2022. szeptember 19. hétfő

szept. 19
11:54
Vérlázító, hogyan lopta el a show-t az esküvőn a gátlástalan anyós: a menyasszony tajtékzott a dühtől (Femcafe)
Bizarr, de igaz: az ifjú menyasszony esküvőjére árnyékot vetett a Ii. Erzsébet halála utáni általános gyászhangulat.
szept. 19
11:54
Megvan, kik alkotják Dobrev Klára árnyékkormányát (SzMo)
Egyetlen olyan tagja van az árnyékkormánynak, aki nem választott képviselő.
szept. 19
11:54
Érvénybe lépett az oroszokkal szembeni beutazási korlátozás (Demokrata)
Lengyelország a balti államokkal kötött megállapodás alapján szintén bevezetni készül a szigorításokat.
szept. 19
11:54
Az iráni rendőrség szerint „szerencsétlen baleset”, hogy halálra vertek egy 22 éves nőt (Mandiner)
Eddig még az volt a hivatalos magyarázat, hogy a nő szívrohamot kapott.
szept. 19
11:54
A psziché háborúja: az ukránok a felszabadításért küzdenek, de miért harcolnak az oroszok? (Helló Magyar)
Hiába lenne a Nyugat támogatása, ha egy elgyötört és gyáva nép lenne az ukrán, akik azt mondogatnák folyamatosan, hogy jobb feladni, hiszen egy óriással küzdenek!
szept. 19
11:54
Várkonyi András aggódik: Mondtak már le előadást amiatt, hogy nem tudják kifűteni a művelődési házat (rtl.hu)
Mindenki Vili bácsija szerint szabad a Barátok közt utáni élet. Szinkronizál, színházban játszik, tanít, de aggódik is a szakma miatt. Azt mondta, mondtak már le előadást amiatt, hogy nem tudják kifűteni a művelődési házat, így anyagilag is problémát jelenthet a következő időszak. Pedig „lehet, hogy 73 éves vagyok, de nekem a munkám lételemem”.
szept. 19
11:54
Saját fotókiállítása nyílik Trokán Nórának (rtl.hu)
Trokán Nóra a színészet mellett a fotózásnak is hódol és szeptember 23-án megnyílik a saját fotókiállítása. A kiállítás egyik különlegessége, hogy a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, Keleti Éva fogja megnyitni.
szept. 19
12:00
Biden: a világ jobb hely volt a királynővel (Infostart)
Az amerikai elnök II. Erzsébet ravatalánál is lerótta kegyeletét.
szept. 19
12:00
Meglepő lépésre készül az EU: válságtermékek gyártására kötelezhetik a vállalatokat (Portfolio)
A hétfőn bejelentett új uniós tervezet értelmében az európai vállalatoknak bizonyos kulcsfontosságú termékekből többet kellene gyártaniuk, és készleteket kell felhalmozniuk - írja a Reuters.
szept. 19
12:00
A következő C-HR? – így érett szériámodellé a Toyota Small SU EV koncepció (Auto Pult)
Bizonyára sokan emlékeznek még a Toyota és a Lexus tavaly év végi „ámokfutására”, amikor Akio Toyoda elnök egy huszárvágással 15 új koncepciót mutatott be, amelyek meghatározzák a két márka jövőjét. Ezek között volt az egyszerűen csak Small SU EV névre keresztelt modell is, amelynek hamarosan bemutatkozhat a sorozatgyártású verziója – legalábbis a
szept. 19
12:00
Felhőátvonulások mellett napsütésre is számíthatunk hétfőn (Biztosító Magazin)
Hétfőn délelőtt az összefüggő felhőtakaró délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot, mögötte északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, majd felhőátvonulások mellett sok napsütés valószínű.
szept. 19
12:00
Tragikomédia: Gyurcsányné helyett Kocsis Máté mutatta be az árnyékminisztereket (Demokrata)
A DK-hívek már meg is fejtették a probléma okát: nyilvánvalóan Orbán Viktor zavarta a vételt.
szept. 19
12:02
Heti időjárás: Eleinte hideg lesz, melegedés csak a hét végén várható (Biztosító Magazin)
A jövő hét elején még hideg levegő alakítja az időjárást: a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre és élénk szélre kell számítani, és több helyen lehet zápor is, a napi maximumok 13-18 fok között várhatók.
szept. 19
12:06
Veszélyben az informatikai rendszerek (Piac és Profit)
A szerveralkatrészek ellátási láncában a Brexit után lehetett először érezni fennakadásokat, az orosz-ukrán háború eredményeként pedig sok termék esetében az árak is a duplájára nőttek. A ServerElite által közel 900 IT szakember és rendszergazda bevonásával végzett online kutatás szerint jelenleg az alkatrészellátás, a márka és a bővíthetőség a leg
szept. 19
12:06
Mi történhetett? Kórházba került Liptai Claudia férje (Blikk)
Pataki Ádám Görögországban sérült meg, amikor egyik szikláról a másikra lépett. A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kórházi kezelésre szorult.
szept. 19
12:06
Alaposan feladja a leckét a királynő temetése a brit hatóságoknak (Infostart)
Több száz állam- és kormányfőt vártak a II. Erzsébet királynő hétfői temetésére. London utcáin pedig rengetegen követik az eseményt. Gál Erika rendőrőrnagy beszélt az InfoRádióban arról, hogy miként garantálják a sok és sokféle státuszú ember biztonságát.
szept. 19
12:06
Végső búcsút vesznek II. Erzsébet királynőtől - percről percre (ATV)
II. Erzsébet királynőt hosszas betegeskedés után, életének 97., uralkodásának 71. évében, szeptember 8-án érte a halál Balmoralban, a királyi család nyári skóciai rezidenciáján. Koporsóját szerdán ravatalozták fel a londoni parlament legősibb épületében, az 1097-ben emelt Westminster Hallban, ahol kilométeres sorokban álltak az emberek, hogy elbúcs
szept. 19
12:06
A Fundamenta 11,5 millió forintos bírságot kapott az MNB-től (Biztosító Magazin)
A Magyar Nemzeti Bank 11,5 millió forint bírságot szabott ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-re, egyebek mellett vállalatirányítási, hitelkockázati, It-biztonsági, valamint betétbiztosítási hiányosságok miatt.
szept. 19
12:06
Schobert Norbi: „Én egy nem kívánt terhességből születtem” (SzMo)
A fitneszguru azt is elárulta, hogy 18 éves korában a családja tönkrement, és azért kellett rendőrnek állnia, hogy tanulhasson.
szept. 19
12:06
Szijjártó: Itt az ideje, hogy az országok összefogjanak a békéért! (Mandiner)
„Fennállásának egyik legfontosabb vizsgája előtt áll a világszervezet” – közölte a miniszter.
szept. 19
12:06
A Ferrari film miatt döbbent meg mindenki Patrick Dempsey haján (Racingline)
Patrick Dempsey amerikai színészt hazánkban is sokan jól ismerik, legtöbben a Grace Klinika című sorozat Dr. Derek Sheperdjeként. Az autósportban jártas olvasóink azonban már biztosan tudják azt is, hogy az 56 éves színész él-hal az autósportért. Olyannyira, hogy korábban hosszútávú versenyeken is indult, beleértve a Le Mans-i 24 órás versenyt is.
szept. 19
12:08
Hont András: Akkor még egyszer (Mandiner)
Ezt most az ún. ellenzékiektől kérdeztem.
szept. 19
12:12
Az MNB megbírságolta a Fundamentát (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 11,5 millió forint bírságot szabott ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-re, egyebek mellett vállalatirányítási, hitelkockázati, IT-biztonsági, valamint betétbiztosítási hiányosságok miatt.
szept. 19
12:12
Matolcsy György elárulta a fenntartható gazdasági növekedés titkos receptjét (Demokrata)
A Magyar Nemzeti Bank elnöke megnyitotta a Budapest Eurázsia Fórumot.
szept. 19
12:12
Biden: Amerika megvédi Tajvant egy esetleges kínai inváziótól (Mandiner)
A világon csak egy Kína van, Tajvan Kína része, és a Kínai Népköztársaság kormánya Kína egyetlen legitim kormánya – reagált Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője.
szept. 19
12:12
Autósok figyelem! Környezetvédelmi razzia lesz a héten az utakon (Autószektor)
Forrás: Technológiai és Ipari Minisztérium Facebook-oldala A bejegyzés szerint a közúti közlekedési környezetvédelmi akció keretében a fővárosban naponta három-három, Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig egy-egy helyszínen végeznek kitereléses közúti ellenőrzést a kormányhivatalok. A műszaki vizsgálóállomásokon is alkalmazott technológiákkal a be
szept. 19
12:12
Fotók: érkeznek a világ vezetői II. Erzsébet temetésére (rtl.hu)
Joe Biden és a néhai uralkodó még élő, korábbi miniszterelnökei is tiszteletüket teszik.
szept. 19
12:12
A gimnázium cáfolja, hogy többet ajánlanának egy takarítónak, mint egy tanárnak (rtl.hu)
A hirdetésben megjelent összeg valójában nem annyi.
szept. 19
12:18
Lakástakarékot marasztalt el az MNB (Privátbankár)
A felügyeletként is eljáró jegybank 11,5 millió forintra bírságolta a Fundamenta-Lakáskasszát.
szept. 19
12:18
Hidegzuhany jön a magyar benzinkutakon szerdától: ezzel sok autós nem számolt (Pénzcentrum)
Szerdán a benzin piaci ára bruttó 8 forinttal emelkedik, a gázolajért pedig bruttó 15 forinttal kell kevesebbet fizetni a hét közepétől azoknak, akikre nem vonatkozik az árstop.
szept. 19
12:18
Már kilencmillió embert kell evakuálni Japánban a Nanmadol tájfun miatt (444.hu)
Puerto Ricón hurrikán, Japánban szupertájfun tombol, és az IPCC jelentése szerint világszerte egyre gyakrabban kell majd számítanunk intenzív trópusi viharokra.
szept. 19
12:18
Erzsébet királynő halála és temetése a saját veszteségeink felett érzett fájdalmat is felidézheti – A pszichológus véleménye (Glamour)
Ma temetik Erzsébet királynőt, amit a világ számtalan országában közvetítenek. Hetven év telt el azóta, hogy II. György királyt eltemették, így meglehetősen régen volt Európában egy ilyen jelentős, kollektív élmény, melynek segítségével kicsit mindannyiunkban felidéződnek a saját veszteségeink, gyászaink.
szept. 19
12:18
Kemény létszámleépítést jelentett be a Twilio (Bitport)
A közel nyolcezer alkalmazott 11 százalékát teszik lapátra. A vállalat vezérigazgatója érdekes érveket hozott fel.
szept. 19
12:18
Marco Rossi: A bennmaradás a cél az A divízióban (Magyar Hírlap)
A magyar labdarúgó-válogatott a németek és az olaszok ellen készül Telkiben.
szept. 19
12:18
Bódi Ábel: Örülhetnek most a libsik, egy papot elvesztettünk miattuk (Mandiner)
Az olyan sérült embereknek, mint Hodász, másra sincs szükségük, csak az Egyházra.
szept. 19
12:18
Mordor, avagy egy falurombolás epizódjai (egy.hu)
Lassan száll elő a por az aszályos nyár után korán sárguló fák lombja közül. A lemenő nap fénye bearanyozza a százéves gazdaság lakóépületét, de néhány pillanatra a sorban húzódó istállók és a szebb napokat élt góré is meleg színekben fürdenek. A házon innen ős-idős körtefa – a sokat látott fa törzsén még mindig élesen látszik a hely, ahol a hajdan
szept. 19
12:20
Fontos része az iskolai tananyagnak a balesetmegelőzés (Magyar Hírlap)
Rétvári Bence emlékeztetett rá: 80 ezer diáknak nyújtottak állami támogatást a Kresz-vizsga megszerzéséhez.
szept. 19
12:24
Egyetlen magyarországi koncertre készül 2023-ban a Kispál és a Borz (Infostart)
Május 12-én, a fővárosban.
szept. 19
12:24
Üzent a bankoknak az EKB: kemény tél jön, fel kell készülni (Portfolio)
Arra kéri az eurózóna bankjait az EKB, hogy készüljenek fel arra, hogy nehéz tél elé nézünk – számol be a hírről a Reuters.
szept. 19
12:24
Bánfi Csilla: Hosszú folyamat az értő olvasástól eljutni az alkotó olvasásig (Könyves Magazin)
Bánfi Csilla: Hosszú folyamat az értő olvasástól eljutni az alkotó olvasásig
szept. 19
12:24
Drámai vallomást tett Schobert Norbi, ezt senki sem hitte volna róla (Promotions)
Schobert Norbi titkát most már az egész ország tudja.
szept. 19
12:24
Varga Judit: Európa nem létezhet nemzetek nélkül (Magyar Hírlap)
Az uniónak a nemzetek együttműködésére kell épülnie.
szept. 19
12:24
Beindította a mémgyárat Dobrevék árnyékkormányos bejelentése (Mandiner)
Az internet sem hagyta szó nélkül a nyögvenyelősen indult bejelentést.
szept. 19
12:24
Elindult a menet a királynő koporsójával, Harry és András herceg most sem visel katonai egyenruhát (rtl.hu)
A közeli családtagok kísérik az uralkodó koporsóját.
szept. 19
12:26
Így alakultak át az erőviszonyok a fővárosban (Mandiner)
A Fidesz-KDNP az elmúlt vasárnap is folytatta a sikersorozatát a fővárosban. A baloldal csak két időközi önkormányzati választást tudott megnyerni április óta.
szept. 19
12:30
A magyar kormány újabb oroszellenes intézkedést vétózott meg az Eu-ban (Blikk)
Magyarország a múlt héten ellenezte azt az EU-javaslatot, hogy az oroszok által elkövetett emberi jogok megsértésének kivizsgálására az ENSZ Emberi Jogi Tanácsától egy külön jelentéstevőt kérjenek fel.
szept. 19
12:30
Híres férfiak, akiket a klasszikus értelemben nem tartanak jóképűnek, de mégis megőrülünk értük (Joy)
Mi nők a legtöbbször nem a külső alapján választunk férfit.
szept. 19
12:30
A tagországok érdeke legalább akkora érték, mint az egység (Demokrata)
A progresszív vonulat úthengerként járja át a világot, egybedöngöl mindent, amit maga előtt lát – mondta Varga Judit Pozsonyban.
szept. 19
12:30
Friss: Szijjártó elmagyarázta, mi az Ensz legfontosabb feladata (Nyugati Fény)
New Yorkba utazik a tárcavezető.
szept. 19
12:30
Elfajult az ellenzéki belharc Jászberényben, bomolhat az önkormányzat (Mandiner)
Ha Gyurcsány nem inti le a DK-s expolgármestert, akkor annak javaslatára napokon belül feloszlathatják Jászberény jobbikos vezetésű önkormányzatát.

Keresés