkilométert foglalt vissza Kelet-Ukrajnában. Izyum újra ukrán kézre került, és lassan Harkov megye teljes területét visszaszerzi az ukrán haderő. Jelenleg az Oszkol folyó mentén húzódik a frontvonal. Az oroszok a Donyec-medencébe összpontosították az erőiket, azonban az ukránoknak ott is sikerült terü
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke elmondta, a szilva Magyarországon a harmadik legnagyobb mennyiségben termesztett gyümölcs az alma és a meggy után. Közel 7000 hektáron termesztik, melynek 70 százaléka három megyében, Bács-Kiskun, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében koncentrálódik.
Egymillió forintos fődíjjal hirdet vízrajzi térképek témájában képzőművészeti pályázatot a Vízügy Duna Múzeuma és a budapesti Várfok Galéria. A műveket jövő év március 31-ig várják.
Az Európai Bizottság elfogadta a médiaszabadságról (hivatalos nevén „a tömegtájékoztatás szabadságáról”) szóló európai jogszabályt, amely az EU-n belüli médiapluralizmus és -függetlenség védelmét szolgáló új szabályrendszert alkot.
A Szingapúri Nagydíjtól kezdve Fernando Alonso lesz a legtöbb Forma-1-es versenyen elinduló pilóta, hiszen a 41 esztendős spanyol Kimi Räikkönen 349 futamos rekordját készül átadni a múltnak. Alonso azonban még egyáltalán nem mutatja annak a jeleit, hogy be akarná fejezni, ugyanis egy új projektbe vág bele az Aston Martin színeiben a jövő évtől kez
Jogi kötelezettsége a hazai távközlési cégeknek több ezer, jelentős részben egyáltalán nem használt nyilvános telefon fenntartása, pedig a vandálok vágyainak kielégítésén túl már zömében csak segélyhívásokra használják ezeket. Az elmúlt hetekben a Magyar Telekom tömeges leszerelésbe kezdett, de állításuk szerint ez nem érinti a szolgáltatói kötelez
Még mindig nagyon magas a parlagfű pollenkoncentrációja, ezért a lakosság segítségét továbbra is kéri a Nemzeti Népegészségügyi Központ - írják közleményükben.
Különleges este keretében tér vissza a színpadra Marge. Megmutja, hogyan lehet egy lemez és egy alkotási folyamat önmagán is túlmutató, és hogy hogyan lehet egy előadó reményt adó, inspiráló és mendéket nyújtó a legnehezebb helyzetekben is. Az Akváriumban rendeződő koncerttel jól indul majd az ősz, ráadásul civil szervezetekkel is megismerkedhetsz.
Az "eCar-Service" szolgáltatással a Bliesgau-Garage kibővíti szolgáltatásainak körét. A vállalat minden márkához biztosítja műhelyszolgáltatását az elektromos járművekhez. Az új „eCar-Service” kiegészítő tábla átadása a Bliesgau-Garage-nak: Werner Steber, Martin Bitsch, Jutta Bitsch, Jeffrey Kilian és Niklas Burmester A Bliesgau-Garage az első oly
Az Agrárminisztérium társadalmi vitára bocsátotta a KAP Stratégiai Terv környezeti értékelési dokumentumát. A véleményezés határideje: 2022. október 3.
Magyarországon soha nem voltak ennyire népszerűek a napelemek, mint napjainkban. Ezek ugyanis mindenféle kritika ellenére menekülőutat jelentenek számtalan szempont szerint
A legjobb innovátorok és start-up vállalkozások pénzügyi és fejlesztési támogatására létrehozott, bemutatkozási lehetőséggel egybekötött Basf Innovation Hub 2022 rendezvényre a jelentkezési határidő két héttel, szeptember 30-án éjfélig meghosszabbodik – jelentette be a Basf vegyipari vállalat szervezőcsapata.