Egy Lamborghini-vezetéssel jobb arcoskodni, mint egy Cartier órával? Erről is szól a Corvinus Egyetem kutatása, amely hat népszerű influnszer posztjai alapján mérte fel a magyar Z-generáció luxusészlelését. Az eredmények szerint a megkérdezett fiatalok a tapasztalati luxusra vágynak inkább a személyes luxuscikkekkel szemben.
A nyolc éve kormányzó szociáldemokraták kapták a legtöbb szavazatot, a második legtöbbet a néppártosodó fasiszták. Mégis a harmadik legtöbb szavazatot kapó Mérsékelt Párt elnöke alakíthat kormányt. Ilyen a svéd politika.
Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke el akarja kerülni Oroszország provokációját, mert amerikai tisztviselők attól tartanak, hogy Vlagyimir Putyin a közelmúltbeli veszteségek kompenzálásaként kiélezheti, esetleg kiterjesztheti a háborút.
Az emberiség évezredek óta használja a mézet annak egészségre gyakorolt áldásos hatása miatt. Egy közelmúltban lezajlott kutatás alapján ez a csodanektár egy igen agresszív, legtöbbször gyógyszerrezisztens kórokozó ellen is védelmet nyújthat.
Sugárterápiás eszközfejlesztést hajthat végre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikai központján belül működő, regionális feladatellátást végző onkoterápiás intézete, miután egy pályázaton 800 millió forintot nyertek.
Előrelépésnek tartja az Európai Bizottság vasárnapi, Magyarországot érintő döntését a területfejlesztési miniszter. Navracsics Tibor azt mondta, ezzel megnyílik az út az újjáépítési alappal és a kohéziós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások gyors lezárása előtt.
A 25 éves sportolónő a tavalyi év végén beszélt először traumáiról, majd mentális, testi valamint szexuális bántalmazással vádolta meg édesapját. Szilágyi Zoltán a botrány kirobbanása után jogi útra terelte az ügyet.
A Mercedes műszaki igazgatója, Mike Elliott felállította a Mercedes ambícióit a 2022-es Forma-1-es szezon hátralévő 6 versenyére. A brackley-i istálló legalább egy versenyt meg szeretne nyerni, de tisztában vannak azzal, hogy nem lesz könnyű dolguk. Az Ezüst Nyilaknak az idei legrosszabb évaduk a turbóhibrid éra 2014-es kezdete óta. A W13 az eddigi
Az oroszok képtelenek valós katonai sikereket elérni, így egyre többször civil célpontok elleni támadásokat intéznek. Így volt vasárnap is, amikor egy pszichiátriai kórházat lőttek rakétákkal. De erről a stratégiáról ír a brit hírszerzés is. Vasárnap esti háborús összefoglaló.
Bár a kormányzat által támogatott ingyenes méhnyakrák-szűréseket egyre többen veszik igénybe, a figyelemfelhívás továbbra is kulcsfontosságú - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára vasárnap Szarvason.
Kis Grófo az utóbbi években Magyarország egyik legismertebb zenésze lett. Bár elképesztő fiatalon futott be, mégsem szállt el magától. Elmondta, ez édesapja, felesége és Isten érdeme.
A Duran Duran és az Arcadia frontembere október 27-én tölti be a 64. életévét, a nők pedig a mai napig bálványozzák őt, pedig sokat változott az évek során.
A férfiak egyik legnagyobb rémálma az, hogy lekonyul a szerszámuk, amikor nem kéne. Ám az erekció átmeneti elvesztése semmiképp sem jelenti a világ végét, sőt, még jót is hozhat az életetekbe. PoliLili szokatlan módon közelíti meg, hogy lehet a lehető legtöbbet kihozni egy ilyen helyzetből. Egy biztos: pánikolni nem szabad!
Eljegyezték a Budapesti Operettszínház balerináját, Nikit, akire júniusban ráomlott egy ház tetőszerkezete a Jókai utcában. Az eseményhez az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet biztosított meghitt, szakrális helyszínt.
A főpolgármester szerint a Magyarországnak szánt, de visszatartott uniós pénzek ügyében a kormánynak a jogállam és a súlyos megszorítások között kell választania.
Veszekedni mindenki szokott, bár többségében senki sem szeret. Miért félünk úgy a vitáktól és miért van olyan romboló hatása? Hogyan lehet a javunkra fordítani?
Megdöbbentő eredmények születtek egy kutatás során. Kiderült, hogy a WiFi eszközök komoly termékenységi problémákat idézhetnek elő a férfiak körében. Éppen ezért, akik családalapítás előtt állnak vagy már próbálkoznak is, érdemes tudniuk a potenciális veszélyekről!
Június 27-én egy pillanat alatt megváltozott a Budapesti Operettszínház táncművészének élete. Niki épp szerelmével, Bakácsi Benjáminnal sétált az utcán, amikor az omlás történt, és a lány a törmelék alá kerülve súlyos sérüléseket szenvedett.
Nyolcvanéves a magyar filmtörténet egyik legszebb snittje a havasokban kanyargó vonat néma utasaival: 1942 szeptemberében mutatták be Szőts István korszakos alkotását a velencei filmfesztiválon. Az Emberek a havason alapmű, amelyet legalább egyszer mindenkinek látnia kell.
Hiába próbálta a szavazóurnákhoz csábítani a választókat, az ellenzék végül elveszítette az időközi önkormányzati választást a kormánypárt jelöltjével szemben. A csúfos vereség azonban szoros versenyben jött ki, de így sem jött be Fekete-Győr András jóslata, miszerint könnyen legyőzik a Fidesz-KDNP jelöltjét. Úgy tűnik sem az infláció, a háború és
Magasvérnyomás-betegségről akkor beszélünk, ha 3 különböző időpontban, nyugodt körülmények között mért érték átlaga meghaladja a 140 Hgmm-es szisztolés vagy a 90 Hgmm-es diasztolés értéket.
Számos változást jeleznek a bolygók erre a hétre. Ám ezúttal nagyszerű lehetőségeket sodorhat utunkba a sors, persze csak akkor, ha kellően nyitottak vagyunk rá. Vajon mit jelez még a heti horoszkóp?
A budapesti Xantus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium közzétett néhány álláshirdetést. Jelenleg három feladatra keresnek alkalmazottakat, az érdekes része a hirdetésnek, azonban a bérezés.
Megdöbbentő eredmények születtek egy kutatás során. Kiderült, hogy a WiFi eszközök komoly termékenységi problémákat idézhetnek elő a férfiak körében. Éppen ezért, akik családalapítás előtt állnak vagy már próbálkoznak is, érdemes tudniuk a potenciális veszélyekről!
Tisztában vagyunk a 16. századi francia orvos és jós, Nostradamus különleges képességével, miszerint állítólag képes volt megjósolni. De sose találnád ki, minek a használatával fokozta pszichikai képességet, amelynek köszönhetően megjósolta a Ii. világháború eljövetelét vagy a 9/11-et.