A vártnál kevésbé esett vissza, de így is 2020 májusa óta a legalacsonyabb szintre süllyedt az Egyesült Államokban az eladott használtlakások száma az idén augusztusban.
Az oroszországi részleges mozgósítás bejelentését követően nem született döntés az Ukrajna elleni "különleges hadművelet" státusának megváltoztatásáról és a hadiállapot bevezetéséről - jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő újságíróknak szerdán Moszkvában.
Sebastian Vettel azt állítja, hogy a Forma-1-be jutáshoz szükséges extrém pénzösszegek “elit sporttá” változtatták az alulról építkező motorsportot. Az autóversenyzés mindig is drága volt, de az egyre növekvő költségeket figyelembe véve a négyszeres világbajnok Vettel elismerte, hogy nem valószínű, hogy most fiatal versenyzőként be tudna kerülni az
Nemcsak a korrupció elleni küzdelem terén kell 17 fajta lépést tennie a magyar kormánynak azért, hogy kiszabadítsa az EU-pénzeket, hanem az igazságszolgáltatás terén is kell reformokat vállalnia, mert csak utóbbi esetén fogja jóváhagyni az Európai Bizottság a magyar helyreállítási tervet és később csak a vállalások teljesítése esetén fog abból pénz
Az amerikai elnök az ENSZ közgyűlésén azt mondta, egy ország áll csak annak az útjában, hogy lezárják ezt a véres és szükségtelen háborút, ez pedig Oroszország.
Goll Bea az 1940-es évek ünnepelt színésznője volt, akit egyszerűen csak csodalánynak hívtak. 1948-ban eltűnt, s hosszú évtizedekig nem adott magáról életjelet.
Nehéz időszak áll Sáfrány Emese és Inti mögött. A zenész szívproblémája miatt került kórházba. Szerencsére most már minden rendben van, és végre folytathatják a közös életüket.
Nemcsak a párizsi Eiffel-torony, hanem a Louvre múzeumának és a versailles-i kastélynak a díszkivilágítását is a megszokottnál korábban lekapcsolják. A jelképes intézkedés a lakosságot is energiatakarékosságra ösztönzi - mondta Rima Abdul Malak francia kulturális miniszter.
Olyan sokkal több ez az ember annál, mint hogy egy életen át „Erőss Zsolt özvegyeként” hivatkozzunk rá! Tele van szenvedéllyel, lendülettel, ötlettel, humorral, szeretettel és ambícióval. Miért fontos neki, hogy kilenc évvel a legendás hegymászó halála után végleg levegye magáról az „ország özvegye” fátylát, miért kellett ehhez egy mozifilm, és mi
Ezt olvastam valamelyik nap a neten, és tudtam, miről beszél az, aki torkig volt már a befőzéssel és ezzel a mondattal hozta lendületbe magát. Egyébként nagymamáját idézte szó szerint.
2022-ben 4,4 százalékos, 2023-ban 1,1 százalékos növekedés várható Magyarországon az Egyensúly Intézet szerint. Előrejelzéseik alapján az infláció jövőre is magas marad, de az előrejelzéshez kapcsolt kockázatok így is a még magasabb infláció és a lassabb növekedés irányába mutat.
Eddig csak sejteni lehetett, hogy nem épül meg a szerverpark 16,3 milliárd forint európai uniós támogatásból, de most már hivatalosan is a megszorítások áldozata lett.
Az idei év első nyolc hónapjában több mint 14 millió turista látogatott el Horvátországba, akik közel 87 millió vendégéjszakát töltöttek el. A kereskedelmi és nem kereskedelmi létesítményekben realizált turistaforgalmat regisztráló eVisitor, valamint a tengeri chartereket számláló eCrew rendszer adatai szerint 2021 azonos időszakához képest a turis
Az orosz kontroll gyengülésével a befolyási övezet mélyrétegeiben dúló feszültségek a felszínre törnek. Most újabb fegyveres összetűzés történt Tádzsikisztán és Kirgizisztán határán, a felek végül kedden tűzszüneti megállapodást írtak alá.
A díjtámogatott mezőgazdasági biztosítások népszerűségét jól jellemzi, hogy tíz évvel ezelőtt még másfél milliárd forint alatt maradt a teljes állománydíjuk, tavaly pedig már jóval tizenöt milliárd fölé nőtt – tudtuk meg Lambert Gábortól, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetőjétől.
Sorban jöttek a negatív vélemények és odamondogatások, egyelőre csak Ujhelyi István fogalmazott meg pozitív véleményt. A Mandiner megkereste az eddig nem reagáló pártokat is. Ők sem lelkesednek az ötletért.
Benevezett egy valódi küzdősportversenyre Tom Hardy brit filmsztár, és saját kategóriájában győzelmet is aratott, bizonyítva ezzel, hogy filmjeiben nem csak eljátssza, hogy jártas a harcművésztekben.