Tartósan beépült az otthoni munkavégzés a vállalatok foglalkoztatási gyakorlatába és a munkavállalók alkalmazási elvárásaiba a müncheni ifo gazdaságkutató intézet 27 országban végzett felmérése alapján.
A vacsorai etikett túlmutat az asztalról való könyöklésen és egy megköszönésen az este végén. Mutatunk pár dolgot, amire érdemes odafigyelni, mielőtt becsengetünk. Ne érkezzünk túl korán A vacsora az egyetlen dolog, amire nem szabad korán érkezni. Bár a késés a legtöbb esetben tiszteletlenségnek számít, egy kis későbbi érkezés mégis belefé
A filmipar legendás alakja bejelentette visszavonulását: még egy utolsó film és nyugdíjba megy Woody Allen. Új tervekkel néz a jövőbe, egy másik szakmában képzeli el a következő éveket.
A jövő hét elején még hideg levegő alakítja az időjárást: a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre és élénk szélre kell számítani, és több helyen lehet zápor is, a napi maximumok 13-18 fok között várhatók. A hét közepétől megszűnik a csapadék esélye, az éjszakák egyre hidegebbek lesznek, pénteken talajmenti fagy is előfordulhat és csak a
Állítólag szexuális segédeszköz segíthette sikerhez az amerikai Hans Niemannt a sakkvilágbajnok Magnus Carlsen elleni játszmájában, legalábbis sokak szerint ez állhat a megmagyarázhatatlan győzelem mögött.
Minden képzeletet felülmúló biztonsági intézkedéseket tesz a brit rendőrség, többek között azért is, mert II. Erzsébet temetésére több európai vezetőt is várnak.
Ha az USA salak pályáin versenyeznek, akkor mindig benne van a pakliban a nagy baleset. Most újra megtörtént a baj. A NASCAR nevelőszériáiban több szakág, és ezekben a szakágakban is több autótípus versenyzik. Itt éppen egy Late Model verseny volt, méghozzá a Wissotta 100 hely stock car futam, melyet az I-94 Speedwayen tartottak, Minnesotában. A
Egy nap alatt két baleset is történt vasúti átjáróban. Vásárosdombónál egy kocsi a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre, Egyed-Rábacsanak közelében pedig egy autós szintén figyelmen kívül hagyva a tilos jelzést mutató fénysorompót, egy vonat oldalának csapódott.
Nagyon komoly intézkedéseket tesznek Londonban a királynő temetése miatt. Szeptember 19-én hétfőn a világ vezetői is végső búcsút vesznek II. Erzsébettől, már az is kiderült, hogy Magyarországot Novák Katalin képviseli majd.
Az 1985-ös kettős gyilkosság elkövetője csak akkor állt le a döfésekkel, amikor megakadt a nő testében a disznóvágáshoz használt konyhakés. Rumi Béla agglegény volt, alkoholista, és talán abban a hitben élt, hogy van köztük valami az asszonnyal, aki közben boldog házasságban élt. Az egyik utolsó magyarországi kivégzett és bűntettének története.
"A magyar közintézményekben elrendelt 18 fok akkor lehet 20 fok, ha Ukrajnába visszatér a békeidő” – nyilatkozta Palkovics László az atv.hu-nak adott interjújában. Megszólalt az árstopról, a távhőről és a vasárnapi boltzárról is a miniszter.
Bár a fizikai bankkártyákat korai lenne még nyugdíjba küldeni, hosszabb távon jó eséllyel visszaszorulnak az okoseszközös fizetések, ugyanis kiemelkedő növekedést mutatnak - közölte a K&H. A pénzintézetnél a négy fizetési megoldás, a "digitális kvartett" - az Apple Pay, a Google Pay, a Garmin Pay, Xiaomi Pay - augusztusban átlépte a 3 milliós t
A Ferrari 2022-es szezonja eddig egy hullámvasút utazáshoz hasonlítható. A szezonkezdetük rendkívül jól sikerült és egy ideig mindkét bajnokságot vezették, azonban a sorozatos baklövéseiknek köszönhetően jelentős hátrányba kerültek a Red Bullhoz képest. A Scuderia egykori elnöke, Luca di Montezemolo szerint pedig a szurkolók felől érkező kritikák t
A legveszélyesebb, hirtelen fellépő megbetegedések közé tartoznak a különféle infarktusok, melyek között a legtipikusabb esetek a szívinfarktus (azaz szívroham), illetve az agyi infarktus, más néven agyi érkatasztrófa (stroke, agyvérzés). Nézzük, mi az infarktus jelei, milyen tünetek figyelmeztetnek a szívinfarktusra, mik az agyi infarktus jelei?
Nem azért tettünk vállalásokat, hogy elkábítsuk az Európai Bizottságot - mondta mai sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor. “Ezért másodlagos jelentőségű, hogy az Európai Bizottság javaslata milyen szankciós elemeket tartalmaz” - jelentette ki az EU-s 3000 milliárd esetleges felfüggesztéséről.
II. Erzsébet királynőt szeptember 19-én helyezik végső nyugalomra. Egészen megdöbbentő, mintegy 1000 évre visszanyúló oka van annak, miért temetik ólomkoporsóba.
"A magyar közintézményekben elrendelt 18 fok akkor lehet 20 fok, ha Ukrajnába visszatér a békeidő” – nyilatkozta Palkovics László az atv.hu-nak adott interjújában. Megszólalt az árstopról, a távhőről és a vasárnapi boltzárról is a miniszter.