Jobb a gyümölcscukor, mint a fruktóz? Ez bizony kissé abszurd kérdés, hiszen ugyanarról az anyagról van szó, vagy mégsem? Különben is, miért ne lenne egészséges a fruktóz?
„Meghalt a királynő, éljen a király!” – hangzott II. Erzsébet gyászhírének bejelentésekor. Úgy tűnik, III. Károly trónra lépése után nem is tétlenkedik, kijelentette: meg akarja újítani a brit monarchiát.
Környezetvédő szerveztek az uniós taxonómiarendelet azon fejezeteinek hatályon kívül helyezését követelik, amely a nukleáris energiával és földgázzal kapcsolatos tevékenységeket a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységek körébe sorolja - derült ki az érintett civil szerveztek hétfőn közzétett közös közleményéből.
A világ egyik legnagyobb pénzügyi cégénél simán lepasszolták a régi hardvereket, rajtuk az illusztris ügyfélkör érzékeny adataival. A vállalat - méretéhez képest - aprópénzből megúszta az ügyet.
Sosem volt ennyire fontos a csapatépítés, mint most! A gazdasági körülmények megváltoztak, a jó munkaerő megtartása elsőrendű feladat egy vezető számára, amihez – bár az is nagyon lényeges – de a megfelelő mértékű fizetés ma már kevés. Figyelmet kell fordítani a munkatársak jóllétére, jó közérzetére is, mert az az alapja annak, hogy mind mentálisan
Szomszédját azért támadta meg, mert felbőszítette egy motor hangja. Áldozata élettársát és a segítségükre siető másik szomszédot is súlyosan megsebesítette. Életfogytiglant kapott.
Nem tartalmaz újdonságot Vlagyimir Putyin szerdai bejelentése a részleges mozgósításról, az orosz elnök az utóbbi hetekben már végrehajtotta a műveletet, amely csupán azt jelzi, hogy problémákba ütközik az Ukrajna ellen harcoló alakulatok összeállítása - mondta Volodimir Zelenszkij, az orosz támadás ellen védekező ország államfője a Bild című német
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali hatállyal megtiltotta a SAFIS EVO Inc.-nek, hogy jogosulatlanul bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a társasággal szemben – írja honlapján az MNB.
Leányvállalatainak pénzügyi teljesítménye alapján a Delta Technologies 2022. szeptember 21-én módosította előzetesen kiadott profitvárakozásait. A Delta Systems Kft., valamint a Delta Software Technologies Kft. leányvállalatok elfogadott, 2021-es éves beszámolója alapján a Delta csoportszintű gazdálkodási adatai a 2022. május 11-én kiadott, előzete
Az eső ellenére is csökkent a Balaton vízszintje: a helyzet még nem éri el a történelmi, 37 centis vízállást, de így is drámai látványt nyújt – írja a sonline.hu.
Míg nálunk a történelmi aszály pusztítását, addig Pakisztánban a nyár végi, eddig soha nem látott árvíz okozta károkat veszik számba. Az áradat a hatalmas, nem túl gazdag ázsiai ország harmadát érintette. A helyi sajtó egyre erőteljesebben azt a véleményt hangoztatja, hogy ezért a katasztrófáért a nagy környezetszennyező államoknak kellene jótállni
A győri Széchenyi István Egyetem fontos szereplője a drónkutatásnak.Hamarosan újabb meghatározó mérföldkő következik: a piacra lépés az első saját fejlesztésű drónnal.
Szomszédját azért támadta meg, mert felbőszítette egy motor hangja. Áldozata élettársát és a segítségükre siető másik szomszédot is súlyosan megsebesítette. Életfogytiglant kapott.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is reagált az orosz részleges mozgósítás hírére, valamint ismét a semleges álláspontok elhagyására kérte más országokat.
Ha nem is egyből Tokaj szőlő vesszei jutnak eszébe az embernek, de alaposan rácsodálkozik arra a szolnoki társasházra, amelynek tucatnyi lakója ugyan arról a tőkéről szemezgethet friss szőlőt első emeleti lakása erkélyén, vagy akár a harmadik szinten is. Gigászi méretű növény fejlődött ki egyetlen vesszőből, nagyjából egy tucat család erkélyre fut
A német labdarúgó-válogatott két sztárja is elkapta a koronavírust, Manuel Neuer és Leon Goretzka sem szerepelhet a Magyarország elleni Nemzetek Ligája-találkozón.
A korábbi Spanyol Nagydíj helyszíne, Jarama a legújabb pálya, amely Forma-1-es futam megrendezésére pályázik. Kedden késő este az F1 irányító testülete jóváhagyta a sportág történetének leghosszabb versenynaptárát 2023-ra, amely nem kevesebb, mint 24 futamot tartalmaz. A francia Paul Ricard eltűnt, helyette a Kínai Nagydíj tér vissza, míg az új hel
Fejér megyében közel felére csökkent az újépítésű ingatlanok aránya 2021-hez képest a Duna House idei tranzakciós adatai szerint. Az új házakra és lakásokra átlagosan elköltött összeg két év alatt mindössze egymillió forinttal emelkedett, viszont ennyiért már csak a korábbinál két teljes értékű szobával kisebb otthon vásárolható. Kelendőbbek lettek
Már egy ideje szingliként éli mindennapjait Hadas Alfréd, aki úgy néz ki, nagyon is élvezi ezt az időszakot. Szemtelen szöveggel, végtelen humorral és a műfajban elmaradhatatlanul megjelenő női idomokkal itt a korábbi zenei projektjeiért Fonogram-díjra jelölt 9IN9ER-rel közös, „JAH”.
Hétfőtől lekapcsolják Vallóniában, Belgiumi déli, francia nyelvű régiójának legtöbb autópályája éjszakai kivilágítását az energiamegtakarítás és a megnövekedett energiaszámlák csökkentése érdekében - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap.
Mondják, hogy a szépségért szenvedni kell, de a következő sztorik azért komolyabbak ennél. Íme néhány példa arra, hogy az emberek nemcsak manapság, hanem régen is mindenre hajlandóak voltak a tökéletesség eléréséért. És ez lett a vesztük.
A soron következő két Nemzetek Ligája-mérkőzés után visszavonul a válogatottságtól Szalai Ádám. A Basel 84-szeres válogatott csatára ezt a szerdai, rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be – írja a 24.hu. A sajtóban korábban megjelent, hogy a visszavonulását fogja bejelenteni, ezt pedig kikérte magának, tiszteletlenséget emlegetett. De megerősí
Autopress kávéfőző, a hetvenes évek ikonikus hajviseletei, budapesti presszók, meztelen nők, vidám balatoni strandolások. Idén lenne 111 éves Czene Béla festőművész, akinek a képeiről mindenkinek eszébe juthat egy-egy ilyen emlék a múltból. Ezek Czene ikonikus témái, a művészt azonban egész életében igazságtalanul mellőzték, miközben óriási, minteg
A gyerek maga nem születik soha rossznak. Mégis előfordul, hogy a neveltetésének körülményei predesztinálják egy bizonyos sorsra, amiből kitörni emberfeletti küzdelem.
Lesz még dolguk és költségük a hatósági áras tűzifával az igénylőknek, mire tényleg fűteni tudnak vele. Ha csalnak, az árkülönbséget duplán verheti le rajtuk az állami erdőgazdaság.
Egymás után zárnak be magyarországi sport- és szabadidős létesítmények, mert a megnövekedett fenntartási költségek mellett nem éri meg üzemeltetni a vállalkozást. Az árakat az egekbe nem emelhetik, mert a vendégkör elpártol. Inkább lehúzzák a rolót, ha nem is véglegesen, de ideiglenesen, míg a helyzet vagy az időjárás jobbra fordul.
Ilyet csak a hollywoodi filmekben látni. Egészen szürreális volt. Három járőr több mint hat percen át tartotta meg azt a férfit, aki a tízemeletes panelház kilencedik szintjéről megpróbált kiugrani. Az ötvennégy esztendős családapa rugdalózott, rángatózott, üvöltözött az egyenruhásokkal, hogy engedjék el, engedjék leesni. Meg akart halni.
A címvédő Barcelona elleni hazai vereség (28-35) után a francia HBC Nantes otthonában javítana a Pick Szeged férfikézilabda-csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában (Sport1, 18.45).
Már nem is a 24., hanem a 25. órában vagyunk, ezért mielőbb véget kell vetni az ukrajnai háborúnak, amihez az érintett feleknek az ENSZ közgyűlési hetét kihasználva végre komoly párbeszédet kellene kezdeniük - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.