A közleményben kiemelték, hogy a garázspiac forgalma a tavalyi év első nyolc hónapjával nagyjából azonos mértékű volt. A budai kerületekben 5-6 millió forint között alakult az átlagár, és jellemzően nincs számottevő különbség a kerületek között - fejtették ki. A legnagyobb drágulást a cég a külső pesti kerületekben mérte, így már azok a város
Damon Hill reméli, hogy az FIA döntése, miszerint Natalie Robyn személyében új vezérigazgatót nevez ki, visszafordítja a sportot irányító testület “leépülését”. A vezérigazgatói pozíciót az FIA-nál az elnök, Mohammed ben Sulayem mellett hozták létre. Robynt azért nevezték ki, mert jelentős tapasztalattal rendelkezik az autóiparban, többek között a
Jelentősen rontotta globális növekedési előrejelzését az Oecd hétfőn publikált prognózisában, melyben az euróövezetre nagy teljesítménycsökkenést, Németországra pedig recessziót vetített előre a jövő évre vonatkozóan.
Több mint háromszázötven millió forintból fejleszti a környezetbarát csomagolóanyagok előállítását a debreceni, nyomdaipari befejező műveletekkel foglalkozó Folkem Kft.- tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t.
Az őszi fáradtság valóban létezik, és nem árt komolyan venni, főleg, ha hajlamosak vagyunk az érzelmi hullámzásra. Megelőzhető az állapot, ahogyan a tünetek is mérsékelhetőek, de indokolt esetben fontos egy szakember segítségét is kérni.
Szandi legnagyobb gyermeke, Blanka örökölte az édesanyja tehetségét, mivel hihetetlenül tiszta és szép hangja van. Amióta Amerikában él, kevesebbszer mutatja meg, milyen gyönyörűen tud énekelni, de most egy újabb feldolgozással jelentkezett be, ráadásul az Abba egyik leghíresebb számával.
Taskó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei agrárkamara elnöke jóformán a semmiből – újrakezdési, baráti, banki hitelekből, integrátori inputanyagkölcsönökből –, lépésről lépésre építette fel a családi vállalkozását. A hasznot mindig visszaforgatták, és egy-egy nehezebb időszak után – mert ilyenek is akadtak – mindig képesek voltak újrakezdeni az é
Egyre többen jelentkeznek a szociális ellátórendszer különböző intézményeiben, mert máshogyan nem tudják megoldani a lakhatási gondjaikat. A család- és anyaotthonok jó része már hónapok óta teltházzal üzemel. Egy kaposvári anyaotthon vezetője híradónknak azt mondta, hogy ők már nem is tudnak újabb lakókat fogadni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A hét további részében többször lehet számítani nagy területeket érintő esőre, így folytatódik a talajok őszi feltöltődése – írta hétfői agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
„[] kérlek, abba gondolj bele, hogy amikor ezt olvasod, ahhoz képest négy nap múlva már úton leszel a háború felé. Menekülni nem tudsz, mert a határok zárulnak; a repülőjegyek már elfogytak, a szárazföldi határokon pedig többnapos forgalmi dugókba torlódtak azok, akik korábban kapcsoltak, mint te” – Rácz András Oroszország-kutató történész a szokás
Hogyan lesz a 12 forintért termelt paksi áramból 70 forintos áram a családoknak? Ezt a kérdést tette fel a Parlament őszi ülésszakának nyitónapján Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese.
35 halott, több mint 700 börtönbe hurcolt ember, hatóságilag lekapcsolt internet – eddig ezt váltotta ki a 22 éves Mahsza Amini halála, amit az erkölcsrendészet okozott veréssel, kínzással. Mindezt azért, mert kilátszott a haja a hidzsáb alól De tíz nappal a tragédia után már az európai politika sem maradhat csendben.
Az Egyesült Arab Emírségek két és fél év után eltörli a kötelező maszkhasználatot, ami szinte minden nyilvános beltéri helyiségben kötelezően elő volt írva - írja a CNBC.
A tudás érték, sulykolták unalomig az iskolai tanévnyitókon, de most már azt is tudjuk, hogy pokolian sokba is kerül. Olyannyira, hogy sok szülőt döntés elé állít a gazdasági válság: befizetik a számlákat vagy lemondanak gyermekeik testi, lelki pallérozásáról.
Gyerekkorunkban valószínűleg mindannyian sokat hallgattuk, hogy „igyál tejet", ha erős csontokat szeretnél. Nem csoda, tej a legismertebb kalciumforrásunk.
Már több mint tíz éve ad otthont a rászoruló embernek a Csepel Művek területén üzemelő óriási munkásotthon, a létesítményben rengeteg kisgyermekes család is él, akik most azért küzdenek, hogy maradhassanak.