Ez a kaotikus romhalmaz nem néz ki túl jól, nem véletlen, hogy habár a globális válság itthon is érezteti hatását, mégsem tépázza meg az a kormány népszerűségét.
Az orosz-ukrán háborúnak még messze nem látható a végkimenetele, Oroszország válogatottját azonban már most kizárták a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőiből, vagyis így valójában az Eb-ről is. A korábbi februári szankciós lépést támadta meg az orosz szövetség, de hiába fordult a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz, a CAS-hoz, az helyben hagyta a dönté
Idén először „kísérleti bementi mérésekben” vesznek majd részt az általános- és középiskolások, az online teszteket szinte az összes évfolyamnak ki kell töltenie.
Az energiaár-robbanás miatt a legnagyobb bajban a wellness-szállodák vannak, hiszen területi alapon ott a legnagyobb az energiaköltség, a wellnesst szezontól függően hűteni-fűteni kell – mondta az InfoRádióban Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke.
Colton Herta elmondta, nem akar kivétel lenni és vis majorra hivatkozva F1-es pilóta lenni. Helmut Marko komolyan fontolgatta, hogy elviszi az AlphaTauriba az amerikai versenyzőt, ám Hertának az induláshoz szükséges 40 szuperlicensz pontból csak 32 gyűlt össze. Mivel nem akart a Szövetség zöld utat adni, az Alpine és a McLaren segítségével akarta j
Az orosz és a külföldi sajtó kedd óta lélegzet-visszafojtva várja az orosz elnök beszédét. Vlagyimir Putyin a védelmi miniszterével közösen fordul hamarosan a néphez, amely esemény hatalmas jelentőséggel bír, mivel e héten akarnak népszavazást tartani az elfoglalt ukrán területeken. Most kiderült, mikor tarthatja meg annyira várt beszédét az orosz
A gazdasági világválság a kereslet-kínálatra lehet a legnagyobb hatással: miközben a cégek kénytelenek emelni a termékek, szolgáltatások árát, az emelkedett kiadások mellett átalakulnak a vásárlók szokásai. Berta Gergő marketingszakértő arról beszélt, ilyenkor a szükségletekhez igazodva érdemes átalakítani a cégek portfólióját, a fejlesztés ugyanis
Ha egy utas csütörtökre bármilyen távra szóló helyközi Máv-Start, Volánbusz, Gysev, Máv-Hév jegyet vált, azzal a nap végéig utazhat az egész országban.
A fosszilis tüzelőanyagokról a megújuló energiákra való átállás akár 12 milliárd dollárt (10,2 milliárd fontot) takaríthat meg a világnak 2050-re – állítja egy Oxfordi Egyetemen készült tanulmány. A jelentés szerint téves és pesszimista azt állítani, hogy a tisztább energiaforrások felé történő gyors elmozdulás költséges.
Mind az eladóknak, mind pedig a vevőknek rendkívül fontossá vált az elmúlt néhány hétben az energiatakarékosság kérdése. Ez meghatározza – és az elkövetkező hónapokban még inkábban – azt, hogy milyen ingatlanokat kínálnak eladásra, illetve mit hajlandóak megvásárolni az emberek. Egy erősebb első negyedév, és egy lassuló, gyengülő második negyedév j
Magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is. Egyes teátrumok jegyvásárlási akciókkal is várják a közönséget.
Tülekednek a bankok, hogy babaváró hitelt nyújthassanak. Akár 100-150 ezer forintot is zsebre tehetnek az igénylők a kölcsönért cserébe, ha sietnek. Az eredetileg év végén lejáró igénylési határidő alapján erre minden ok meglenne, csakhogy a kormány már bejelentette a hosszabbítást 2023-ra. Erről azonban azóta sem született jogszabály – írja a Bank
Közvetlenül a Magyar Nagydíj előtt jelentette be Sebastian Vettel, hogy az idei szezont követően befejezi Forma-1-es pályafutását, az istálló teljesítményigazgatója, Tom McCullough azonban azt mondja, a német versenyző hozzáállása semmit sem változott az azóta eltelt hetekben.
Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető részvényindexek Európában és Amerikában egyaránt. A befektetőket érezhetően aggasztja, hogy a Fed mai kamatdöntő ülésén akár 100 bázispontos kamatemelésről is döntés születhet, amely tovább erősíthetné a recessziós félelmeket. Emellett pedig Vlagyimir Putyin ma reggeli bejelentése is aggasztja a befektetőke
„Szakmámban mindig a nők szemével közelítettem meg a valóságot” – vallja Pilar Aymerich. A spanyol fotográfiai kiemelkedő alakjaként azokat a nőket kísérte útjukon, akik jogaik és szabadságuk védelméért harcoltak. A feminista harc Barcelonában és a társadalmi riport című kiállításon húsz alkotása tekinthető meg ingyenesen szeptember 23. és október
Az ukrán gazdaságok minden kormány által ellenőrzött régióban megkezdték az őszi búza vetését a 2023-as betakarításra, 364 ezer hektáron, azaz a várt terület 9 százalékán végeztek már a munkálatokkal – közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium.
Az új, államilag kiemelten támogatott hiteltermék széles körben felhasználható agrárberuházási hitelcélok, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz beszerzésre. A hitel nagyban elősegítheti az agrárvállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását.
Magyarország történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, amelynek keretében másfél millió menekültet fogadott Ukrajnából, illetve egyebek mellett kész egy iskola és egy orvosi rendelő újjáépítésére Kijev régiójában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – az Ikrekre romantikus vacsora vár, a Skorpió jó úton halad szakmai céljai felé, a Halaknak szenvedéllyel teli napja lesz. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Az idő múlása nemcsak a bőrünkön, hanem a hajszálainkon is meglátszik. Míg korábban a nők szégyellték az ősz tincseiket, ma már egyre nagyobb divat viselni. Hollywoodban számos színésznő dobta el a hajfestéket és büszkén viseli az ősz hajszálait.
A Schoeller Allibert Smartlink® intelligens vezeték nélküli logisztikai megoldásával egy új szintre emelhető a vállalkozások szolgáltatásainak kezelése.