A legvalószínűtlenebb régészeti lelőhelyen is egy olyan szennyező anyag mérgező szintjét fedezték fel, amelyet általában a modern ipar hulladékával hoznak összefüggésbe.
A leglátványosabb változások az autó orr-részén láthatók. A DS Automobiles többi modelljének stílusjegyei az újratervezett, megnövelt hűtőrácson is megjelennek, amelyet a változattól függően fényes fekete vagy krómozott gyémánt mintázat teszi még különlegesebbé. A jellegzetes, még kifinomultabb kivitelű DS WINGS finom átmenettel köti össze a hűtőrá
Németh Szilárd kormánybiztos keddi beszámolója szerint a nagytarcsai Petőfi-lakótelep mintegy 400 lakójának biztonságos fűtés- és melegvízellátása biztosítva van.
Sajnos nem tudott nyerni az olaszok elleni utolsó Nemzetek Ligája-csoportmeccsen a magyar válogatott, de azért ünneplésre volt okunk bőven. Szenzációs eredmény, hogy másodikként végeztünk a halálcsoportban, illetve Szalai Ádámot is el kellett búcsúztatnia a játékosoknak az utolsó válogatottbeli szereplése után.
Műholdfelvételek és 300 ezer önkéntes segítségével tudtak kutatók első alkalommal pontos becslést adni az Antarktiszon élő Weddell-fókák állományáról - írta a The Guardian című brit lap.
A kerekesszék egy olyan gyógyászati segédeszköz, mely lehetővé teszi a mozgásukban valamilyen oknál fogva korlátozott személyek helyváltoztatását. A megfelelő kerekesszék jelentősen hozzájárul a használója életminőségének javításához.
A lakosság nagy része nem tud már pénzt félretenni a rendkívüli áremelkedés, például a megnövekedett rezsi miatt Németországban. A BVR bankszövetség becslése szerint a megtakarítási ráta 2014 óta először egyszámjegyűre csökkenhet az idén.
Ahogyan egy új korszak felé közeledik az autózás – sőt, tulajdonképpen már benne is van – a gyártók egyre inkább érzik szükségét a vérfrissítésnek, aminek egyik kedvelt eszköze az embléma megreformálása. Számtalan gyártónál lehettünk ennek szemtanúja, hol kisebb, hol nagyobb mértékben – de általában talán előbbi volt igaz. Ezúttal a Citroën volt a
A magyar lakosság csaknem 30 százaléka kóstolt már növényi alapú, vegán húshelyettesítő terméket, sőt, 5 százalék rendszeresen fogyasztja is – derül ki a Pápai Hús Kft. által a témában készített, reprezentatív kutatásából. A válaszok alapján az emberek igen nyitottak ezekre a termékekre, mert azok csaknem fele, akik még sosem próbáltak ilyeneket, v
2022. szeptember elsejétől átalakult a Danubius Hotels menedzsmentje. Bogsch Zsigmond fejlesztési vezérigazgató-helyettes nyugdíjba vonulását követően feladatait Varga Csaba Üzemeltetési és HR vezérigazgató-helyettes látja el. Csanádi Péter központi műszaki és beruházási igazgatóként csatlakozott az ügyvezetéshez. Csanádi Péter 2007-ben csatlakozot
A lakosság nagy része nem tud már pénzt félretenni a rendkívüli áremelkedés, például a megnövekedett rezsi miatt Németországban. A BVR bankszövetség becslése szerint a megtakarítási ráta 2014 óta először egyszámjegyűre csökkenhet az idén.
Az új logó először egy szeptember végén megjelenő koncepcióautón tűnik majd fel, azután 2023 közepétől fokozatosan a márka összes jövőbeli termékére és koncepciójára rákerül.
A magyarok túlnyomó többsége az elmúlt hónapokban növekedést tapasztalt a ruházati cikkek és cipők kiskereskedelmi árában, de egyelőre csak a fogyasztók harmada tervez emiatt jelentősebb kiadáscsökkentést.
Az Op1 tévének adott interjújában a holland kormányfő aggodalmát fejezte ki a jogállamiság magyarországi és lengyelországi állapotával kapcsolatban is.
Sikeres volt a NASA úgynevezett DART-projektje, amely során egy űrszondát ütköztettek a Földtől mintegy 11 millió kilométerre lévő Dimorphos aszteroidával, hogy megváltoztassa annak pályáját. A látványos becsapódást most egy videofelvételen meg is lehet tekinteni.
Denny Hamlin felírta a listájára William Byront, Blaney-ék visszamondták a fellebbezést, ausztrál szupersztár érkezhet a NASCAR-ba. Denny Hamlin és William Byron csatájától hangos a NASCAR paddock. A 11-es és 24-es rajtszámú autó a Texas Motor Speedwayen rendezett verseny utolsó köreiben ütközött. Denny Hamlin nem vette jó néven Byron visszavágását
A családnevek Magyarországon a 13. század végén jelentek meg, először csak szórványosan, a nemesség körében. A jobbágyság körében a kételemű név csak a 16. század elején vált általánossá. A vezetéknevek szerepe kezdetben az egyező keresztnevű emberek megkülönböztetése volt, így gyakran a foglalkozással azonosították. Vajon a te vezetékneveddel hány